Fejléc menü

Pompei Észak-Afrikában?


 

Hajdan a mai Algéria területén állt a berber Numídia, amely Rómával szövetségben harcolt Hannibál ellen. Ám Róma hamarosan gyarmatosította szövetségesét és nagyszabású építkezésekbe kezdett az afrikai kontinens ezen darabján is. A késő római korban a mai Algéria virágzó keresztény fellegvár volt, itt született a „Vallomások” berber szerzője, Szent Ágoston is. A 7. században érte el a területet az arab-muszlim hódítás, ezzel a berber-római-keresztény egyveleg helyét lassan a berber-arab-muszlim kultúra vette át.

Algéria fővárosa, az ország északi, földközi-tengeri partvonalán található Algír akár Európában is lehetne franciás stílusú sugárútjaival és elegánsan megkopott, kovácsoltvas balkonos palotáival. Ez alól kivétel a Casbah, az erődítményváros – mely Le Corbusier szerint „az építészet és várostervezés egyik mesterműve" –, a világ egyik legösszetettebb és hajdan legsűrűbben lakott labirintusa. Algír a 16. századtól majd 200 évig saját kalózflottával rendelkezett, és rendkívül forgalmas kereskedőváros hírében állt. Az 1830. évi francia hódítás után a nagy számban betelepülő európaiak palotákat emeltek a régi arab város helyén, így a középkori város Cashbán kívül eső része elpusztult.

cikk_4929_algeria_algir.jpg

A városmag sikátoros utcáira a török hadi építészet és az arab építészeti hagyományok különös keveredése jellemző. Az algériai ellenállás hajdan ezekben a házakban szövetkezett a „feketelábú” francia gyarmatosítók ellen, s hogy ezt megakadályozzák, a katonák sok sikátort befalaztak, teljes utcákat zártak le vagy házakat robbantottak fel. Igazi állagmegóvásról csak Algéria függetlenné válása után, az 1970-es évek elejétől beszélhetünk, s bár a városmag 1992 óta világörökségi védelem alatt áll, a Casbah sokat látott épületeivel, középkori hangulatával igazán autentikus élmény.

Mivel a közelmúltig kevés turista érkezett az országba, látványos, szinte érintetlen romokat látogathatunk. Olaszország után itt találhatóak meg a legépebben megmaradt római városok. Az UNESCO három helyszínt nyilvánított világörökségnek: Timgádot, Dzsemilát és Tipázát, de ne feledkezzünk el Hippo Regius, Lambaesis és Tiddis romvárosairól sem. 

Személyes kedvencem Timgád romvárosa az Aurs-hegység északi vonulatai között, 1000 méteres magasságban, szinte mediterrán klímával és növényzettel. A Kr. u. 100-ban alapított kolónia a megtisztelő észak-afrikai Pompei nevet vívta ki magának. A katonai helyőrséget Traianus alapította colonia Marciana Traiana Thamugadi néven. A katonaváros mellett lassan kiépült egy, a fénykorában 15 ezer fős civil város is, mely a 2. században, a Severusok alatt élte virágkorát.

cikk_4930_timgad.2.jpg

A régészeti ásatások csak 1881-ben kezdődtek meg Timgádban és a mai napig is tartanak, séta közben még mindig lehet a földből kikandikáló mozaikdarabokkal vagy egy agyagkorsó letörött fülével találkozni. Ki tudja, mit rejt még ez a terület…!

A város alaprajza klasszikus, sakktábla szerkezetű, büszkén áll a diadalív a főutcán. Megmaradt a nagyszínház, ahol a mai napig tartanak előadásokat, és érintetlenebb, mint az európai társai. A forumon még látszanak az árusok pultjai, a mérőlyukak, teljesen ép a közillemhely, a kőbe vésett játékok lyukai, a termopoliumok - mintha csak néhány éve költöztek volna el a város lakói.

A könyvtár, a bazilika és tizennégy therma szintén fantasztikus állapotban maradtak meg. Érdekesség, hogy a termálfürdők alulról is megtekinthetők, látszanak a földalatti kemencék és az összekötő járatok. A hajdani épületek helyén, ha félresöpörjük a port, eredeti mozaikot találni mindenfelé. Fantasztikus élmény!

Mison Andrea

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.04
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.26
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023