Fejléc menü

Az indiai nők táskájának kincse, a masala dabba



Az egyik barátom összejött egy indiai lánnyal. Ellátogattak hozzám egy hétvégére. A lány egy kerek fémdobozzal érkezett. A barátom szerint egy lépést sem tesz nélküle
Ez a masala dabba, vagyis indiai fűszerdoboz. Nem sima fűszertartó, hanem praktikusan összecsomagolható, hordozható tároló, amiben az indiai háziasszonyok az alap fűszerkészletüket tartják. Nincs olyan indiai háztartás, ahol ne találnák belőle egyet, és utazáskor sem maradhat otthon. Az öt alapfűszer biztosan benne van, amit szinte minden indiai ételben megtalálunk, de általában 7-10 fajta fűszer is elfér a dobozban.

cikk_0_1000ut-az-indiai-nok-taskajanak-kincse-masala-dabba2.jpg

Ami nálunk a nagymama üveg mögött őrzött étkészlete, azt jelenti az indiai lányok számára a fűszerdoboz. Az indiai ételek titkait rejti.
Általában kerek, zárható, acélból vagy rézből készül, amibe körbe hét kisebb, szintén kerek tárolóedény kerül, középre pedig egy darab. A konyhában ez van a leginkább szem előtt, hogy egy másodpercig se kelljen keresgélni a fűszereket, minden időben kerülhessen az ételbe. Az főzés kezdetekor előkészítik, hogy amikor a zsiradék felforrósodik, máris belekerülhessenek a fűszerek: ízük kioldása gyorsan kell történjen.

cikk_0_1000ut-az-indiai-nok-taskajanak-kincse-masala-dabba3.jpg

Az időzítés nagyon fontos, az olajnak vagy vajnak pont arra hőmérsékletre kell melegednie, amin a mustármag pattogni, a kömény sisteregni kezd, a csili és a kurkuma pedig elveszti nyers ízét, de még nem ég meg. A masala dabba igen praktikus, minden egy helyen megtalálható benne, és remekül lehet szállítani is.

cikk_0_1000ut-az-indiai-nok-taskajanak-kincse-masala-dabba1.jpg

Nem szükséges hangsúlyozni, mekkora szerepet játszanak a fűszerek az indiai konyhában. A fűszerek kombinációja, arányuk és felhasználási módjuk azonban egyéni: minden háziasszonynak megvannak a maga szokásai.
Az első fűszerdobozt általában édesanyjuktól kapják, ez egyben azt is jelenti: készen állnak a saját konyhájuk vezetésére.

Korábban fából készültek, a régiségboltokban még előbukkan pár míves darab, bár nem szívesen válnak meg ezektől a családok. A fűszerdobozok nemzedékről nemzedékre öröklődnek.

cikk_0_1000ut-az-indiai-nok-taskajanak-kincse-masala-dabba4.jpg

Ezek a fűszerek szerepelnek általában egy tisztességes masa dabbalában:
1. Vörös csilipor – az ételek mintegy hetven százaléka igényli. Porrá őrölve vagy pehely formájában őrzik. Legjobban a kasmírit szeretik.
2. Fekete mustármag, vagyis szarszon. Dél-Indiában erőteljesebben használják.
3. Kömény: a legkarakteresebb és egyike annak, amiből nagyon sok fogy – egészben vagy őrölve is.
4. Kurkuma: gyönyörű színt kölcsönöz az ételeknek, a maszala keverékek egyik alapja. Gyógyító hatásúnak tartják, a curryk nem élhetnek nélküle.
5. Koriander: a szabdzsik, a szószok egyik legfontosabb fűszere. A magokat először megpörkölik, majd megőrlik.
6. Fahéj: nem csak édességhez – a húsok kellemes kiegészítője is.
7. Feketebors, a fűszerek királynőjének tartják.


Cikk: Méhész Zsuzsa
Fotó: Wikitravel 


Indiai körutazásaink során mindent megteszünk azért, hogy a lehető legtöbbet meg tudjanak nézni, illetve kóstolni a helyi ízekből. Igyekszünk minél több alkalommal kapcsolatba lépni a helyiekkel, akik örömmel látják a vendégeket az országukban.

 

 

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • New York City - tippek első kézből
  • 11 kevésbé ismert tény Szaúd-Arábiáról
  • Ezért bolondul a világ a török reggeliért - ízek, sztorik és élmények egy nagy asztal körül
  • Montenegró ismeretlen vidéke az Albán-Alpokban - Gusinje és Plav
  • Üzbegisztán TOP7

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2026.02.13-2026.02.18
összesen 2 időpontban
850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 9 éj
2025.11.18-2025.11.30
összesen 2 időpontban
2 420 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Peking-Sanghaj a puskagolyó expresszel

8 nap / 5 éj
2025.09.04-2025.09.12
összesen 7 időpontban
790 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában

15 nap / 13 éj
2025.09.30-2025.10.15
összesen 3 időpontban
1 860 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Kínai körutazás - Pekingtől Makaóig

16 nap / 13 éj
2025.09.10-2025.09.26
összesen 6 időpontban
1 670 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

11 nap / 8 éj
2025.09.24-2025.10.05
összesen 5 időpontban
1 040 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

A Kaukázus gyöngyszemei

12 nap / 11 éj
2025.09.04-2025.09.16
összesen 3 időpontban
980 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
2025.11.16-2025.11.29
összesen 3 időpontban
1 115 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.09.02-2025.09.11
összesen 15 időpontban
795 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Kappadókia, Kis-Ázsia tündérvilága

7 nap / 6 éj
2025.09.02-2025.09.09
összesen 2 időpontban
555 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023