Fejléc menü

Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész


 

Sok-sok évvel ezelőtt, még főiskolás diákként egy több hetes képzésre érkeztem Szentpétervárra, vagy, ahogy akkor hívták, Leningrádba. Szerelem volt az első látásra, és hiába telt el annyi év, ugyanezzel az érzéssel gondolok még mindig rá. Azonnal rabul ejtett a város, elvarázsoltak palotái, gazdag múzeumai, romantikus csatornái, és mindehhez még az is hozzájárult, hogy könnyen és gyorsan összebarátkoztunk az orosz emberekkel, legfőképpen a diákokkal.

Azóta többször is jártam ebben a gyönyörű városban, utoljára vagy 25 év kihagyás után tavaly ősszel. Nem titkolom, egy pillanat alatt újra hatása alá kerültem. A Nyevszkijen – Szentpétervár „főutcáján” autózva – az első, ami megfogalmazódott bennem, az „én Leningrádom” az elmúlt évek alatt gyönyörű, lüktető, nyüzsgő világvárossá alakult.

cikk_3582_oroszorszag_utazas_szentpetervar.jpg

Este érkeztünk meg Laura lányommal, és ahogy a szállásunk felé közeledtünk, mondhatnám, tátott szájjal gyönyörködtünk az elegánsan megvilágított épületekben, a széles sugárutakban, a csatornák, folyócskák vize sötéten csillogott az esti világításban.

cikk_3572_oroszorszag_szentpetervar_csatorna.jpg

A város egységes arculatát a barokk és a klasszicista épületeknek, a hatalmas, tágas tereknek, a kis folyóknak, csatornáknak, és a számtalan kisebb-nagyobb hídnak köszönheti. Szentpétervár történelmi központját és a város környékkének számos műemlékét 1990-ben felvették az UNESCO Világörökség listájára. Méltán!

cikk_3573_oroszorszag_szentpetervar_ejszakai.jpg

Kedves Utazó, ha Szentpétervárra készül, jobb, ha tudja, és jobb, ha fel is készül rá, ha mindent, na, jó, ha nem is mindent, de sok mindent akar látni, nem lesz egy lélegzetvételnyi ideje sem, mert annyi a múzeum, a program, annyi attrakció várja, hogy jószerivel reggeltől estig, sőt még éjszaka is mozgásban lesz. Bár ez alkalommal magánúton voltam – ezt is nagyszerűen megszervezte az 1000 út –, lustálkodásra én sem hagytam magunknak időt. Mindent látni akartam, és persze újra látni azokat a helyeket, amelyekhez valamilyen emlék fűz.

cikk_3574_oroszorszag_szentpetervar_telipalota.jpg

A város alapításának 300. évfordulójára teljes egészében megújult Szentpétervár, számos műemléket állítottak helyre, így például az Ermitázst is kívül-belül felújították. Természetesen mi is itt, a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb múzeumában kezdtük turista programunkat. Kitűnő idegenvezetőt kaptunk Karlova Monika személyében, éppen annyit mesél, amennyire szükség van, és mindig tud valami érdekességet, újdonságot a figyelmünkbe ajánlani, amitől tájékozottabbak, gazdagabbak lehetünk.

cikk_3575_oroszorszag_szentpetervar_utazas.jpg

Amikor azt mondom, a világ egyik leggazdagabb múzeuma, igazat szólok. Gondolják csak el, több mint 4 millió darabos gyűjteménye van, és ennek csak töredékét tudják kiállítani. És mi, látogatók, ennek a töredéknek is csak a töredékét tudjuk végig nézni! Képtelenség sorra járni a Téli Palota valamennyi termét. Séta közben képet kapunk a cári idők gazdagságáról, aranyban úszik minden, így a pompás trónterem is…

cikk_3581_oroszorszag_szentpetervar.jpg

Ahogy haladunk, egyszer csak észreveszem, hogy már műalkotások között sétálunk, szinte észrevétlenül válik a palota képzőművészeti kiállítássá. Egymást követik a világ képzőművészetének legkiemelkedőbb alkotói: Leonardo da Vinci, Raffaelo, Michelangelo, El Greco, Murillo, Goya, Rubens … soroljam még? A múzeumban jelenleg 365 helyiségben és falain közel 2,5 millió képzőművészeti alkotás található. Tehát a többi műalkotás, tárgy raktárakban pihen.

cikk_3584_oroszorszag_szentpetervar_ermitazs.jpg

Csak érdekességként említem meg, hogy állítólag 22 km-t kellene annak gyalogolni, aki minden termet szeretne végigjárni, minden tárgyat megnézni. És ez csak a fizikai „befektetés”. Vajon mennyi idő kellene, hogy az alkotásokat úgy nézhessük sorra, hogy valóban elgondolkozzunk, megértsük, amit éppen látunk. Lehetetlen!

cikk_3576_oroszorszag_utazas_ermitazs.jpg

Izgatottan kerestem kedvenceimet, az impresszionistákat, emlékeim szerint valahol a legfelső emeleten „laktak”. Nos, hamar kiderül, külön múzeumba kerültek, szerencsére csupán néhány lépésre innen. Csak a Palota téren kell átvágni, és máris ott vagyunk. A Vezérkar félköríves épületét alakították át múzeummá. Lenyűgöző a látvány, hatalmas, több emelet magasságú tereket alakítottak ki „csak úgy”. A képzőművészeti alkotásoknak már sokkal intimebb környezetet teremtettek. És végre meglelem a kedvenceket: Renoir, Cézanne, Monet, Van Gogh, Gauguin, Matisse, Picasso… Istenem, miért csak néhány óra adatik meg, hogy itt töltsek?!

A cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.

cikk_5635_129259059_1314317175596307_8443616940850165087_n.jpg

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A millió elefánt földje, Laosz
  • Matera: Dél-Olaszország elbűvölő kincse
  • Magellán keresztje és a Fülöp-szigetek kék hegyei
  • Szardínia ősi építményei, a nurágék
  • Aki plovot eszik, nem mond csütörtököt!

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
-2024.10.12
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.10.10-2024.10.19
összesen 10 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.10.17
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.10.08
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023