Fejléc menü
Fontos információk az úticélról
Omán utazási információk
Omán is az Öböl menti országok egyike, az arab a hivatalos nyelv, és az iszlám a hivatalos vallás, mégis elhatárolódik a térség többi országától történelme, mentalitása és földrajzi adottságai miatt. Bár már évtizedek óta fogad látogatókat, a turizmus még gyerekcipőben jár és sokkal kevesebbet tudni erről az országról.
Az öböl menti országok legizgalmasabb tájképét mutatja. A 3000 méter körüli sziklás hegyvonulatok között bújik meg Arábia grand kanyonja, illetve sok száz wadi (száraz folyómeder) természetes medencékkel és oázisokkal. A Wahiba sivatag dűnéi között jól felszerelt táborokban lehet éjszakázni és teveháton napfelkeltét nézni.
Omán hasonló gondokkal küzd, mint a többi olajfüggő öböl menti ország és többek között a turizmusra támaszkodva akar a vészesen fogyó olaj utáni időket megalapozni. Az ország lakosságának 40%-a külföldi, akik elsősorban Indiából, Pakisztánból, a Fülöp szigetekről és Európából érkeznek. A csökkenő olajárak és a járvány okozta válság miatt az egyik legfontosabb cél, a helyi munkaerő arányának növelése.
Tovább olvasomOmán beutazási feltételek:
Az Ománi Szultánság kormányzati döntéseinek értelmében az országban hozott összes, a COVID-19 járvánnyal összefüggésben hozott intézkedés hatályon kívül helyezésre került. Ennek megfelelően sem az oltás felvétele, sem a PCR-teszt nem feltétele a továbbiakban a beutazásnak (akár szárazföldi, akár légi úton). Felhívjuk ugyanakkor a beutazók figyelmét arra, hogy a saját biztonságuk érdekében továbbra is fontos egészségügyi biztosítás megkötése az utazást megelőzően.
Az aktuális beutazási tanácsokról, valamint naprakész információkról a Konzuli Szolgálat oldala nyújt tájékoztatást:
https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/oman
Tovább olvasomOmán ivóvize:
Csapvizet nem ajánlatos fogyasztani (bár a vezetékes víz, ivóvíz minősítésű), palackozott víz mindenhol elérhető.
Omán éghajlata:
Az időjárás nyáron rendkívül forró, ráadásul a tenger közelében a levegő páratartalma is magas. Az éves csapadékmennyiség a fővárosban 100 mm, a hegyvidéken van hely, ahol eléri a 640 mm-t. A hegyek általában esősebbek, mint a sűrűbben lakott parti síkság, de vannak évek, amikor teljesen elmarad a csapadék. Nyáron az ország sivatagos részein nem ritka az 50°C feletti hőmérséklet. Ezeken a területeken a téli hónapokban is 30°C feletti hőmérsékletek dominálnak, viszont Omán magasabban fekvő részein nyáron mérhető 30°C körüli hőmérséklet. Az ország 2500-3000 méter feletti területein télen előfordulhat 0°C alatti hőmérséklet, ritkán kisebb havazás.
Omán közlekedése:
Vidéken egyáltalán nincs, Muscatban is nagyon szerény a tömegközlekedés kiépítettsége. Elterjedt a taxi transzfer, az utcán, bevásárlóközpontok előtt, szállodáknál, repülőtéren várakozó taxikat lehet igénybe venni.
Omán ruhaviselet:
a nők részére ajánlott a zártabb ruhák viselése, nagyon rövid szoknyát és sortot ne hordjanak. Mecsetekbe a hölgyek csak fejkendőben, csuklóig / bokáig érő, nem áttetsző öltözetben léphetnek be, férfiak hosszú nadrágban.
Elektromos hálózat:
Az elektromos áram 220/240 V feszültségű, a csatlakozó az európai normáktól eltérő, így adapterre van szükség.
Tovább olvasomOmán
Körutazás, Városlátogatás ajánlataink
Vélemények útjainkról
Világi Erzsébet , 2023. március
Ománi Szultánság - Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Kedves Kozma Tímea!
Régi vágyam teljesült ennek az izgalmas, érdekes, magával ragadó országnak a meglátogatásával.
Az utazás "címe" találó, kifejező, és ennek maradéktalanul megfelelő a program. Megmutatta a lenyűgözött természeti adottságokat, az épített környezet, műemlékek érdekességeit, báját, harmóniáját, és amennyire elvárható egy csoportos utazástól, az emberek életvitelét. Egyszóval a program számomra kifogástalan volt. Kiemelem a szervezettséget. Több szállodában volt a szállás, ezek között extrém helyeken, extrém megközelítéssel. A minket utaztató autóbusz, a terepjárók összehangoltsága, az étkezések flott lebonyolítása kifogástalan volt. És itt kell kitérnem Németh Barbara profizmusára, amit Ali kedves személyiségével kiegeszített.
Barbara kiváló helyismerete, kedves közvetlensége, figyelmessége köszönetet érdemel. És a gepkocsivezetők!! Az ottani emberekre valóban jellemző kedvességgel tették teljessé az élményeimet.
Összegezve: minden kedves barátomnak, ismerősömnek jó szívvel ajánlom ezt az utazást.
Idősebb házaspár, 2023. március
Ománi Szultánság Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Kedves Timea!
Nagyon meg voltunk elégedve az úttal.
Az idegenvezető pontos, tájékozott és segítőkész volt.
A helyi arab idegenvezető is mindent megtett az út érdekében.
Nagyon jó volt a sok aktív túra és fizikai aktivitás.
W. Gy., 2022. december
Ománi Szultánság
Minden kifogástalan volt, különös tekintettel az idegenvezetőre, Barbarára.
V.M., 2022. december
Ománi Szultánság
Kedves Bettina!
A decemberi ománi út brilliáns volt, minden kifogástalan volt!! A program, az ország, a szállások, az étkezések, no és a helyi idegenvezetők különösen lenyűgoző személyisége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Mindent köszönünk mindenkinek!
Egy Kedves Utasunk, 2022. december
Ománi Szultánság
Kedves Bettina!
Az OMAN-i út alkalmával annyi fotót készítettem, mint még soha külföldi útjaim során. Vagyis, evvel is jelzem, hogy a látnivalók, az élmények sokaságát kaptam az út során. Nagyon jól éreztem magamat - a részleteket nem sorolom, azokat tartalmazza maga a programfüzet. Egy olyan - a mienktől sokban eltérő ország tájaiba, kultúrájába, mindennapjaiba pillanthattam - kissé - bele, ami számomra rendkívüli érdekességgel bírt. Jól éreztem magamat Ománban, jó választás volt. Itt köszönöm meg az Önök kialakítását és nem utolsó sorban Barbara kedves és szakmailag korrekt kísérői tevékenységét.
M. Zs., 2022. december
Ománi Szultánság
Kedves Bettina!
Az út tökéletesen meg volt szervezve. Minden gyorsan és flottul rendeződött.A program szerinti kiváló élményekben volt részünk.
Az idegenvezetés csúcs minőségű volt.
József, 2021. november
Ománi Szultánság - Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Kedves Bettina!
Még az első, 2020-ra tervezett program megismerésekor jelentkeztünk az útra, kizárólag a leírtak tetszettek meg. Ománról minimális ismereteink voltak, nem gondoltuk, hogy valaha is céljaink között szerepel. Most egy nagyon jól sikerült út után örülünk a döntésünknek. A program minden része tetszett, semmit nem találtunk feleslegesnek. Élmény volt látni a jellegzetes építészeti látnivalókat és a nagyon különleges természeti csodákat, ezek jó arányban váltogatták egymást. Az aránylag kis fáradsággal teljesíthető természetjáró programok közben jól esett a pihenő napnak számító hajózás. Az ománi ételek kissé szokatlansága ellenére az étkezések megfelelőek voltak, a hegyvidéki és sivatagi szálláshelyek önmagukban élménynek számítottak. Két idegenvezetőnk nagy lelkesedéssel és szakértelemmel járult hozzá az út sikeréhez, az egyes programok rugalmas kezelésével elérték, hogy minden meghirdetett látnivalóra sor került, tökéletesen teljesült a program. A helyi vezetők, sofőrök segítőkészsége, kedvessége szintén kiemelendő. Reméljük, még lesz lehetőségünk hasonló típusú utakra menni Önökkel.
F. B., 2021. november
Ománi Szultánság - Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Kedves Hussy Bettina!
Az ománi utazás mindenben megfelelt a várokozásaimnak. Az idegenvezetők kiválóak voltak. A szállások is. A program összeállítása lehetőséget adott arra, hogy a rendelkezésünkre álló idő alatt a lehető legtöbbet lássunk és közelről élvezzük ennek a különleges országnak a hangulatát és természeti adottságait. További hasonlóan sikeres utazásszervezést kívánok!
Egy kevdes Utasunk, 2021. november
Ománi Szultánság - Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Kedves Bettina!
A program rendben volt, azért is választottuk ezt az utat, mert ígéretesnek bizonyult. Meg is valósult minden, ahogy le volt írva. Szállások: rendben voltak. Étkezések: jók voltak. Idegenvezetés: Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy Barbit, a kinti idegenvezetőt kaptuk. A tudása, tapasztalata, helyismerete lenyűgöző volt. Végtelenül kedves, figyelmes hölgyet ismertünk meg a személyében. Így Áginak kevés feladat jutott, ugyanakkor nagyon figyelmesek voltak, hisz aki nem tudta teljesíteni a túrákat, azokkal Ági maradt, így vendég nem maradt egyedül. bÖsszességében elégedettek voltunk. Olyan dolgokat is sikerült látnunk, amit eddig nem sikerült (pl. teknős tojásrakás, úszás teknősökkel). Figyelmesség volt: Mindig volt ásványvíz, papírzsebkendő, maszk.
Kapcsolódó magazin
Ománi Szultánság, Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Omán, a Perzsa öböl legtitokzatosabb országa.
Elolvasom Utazási magazin
Ománi Szultánság, Arábia tengeri kapuja és természeti kincsestára
Omán, a Perzsa öböl legtitokzatosabb országa.
Elolvasom Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!
© 1000 ÚT Utazási Iroda. Engedélyszám: U-001681/2015 Adószám: 25378425-2-42