Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Fontos információk az úticélról

Szudán, a „feketék földje” 2011 előtt az afrikai kontinens legnagyobb országa volt, de Dél-Szudán leválásával jelentős területeket veszített. 1,8 millió négyzetkilométeres kiterjedésével Algéria és a Kongói Demokratikus Köztársaság után aktuálisan Afrika harmadik legnagyobb országa.

Egy varázslatos ország, amely gazdag kulturális és történelmi örökséggel rendelkezik.  Az idelátogatók mindig meglepődnek az ország látnivalóinak változatosságán és a helyiek messze híres vendégszeretetén. Az ország fantasztikus világörökségi helyszínekkel rendelkezik.

Az ország északi részén az ókori Egyiptommal közös határa, míg nyugaton a Nílus folyó húzódik végig. Ha szafari élményekre vágyunk, akkor Szudán tökéletes úti cél lehet.

43 milliós lakosságának nagy része az iszlám vallás híve, sokan a szúfizmus, az iszlám misztikus irányzatának a követői. Péntekenkénti lelkigyakorlatuk, a dhikr során Isten nevének, illetve a Korán egyes részleteinek a recitálásával látványosan táncolják transzba magukat. A Nílus mentén fekvő Szudán és Egyiptom népét már ősidők óta összekapcsolja az életet adó folyó.

Szudán jelentős része a Szaharához tartozik. A csapadék mennyiségében észak és dél között nagy eltérések tapasztalhatók. A legtöbb csapadék a márciustól októberig tartó időszakban hull le, a legnagyobb koncentrációban június és szeptember között.

A száraz területeket homokviharok sújtják, ilyen az úgynevezett habúb, amely teljesen eltakarhatja a napot.

Szudáni utazás során mindenképp látogassuk meg Meroét, mely egy évszázadra az uralkodók székhelye és temetkezési helye, a Kusita Királyság központja volt. Hatalmas élmény az egykori főváros romjainak megtekintése. A temetkezésre használt piramisok, templomok, paloták, vízgyűjtők, kézműves negyedek, a birodalom gazdasága több mint ezer éven keresztül hatást gyakorolt a Nílus-völgy életére. Civilizációjuk egészen a 6. sz. közepéig, a kereszténység elterjedéséig fennmaradt. Az itt lévő piramisok a kusita sírépítészet legszebb példái. Dzsebel Barkar templomaiban főistenként Ámont tisztelték, a nagyobb templomokat a helyiek ma is szent helynek tekintik. Az iszlám hosszú időn keresztül, lassan terjedt, főként házasságkötések révén. Ennek köszönhetően a mai észak-szudáni kultúra núbiai és arab elemeken alapul.

A Kék-, és a Fehér Nílus találkozásánál megalapított főváros, Kartúm formája egy elefántormányhoz hasonlít, amely a Nílus folyóba ér. A Szudáni Nemzeti Múzeumban többek között Alsó-Núbia víz alól kimentett kőtemplomait, fekete fáraóinak monumentális szobrait ismerhetjük meg. Kerma királyai uralták a Földközi-tenger felé irányuló luxuscikkek kereskedelmét i.e. 2000 körül. A város hajdani központjában megnézhetjük az agyagtéglákból készült különleges, 19 méter magas defuttát, Kheopsz fáraó piramisa után a második legnagyobb építményt a kontinensen. Az egyik legszebb egyiptomi templom, a III. Amenhotep által épített temploma Soleb-ben található. Ne hagyjuk ki a karimai „kőerdőt” sem, ahol megkövesedett ősi fák maradványai találhatóak a sivatag homokjában.

Szudán híres a sivatagokról és a természeti szépségekről. A Dinder Nemzeti Park és a Radom Nemzeti Park gyönyörű állatvilággal és vadállatokkal rendelkezik, mint például az oroszlánok, elefántok és zebrák.

Területéből adódóan a konyha változatos, minden nagyobb területnek (mint Dárfúr, Kordofán stb.) saját, különálló, ugyanakkor egymásra is hatással bíró gasztronómiái vannak. Az étkezés a halalnak megfelelően történik, a leggyakoribb húsok a baromfi és bárány. Az ételeket többnyire kézzel fogyasztják.

Két legjellemzőbb fogása az elmaraara és az umfitit, amelyek a juh belsőségeiből (köztük a májból, gyomorból és tüdőből) készülnek, hagyma, mogyoróvaj és só hozzáadásával. Népszerű a földimogyorós saláta, a salatat dakaw. Szudán jellegzetessége még a gibna bayda nevű fehérsajt.

Szudáni utazás alkalmával ha szeretnénk megismerni a helyi kultúrát, akkor érdemes meglátogatni a Dzsallaba piacot, ahol különböző ételeket és helyi kézműves termékeket lehet vásárolni. Az országban található továbbá a világ legnagyobb homokkő temploma, a Jabal Barkal, amely az ókori Nap temploma volt.

Az utazás Szudánba nagyon izgalmas lehet, kevesen tudják például, hogy Szudánban több piramis található, mint Egyiptomban. Egykoron a núbiai fekete fáraók még Egyiptom felett is uralkodtak. Szudáni körutazásunk során felkeressük a Kusita Királyság egyes piramisait, és az alattuk lévő sírkamrákba is lesétálunk. Haladunk a Nílus mentén, gyönyörködve annak látványában.

Tartsanak velünk és fedezzük fel együtt ezt az ősi kultúrát!

Tovább olvasom

Az útlevélnek a tervezett belépéstől számított 6 hónapig érvényesnek kell lennie. Az utazáshoz vízum szükséges, melynek az eljárási ideje hosszadalmas is lehet és legalább két üres oldal kell hozzá az útlevélben. Ha valakinek van izraeli pecsét az útlevelében, akkor javasoljuk új útlevél igénylését a vízumfolyamatot megelőzően. A vízumügyintézéssel kapcsolatosan keressék Irodánkat bizalommal.

Covid információk:

Szudánban 2022. augusztus 1-jétől a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos összes beutazási korlátozás eltörlésre került.

 

Tovább olvasom

Népesség, nyelv 

Szudán népessége kb. 42 millió fő, területe kb. tizenkilencszer nagyobb, mint Magyarországé. Északon Egyiptommal és Líbiával, nyugaton Csáddal és a Közép-afrikai Köztársasággal, keleten a Vörös-tengerrel, délkeleten Eritreával és Etiópiával, délen Dél-Szudánnal határos. A hivatalos nyelv az arab, de emellett még az angol is elterjedt. Számos egyéb dialektust beszélnek a kisebb közösségek. 

Időzóna, nyitvatartás

Az időeltolódás Magyarországhoz képest a téli időszámításkor +1 óra, nyári időszámításkor pedig +2 óra.

Muzulmán ország lévén, Szudánban a hétvége péntekre és szombatra esik. Napközben általában 13:00-16:00 között bezárnak az üzletek, majd késő estig kinyitnak újra.

Pénzváltás, árak 

A helyi fizetőeszköz: Szudáni Font (SDG), 1 SDG = kb. 6 Ft.
A bankautomaták és bankkártyák az amerikai szankciók miatt nem működnek az országban, így megfelelő mennyiségű amerikai dollárt hozzanak, amit a helyszínen tudnak beváltani. 

Fontos: jó minőségű, lehetőleg nem gyűrött, 2006 utáni kiadású dollárt hozzanak, lehetőleg 50-es vagy 100-as bankjegyekben.

Vásárláskor az alkudozás elterjedt, de ne legyünk túl rámenősek, mert az visszatetszést kelthet. 

Az éttermekben a felszolgálási díj álatalában benne van a számlában, de a helyi szolgálatók, túravezetők, sofőrök számítanak borravalóra. 

Időjárás

Szudán klímája átmenet a párás trópusi és a száraz szubtrópusi között. A sivatagos területeken az évi csapadék 50-75 százaléka a nyári hónapokra esik. Télen csak a Vörös-tengernél esik eső. Az ország többi részén viszonylag száraz a klíma. Március és július között Szudánban a 45 fok körüli hőség egyáltalán nem ritka. 

Ivóvíz, egészségügyi ellátás, utasbiztosítás

A csapvíz sehol sem iható, még fogmosásra sem javasoljuk. Palackozott vizet mindenhol lehet kapni, de a hulladéktermelés csökkentése érdekében, érdemes jó minőségű vízszűrós kulacsot vagy víztisztító tablettát beszerezni. WC papírt, kézfertőtlenítőt, kalapot, naptejet, ajakírt kérjük hozzanak magukkal.

Feltétlenül javasoljuk, hogy betegség, baleset-, poggyászbiztosítás nélkül ne induljanak el.

Elektromosság

Ugyanolyan 2 ágú konnektorok vannak. mint Magyarországon. Átalakítóra nincs szükség. 

Telefonálás, internet

Az internet lefedettség elég jó Szudánban. Még a kisebb városokban is vannak internet sarkok, ahol a sebesség és az ár is elfogadható. A szállodák nyilvános tereiben általában ingyenes wifi található, van ahol a szobában is ingyenes, de van ahol fizetős, ezekről érkezéskor az idegenvezető minden esetben tájékoztatást nyújt. 

Telefonálás haza, csak olyan elmentett telefonszámokat tudnak hívni, amelyben a hazai telefonszámok az alábbiak szerint vannak elmentve: +36 20 vagy 30 vagy 70. Érdemes helyi SIM kártyát vásárolni, amihez van internet használat is, de ezeket csak kártyafüggetlen telefonban tudják használni. Fontos: kártyás készülékek esetében nem alkalmasak roaming szolgáltatásra, tehát sem kimenő hívást sem fogadást nem tudnak bonyolítani.

Fényképezés

A vízum részét képezi a fényképezési engedély, amivel csak a látványosságokat lehet fotózni. A helyi emberek barátságosak, kedvesek, együttműködőek, de fényképezés előtt egy kéréssel tiszteljük meg őket. Nőket nem illik fényképezni, illetve a katonai objektumok, hivatali épületek fényképezése tilos. 

Viselkedési szabályok és öltözködés

Szudán hires a vendégszeretetéről és az emberek nagyra értékelik, ha arabul ‘salaam aleikum’-mal köszöntjük őket. 
A bal kézt tisztátalannak tartják, hiszen ezt használják a mosdószünetek alkalmával, így evéskor figyeljünk arra, hogy csak a jobb kezünkkel nyúljunk az ételhez, vagy kínáljunk meg másokat. Turista nőknek nem kell eltakarniuk a fejüket, de ha magunkkal hozunk egy vékony sálat, azzal megtiszteljük a helyieket. 

Közbiztonság

Bár vannak utazásra nem javasolt területek az országon belül, ha ezeket elkerüljük, akkor meglepően biztonságban érezhetjük magunkat. 

A közbiztonság alapvetően jó, de az értékeire mindenki fokozottan ügyeljen. Mindig biztonságos helyen tartsák magunknál az összes hivatalos iratunkat, bankkártyákat és valutát, a szállásokon a bőröndöket tartsák zárva és ne hagyjanak értéket a szobákban. 

A sivatagban előfordulnak skorpiók, ezek csípése fájdalmas ugyan, de nem halálos. 

Ruhaviselet

Muzulmán ország lévén, fontos, hogy konzervatívan öltözködjünk. Az országba alkoholtartalmú készítményeket nem szabad bevinni. Szudánban a hölgyeknek sem kell fejkendőt viselni, de a vállat, kart szabadon hagyó ruhadarabokat, boka fölött végződő nadrágot, szakadt fazonú farmert ne viseljenek. Férfiaknak nem javasoljuk a sortot, a meleg ellenére sem.
Kerüljenek bármilyen olyan mintát, képet, feliratot a ruhájukon, ami nem összeegyeztethető a konzervatív muszlim világnézettel (rockezenkarok emblémái, keresztény tartalmú feliratok, alulöltözött-akárcsak rajzolt-figurák, stb)

Az öltözködésben nyáriasan készüljünk, de 1 garnitúra meleg pulóverre, nadrágra is szükség lehet. Az erős napsütés miatt napszemüveg, naptej, sapka, könnyű hosszúujjú ruha, ajakír hozatala ajánlott. Terepre is alkalmas, öltözék, zárt cipő viselése ajánlott, illetve a napi kirándulásokhoz kisebb hátizsákot érdemes hozni.

Oltások

Kötelezően előírt védőoltás nincs.
Választható, esetleg javasolt oltások: sárgaláz, hepatitis A és B, tífusz, meningitis, veszettség, gyermekbénulás. Malária elleni gyógyszer beszerzése hasznos lehet. 

Ez ügyben vegyék fel a kapcsolatot a Nemzetközi Oltóközponttal, kérjék ki a tanácsukat.

Elérhetőségük: 1138 Budapest, Váci út 174. Telefon: 06-1-465-3809.

Konzulátus

Nincs magyar külképviselet Szudánban, felügyelő képviselet Kairóban van. Telefon: +249 90 09 40 004.

Van viszont Kartúmban egy tiszteletbeli főkonzul:

Telefon: 
+249 9 12202278;
+249 183 527007

E-mail:
yousif@exicogroup.com;
wadeljed@exicogroup.com;
wadeljed@gmail.com

Tovább olvasom

Szudán


Körutazás, Városlátogatás ajánlataink

Kis létszámú csoport Kis létszámú csoport
Szudán

Szudán - Nílus, piramisok és a fekete fáraók sivatagi birodalma

nap / éj
Jelenleg nincs elérhető időpont.
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 

Kapcsolódó magazin


Szudán piramisai

Szudánban (akár egy faluban is) több piramis található, mint egész Egyiptomban!

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023