Fejléc menü

Érdekes tények Ománról


Aranyszínű sivatagi dűnék, finomhomokos strandok, varázslatos, 16. századi erődök, nyüzsgő piacok, nyugodt halászfalvak, impozáns hegyek és grandiózus kanyonok - Omán változatos tájakat és élményeket kínál. Emellett sokkal kevésbé zsúfolt, mint az Arab-félszigeten található ismertebb társai, így anélkül élvezhető a természeti pompa és a kulturális kincsek, hogy a látogatók tömegeit kellene kerülgetnie. A piacokon még mindig hagyományosan öltözött beduinokat lehet látni, akik a fűszerekkel teli üzletek között sétálgatnak. Ráadásul, mivel az Arab-öböl ezen pontja már évszázadok óta megállóhelyként szolgált a kereskedők és felfedezők számára, így az omániak tökéletes vendéglátók, akik mindig szívesen látják az ide érkezőket.

 


1. Omán a Föld egyik legrégebbi, ember által lakott helye

A jelenlegi feltételezések szerint Omán a Föld egyik legrégebbi, ember által lakott helye. A több, mint 100 000 évre visszamenőleg datált kőszerszámok felfedezései révén Omán az emberi élet legkorábbi bizonyítékait mutatja a Földön.


2. Omán a világ egyik legbiztonságosabb országa

Ománban nem csak a bűnözési ráta alacsony, de egy barátságos ország is, ahol szívélyesen fogadják a látogatókat. Egy biztonságos hely, ahová mindenképp érdemes ellátogatni.


3. Ománnak öt UNESCO világörökségi helyszíne van

Omán nem szűkölködik történelmi és kulturális jelentőségű emlékekben, hiszen öt UNESCO világörökségi helyszínnek ad otthont. Fedezze fel az ősi településeket, erődöket és városokat. Világörökségi helyszínek: Bahla erőd; Bat, Al-Khutm és Al-Ayn régészeti lelőhelyek; A tömjén földje (tömjénfák, valamint a karaván- és kereskedőtelepülések); Ománi Aflaj öntözőrendszerek; Qalhat ősi városa.

cikk_0_1000ut-erdekes-tenyek-omanrol-unesco.jpg
A kép forrása: https://youandmetraveling2.com


4. Ománban a legnépszerűbb ital a Mountain Dew

Ománban a legkelendőbb ital a Mountain Dew. Valójában Coca-Colát nem is nagyon lehet kapni az országban, mert az omániak annyira szeretik a Pepsi Mountain Dew-t. A szénsavas ital nagyszerű módja a szomjoltásnak a hőségben, népszerűsége miatt pedig gyakran emlegetik „ománi alkoholként" is.


5. Omán a legrégebbi független állam az arab világban

Omán az arab világ legrégebbi független állama, történelme több, mint 100 000 évre nyúlik vissza. Az ország egykor a Közel-Kelet egyik hatalmi erőközpontja volt, amely egészen Afrika keleti partvidékéig húzódott, köszönhetően a tengeri területen való dominanciájának.


6. Omán ad otthont a világ egyik legrégebbi piacának

Omán fővárosában, Muscatban található a Mutrah Souq, Muscat, és egyben a világ egyik legrégebbi piaca. Az elképesztő hangulatú, nyüzsgő souqon nézelődjön együtt a helyiekkel, csodálja meg a hagyományos textíliákat vagy a lenyűgöző ékszereket. Lépjen be a Corniche-on lévő kapun keresztül, vásárolgasson vagy csak sodródjon üzletről üzletre tovább.

cikk_0_1000ut-erdekes-tenyek-omanrol-12.jpg
A kép forrása: https://www.thenationalnews.com

7. Omán egy fontos teknősfészkelő hely

Omán a teknősök megfigyelésére az egyik legalkalmasabb hely a világon. Ugyanis hét tengeri teknősfaj közül ötöt láthatunk Ománban. Búvárkodjon a vízben, és ússzon együtt ezekkel a gyönyörű teremtményekkel, vagy látogasson el az országba a teknősök keltetési időszakában, hogy láthassa, amint ezek a csodálatos állatok megteszik az első lépéseiket a tenger felé.


8. Omán termeli a világ legjobb tömjénjét

A tömjénfa elválaszthatatlanul kapcsolódik Omán történelméhez, kultúrájához és örökségéhez. Az ország termeli a legjobb tömjént a világon. Omán tájain áthaladva mindenhol vad tömjénfák láthatók, a piacokon sétálva pedig mindent áthat a tömjén földes illata. A világ teljes tömjéntermelésének 17%-át Omán adja. Egy ománi körutazásról minden bizonnyal úgy fog hazatérni, hogy tömjént is visz haza emlékbe.

cikk_0_1000ut-erdekes-tenyek-omanrol-tomjen.jpg
A kép forrása: https://www.bna.bh/en


9. Fehérre meszelt házak és épületek mindenütt

Mindenhol fehérre festett épületek és házak sokasága veszi körül a látogatót, aki szinte már összezavarodik, hogy most éppen melyik településen van. Az irodaépületektől kezdve a bevásárlóközpontokig mindenféle építményt fehérre festenek, minden más színű épülethez a kormány előzetes engedélye szükséges, megfelelő indoklással. Mindez hozzájárul ahhoz a hibátlan szépséghez, amelyet Omán nyújt. Tapasztalja meg Ön is ezt az érzést egy Ománi utazás során!


10. Az ománi erődök, mint ellenőrzőpontok

Omán egykoron egy olyan királyság volt, amely a védelmét jól elhelyezett várakkal és erődökkel biztosította. Ezeket az erődöket a határon és a partvidéken elszórtan helyezték el, hogy meghiúsítsanak minden szárazföldi vagy tengeri fenyegetést. Ma ezek az erődök az ország fontos kulturális örökségei, amelyek egy ománi körutazás folyamán kihagyhatatlan látnivalók.

cikk_0_1000ut-erdekes-tenyek-omanrol-erod.jpg
A kép forrása: https://travel.earth


11. Azok a varázslatos ománi ajtók

A megmagyarázhatatlan vonzalom a különc ajtók iránt az ománi lét velejárója. A bejárati ajtókat aprólékos díszítésekkel ékesítik, amelyek egyrészt a homlokzat általános megjelenését növelik, de egyúttal kellemes látványt is nyújtanak. Gyalogoljon Omán utcáin, és gyönyörködjön ezekben az apró remekművekben.


12. Az ománi handzsár

Az ománi tőr, vagyis a handzsár, főként az Oszmán Birodalom segítségével más országokban is elterjedt. Eredetileg védekezésre használták, de idővel elveszítette fegyverként való jelentőségét, és manapság már szertartási díszként hordják. A tőr a büszkeség szimbólumává vált, és Omán zászlóján, valamint az ománi pénzen, a rialon is látható. A tőrök bármelyik soukban megtalálhatók, általában szuvenírként árulják. 

cikk_10079_1000ut-erdekes-tenyek-omanrol-tor.jpg
A kép forrása: https://www.omanobserver.om


13. Ománban tilos a dudálás

Ománban úgy vélik, hogy a csend jellemformáló erejű, ezért az omániaknak tilos dudálniuk nyilvános és magánterületen, kivéve, ha a legsúlyosabb helyzetek ezt megkívánják. Csak sétálgasson nyugodtan egy ománi utazás során az utcákon, és azt fogja tapasztalni, hogy nem hall egyetlen feleslegesen dudálást sem. 


Bartos Szilvia

 

Járjon utána személyesen, hogy a fenti állítások valósak-e, vegyen részt egy ománi körutazáson.

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Menni kell! Uganda
  • A baklava diadalmenete
  • Menni kell! Kína - önkéntes
  • Érdekes tények Ománról
  • Menni kell! Kuba - Jégkrém

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.06.18-2024.06.26
összesen 2 időpontban
470 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.08.15-2024.08.24
összesen 5 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.06.08
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.05.30
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!