Az itt készült fotók, filmek megtekintésekor senki sem gondolja, hogy azok törökországi helyszínt mutatnak. A kanadai Sziklás-hegység vagy a Magas-Kaukázus eljegesedett, erőteljesen csipkézett gerinceire, tájaira tippelnek a legtöbben, ha megkérdezik, miféle – honnan való magashegységi hangulati képeket, jeleneteket látnak. Átütő a meglepetés, amikor kiderül, hogy mindez Törökország, s annak is legkevésbé ismert, legzöldebb, sőt egyenesen legbujább szubtrópusi,- és afelett, magashegységi tája. A Kaçkar-hegység, ÉK-Anatólia „égi legelőinek” természeti menedéke.

A Kaçkar-hegység

A Fekete-tenger partjairól nézve (persze csak tiszta látási viszonyok közepette) a Kaçkar-hegység (törökül Kaçkar Dağları) szinte provokatív módon, “ilyen nincs is” hirtelenséggel tornyosul az égbolt felső régióiba, s szúrja át a legpárnásabb felhőket is. A tengerpart rajzolja ki északi határait, helyenként a hegylábak közvetlenül a vízbe lógnak, alig hagyva néhány méternyi sávot, a keleten Grúziába, nyugatra pedig Tranzont városába vezető modern országútnak. A DNy-ÉK irányú főgerinc körülbelül 250-270 km hosszúságú, ez az Észak-anatólia-hegység legkiemelkedőbb tagja, 3.000 m átlagmagassággal, megannyi 3.400 m fölé emelkedő csúccsal, közöttük az ország legszebb gleccsereivel.

A Kaçkar-hegység panorámája a tenger felől

Legmagasabb pontja a 3.937 m magas Kackar Dağı már igazi hegymászó kihívás, túlságosan is elérhetetlen ahhoz, hogy írásunk többet szóljon róla. A meseszép hegyvonulat déli határa a Çoruh folyó völgye, ami hűségesen kíséri a hegylábakat, egészen Grúziáig. A Kaçkar-hegység nem csak hihetetlenül meredek és csipkézett – de hihetetlenül zöld is. Alant (1.200 – 1.400 m magasságig) szubtrópusi őserdők, s rizei teaültetvények váltják egymást, hogy fentebb átadják a helyet a járhatatlan, folyamatosan párát pipáló fenyveseknek. A méregzöld tájképi idill az állandó „öntözés” eredménye – ez Törökország legesősebb erdővidéke, s benne legcsapadékosabb nemzeti parkja. 2.200 m felett érünk fel a yaylák, vagyis a nyári, pásztorszállásos havasi legelők világába. A kaçkari yaylák épp olyanok, mint a székelyföldi esztenák, csak kétszer magasabbra települtek, s háromszor olyan magas hegyek vigyázzák őket.

Ayder-fennsík: alaptábor a fel,- vagy épp leindulóknak

Rize városától 90 km távolságra fekszik Ayder hegyi üdülővárosa. Nem valódi város, hiszen állandó lakosa nincs. Célirányosan a nyáron ide érkező turistáknak építették, mára ízléses panziók és szállodák sokaságával, az azonos nevű Ayder-fennsíkon. Valaha Ayder is yayla volt, de „csak” 1.350 m tengerszint feletti magasságban, kiváló közlekedési adottságokkal, így a török kormány 1987-ben nemzeti fontosságú turisztikai,- és nyaralóvárossá nyilvánította. Ayder ideális helyszín, ha az északi oldalról akarjuk megközelíteni a Kaçkar-hegységet.

Ayder a turisztikai „alaptábor” 

A magashegységi legelőket, s azokon is túli főgerincet – illetve a hegylábi folyókat, vízeséseket, híres oszmán stílusú kőhidakat és romokat is innen a legkönnyebb elérni. Mindegy, hogy felfelé,- vagy épp lefelé indulunk, mindenütt méregzöld, páratlanul üde természeti képek várnak ránk.

„Lefelé”, a mindig bővizű hegyi folyók völgyeiben, hegyoldalain is naphosszat lehet újabb és újabb felfedezőtúrákat tenni, de a legtöbben a valószínűtlenül meredek utakon elérhető, máig használt yaylák, vagyis magashegységi „esztenák” világában tett látogatásért érkeznek ide. Csapatunkat is a Pokut-plató „hívta” elsősorban, s az Ayderből indulást követően kb. 30 perccel már meg is tanultuk, hogy amit Magyarországon meredeknek mondanak, az itt laposnak számít…

Leereszkedés

És ami itt meredek, na attól sokak bizony „enni vetnek a gatyának” - ahogy anno mondták az öregek az esztenákon, ha jött a medve. Összességében, a platókra felvezető szédületesen gyönyörű utak és panorámák egyes pannóniai hunfitársaink (és honleányaink) esetében merőben intenzív érzeteket, élményeket eredményezhetnek.

A Pokut-platón

2.300 m felett Törökország leggazdagabb havasi legelői várják a rácsodálkozó látogatókat. A gigászi jégvájta völgyek északi oldalán pedig már az erdőhatár fölé emelkedő hómezők és sziklahavasok fagya uralkodik. A Kaçkar-hegység Nemzeti Park területe 51.550 ha, a körülötte lévő buffer ennek a többszöröse. 2.500 féle növényéből 160 csak itt, míg 300 növény csak Törökországban őshonos. A Pokut-platón járva érthető a teljes elbizonytalanodás: Hol is vagyunk egyáltalán?

Ez itt Kanada? Netán Svájc? 

A Pokut-platón évről – évre és folyamatosan változik a nyári életritmus. Az öregek a felhők fölé költöznek, így egyre kevesebb jószágot (főleg szarvasmarha, ló és juh) terelnek a magashegyi legelőkre. A csökkenő állományt egyre inkább teherautókon szállítják, s egyre később. Június első hetében mostanság inkább csak turistákat hoznak. A nagyobb csűrök, raktárépületek és pásztorszállások közül egyre több teázóvá alakul… Némelyikben 1-2 éjszakára már meg is lehet szállni. Az itató kőből épült pereme akár kilátóterasszá is módosulhat, s ha a feedback info (utasvélemény) szerint kéne néhány melegvizes fürdőszoba… Hát, hamarosan talán ennek a fejlesztésnek is nekilátnak egyes befektetők.

Panorámás pásztorlak

A jószág fogyatkozásával az „ember előtti” természet visszaköltözése is megkezdődhet, megkezdődik azonban. A World Wildlife Foundation (WWF) adatai szerint pl. emelkedőben a nagyragadozók (erdei farkas, barnamedve, sakál) száma. Csoportunk június eleji látogatása során is csak elvétve lehetett legelő jószágokat látni. Így mindenki maga dönthette el, hogy ez vajon az egyre inkább késő teherautós szállítások… vagy netán a farkasfalkák feneketlen étvágya miatt alakul így.

A Pokut-plató égi legelőin túl további 43 yayla, vagyis „kaçkar-hegységi esztena” virágzik a nemzeti park hegyóriásainak tövében. Szigorúan védett területek, a jövő természetjáróinak gyönyörűségére, egészségére. Ez a vidék a mai modern Törökország legismeretlenebb természeti kincsestára.

Szöveg és képek: Gőgös Norbert

Fedezze fel velünk "Törökország felfedezőút - A smaragdzöld fekete-tengeri partvidéken" körutazásunk során Törökország legtávolabbi és legismeretlenebb vidékét.