Fejléc menü

New York City - tippek első kézből



Aki már járt New York City-ben, annak megvan a saját toplistája. Előszeretettel nyúlnak ehhez a hálás témához a szerkesztők is, mert ha valahol, akkor itt minden pillanatban történik valami izgalmas. Mi, akik életünk során legfeljebb pár alkalommal jutunk el a Nagy Almába, a legfontosabb látnivalókat szeretnénk felkeresni, de nem szívesen sodródunk az arctalan turistatömegekkel. Hogy lehet a legteljesebb New York City-élményünk? Mit ajánlunk azoknak, akik először utaznak a városba, és mit azoknak, akik már bejárták a kötelező köröket?


New York Cityben négypercenként születik egy baba, és nagyjából ennyi idő kell egy új program, étterem, közönségkedvenc felbukkanásához is. Mindegy, hogy jártál már a városban korábban, vagy ez az első alkalom: mindenképp fogsz újat tapasztalni. Ehhez képest tudom, hogy a szervezett turistaprogramok évek óta ugyanazt és ugyanúgy ajánlják. Pedig ez a hely tele van energiával és kreativitással, és ha sikerül felvenni a ritmusát, ez bizony ragadós. A legfontosabb tanácsom az, hogy ne az élmények számát, hanem a mélységét fokozzuk, időt szánva arra, ami érdekel. A „kötelezők” is más élményt adnak, ha a híres „öreg hölgyhöz” nem a lélektelen, zsúfolt komppal jutsz át, hanem egy katamaránon pezsgőzve köszöntöd a szabadság jelképét abban az órában, amikor a legszebbek a fények, és a legjobb fotókat készítheted. A Times Square is kellemesebb egy rooftop bár teraszáról nézve, mint a tömegben oldalazva. Ez a saját top10-es listám, de aki eljön velünk a Nagy Almába, azokkal megosztom az élményt.


1. Art Deco

New York City kétségtelenül az art deco építészet kincseskamrája. Az Empire State Building nem csak a legismertebb kilátópont, de a stílus egyik legszebb példája. Csakúgy, mint a Chrysler Building, vagy személyes kedvenceim, a lenyűgöző American Radiator Building és a Central Park szélén álló San Remo apartmanház, melyet Róth Imre tervezett.

cikk_0_1000ut-amerikai-egyesult-allamok-usa-new-york-city1.jpg


2. Múzeumok és kiállítóhelyek

Ezek közül a rejtett kedvencek a Morgan Library intim, mindig rendkívül érdekes időszakos kiállításai, az önmagában is csodaszép könyvtár „Kincseink” gyűjteménye az igazi Micimackóval és Malackával (Milne kisfiának eredeti játékaival) és a Whitney Museum kortárs gyűjteménye, melyből pontosan megtudható, mi zajlik éppen New York City művészeti életében.


3. Village-k és borough-k

Manhattan szívében annyi a látnivaló és program, hogy szinte ki sem kell tenni onnan a lábunkat – pedig érdemes. Chinatown-ban megesszük az egész város leginstagramképesebb fagyiját (taiyaki), Little Italy-ban a Keresztapából idézünk, Harlemben Aretha Franklint hallgatjuk, Bronxban a street art és a botanikus kert miatt fordulunk meg, míg Brooklynban bejárjuk a hagyományos haszid negyedet és megtaláljuk a legjobb fotópontokat.

cikk_0_1000ut-amerikai-egyesult-allamok-usa-new-york-city2.jpg


4. Gasztroséta

Nem tudom, az a hiedelem honnan táplálkozik, hogy New York City-ben nem lehet jókat enni, de ez hangzik el a leggyakrabban. Valószínűleg ők azok, akik a 99 centes pizzával és a kétdolláros hot doggal is kihúzzák fél lábon – de a város ettől sokkal többet és jobbat kínál. Tudjuk, hová menjünk osztrigát kóstolni, pekingi kacsát és steak-et enni, de ellátogatunk egy olyan brooklyni bisztróba is, melynek magyar sztorija mindenki szívét meg fogja dobogtatni. Lesz olyan speakeasy bár, melynek titkos bejárata egy telefonfülkéből nyílik, és olyan, amit filmekből ismerünk, hírességek találkozóhelye.


5. Parkok

Hatalmas épületek – rengeteg zöld felület. A Bryant Park a kedvenc, ahol jógázhatsz közösen a városlakókkal, este kertmozi és ingyenes koncertek várnak. A Central Parkra is érdemes több időt szánni, mint a szokásos egy órás séta: van, hogy körbebiciklizzük, van, hogy valamelyik utastársunk születésnapját ünnepeljük itt piknikkel.

cikk_0_1000ut-amerikai-egyesult-allamok-usa-new-york-city3.jpg


6. Street Art

A város tele izgalmas szobrokkal és falfestményekkel, metrómozaikokkal. A legkedvesebb számomra a bronxi Bedford Park metróállomásnál egy tüneményes és hatalmas kertmozaik tücskökkel és katicabogárral – a magyar származású művész, Andrea Dezső alkotása.


7. Stílusos szállodák

Mégha nem is itt szállunk meg, bekukkantunk a legendás Chelsea Hotelbe, amely otthont adott Leonard Cohennek, Bob Dylannak, Jack Kerouacnak és rengeteg művésznek.


8. Sport

A sportmérkőzések még akkor is izgalmasak, ha egy kukkot sem értünk a baseball vagy az amerikai foci szabályaiból. Hatalmas hangulatuk van, érdemes elmenni a Yankee Stadionba vagy a Madison Square Gardenbe.


9. Broadway, MET vagy modern tánc?

Az évek során sok darabot láttam a Broadway-n és a Metropolitan Operában, de mindig izgalmasak az új bemutatók is. A legjobb azonban az, ha elcsípjük az Alvin Ailey Társulat moderntánc-előadását, melyhez hasonló nincs máshol.

cikk_0_1000ut-amerikai-egyesult-allamok-usa-new-york-city4.jpg


10. Amsterdam Avenue

Útban Harlem felé meg szoktam állni a St John The Divine katedrálisnál. Ez a világ negyedik legnagyobb temploma, de nem csak emiatt érdekes. Az oltárt Keith Haring tervezte, az oszlopfőkön a World Trade Center ikertornyai és a sárga taxik láthatóak, a faragványai közt ott van Einstein és Martin Luther King. Jó összefoglalója New York City változatos és befogadó hangulatának. Utána kimondottan jólesik egy rétes a szemközti magyar cukrászdában.


Hasznos tanácsok:

- Szállás: az árak az egekben vannak, de mégis érdemes Manhattanban vagy ahhoz minél közelebb maradni. Egyszerűen New York City-ben az idő: pénz. Ne fecséreljük ide-oda utazgatásra, mert minden pillanatot bánni fogunk, amit nem hasznosan töltöttünk.
- Rengeteg ingyenes programot kínál a város, és vannak „Pay-What-You-Wish” múzeumi napok is. Legutóbb egy moderntánc-gálán voltunk így egy társasággal a Lincoln Centerben, a város értelmiségi-művész színe-javával együtt.
- Gyalogolj sokat! 34 dollárért vehetsz heti metróbérletet is, mely a buszokra szintén korlátlanul érvényes.
- Dress code: nincs, de mégis van. Merev előírások helyett a manhattaniak úgy öltöznek, ahogy kedvük tartja. A stílus és az önazonosság menő, a harsányság és a kiabáló logók nem.


Méhész Zsuzsa
Képek forrása: canva.com


Az eredeti cikk a remind.hu oldalon ITT látható.


New York City több, mint egy város – élmény, amely minden érzékszervét megmozgatja! Válogasson New York körutazásaink között. 

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A török tea - az együvé tartozás mindennapi rítusa
  • New York City - tippek első kézből
  • 11 kevésbé ismert tény Szaúd-Arábiáról
  • Ezért bolondul a világ a török reggeliért - ízek, sztorik és élmények egy nagy asztal körül
  • Montenegró ismeretlen vidéke az Albán-Alpokban - Gusinje és Plav

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2026.02.18-2026.02.23
összesen 2 időpontban
850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 9 éj
2025.11.18-2025.11.30
összesen 2 időpontban
2 420 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Peking-Sanghaj a puskagolyó expresszel

8 nap / 5 éj
2025.09.04-2025.09.12
összesen 7 időpontban
790 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában

15 nap / 13 éj
2025.09.30-2025.10.15
összesen 3 időpontban
1 860 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Kínai körutazás - Pekingtől Makaóig

16 nap / 13 éj
2025.09.10-2025.09.26
összesen 6 időpontban
1 670 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

11 nap / 8 éj
2025.09.24-2025.10.05
összesen 5 időpontban
1 040 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

A Kaukázus gyöngyszemei

12 nap / 11 éj
2025.09.04-2025.09.16
összesen 3 időpontban
980 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
2025.11.16-2025.11.29
összesen 3 időpontban
1 115 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.09.02-2025.09.11
összesen 15 időpontban
795 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Kappadókia, Kis-Ázsia tündérvilága

7 nap / 6 éj
2025.09.02-2025.09.09
összesen 2 időpontban
555 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023