Fejléc menü

Endrei Judit - A titokzatos Peru 6. rész


2020. augusztus 11.

Végre karnyújtásnyira tőlem a Világ Új Hét Csodájának egyike, a Machu Picchu! (Az ezredfordulón svájci kezdeményezésre megválasztották, majd 2007. július 7-én Lisszabonban kihirdették a Világ Új Hét Csodája elnevezésű verseny győzteseit.)

Lehet, hogy velem is megtörtént az, amiről az utóbbi évtizedekben annyit lehet olvasni, hallani? Valóban lehet, hogy a gondolataimmal bevonzottam egy álmom megvalósulását?! Hiszen mondják, a gondolatainknak teremtő ereje van.

Mennyi éven át álmodtam arról, hogy egyszer talán majd eljutok a Machu Picchura, hogy egyszer talán majd én is ott sétálgathatok az égig érő hegyektől körülölelt romok között... Ha láttam valahol egy fotót, olvastam egy hírt, mindig csak sóhajtottam egyet, tele vágyakozással.
Az előző részekből is kiderül, hihetetlenül sűrű a programunk, de hiába esem ágyba minden este holtfáradtan, mégis mindig a végtelen elégedettség érzésével alszom el: „megint egy csodálatos napot élhettem át". És tudom, hogy még mindig vár rám a nagy álom beteljesülése, a Machu Picchu.

cikk_5414_dscf9077.jpg

Az inkák földjén jövünk-megyünk, az első lenyűgöző élmény Saqsaywaman, nem tehetem meg, hogy ne ejtsek róla egy-két szót legalább. Bár a szavaknál többet érzékeltetnek a fotók, kedves Olvasó.
Cuzco közelében található ez a titokzatos épületkomplexum. Persze csak a mai európai ember számára titokzatos, mert az inkák pontosan tudták, miért itt, milyen céllal és az is az ő titkuk marad, hogyan tudták felépíteni. Az első pillanatban olyan érzésem támad, az óriások földjére érkeztem. A hatalmas, faragott kövek sokasága érzékelteti, hogy egy valaha volt monumentális építmény maradványai között járunk. Elképzelni nem tudom, hogyan faraghatták ilyen pontossággal ezeket a több mázsás, sőt, több tonnás köveket. Vajon hogyan tudták összeilleszteni, majd amikor kiderült, „na, faragjunk még egy kicsit, mert még nem elég jól illeszkedik", akkor hogyan mozdították arrébb, hogy-hogy nem faragták „túl". Mintha szándékosan nem egyformára alakították, csiszolták volna a hatalmas köveket. Millió variáció: láttam olyat, aminek tizenakárhány sarka van, sőt olyan kő is akad, amelyik egy sarkot ívelten köt össze.
Az 1000 úttal nem sokára induló csoportnak óriási élményben lesz majd része, hiszen június 24-én a Napisten ünnepe lesz. Ilyenkor Cuzcóban az egész város táncol és énekel. Saqsaywamanban pedig, aki szeretné, megnézheti a fő ceremóniát is. Átélhet valamit, ami a múlt része, történészek szerint rituális szerepe volt ennek a falrendszernek, a jelentése is a Nap háza, és egy Nap templomot is magában foglalt.
De milyen játékos az emberi elme. Miközben kíváncsian, megilletődötten sétálok a kövek között, egyszer csak eszembe villan, ez az egész éppen olyan, mint egy nagy puzzle. Csak a kirakásához nem lenne elég az emberi erő, játékos kedvű óriások kellenének hozzá.

cikk_5413_dscf9103.jpg

Számomra egy utazás akkor teljes, ha sikerül az ott élőkkel valami módon kapcsolatba kerülni. Lehet, hogy csak a szálloda recepciósával mosolygunk össze, de az is jóleső, ha a közeli kis bolt tulajdonosa köszönt ránk már a második napon jó ismerősként. Itt Peruban különleges, nagyon bensőséges vendégeskedést szerveztek számunkra. Javier bevezetőül mesél arról, hogy Peruban nem kell bejelentkezni, egyeztetgetni, ha vendégségbe mennél valakihez. Ha csak úgy, váratlanul betoppansz, nagyon megörülnek neked, rögtön nekiállnak közösen sütni, főzni, együtt ebédelnek, énekelnek, zenélnek.
Mi Chincheróba vagyunk hivatalosak egy indián közösségbe. Van bennem némi izgalom, mit fogunk csinálni órákon keresztül, nem lesz-e feszengő, „úgy csinálunk, mintha" érzés. Mondanom sem kell, egy pillanat alatt oldódik a hangulat, a kapuban fogadnak, ünneplőbe öltözött kicsik és nagyok. Mindenki mindenkivel kezet fog, néhányan puszival is üdvözöljük egymást, miközben két kézzel szórják a fejünkre a narancssárga virágszirmokat. Olyan érzésem támad, mintha a nap sugaraival szórnának tele. Tovább oldódik a hangulat, mert az asszonyok nagyon kedvesen, de magabiztosan hamar munkára fognak minket. Mi „lányok" pedig legalább ugyanolyan kedvvel, szorgalommal állunk a dologhoz. Én először zöldbabot fejtek. De meglep, hogy nemcsak a külső héját szedjük le, hanem a babszem héját is, ami kicsit már macerásabb, de hamar végzek. Mivel nagyon szorgos vagyok, újabb tennivaló után nézek. Algát tisztogatok, az icipici kagylócskákat kell kiszedegetni a növények közül. Legalább háromszor átválogatom, átmosom, de még akkor is megakad a kezem egy kis kemény „izén". A többiek nevetnek, az én lelkemen fog száradni, ha valakinek beletörik a foga. Közben a nagy közös tűzhelyen már fő a leves, sok zöldséggel. Nagyon ínycsiklandó illatok terjednek, kis lepénykéket sülnek, az alapja tök. Nekem ez lett a kedvencem. Kicsit arrébb egy ketrecben aranyos kis tengerimalacok csücsülnek, gyanútlanul nézegetem őket, akkor még nem tudom, nemsokára milyen sors vár rájuk.
A férfiak is kapnak feladatot, néhányan tipikus indián tűzhelyet kezdenek építeni földgöröngyökből. Szerencsére házigazdáink besegítenek, így aztán a mieink sikerrel járnak. Ebben sütik meg krumplit héjastól, így nem hamuba sült pogácsa, hanem a hamuban sült burgonya is az ebéd része lesz.
Néhányan vendéglátóink és útitársaim közül elmennek chicháért (ejtsd 'csicsa'). Korsóban hozzák, én először óvatoskodom, éppen csak megkóstolom. Kellemes, olyan, mint amikor a must erjedni kezd. Kevés alkoholt tartalmaz, kiderül, a chichát ősidők óta isszák Dél-Amerikában, főként Peruban.

cikk_5417_dscf8720.jpg

Jobb, hogy az elkészítés módjáról csak később esik szó: az asszonyok körülülnek egy jókora alumínium fazekat és a jól megcsócsált kukoricát beleköpködik, a pép a nyál enzimjének hatására forrásnak indul és egy héten belül ihatóvá lesz. Árulják piacon, kapualjakban, s amelyik házon, hosszú boton piros, esetleg kék rongy, vagy nejlon zacskó lobog, az azt jelenti, hogy ott chichaderia (csicsa-kocsma) működik. Végül maradok a perui sörnél, ízlik, könnyű, én meg éppen azt szeretem.
Végre minden elkészül, asztalhoz ülünk. A menü: sűrű zöldségleves, inkább ragu, olyan zöldségekkel, amiket most eszem először és talán utoljára. Sültcsirke, sült töklepény, héjában sült krumpli, kölesből készült egytál étel, friss saláta (egzotikus helyeken én ezt mindig kihagyom ) és - sült tengerimalac! Na, nem! Ebből biztosan nem eszem, hiszen nem sokkal ezelőtt még olyan aranyosan nézegettük egymást! A bátrabbak megkóstolják, ízlik nekik. Miért is ne! Illetve mégis úgy alakul, hogy eszem egy picurkát a tengerimalacból. De nem csak „úgy". Egy érdekes szokás részese leszek pillanatok alatt. Van a kis állatka fejében egy icuri-picuri csontocska, aminek olyan az alakja, mint a róka feje. Az indiánok úgy tartják, aki lenyeli, olyan ravasz lesz, mint a róka. Többünkből egy pillanat alatt előjön a magyar virtus, én sem akarok kimaradni! A feladatot nehezíti, de az is lehet, éppen könnyíti, hogy egy kupica piszkóba (mint nálunk a jó erős pálinka) teszik bele a csontocskát, és úgy kell egy hajtásnyira meginni, hogy a csont is leguruljon. Nem mindenkinek sikerül, de jelentem, nekem igen! A közösség minden tagja nagy mosollyal az arcán odajön hozzám, kölcsönösen, gyermekien örömködünk a nagy „teljesítményen". Így mi lányok nyerjük meg ezt a versenyt 4:2-re, lám, az Apuk, az Andok istenei igazságot szolgáltatnak, hiszen mi lányok sokkal többet dolgoztunk az ebéd készítésénél, mint a fiúk. Még egy megjegyzés: most már, kedves Olvasó, csak óvatosan velem, mert ravaszabb lettem, mint annak előtte voltam!
Az ebéd után még maradunk egy kicsit, megcsodáljuk a gyönyörű színekben pompázó kézimunkákat, pulóvereket, sálakat, szőtteseket. A láma szőrből maguk állítják elő a fonalakat is, amiket ők maguk festenek meg. Rögtönzött előadásukban elmesélik, milyen növényből milyen színt nyernek. Természetesen minden növényi, semmi szintetikus.
Még egy ideig teázgatunk, „beszélgetünk", a gyerekeknek apró ajándékokat adunk, színes ceruzákat, irkákat, édességet. Nagyon kedvesen fogadják.
Aztán elbúcsúzunk, abban a biztos tudatban, bár mi már soha többé nem találkozunk, viszont az emlékeim között örökre ott marad ez a velük töltött néhány óra.

És képzeljék, ezt a napot is úgy 3.800 méteren töltöttem, észre sem vettem, hogy milyen magasan vagyunk. Már teljesen hozzászoktam.
Mivel már teljesen átálltam a helyi időre, nem vagyok még álmos, bekapcsolom a tévét, keresgélek, hátha találok valamit, ami álomba ringat. Találok is, de álomba ringatásról szó sem lett. A Mamma miát vetítik, imádom! Nem bánom még azt sem, hogy kevesebb idő marad alvásra.

A Machu Picchu előtti estén különleges élményben részesülünk az út szervezői által, egy tisztító sámán szertartáson veszünk részt, hogy másnap így lépjünk a szent helyre. Javier elmeséli, hogy az Andokban mind a mai napig, az emberek, egy fontos, nagy döntés előtt sámánhoz fordulnak, ily módon kérik az égiek segítségét. A szálloda egy elég sivár, félhomályos termében gyülekezünk. És ismét bebizonyosodik számomra, mint eddig is oly gyakran, nem a körülmények döntik el, hogy mi van a lelkemben, hanem én magam.
Nem kell sok idő, hogy a sámán, Jorge hatása alá kerüljek. Nem kételkedem egy pillanatig sem, hogy valóság az, amit látok, és nem színjáték. Andoki indián viseletben van, de hiába kutatom, nincs rajta semmi „sámános". Leterít egy kis szőnyeget, és komótosan elkezdi kirakni a „kellékeket": láma embrió, különféle virágok szirmai, kokacserje levelei, mindenféle magok, tojás, és még sok, számomra azonosíthatatlan dolog. Ezekből egy Szent Batyut kezd össze állítani, ami majd segíti a Machu Picchura vezető utunkat, illetve utána is egyengeti sorsunkat. Három-három kokalevelet kell választanunk, ezekkel egyenként elé járulunk, elmondjuk a nevünket, átadjuk a leveleket, azok által mi is bekerülünk a Szent Batyuba, így kapunk esélyt arra is, hogy átkerüljünk egy másik dimenzióba, és a természettel egyesüljünk... Mielőtt végleg bezárta a batyut, megkérdezte, hogy van-e valaki, aki a nem jelenlévő szerettének akarna valamit kívánni. Elsőnek pattanok fel, hogy az én „hármasomnak" a legjobbakat kívánjam, és ez a „legjobb" mindig az egészségről szól. Most velem együtt ők is bekerülnek ebbe a különleges batyuba. Itt most nincs sietség, nincs kapkodás, valahogy nem érzékelni az időt. Békésen várunk, míg ránk kerül a sor, a sámán körbejár, egyenként végigsöpör, megtisztogat bennünket egy kondorkeselyű tollával, miközben mormol valamit, nekünk pedig háromszor kell a lelkünket belelehelni a „csomagba". Legvégül arra kér, mindenki mindenkit öleljen meg. Útitársaimmal hosszan ölelgetjük egymást, nem olyan felszínesen, mint ahogy egyébként sokszor tesszük. Néhányan el is sírjuk magunkat, a túláradó érzelmek teljesen hatalmukba kerítenek, miközben újra és újra elmondjuk egymásnak: örülök, hogy megismertelek, örülök, hogy együtt vagyunk ezen a csodálatos utazáson...
Mindannyian megrendülten, csöndesen vonulunk vissza a szobánkba...

cikk_5416_dscf9238.jpg

Reggel már tele vagyok várakozással, éppen olyan lelkiállapotba kerülök, mint amikor valaha fiatalon a nagy szerelmemmel készültem végre találkozni. Most is izgulok, borzongok, hevesebben ver a szívem... Ahogy a kis busz emelkedik a kanyargós szerpentinen, a táj szinte észrevétlenül megváltozik körülöttünk, a kopár, sziklás vidék előbb erdős-ligetesre, de itt fent már az őserdő ölel körül bennünket, liánok, páfrányok, különféle élősködő növények szegélyezik az utat. És végre, a fák közül elővillannak a Machu Picchu romjai.
Minden éppen olyan, mint a filmekben, a fotókon! Egy óriási különbség van – hogy én is itt vagyok! Hogy benne vagyok a tájban, hogy részese leszek egy pillanatra a több száz évvel ezelőtti történelemnek! Beteljesült egy álmom! Azt hittem, majd sírni fogok, de nem, mert erre most nincs idő! Mindent meg akarok nézni, végigjárni, megérinteni, mintha magamba akarnám szippantani az egészet.
A hatalmas gránit építmények uralják a hegygerincet, mögöttük ott emelkedik a Machu Picchu maga, az „Öreg csúcs", köröskörül égre törő hegyek, mély szakadékok. Harsogóan zöld a pázsit, ettől még különlegesebb a kontraszt a hatalmas, megfakult gránittömbök és a természet között. Szerencsénk van, mert süt a nap, itt egyébként könnyen megesik, hogy esik, de nagyon. És olyankor a felhők uralják a tájat. Elindulunk, hogy végigjárjuk a látnivalókat, a „Háromablakos templomot", a Nap templomot, a Szent Teret, a Napórát...
Éppen úgy viselkedem, mint egy boldog kölyökkutya, ide-oda szaladgálok, mindent akarok.
A hely történelméről sok-sok információ van az interneten, könyvekben, akit érdekel, érdemes olvasgatni, elmélyülni a témában.

A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana – „az a hely ahová kipányvázták a Napot"–, a Naptemplom és a Háromablakos templom.
Bevallom, nekem, az utókor egyik itt sétálgató szerencsés képviselőjének már édes mindegy, mi célból épült a város. Engem most sem elsősorban a történelmi múlt nyűgöz le, a sok száz vagy a piramisok esetében a sok ezer év. Sokkal erősebb bennem a tisztelet, az elismerés érzése azok iránt, akik megtervezték, és akik felépítették erre a csaknem megközelíthetetlen helyre Machu Picchut.
Mindent lelkesen fényképezek, még ha nem is tudom rögtön beazonosítani, éppen mit látok. Majd otthon megnézem, majd pontosítom... Hányszor jártam így, hogy aztán hiába próbáltam az emlékezetemből előbányászni, ez éppen melyik pagoda, és ez vajon melyik „duomo"... Amilyen áldás a fényképezőgép, annyira „átok" is. Hiszen sokszor elvonja a figyelmet, ahelyett, hogy átadnánk magunkat az élménynek, hogy csak leülnénk egy-egy pillanatra, és hagynánk magunkat a látnivalók hatása alá kerülni.
Javasolják, menjünk ki ebédelni - Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben „perui történelmi szentély" címmel ruházták fel, a területén nincs se büfé, se toalett - de sajnálok minden percet, inkább nem iszom, hogy még a WC-re se kelljen időt szakítani. Inkább csak egy-egy korttyal nedvesítem meg a számat. Pedig fontos, mert magasan is vagyunk, 3000 méter körül, melegen is tűz a nap... Nem baj, majd este pótolom.

cikk_5418_dscf8250.jpg

Hiszen szükségem van minden percre, mert elhatároztam, felmászom a Nap kapujáig, ahonnan állítólag gyönyörű kilátás nyílik a tájra és a romvárosra, no meg szeretnék kicsit belekóstolni az érzésbe, milyen az Inka ösvényen ballagni. Első pillantásra úgy érzékelem, nincs is messze... Elindulunk, tapasztalt társaim azt tanácsolják, nem szabad sietni, kapkodni, szép komótosan, kimérten lépkedjek. Mit mondjak? Elég hamar kiderül, hogy nem is tudnék sietni. Nem kiépített sétányon haladunk, sok a lépcső, a hatalmas kövek miatt magasakat kell lépni. Gyakran megállunk, azzal az indokkal: „gyönyörködjünk egy kicsit"!
Boldog vagyok, hogy bevállaltam ezt a „sétát", valóban fenséges a látvány. Keveset pihenünk csak, mert még szeretnénk elmenni az „inka hídhoz" is. Timi – aki jóval fiatalabb útitársam – türelmesen megvár, nem hagy ott. Ketten indultunk, ketten érünk vissza - mondja. Erre még rá is erősítenek egy kapunál, ahol be kell jelentkeznünk, hogy estefelé a zárásnál stimmeljen a létszám. Nem véletlen ez az alaposság, óvatosság, hiszen az ösvény itt már nagyon összeszűkül, mellettünk olykor 3-400 méteres félelmetes szakadékba nézünk le. Komolyan kell venni a veszélyt, nemrég is egy fiatal német turista veszett oda. Jobb óvatosnak lenni.
Sietnünk kell vissza, nemsokára zárnak. Pár lépésenként megállunk, hogy még utoljára megcsodálhassuk a nem mindennapi látványt. Nehéz szívvel búcsúzom el a világ egyik legszebb, legkülönlegesebb helyétől!
Most, ahogy e sorokat írom, nézegetem, válogatom a képeket, beleborzongok az emlékezésbe, újra átélem a boldogságot, „de hiszen én ezt mind láttam!", „de hiszen én ott voltam!"!
Most már kitörölhetetlenül ott ragad az emlékeimben, a szívemben mindaz, amit Peruban láttam, átéltem. Ezek az élmények, érzések most már örökre velem maradnak.
A Machu Picchu felfedezőjének szavaival zárom a perui utazás leírását.

„... A folyó mintha menekülne a jeges fennsíkról, utat vájva magának a gigantikus gránitsziklák között. Az ösvényről felülmúlhatatlan szépségű táj tárult a szemünk elé... Szépsége oly sokszínű, s varázslatos volt, hogy a föld egyetlen más természeti szépségéhez nem hasonlítható. Havas csúcsok, melyek a felhők fölé emelkednek, szivárványszínű gránitsziklák, gigantikus szakadékok, melyek sok ezer méter mélységben szakadnak a habzó-zuhogó, dübörgő folyó medrébe, ugyanakkor a legcsodálatosabb színekben játszó orchideák, buján zöldellő fák és bokrok, a pompázatos növényvilág elhaló harmóniája, s az őserdő misztikus boszorkánykonyhája. Valóban szentélynek való hely!" (Hiram Bingham)

A cikk és a képek (kivéve a nyitó kép) szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.

cikk_5629_129259059_1314317175596307_8443616940850165087_n.jpg

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Menni kell! Japán étel-ital
  • Porto Santo - A Madeirák Arany-szigete
  • Máramaros és a kizökkent idő
  • Az elveszett város, Petra, ami valójában egy nagyon is élő város
  • Thai terített asztal

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
-2024.04.23
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.05.14-2024.05.22
összesen 4 időpontban
465 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.05.16-2024.05.25
összesen 7 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.05.01
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.04.22
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!