Fejléc menü

A világ legboldogabb országának fővárosa: Helsinki


Kép forrása: https://flyovertheworld.com

 

A 2024-es világboldogságjelentés szerint ismét Finnországot sorolták a világ legboldogabb országának, így Finnország már hetedik egymást követő évben kapta meg a legfőbb elismerést. Ezzel a helsinki lakosok is egyetértenek, ugyanis tízből közel kilencen elégedettnek vallja magát.

Ez a boldog főváros mindenképp megér egy látogatást, bár Helsinki nem annyira feltűnő város. Ám ahhoz, hogy igazán megértsük és megismerjük Helsinkit, ki kell próbálni néhány autentikus finn élményt. Rengeteg csodálatos dolog van itt is, de segítség nélkül nehéz megtalálni őket.

Helsinki innovatív művészetéről, egyedülálló kultúrájáról és modern építészetéről ismert. Egy modern város, amely évente mintegy 500 000 látogatót vonz. Bár egy kicsit több erőfeszítést igényel a megértése, de egy barátságos hely, ahol akár több napot is eltölthetünk a város rejtettebb részeinek felfedezésével, a mesés éttermektől kezdve, a kézműves kávézókon át. Helsinki határozottan egy sétálós város, nagy járdák vannak, rengeteg zebrával, így meglehetősen könnyű közlekedni. Ahová nem lehet elgyalogolni, oda általában villamossal vagy busszal is el lehet jutni.

Íme néhány ötlet arra, hogy egy Helsinki utazás során felfedezhessük a város varázslatos helyszíneit, amelyeket a helyiek is szeretnek és becsben tartanak.

 


Keresse fel Helsinki legszebb templomait

Helsinki felett két katedrális magasodik, és valószínűleg ezek a város legikonikusabb nevezetességei. A Helsinki székesegyház a Szenátus téren található, a lutheránus vallás temploma, amely 1852-ben épült fel, és a finn nagyherceg, I. Miklós orosz cár tiszteletére készült. A katedrális Helsinki szimbólumaként is ismert. Magasan és büszkén áll a város szívében, lenyűgöző neoklasszicista építészetével uralja a város látképét. Tiszta, fehér homlokzata és a bejárathoz vezető nagy lépcső lenyűgöző látványt nyújt a környező városképben. Egy finnországi utazás kihagyhatatlan része a katedrális megtekintése.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-uszpenszkij.jpg
Kép forrása: https://www.expedia.co.kr

A sokkal díszesebb Uszpenszkij ortodox katedrális a növekvő ortodox lakosság befogadására készült. Az 1868-ban épült székesegyház Nyugat-Európa legnagyobb ortodox temploma. Aranyszínű kupoláival és vörös téglahomlokzatával a templom a finn történelemre gyakorolt orosz hatás egyik legegyértelműbb szimbóluma.

A Temppeliaukio templomot egy kősziklába vájták, és különleges építészeti megoldása miatt Helsinki egyik fő látványossága. A templom belső terét egy kupola fedi, a belső falak pedig az egyszerű, csiszolatlan sziklafalak. Kiváló akusztikája miatt a templom népszerű koncertek helyszíne is.

 


Ebédeljen a Régi Vásárcsarnokban

A Régi Vásárcsarnok magas színvonalú kulináris élményeket kínál történelmi környezetben, a Piactér mellett. Az épület 1889 óta szolgálja ki a vásárlókat a város legrégebbi vásárcsarnokaként. Az árusok kínálatában sajtok, halak, kagylók, húsok, zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, kávék és teák, valamint apró ajándéktárgyak és étkészletek találhatók.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-vasarcsarnok.jpg
Kép forrása: https://www.expedia.com

A Régi Vásárcsarnok többek között az ízletes lazaclevesről és a halszendvicsekről híres, amelyekért az emberek még távolról is elzarándokolnak ide. Egy helsinki utazás alkalmával kóstoljon meg egy rénszarvashúsból készült hamburgert is.

 


Pihenjen meg a Finn Nemzeti Könyvtárban

Ez a könyvtár röviden úgy jellemezhető, hogy gyönyörű, bájos és furcsa. Az épület kívül és belül is csodálatos, és hihetetlen építészeti megoldásokkal kápráztatja el a látogatókat. Belépve a könyvtárba egy nagyszerű látvány fogad minket, ugyanis a belső tér úgy néz ki, mintha a Szépség és a Szörnyeteg ikonikus könyvtárát látnánk.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-konyvtar.jpg
Kép forrása: https://en.idei.club

Bár az épület a legtöbb turista bakancslistáján nem szerepel, de ez egy csendes és békés hely Helsinki közepén, amelyet mindenképp érdemes meglátogatni.

 


Látogasson el egy finn szaunába

Finnországban több szauna van, mint autó! A finnek szerint a szauna nem csak egy szórakoztató szabadidős tevékenység, hanem egyben a kikapcsolódás egy pihentető módja. A nyilvános szaunák egy egyedülálló élményt nyújtanak Helsinkiben, mivel azon kívül, hogy felüdülést kínálnak, egy közösségi tevékenység is, amelyben egy helsinki utazás során mi is részt vehetünk.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-szauna.jpg
Kép forrása: https://saunat.fi

Ha egy aranyos és retro hangulatú szaunát szeretne kipróbálni Helsinki belvárosában, akkor keresse fel a Sauna Hermannit, amely 1953 óta szolgálja ki a vendégeket. A Kotiharjun az utolsó, valódi fafűtéses, hagyományos, nyilvános szauna Helsinkiben, amely 1928 óta fogadja a szaunázókat. A Furuvik strand szauna érdekessége, hogy egy zárt, homokos strand mellett, közvetlenül a vízparton található.

 


Igyon meg egy remek kávét

Finnország a kávékultúrájáról is ismert, és arról, hogy egy főre vetítve több kávét isznak, mint bármely más országban a világon.

A Fredrikinkatu és az Eerikinkatu sarkán található, One Day Coffee & Wine a finn barista bajnok, Kaapo Paavolainen által működtetett, ambiciózus, pörkölő-kávézó-laboratórium, amely ritka kávékat kínál. Paavolainen szívesen nyújt segítséget a látogatóknak a legjobb kávé keresésében. A Helsinki Coffee Roastery egy retro bútorokkal és használt tárgyakkal berendezett kávézó, ahol kiváló minőségű kávékat szolgálnak fel.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-kavezo.jpg
Kép forrása: https://www.atlantacoffeeshops.com

A Fredrikinkatu-n található Andante kávézó hangulatos és stílusos részletei közé tartozik egy vintage asztalospadból készült asztal, valamint egy finn kávéscsészékből összeállított válogatás a falon.

 


Hajózzon el a Suomenlinna tengeri erődhöz

Az UNESCO Világörökség részét képező Suomenlinna tengeri erődben 100 ágyú, izgalmas alagutak és gyönyörű parkok találhatók. Az erőd a 18. század második felében épült, a helsinki kikötő bejáratánál található szigetcsoporton.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-erod.jpg
Kép forrása: https://www.nordicexperience.com

Az erőd a korabeli európai katonai építészet különösen érdekes példája. A Piactérről induló tömegközlekedési (HSL) komppal egész évben könnyen megközelíthető. Az utazási idő kb. 15 perc.

 


Nézze meg a Teurastamo piacot

Ha egy helsinki utazás alkalmával egy autentikus helyszínt keres, akkor látogasson el a Teurastamo piacra.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-piac.jpg
Kép forrása: https://teurastamo.com

Ez az egykori vágóhíd területén létesült piac lenyűgöző éttermeknek és egyedi kisüzemi létesítmények széles választékának ad otthont, például: fagylaltüzem, pékség, szeszfőzde, kávépörkölő, művészeti galéria és üzletek. A terület szíve a hangulatos és hívogató udvar.

 


Sétáljon a Sibelius Parkban

A Sibelius Park egy népszerű városi park Helsinkiben. A Tööölö kerületben található, nem messze a tengertől. Ápolt, zöld területe részben vadon növő növényekkel, sziklákkal és fákkal, elsősorban nyírfákkal hívogat egy nyugodt sétára és pihenésre. A finn főváros közepén egy darab természetet, békét és kultúrát találhatunk. A helyszín tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-park.jpg
Kép forrása: https://www.bunniktours.com.au

A világhírű zeneszerző, Jean Sibelius emlékműve a parkban található. Az emlékmű hegesztett acélból készült, több mint 600 sípból áll, egyik oldalán a zeneszerző mellszobrával. Az emlékmű Helsinki egyik legnépszerűbb szobra, és az egyik legismertebb turisztikai látványossága.

 


Töltsön el pár órát a Korkeasaari Állatkertben

Az 1880-as években alapított Korkeasaari Állatkert a világ egyik legrégebbi állatkertje, amely a veszélyeztetett fajok tenyésztésére irányuló programjai miatt kiemelkedő szerepet tölt be. Különösen sikeresek a hópárducok és más nagymacskák, például az amuri és a szibériai tigris tenyésztésében.

cikk_0_1000ut-finnorszag-helsinki-allatkert.jpg
Kép forrása: https://www.discoveringfinland.com

Mint minden jó állatkertben, itt is úgy alakították ki a környezetet, hogy a lehető legjobban utánozza a természetes élőhelyeket. Az állatkert egész évben nyitva tart, a trópusi házak látogatása az egyik kedvenc téli program Helsinkiben.

Az állatkert egy szigeten található, közel a helsinki városközponthoz. Egy híd köt össze a Mustikkamaa üdülőterülettel, így egész évben látogatható. Nyáron a Piactérről komppal is el lehet jutni az állatkertbe. A komp június elejétől augusztus végéig naponta, májusban és szeptemberben pedig hétvégenként közlekedik. Az utazási idő körülbelül 20 perc.


Bartos Szilvia


Több körutazásunk is ellátogat Helsinkibe. Válogasson kedvére, mert egy helsinki utazás Önnek is kedves élményeket fog okozni.

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.03
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.25
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023