repülővel, menetrend szerinti járattal, átszállással
Elhelyezés:
helyi 4*-os szállodákban, kétágyas szobában, 1 éjszaka hajón a Halong-öbölben
Ellátás:
reggeli, a körutazás alatt 7 ebéd, a hajón teljes ellátás (italok nélkül)
Miért ez az út?
A program minden fontos látnivalót tartalmaz, amit Vietnámban elsőre látni kell - a csodálatos Halong-öböltől a rizsföldekkel és pálmafákkal szegélyezett Mekong-deltáig.
A körutazást úgy állítottuk össze, hogy ezt a csodás országot minden szemszögből megismerjük. Ennek mentén a programok között van városnézés, hajókirándulás, valamint olyan különleges helyszínek meglátogatása, amely során megismerhetjük a vietnámi kultúrát és a helyiek sokszínű életmódját.
Természetesen egy út nem lehet teljes a helyi gasztronómia kipróbálása nélkül. Utunk során az ízletesebbnél ízletesebb fogásokon keresztül is közelebb jutunk ehhez a különleges világhoz.
Az élményeket olyan egyedülálló programokkal is fokozzuk, melyek a turista övezeten kívüli esnek, ahol a helyi lakosok őszinte kedvességét és nyitottságát tapasztalhatjuk meg.
A programban van szabadidő vagy fakultatív programokat, amelyek lehetővé teszik utasaink számára, hogy saját tempójukban fedezzék fel a környéket vagy pihenjenek.
Garantált indulás november 21-én.
Kis létszámú csoport, max. 20 - 22 fő!
UNESCO világörökségi helyszínek
Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.
Indulás a délutáni órákban Budapestről menetrendszerinti repülőjárattal.
2. nap: Hanoi
Hajnali átszállás után érkezés Hanoiba a délutáni órákban, transzfer a hotelbe, majd a szállás elfoglalása után szabad program. Szállás Hanoiban (1 éj).
Reggelit követően elutazás a Világörökség részévé nyilvánított Halong-öbölbe, Vietnám egyik legszebb természeti látványosságához. Kihajózás a „Leszálló sárkány” smaragdzöld öblébe, melyet kis szigetek (megközelítően 3000 sziget), különleges formájú mészkő sziklaképződmények, barlangok tarkítanak. Ebéd, vacsora és szállás a hajón (1 éj).
A korán kelők gyönyörködhetnek a napfelkeltében, felfrissülhetnek a tai chi órán a fedélzeten vagy reggeli után felfedezhetik az öböl további szépségeit. Kikötés előtt könnyű tízórai (brunch) a fedélzeten, majd a kikötőből transzfer Hanoiba. Este az egyedülálló és különleges vízi bábszínház előadást tekintünk meg. Szállás Hanoiban (1 éj).
5. nap: Hanoi
Délelőtt városnézés Hanoiban, amely érinti Ho Chi Minh – a modern Vietnám megalapítójának mauzóleumát, a koloniális stílusú Kormányzói Palotát, az „Egylábú” Pagodát, majd az Irodalom Templomaként ismert 1070-ben alapított és Konfuciusznak dedikált első vietnámi egyetemet, ahol megismerkedhetnek a vietnámi kézírás művészetével is.
Ezután látogatás a Néprajzi Múzeumba, majd riksába, kerékpárra ülve a „36 utca” néven emlegetett Hanoi óvárosának felfedezése. A városnézés után elrepülés Danang városába, érkezés után transzfer a szállodába Hoi Anba (3 éj).
Egész napos szabadidő, amelyet a közeli strandon is eltölthetünk vagy fakultatív programlehetőségeken vehetünk részt.
Fakultatív programként reggeli után ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét. Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról. Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben, majd megérkezünk mai házigazdánkhoz. Rövid frissítő masszázs (láb, fej, nyak, váll) után megismerkedünk a helyi szakáccsal, aki bevezet minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.
Délután fakultatív kirándulási lehetőség My Son-ba, a Champa királyság idejében épült templom komplexumba. Az élményekben gazdag nap végén transzfer a szállodába.
7. nap: Hoi An
Délelőtt gyalogos városnézés Hoi An ősi városában. Végigsétálunk a kereskedők házai között, majd megtekintjük egyik legfőbb látványosságát, a „400 éves” Japán Fedett Hidat, a csodálatos fafaragásairól ismert dísztermet (Assembly Hall) és a helyi piacot. Ebéd után hajókázunk a Thu Bon folyón, először meglátogatjuk a Than Ha fazekas falut, ahol elsajátíthatjuk a fazekasság mesterfogásainak alapjait és élvezhetjük a helyi lakosok mindennapi életét.
8. nap: Ba Na Hills - Hue
A mai napon Ba Na Hills csodálatos látnivalóit fedezzük fel, a Linh Ung pagodát és buddha szobrot, majd nem utolsó sorban az „Arany hidat”, melyet a sziklából kiemelkedő két hatalmas kéz tart a magasba. Ebéd útközben, majd folytatjuk utunkat Hue-be.
Reggeli után lehetőségünk nyílik egy élvezetes hajókirándulásra a Parfüm folyón. Hajókázás közben megtekintjük az ikonikus Thien Mu pagoda elegáns, hét szintes nyolcszögletű tornyát, amely Hue jól felismerhető jelképévé vált. Látogatást teszünk Tu Duc császár sírjánál. Ebéd útközben, majd meglátogatjuk a Császári Fellegvárat, ahol a Nguyen dinasztia uralkodott 1802-1945 között. Utunk során meglátogatjuk a Zászló tornyot (Flag Tower), a Dél Kaput, a Kilenc Dinasztikus Urnát, a Kilenc Szent Ágyút, a Thai Hoa Palotát, és a Tiltott Lila Várost, majd Minh Mang mauzóleumát. Ebéd útközben. A program után vásárlási lehetőség a Dong Ba Piacon.
10. nap: Hue - Saigon
Reggeli után egy kis szabadidő, majd transzfer a repülőtérre és elutazás Saigonba, másik nevén Ho Chi Minh városba. Szállás Saigonban (2 éj).
Délelőtt látogatás a híres Cu Chi alagutakhoz. Az eredeti alagútrendszer hossza 200 km volt, de ebből mára már csak 120 km maradt meg. A vietnámi háború alatt a vietkongok kórházakat, lakásokat, fegyvertárolókat, iskolákat rendeztek itt be, gyakorlatilag a föld alatt éltek és innen indították a támadásaikat is. Ebéd után városnézés Saigonban, látogatás az Újraegyesítési Palotához, majd a Notre Dame (Miasszonyunk) Katedrálishoz és a gyarmati időkből megmaradt jellegzetes épületek megtekintése kívülről: Dong Khoi utca, Continental Hotel, Operaház, Városháza, Régi Postahivatal.
Saigon mindig nyüzsgő és egyben legnagyobb városa Vietnámnak. Több, mint 10 millió ember és több, mint 5 millió robogó otthona. Ebből is látszik, hogy a Saigonban élők többsége vagy robogóval vagy Vespával ingázik. Fakultatív program keretein belül Mi is kiprobálhatjuk ezt az életérzést, gasztronómiai élménnyel fűszerezve. A részvevők egy-egy motoron, saját tapasztalt sofőrrel végigmotoroznak a város nevezetességei mellett, szűk utcákon keresztül, több megállóval. Megnézhetjük, hogyan készül a vietnámi palacsinta, tavaszi tekercs. Elmegyünk egy helyi sea food étterembe, illetve egy hangulatos kávézóba, ahol egy kis desszert mellett, élő vietnámi zenét is hallhatunk.
12-13. nap: Saigon - Mekong-delta - Budapest
Reggeli után kirándulás a Mekong-deltához a természet egyik csodálatos szépségű képződményéhez. Gyönyörködünk a tájban és a különböző szigetekben. Tovább hajózunk a csatornákon és élvezzük a vidék megnyugtató világát miközben megfigyelhetjük a helyiek mindennapi életét. Időközben hajónkat pár fős kis csónakokra cseréljük. Tradicionális dallamok közben, különleges gyümölcsöket kóstolhatunk. Ebéd után pihentető séta, majd visszahajózás a kikötőbe. Kikötés után utazás Saigonba, majd transzfer a repülőtérre. Késő este indulás Budapestre menetrend szerinti járattal, átszállással. Érkezés Budapestre a 13. napon.
A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
Ha Long-öböl (természeti)
Hue
My Son templom együttes
Hoi An városa
Fakultatív programok:
Újdonság!
Fakultatív esti motoros túra Saigonban: 54 000 Ft 2025-ben 56 000 Ft
(Min. létszám: 10 fő)
A városnézés után egy különleges fakultatív programon vehetünk részt, egy esti Street food túrán, ahol mindenki külön kísérőjével (sofőr) motorra pattan, és elmerül az esti Saigon színes forgatagában. Konvojban haladva felfedezzük a város rejtett titkait, kis bárokban, apró éttermekben ismerkedünk a helyi ízekkel, a tavaszi tekercstől az igazi tengeri ételekig mindent megkóstolunk, illetve amennyiben időnk engedi egy éjszakai zenés bárba is benézünk, mielőtt visszatérünk a szállásunkra. Egy rövid időre igazi saigoni lakosnak érezhetjük magunkat.
Az ár tartalmazza:
- az étkezéseket a megállók során (italok nélkül)
- mindenkinek saját motor, sofőrrel
A program időtartama kürölbelül 4 óra, várhatóan este 6 óra körüli kezdéssel.
Bukósisak mindeki számára biztosított.
My Son kirándulás: 20 000 Ft 2025-ben 22 000 Ft
Körülbelül félnapos kirándulás Hoi An-ból. My Son, magas hegyek között megbújt templom komplexum a Champa királyság idejéből. Végig sétálunk a templom területén és megismerjük építeszeti, vallási és kulturális jelentőségét miközben páratlan képeket készíthetünk a varázslatos környezetről.
Falu látogatás ebéddel: 25 000 Ft
Reggeli után ellátogatunk a folyóparton fekvő Thanh Nam halászfaluba, majd tradicionális vietnami kerek csónakba szállunk és felfedezzük Cam Thanh 7 hektáros, vízbe hajló kókuszpálma ültetvényét. Ezután ellátogatunk a piacra, ahol az árusoktól minden érdekességet megtudhatunk a vietnami konyha fontos kellékeiről és hozzávalóiról. Tra Que fűszer faluban csodálatos fűszernövények között sétálhatunk, ahol a mai napig több száz éves technikákat alkalmaznak a földművelésben és növénytermesztésben, majd megérkezünk mai házigazdánkhoz, ahol már üdvözlőitallal várnak minket. Rövid frissítő masszázs (láb, fej, nyak, váll) után megismerkedünk a helyi szakáccsal, aki bevezet minket az igazi vietnami konyhaművészet rejtelmeibe. A közös főzőlecke után elfogyasztjuk, amit főztünk.
Fontos információk:
Tervezett menetrend (változhat)
EK 112 november 21. Budapest - Dubai 15:10 - 23:20 Menetidő kb.: 5 óra EK 394 november 22. Dubai - Hanoi 03:40 - 12:40 Menetidő kb.: 6 óra
EK 393 december 2. Saigon - Dubai 23:55 - 04:25 Menetidő kb.: 7 óra 30 perc EK 111 december 3. Dubai - Budapest 10:35 - 13:35 Menetidő kb.: 6 óra
------------------
EK 112 március 10. Budapest - Dubai 15:10 - 23:20 Menetidő kb.: 5 óra EK 394 március 11. Dubai - Hanoi 03:40 - 12:40 Menetidő kb.: 6 óra
EK 393 március 21. Saigon - Dubai 23:55 - 04:25 Menetidő kb.: 7 óra 30 perc EK 111 március 22. Dubai - Budapest 10:35 - 13:35 Menetidő kb.: 6 óra
Az indulási és érkezési időpontok helyi idő szerint értendők.
Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.
Utazás Emirates járattal
Az Emirates járatokon turista osztályon maximum 30 kg lehet a poggyász súlya. A fedélzetre egy, maximum 7 kg-os kézipoggyász vihető fel, személyenként.
Akinek van Emirates (Skywards) törzskártyája, kérjük, legkésőbb 2 héttel az indulást megelőző időpontig ezt jelezze felénk, mert a törzsszámot rögzíteni tudjuk a foglalásban. Akinek nincs és szeretné a mérföldeket gyűjteni (a mérföldgyűjtés számos előnnyel jár), a következő oldalon tud tájékozódni, illetve regisztrálni. https://www.emirates.com/hu/hungarian/skywards/registration/
Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)
Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.
Kényelmi szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem. Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak. Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet. Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!
Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.
Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.
A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.
Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges.
Beutazási feltételek
Vietnám 2022. március 15-től korlátozás nélkül lehetővé tette a beutazást a külföldiek számára. Jelenleg Covid elleni védőoltásra vagy PCR tesztre nincsen szükség a beutazáshoz. Az útlevélnek a hazaúttól számítva minimum 6 hónapig szükséges az érvényessége.
A beutazáshoz vízum is szükséges, amelyhez a következők kellenek: - 1 db fehér/világos hátterű igazolványkép, 4,5 x 3,5 a szabványméret (jól látható, szemből fotózott) - színes beszkennelt vagy lefotózott útelvél másolat a fényképes oldalról
Fizetési határidők egzotikus körutak esetében
Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:
Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak. Azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Fizetési határidők
Bizonyos egzotikus körútjainknál az alábbi, szigorúbb fizetési határidők érvényesek, melyek az utazási szerződésen is feltüntetésre kerülnek:
Az indulást megelőző, 90 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
90 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
60 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.
A fenti körutazás esetében több szolgáltatás is (pl. belső repülőjegy, belépők, stb.) jóval előre fizetendő, így azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.
Társítási garancia
A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.
Feltételek: - Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.) - A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.) - Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti. - Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot. Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8% Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben: Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés. Minden egyéb esetben az önrész: 20% A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál. Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek. A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.
Életem első ázsiai útja Vietnámba vezetett - még televíziósként. Azonnal beleszerettem ebbe az európai ember számára olya távoli trópusi világba. Minden kedvemre volt, a harsogó színekben pompázó növények, a semmi máshoz nem hasonlítható fűszeres illatok, a különleges ételek. Első pillanattól tetszett az emberek kedvessége, és még a kerékpárosok, motorosok színes, nyüzsgő forgataga sem riasztott el. Sokszor gondolok vissza erre a csodálatos utazásra. Régóta visszavágyom, ha még egyszer eljutnék oda, nem hagynám ki a gyönyörűséges Ha Long öblöt, és mindenképpen "átugranék" Kambodzsába, hogy végre lássam Angkort, az őserdőből kiszabadított khmer templomok ősi városát, Kambodzsa szívében.
Novemberi első csoport idegenvezetője:
Mison Andrea
Miért is szeretek utazni? Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen közel 25 éves szakmai tapasztalatom és tanári végzettségem segítségével elérhetővé és érthetővé tudom tenni mások számára is a világ történéseit. Fontosnak tartom megélni és nem csak átélni az utazást: az általam vezetett utakon a szokásos látványosságokon túl garantáltan minden helyi furcsaságot kipróbálunk és megkóstolunk. Az utazás iránti szeretetemet nagyapámnak köszönhetem, aki meséivel csodás országokba utaztatott minket, gyerekeket… Akkor még híres régésznek készültem. A két tannyelvű gimnázium szintén garancia volt a kötelező külföldi utakra. Az egyetemista-hátizsákos világjáró kalandok alatt döntöttem el: meg kell ismernem minél több kultúrát, ahol térd alatt piszok van. Az újabb és újabb civilizációk felfedezése szenvedélyemmé, majd életem egyik legjobb döntésévé, a hivatásommá vált.
2025. márciusi csoport idegenvezetője
György Péter
Szegeden születtem 1982-ben. Itt végeztem tanulmányaimat angol-orosz-történelem szakon, ahol rengeteg utazásra nyílt lehetőségem a nemzetközi diák szervezetek és az egyetem kapcsolatai által. Alkalmam nyílt egy-egy szemesztert Észtországban és Oroszországban tanulni, majd az abszolutórium megszerzését követően az utolsó szakdolgozatomat már Jerevánban írtam meg, ahol egy évet önkéntesként szolgáltam (European Voluntary Service). Az utazás mindig szerves része volt az életemnek, ezért a külkereskedői pályámba szívesen iktattam be egy moszkvai mesterképzést, ahol szinte helyi egyetemistaként ismerhettem meg a nagy Oroszországot. A társas utak idegenvezetése mostanra az egyik fő tevékenységemmé vált, így azzal kereshetem a kenyeremet, amit igazán szeretek csinálni. Nagyon élvezem ismételten felfedezni a már sokszor látott helyszíneket, és nagy örömömre szolgál új, naprakész információkkal ellátni az utastársaimat. Az egyik legjobb dolog egy ilyen utazásban az, hogy az élmények súlya alatt rengeteg barátság születik, és az út végére a csoportból csapat válik.
Körutazásunk új időpontjai és árai még előkészítés alatt állnak. Amennyiben érdekli az elkészült program, akkor kérjük, kattintson az Értesítés kérés gombra.
Miután elkészült az ajánlat, kollégáink értesítik Önt.
A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege
kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.
Értesítés kérés
Az ár tartalmazza
a nemzetközi repülőjegyet illetékekkel, melynek értéke kb. 360.000 Ft-tól
belföldi repülőjegyeket (2 alkalommal)
10 éjszakai szállást, helyi 4*-os szállodákban, egy éjszaka hajón a Halong-öbölben
a reggelit, a körutazás alatt 7 ebédet, a hajón teljes ellátást (italok nélkül)
a helyszíni közlekedést
a belépőjegyeket a programban meghirdetett látnivalókhoz
a magyar nyelvű idegenvezetést Budapestről
erkélyes kabin a Halong-öbölben
Az ár nem tartalmazza
a vízumot kb.19 000 Ft
a borravalókat kb. 100 USD / fő
az útlemondási biztosítást (Covid fedezettel): 2,8%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
Egyágyas felár 200 000 Ft
Fakultatív My Son kirándulás 20 000 Ft 2025-ben 22 000 Ft
Fakultatív esti motoros túra Saigonban 54 000 Ft 2025-ben 56 000 Ft
Falu látogatás ebéddel 25 000 Ft
BBP utasbiztosítás (EUB Biztosító) - Air & Cruise Top: 1.030 Ft/fő/nap - Air & Cruise Extra: 1.590 Ft/fő/nap
Örömmel vettem részt az utazáson, nagyon jó volt a program, a szállás, a szervezés. Andrea mindvégig csodásan kalauzolt, tájékoztatott bennünket. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt az utat.
Kata és Mária, 2024. február
Körutazás Vietnámban
Tisztelt 1000 út Utazási Iroda!
Kérésüknek eleget téve az alábbiakban foglalom össze utazásunkat.
Nagyon jó volt a szervezés. A programokkal kapcsolatban elmondható, hogy mindent láttunk amit két hét alatt lehetett. Mison Andrea idegenvezetőnk mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat. Mindenben segitett, mesélt. A felkészültségét kiválónak tartjuk. A szállások is szuperek voltak.
Terveink szerint a következő utunkat is az Önök által kínált lehetőségek közül fogjuk kiválasztani.
Köszönjük a profi munkájukat!
Zsuzsanna, 2024. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina!
Köszönjük érdeklődésüket, remekül éreztük magunkat. Köszönjük szervezésüket és szervezettségüket.
Külön köszönet Andreának! A vietnami konyha kiváló. Ami egy nagyon fontos tényező, kiváló csapat alakult ki.
Igazi élmény volt, nagyon köszönjük!
További sikeres munkát kívánok!
H.A., 2023. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina!
A vietnami körutazáson nagyon jól éreztük magunkat és általában nagyon jó volt a hangulat.
A szállások és az étkezés is kitűnő volt.
Külön kiemelném - mások véleménye alapján is - György Péter idegenvezető fantasztikus teljesítményét, aki fáradtságot nem kímélve, hallatlan energiával, pihenésre is alig szánva időt igyekezett megmutatni nekünk mindent. És nyilvánvaló volt, hogy úgy ismeri az országot, mint a tenyerét.
N.E., 2023. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina!
Az útról csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Eddigi utazásaink közül talán ez volt a legjobb. Az ország pozitív kisugárzása, a vietnámi emberek barátságossága, kedvessége nagy mértékben hozzájárult ehhez. Nagyon tetszett a kis létszám, ezentúl biztos előnyben fogjuk részesíteni az ilyen utakat. Jók és változatosak voltak a programok, minden flottul ment. Idegenvezetőnkről, György Péterről is csak a legjobbakat tudom elmondani. Türelmes és figyelmes volt, többször esténként is szárnyai alá vette a csoportot. A Hoi Anban programon felül szervezett szabadtéri színházi előadás hatalmas élmény volt, ezért külön hálásak vagyunk neki. Biztos, hogy vadászni fogjuk azokat az utakat, amiket ő kísér. Az irodát külön dícséri az a gyorsaság és rugalmasság, ahogy az egyik kicsit gyengébb szálloda cseréjét lebonyolította. Délután, a program után már költözhettünk egy 5*-os szállodába. Nagyon tetszett az utazás előtti személyes tájékoztató is. 10 pontból 10-en felülire értékelem az utat. Hálás köszönet mindenért.
Örömmel vettem részt az utazáson, nagyon jó volt a program, a szállás, a szervezés. Andrea mindvégig csodásan kalauzolt, tájékoztatott bennünket. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt az utat.
Kata és Mária, 2024. február
Körutazás Vietnámban
Tisztelt 1000 út Utazási Iroda!
Kérésüknek eleget téve az alábbiakban foglalom össze utazásunkat.
Nagyon jó volt a szervezés. A programokkal kapcsolatban elmondható, hogy mindent láttunk amit két hét alatt lehetett. Mison Andrea idegenvezetőnk mindent megtett, hogy jól érezzük magunkat. Mindenben segitett, mesélt. A felkészültségét kiválónak tartjuk. A szállások is szuperek voltak.
Terveink szerint a következő utunkat is az Önök által kínált lehetőségek közül fogjuk kiválasztani.
Köszönjük a profi munkájukat!
Zsuzsanna, 2024. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina!
Köszönjük érdeklődésüket, remekül éreztük magunkat. Köszönjük szervezésüket és szervezettségüket.
Külön köszönet Andreának! A vietnami konyha kiváló. Ami egy nagyon fontos tényező, kiváló csapat alakult ki.
Igazi élmény volt, nagyon köszönjük!
További sikeres munkát kívánok!
H.A., 2023. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina!
A vietnami körutazáson nagyon jól éreztük magunkat és általában nagyon jó volt a hangulat.
A szállások és az étkezés is kitűnő volt.
Külön kiemelném - mások véleménye alapján is - György Péter idegenvezető fantasztikus teljesítményét, aki fáradtságot nem kímélve, hallatlan energiával, pihenésre is alig szánva időt igyekezett megmutatni nekünk mindent. És nyilvánvaló volt, hogy úgy ismeri az országot, mint a tenyerét.
N.E., 2023. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina!
Az útról csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Eddigi utazásaink közül talán ez volt a legjobb. Az ország pozitív kisugárzása, a vietnámi emberek barátságossága, kedvessége nagy mértékben hozzájárult ehhez. Nagyon tetszett a kis létszám, ezentúl biztos előnyben fogjuk részesíteni az ilyen utakat. Jók és változatosak voltak a programok, minden flottul ment. Idegenvezetőnkről, György Péterről is csak a legjobbakat tudom elmondani. Türelmes és figyelmes volt, többször esténként is szárnyai alá vette a csoportot. A Hoi Anban programon felül szervezett szabadtéri színházi előadás hatalmas élmény volt, ezért külön hálásak vagyunk neki. Biztos, hogy vadászni fogjuk azokat az utakat, amiket ő kísér. Az irodát külön dícséri az a gyorsaság és rugalmasság, ahogy az egyik kicsit gyengébb szálloda cseréjét lebonyolította. Délután, a program után már költözhettünk egy 5*-os szállodába. Nagyon tetszett az utazás előtti személyes tájékoztató is. 10 pontból 10-en felülire értékelem az utat. Hálás köszönet mindenért.
Erika és János, 2023. november
Körutazás Vietnámban
Tisztelt Nágelová Friderika!
Nagyon köszönjük, hogy lehetőségünk volt Önökkel utazni! Fantasztikus volt minden, egy örök, boldog élmény! Az idegen vezetőnk, Gabi pedig maximálisan értünk volt, kedves, türelmes és segítőkész. Teljesen felkészült, minden információ és tudás birtokában volt Ő első osztályú idegenvezető, kívánni sem lehetett volna magunknak jobbat! Minden mesés volt, köszönjük!
S.G., 2023. február
Körutazás Vietnámban
Kedves Bettina,
Nem szoktunk társasutazáson részt venni ,általában magunk szervezzük útjainkat.
Ezen a körutazáson megéreztük ,mi a hozzáadott érték ,ami az utazási iroda kínál.
Már az előkészítés is precíz és gyors volt ,a megadott terv szerint kaptunk meg minden szolgáltatást, magas szinten.
A transzferek, a szállások , a kinti idegenvezetők, az étkezések ,a turisztikai programok mind hibátlanok voltak.
Külön kiemelném Mariát, akit én régóta ismertem a szakmából, de mint idegenvezető profi és kedves, közvetlen volt egyszerre,
a fárasztó, napi programok levezénylése után is.
Szívesen utazunk Önökkel máskor is!
R. S. és neje, 2017. november
Körutazás Vietnámban üdüléssel a tengerparton
Nagyon jó volt. Minden úgy volt, ahogy ígérték, mindig minden busz, hajó, kishajó, kinti idegenvezető időben érkezett, az ellátás, a programok, a történelmi ismertetők – szóval minden profi volt. A szállások, az ételek szintén kitűnőek voltak. Külön köszönet az idegenvezetőnek – Andinak – azért, mert emberileg is nagyon barátságos, de földrajzilag-történelmileg is nagyon felkészült volt. A HALONG-BAY-i hajós szállás (szálloda), és a MUI-NE-i bamboo-village felejthetetlen. Köszönjük!
K. Sz. D., 2017. november
Körutazás Vietnámban üdüléssel
Kedves Angéla!
A Vietnam körutazás üdüléssel programról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A szervezés tökéletes volt, a csoport (egy-két fő kivétellel) nagyon jó összetételű, kellemes, jó hangulatú baráti társasággá alakult az utazás során. A programok teljes mértékben kielégítették az utazási igényeket, mind a vietnami látnivalók, mind a tengerparti időtöltés remek lehetőséget biztosítottak a teljes kikapcsolódásra, nyugalomra, pihenésre. Pont azt szolgáltatták, amit az ember elvárt. Tökéletes volt. Az idegenvezető szenzációs volt, Andrea nagyon jól felkészült, mindenre körültekintően odafigyelt, mindenki ügyes-bajos dolgát igyekezett azonnal intézni. Kiváló idegenvezető! Szeretném megköszönni az 1000 Út utazási irodának ezt a kiváló szervezést, a jövőben mindenképpen tervezek ilyen hosszabb utazást, és természetesen teljesen biztos vagyok benne, hogy Önökkel fogok utazni. Nagyon köszönöm! És gratulálok az Irodának ehhez a kiváló, kiemelkedő színvonalú szervezéshez.
Indokína 6 országa közül három egy csokorban, mint egy igazi virágcsokor, szemet gyönyörködtető, szép, hat a lélekre is és elbűvöl. Laosz, Vietnám, Kambodzsa - Indokína legszebb virágai, ismerje meg őket.
Laosz, Vietnám és Kambodzsa történelmében, kultúrájában ugyan sok közös vonás van, mégis mindegyik ország büszkélkedik olyan látnivalóval, amelyet sehol máshol nem találhatunk meg!
Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!
Elismeréseink
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért, akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek és egyéb más információ tekinthetőek véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes adatvédelmi előírásoknak.