Indokína fénypontjai

A tőlünk mintegy hét-nyolcezer kilométerre fekvő Indokína elnevezésnek kétféle értelmezése ismert: egy tágabb, s egy szűkebb. Tágabb értelemben az elnevezés a mintegy 1,74 millió négyzetkilométeres Hátsó-Indiai-félszigeten fekvő hat államot – Mianmar, Malajzia, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Vietnam – jelöli, szűkebb értelemben viszont csak a felsorolás utolsó három országát. Az általunk szervezett utazás Vietnam, Laosz és Kambodzsa minél alaposabb megismerését tűzte ki céljául, logikai sorrendben, logisztikai és turisztikai prioritások alapján.

A három ország között számos hasonló és több eltérő vonás fedezhető fel. Például, hogy történelmük több ponton is találkozott: 1884-től kezdődően mindhármat Franciaország gyarmatosította, vagy a huszadik század második felében, amikor a vietnami háború idején mindhárom ország az amerikaiak és szövetségeseik bombázásainak színterévé vált. Összekapcsolja továbbá őket a délkelet-ázsiai kultúrkör, Kína közelsége és befolyása, népeinek sokszor rokon eredete, vagy lakóinak megegyező vallása. Hasonló továbbá a terület éghajlata, nevezetesen, hogy a Ráktérítő és Egyenlítő közötti földrajzi fekvés miatt, az évi közepes hőingadozás a délebbi részeken csekély mértékű, viszont szignifikáns a csapadék-eloszlás mértéke. Laosz és Vietnam északi területeinek kivételével két-három évszak – egy „hideg”, egy száraz és egy esős – váltakozik. Az esős évszak általában május közepétől október közepéig tart, így a turista-szezon a november és április közötti időszakra esik. A Föld éghajlatában megfigyelhető globális felmelegedés folyományaként klimatikus anomáliák természetesen itt is előfordulnak, azaz megesik, hogy a száraznak mondott évszakban is számíthatunk csapadékra. Hanoi és környéke a téli hónapokban általában hűvösebb, mint az a földrajzi fekvéséből logikusan következne. Laosz, Kambodzsa és Vietnam is az ún. indomaláj ökozóna része. Indokína sokrétűsége, változatossága, valamint a szolgáltatások ár-érték arányának megfelelő mivolta miatt méltán vált a világ egyik legkedveltebb turisztikai térségévé.

Utazásunk első állomása a nyugalmat, spiritualitást és vadregényességet egyaránt biztosító Laosz. A három ország közül a legkisebb népességű, jelenleg mintegy hétmillió lakost számlál. Az 1353-ban Fa Ngum király által alapított, s egykoron az „egymillió elefánt országának” nevezett – kb. két és fél magyarországnyi – területen napjainkban két világörökség található, melyek közül utazásunk a régi királyi székhelyet, Luang Prabang városát érinti. A település fölé magasodó Sisak-hegy lábánál máig vagy harminc buddhista kolostor maradt fent. (A másik világörökség az ország déli részében, a fő turisztikai útvonalaktól félre eső a Vat Phou.)

Laosz büszkesége a lao-thai határvidéken 1754 km hosszúságban folyó Mekong, ezen a Tham Ting (más néven Pak Ou) barlangokig hajókázunk, miközben kikötünk egy aprócska faluban, ahol a helybéliek primitív módszerekkel rizsből pálinkát főznek.

Másik útirányunk a Luang Prabang közelében lévő Kuangszi-vízesés, ahol a hegyről lezúduló, kb. hatvan méter magas víztömeg kisebb-nagyobb, türkiz színű medencéket formál.

A másodikként felkeresett Vietnam a térség legnagyobb (332 ezer km2) és legnépesebb (kb. 93 millió fő) állama. Észak-déli irányban, „S”-alakban mintegy 1600 km hosszban terül el. A szocialista köztáraság földrajzilag három részre, Észak- (Tonkin), Közép- (Annam) és Dél-Vietnamra osztható, utunk során mindhárom régió fontosabb nevezetességeit felkeressük. Északon a fővároson kívül a világ egyik legszebb öblébe, a Ha Long-öbölbe kirándulunk, ahol is lakóhajóval járjuk be a tengerből kiemelkedő bizarr formájú karsztképződményeket.

Közép-Vietnamban megtekintjük az egykori fontos kikötőváros, Hoi An látnivalóit, valamint a My Son környékén lévő, egykoron a hindu vallású Champa Királyság műemlékeit. 1802-1945 között Hué volt Vietnam fővárosa. A Nguyen dinasztia otthona a vastag falakkal és vizes árkokkal körülvett Citadella volt. Az uralkodók díszes síremlékei a város közelében fekszenek; Minh Mang (77 fia, s 64 lánya volt) és Kai Dinh is még életében rendelkezett, hogy teste hol nyerje el végső nyugalmát. Az Illatos-folyó partján fekvő Tien Mu pagodából indult útnak Austin típusú gépkocsijával Thich Quang Duc buddhista szerzetes, aki a saigoni operaház előtt gyújtotta fel magát tiltakozásul a Diem rezsim buddhizmus elleni atrocitásai miatt. Utunk utolsó állomása az egykori Dél-Vietnam fővárosa, Ho Chi Minh város.

A több, mint tízmilliós metropolisz elsősorban motorkerékpárokban bővelkedik…

Kambodzsa az egykori Khmer Birodalom mai utódállama, jelenleg királyság. A laóknál és vieteknél sötétebb bőrű khmerek a hátsó-indiai Funan Birodalmat hódították meg a VII. században. A birodalom fénykorát a IX-XII. század között élte, ennek volt fővárosa a mai Kambodzsa első számú látnivalója, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Angkor. 

A nevezetes romváros két részre oszlik, Angkor Thomra és Angkor Watra.

A dzsungelben rejtőzködő, egykoron közel egymillió lelket számláló település mintegy kétszáz temploma egy kb. 200 négyzetkilométeres területen található a Tonlé Sap (Szap-tó) közelében. Az évszakok függvényében ingadozó nagyságú állóvíz a hasonnevű folyó révén a Mekonggal áll összeköttetésben, s irányát az egyes évszakokban lehulló csapadékmennyiség függvényében változtatja. Száraz évszakban a cölöpházakban élő emberek az elpárolgott vizű területeken rizst termesztenek, míg a monszun idején halásznak a többszörösére duzzadt tavon.   

Elter Károly