Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
menetrend szerinti járattal, a helyszínen légkondícionált kisbusszal, terepjárókkal
Elhelyezés:
Jó minőségű, tiszta szállodákban, házakban és lakóhajón
Ellátás:
félpanzió (reggeli és vacsora, italok nélkül), 7 alkalommal ebéd

Miért ez az út?

1. Ladakh a Föld egyik legmagasabban fekvő hágókkal elzárt különleges szeglete, amely hosszú évszázadokon keresztül teljesen érintetlen volt és ahol a Himalája 5-6000 méteres hegyei között az indiai folyamóriás, az Indus és a Zanszkár folyó mentén élvezhetjük a holdbéli tájat és a hegy oldalához tapadó buddhista kolostorok látványát.

2. India több részétől kulturálisan is élesen elkülönül a "Kis-Tibetnek" nevezett Ladakh, ahol még viszonylag érintetlenül megmaradt a tibeti buddhizmus és ahol Kőrösi Csoma Sándor nyomába eredve a Zanszkár völgy mélyén eljuthatunk munkásságának egyik fő helyszínére. Kőrösi Csoma Sándor a zanglai kolostorban tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Magyar önkéntesek újították fel azt a szobát, ahol a kutató végezte a munkáját, és amelyet körutazásunk során meg is tekintünk. 

3. Kasmír, a "Kelet Velencéje" szépsége a kopár  Ladakhal ellentétben dús növényzete és tavai miatt korábban is uralkodók nyaralóhelye volt, a vízre épített házhajók, mogul kertek, szentélyek együttese pedig bőven kínál látnivalót. 

Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 18 fő

UNESCO világörökségi helyszínek

UNESCO világörökségi helyszínek

Emirates

Emirates

Garantált társítás

Garantált társítás

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

1-2. nap: Budapest - Delhi

Elrepülés menetrendtől függően Delhibe, átszállással. Megérkezés az indiai fővárosba másnap.

Reggeli érkezés után buszos városnéző túra az indiai fővárosban. Ó-Delhi: a Vörös-erőd megtekintése kívülről. A főváros mogul erődje az ország összes többi várát maga mögé utasítja méreteivel. Csak az oldalfalai 3 km hosszúak, magasságuk 18-30 méter. (!) A Jama Masjid India egyik legnagyobb mecsete: mintegy húszezren tudnak itt imádkozni imaidőben. 1658-ban fejezték be az építését. Három óriási kapu és négy saroktorony övezi. A két minaret 40 méter magas. Új-Delhi: A Janpath sugárút megtekintése. Elhaladás a Parlament épülete mellett, majd megnézzük a köztársasági elnöki palotát, számos kormányzati épületet. Végül az India kaput és az I. Világháború emlékművet tekintjük meg közelebbről. Délután a szobák elfoglalása. Szállás Delhiben (1 éj).

3. nap: Delhi - Srinagar

Reggeli után tovább repülés Srinagarba. Érkezést követően elfoglaljuk a szállásainkat különleges lakóhajókon. A város a Kasmír-völgy központjában, 1.730 m magasságban helyezkedik el, a Jhelum-folyó partján. A lakosság egy része a Dal-tó és a Nagin-tó közepén él, különleges, fából faragott lakóhajókon. Ezt a nem mindennapi életformát egy kicsit mi is kipróbáljuk: Berendezkedés úszó szállodánkban, ahol az utolsó részletig gazdagon faragott bútorok és kasmíri szőnyegek vesznek minket körül. Este csónakkirándulás a Dal-tavon.  A kasmíri csónakot itt shikkarának hívják, napernyő védi az utasokat, akik kényelmes párnákon ülnek. A kirándulás közben bejárjuk vízi piacot, valamint a tó lótuszokkal benőtt részét is. Vacsora és szállás Srinagarban (2 éj).

Szállás: Deluxe lakóhajón.

 

other_398_38387_1000ut-indus_volgyi_kolostorok.jpg

4. nap:  Srinagar

Reggeli után látogatás Shankaracharya templomában. Asóka király fia a Kr.e. III. században építtette ezt a különleges szentélyt. A híres mogul-kertek megtekintése: elsőnek a Források kertjébe igyekszünk. A Dal-tóban partján kialakított kert a mogul parkok káprázatos példája. Minden apró részletnek szimbolikus jelentése van. A pázsit, a rózsakert, a csobogók, a teraszok, a szökőkutak mindannyian különös, misztikus jelentéssel rendelkeznek. Átutazás a Shalimar Bagh kertbe. Ezt a kertet Jahangir építtette szeretett felesége számára. A kert olyan, mint egy mesebeli álom. A teraszokon sétálgatva eljutunk a legfelső szintre, melyet egyszerűen csak a „szerelem lakhelyének” neveznek az útikönyvek. Vacsora és szállás a lakóhajón.

5. nap: Utazás a Kasmír-völgy felé (kb. 210 km)

Korai reggeli után indulás Sonamarg bájos hegyi üdülőfalujába. A helyiség nevének jelentése „Aranymező”, ahol ha nem találkoznánk a sok helyi turistával, valóban olyan érzésünk lehetne, hogy Svájc legszebb hegyeiben járnánk. A 3.800 m magas Zoji La hágó átlépésével megérkezés a Kasmír-völgybe. Első közös „Nyugat-Tibet akklimatizációnk”, rövid pihenővel, tájképfotózással. Tovább utazás Drass faluba, ahol közösen próbáljuk elhinni / megérteni, hogy miért itt mérték a lakott világ második leghidegebb hőmérsékletét. (Az első helyezés a szibériai Ojmjakon városnak jár). Tovább utazás az Indus mellékfolyója a Szuru festői völgyébe, Kargil városába. Kargil Ladakh egyetlen muszlim többségű nagyvárosa, ma „második” tartományi főváros. Szállásunk elfoglalása és vacsora után fakultatív séta lehetőség a min. 2.700 m magasságban lévő utcákon. Szállás Kargilban (1 éj).

 

indus_volgyi_kolostorok_-_korosi_csoma_.jpg

6. nap: Kargil - Rangdum - Padum (kb. 230 km)

Reggeli után a Szuru-folyó völgyébe indulunk, majd utazás délnek, a Magas-Himalája vonulatainak tövéhez. Rövid séták és fotószünetek a legfestőibb útszakaszokon. Közvetlenül az út mellől fotózható két hétezres csúcs is, a Nun (7.135m) és a Kun (7.077m). A két hegy táplálta hatalmas gleccserek megtekintése, megörökítése. Átutazás a Szuru-völgy muszlim lakosságú, eldugott kis falvain, ebéddel útközben. Délutáni érkezés a 4.000 m magasságra települt Rangdumba. Erre a vidékre már csak kevés turista érkezik, többen azok, akik Kőrösi Csoma Sándor útját járják. Rangdum kolostorát Kőrösi ittjártakor alapította Gelek Yeshe Takpa láma. Bár a helyi lakosság egy része muszlim vallású, a Rangdum gompa azt jelzi, hogy megérkeztünk Zanszkárba. A kolostor tetejéről kiváló kilátás nyílik a Szuru-völgyére, távolabb pedig már látszik a Penzi La hágó behavazott hegyoldala.

Utazásunk során ezen a napon érjük el a legmagasabb pontot, a 4.400 méteres Penzi La hágót. Pihenő, csoportkép készítés a hágón. A közvetlenül alattunk „csikorgó”, lenyűgöző Drang Drung gleccser és a környező „hatezresek” fotózása. A hágó után leereszkedés a 3.800 m magasságban elterülő síkságra, ahonnan már egyenes út vezet Padumba, Zanszkár adminisztratív központjába. Szállás Padumban (3 éj).

7. nap: Kőrösi Csoma nyomán Zanszkárba

Padumtól 38 km-re található Zangla, ahol Kőrösi Csoma Sándor (a helyiek számára Csilengi Dásza „az európai tanítvány”) megkezdte nyelvtudományi kutatásait, illetve a tibeti-angol szótár összeállítását. A nap folyamán áttekintjük a híres őshaza kutató itt végzett munkásságát, annak eredményeit. Közös séta a királyi várhoz, ahol Csoma két éven át tartózkodott, majd meglátogatjuk a Baktay Ervin által beazonosított Csoma szobát, mely a hagyomány szerint a székely tudós dolgozószobája volt. Rövid látogatás a magyar önkéntesek által megépített Nap iskolában. (Szerencsés esetben talán még magával a zanglai királlyal is találkozhatunk!) A rendelkezésre álló időtől függően látogatás a XV. századi Tsazar Kolostorban. A koraesti órákban visszaérkezés Padumba.

8. nap: Padum

Reggeli után látogatás a Karsha gompában. A kolostor fehérre meszelt vályogtéglából épült. Napjainkban mintegy 150 szerzetes lakik falai között. A gompa felső emeletéről lenyűgöző látvány nyílik a Sztod-folyóra, és a Padum környéki síkságra. A komplexum története messze, a XI. századra nyúlik vissza, valaha itt hozták létre Zanszkár legnagyobb könyvtárát. A kolostor-komplexumban ma nyolc templom található és két hatalmas imaterem. Az ősi falakon számtalan felbecsülhetetlen értékű thangka függ. A komplexumtól kissé távolabb található a női szerzetesek kolostora, a Chomo gompa. Esti visszaérkezés a hotelünkbe, majd vacsora.

9. nap: Padum - Lamayuru - Uleytokpo

Reggeli után Uleytopkoba utazunk. A Lamayuru gompa Ladakh legrégebbi kolostora. Jóval több mint ezer évvel ezelőtt, a buddhizmus ladakhi megjelenése előtt is „bön”, azaz vallási központ volt. Lamayurut a környezete is igen különlegessé teszi: geológiai formációi a Holdra emlékeztetnek – így legtöbbször csak Holdbéli tájként emlegetik. A környék geológiai kialakulása még nem tisztázott – ami további titokzatosságot kölcsönöz a helynek. Szállás elfoglalása után szabadidő. Vacsora és szállás Uleytokpoban (1 éj).

10. nap: Uleytokpo - Alchi - Leh (kb. 80 km)

Reggeli után utazás Lehbe. Látogatás az Alchi gompában. Ladakh egyik legrégebbi kolostora, ezer évvel (!) ezelőtt épült, az Indus-folyó déli partjához egészen közel. A többi ladakhi kolostor komplexummal ellentétben ezt az egyetlen gompát rendhagyó módon, nem hegyoromra építették. A falakon található több ezer miniatűr Buddha ábrázolás megtekintése. Lehbe érkezés után a szállásunk elfoglalása. Délután ellátogatunk a  Shanti sztúpához. A sztúpa a város legszebb kilátópontján épült. 1985-ben szentelték fel, Őszentsége a Dalai Láma jelenlétében. Az itt átélt napnyugta egészen különleges élmény, hiszen a környező hegyeket szinte bearanyozzák a lenyugvó nap sugarai. Közös vacsora. Szállás Lehben (3 éj).

11. nap: Az Indus-völgyében Leh-be: Phyang Tsedup Fesztivál

Délelőtt részt veszünk a Phyang Tsedup Fesztiválon a Phyang Kolostorban.

A Lehre néző dombon található Phyang kolostor körülbelül 70 szerzetesnek ad otthont. Eredetileg Kadampa létesítményként alapították, jelenleg a Dri-gung-pa rend két kolostorának egyike. A Phyang Tsedup Fesztivál a jó győzelmét a gonosz felett ünnepli és Jigten Gombonak, a Dringumpa kolostori dinasztia alapítójának szentelik. A fesztivált a szent álarcos táncok, a szerzetesek és a vidámság jellemzi. A Phyang Tsedup Fesztivál alatt sok szerzetes színes szerzetesi ruhába öltözött, „Chham” táncdrámát ad elő és imádják az istenüket. Ez a kétnapos fesztivál egy kiállításnak is otthont ad, ahol számos buddhista műtárgyat árulnak.

Délután a 17. században Sengge Namgyal király által épített Leh-palota megtekintése. A palota sajnos jelenleg romokban hever, de néhány kis szoba és folyosó még mindig áll. A  palota megtekintése után az őstermelői piac következik. Vacsora a szállodában.

other_392_38387_1000ut-korosi_csoma_ut_.jpg

12 nap: A Felső-Indus völgyének buddhista kolostorai

Kora hajnalban, reggeli előtt lehetőségünk nyílik imádkozni a  Thiksey kolostorba. Az ima után a kolostor felfedezése: a 12 emeletes kolostor lenyűgözően magasodik az Indus jobb partján, ma is működik, falai között mintegy 60 láma él. 

Reggeli után egész napos utazás és látogatás a Felső-Indus-völgyének buddhista kolostoraiban. Utunk során legtávolabb a Lehtől 50 km-re lévő Hemis gompához jutunk el, közben pedig Shey kolostort tekintjük meg.  Shey egészen a XVI. századig volt Ladakh fővárosa, a királyi család palotájával. A ma kolostorként szolgáló palota-erőd egy tökéletesen védhető oromra épült. Belül a 12 méter magasságú, aranyozott Sakyamuni Buddha szobor vigyázza az Indus völgyét. Tovább utazás a Hemis gompához. A komplexumot 1630-ban építtették Singge Namgyal, híres ladakhi király uralkodása alatt. A Namgyal dinasztia a tibeti buddhizmus Drukpa szerzetesrendjét kedvelte leginkább, ezért válhatott a kolostor hatalmas „spirituális erőddé” az évszázadok során. A fő templom a Tshogkhang a buddhista freskók egyik csodálatos példája. A látogatást az Élet kereke, az imamalmok, az imazászlók, valamint a gompa falai között élő mintegy 400 szerzetes teszi felejthetetlenné.

A kolostorok megtekintése után visszautazás Leh-be, vacsora a szállodában.

13. nap: Leh - Delhi

Reggel transzfer a repülőtérre és elrepülés Delhibe, menetrend szerint.  Érkezés után pihenő majd búcsúvacsora a hotelben. Szállás Delhiben (1 éj).

14. nap: Delhi - Budapest

Hajnali transzfer a reptérre. Elrepülés átszállással Budapestre. 

 

   

  

  

UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Delhi - Vörös erőd

  

   

   

 

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja! 

Fontos információk:

Várható menetrend (változhat)

  emirates_.png 

Július 12. Budapest - Dubai 16:00 - 23:20 EK 112  / Kb. 5ó 20p
Július 13. Dubai - Delhi        03:55 - 09:05 EK 510  / Kb. 3ó 40p

Július 25. Delhi - Dubai        04:15 - 06:20 EK 513  / Kb. 3ó 35p
Július 25. Dubai - Budapest 10:30 - 14:25 EK 111  / Kb. 5ó. 55p

Igény esetén business osztályú repülőjegyek is foglalhatók.

 

Utazás Emirates járattal

Az Emirates járatokon turista osztályon maximum 30 kg lehet a poggyász súlya. A fedélzetre egy, maximum 7 kg-os kézipoggyász vihető fel, személyenként.

Akinek van Emirates (Skywards) törzskártyája, kérjük, legkésőbb 2 héttel az indulást megelőző időpontig ezt jelezze felénk, mert a törzsszámot rögzíteni tudjuk a foglalásban. Akinek nincs és szeretné a mérföldeket gyűjteni (a mérföldgyűjtés számos előnnyel jár), a következő oldalon tud tájékozódni, illetve regisztrálni. 
https://www.emirates.com/hu/hungarian/skywards/registration/ 

Forrás és további információ: https://www.emirates.com/hu/hungarian/




Utazás hagyományos légitársasággal (általános információk)

Amennyiben rendelkezik az adott légitársaság(ok)ra érvényes törzskártyával, kérjük feltétlen jelezze felénk a foglalás során. A kártyaszámot a foglalásban rögzítjük és így nem vesznek el a mérföldek.

Kényelmi  szempontú ülőhelyválasztás esetén (ülőhelyek nagyobb lábtérrel / vészkijárat közelében) a  légitársaság előzetesen megszabhat feltételeket (mint például az angol nyelv ismerete, fizikai alkalmasság az ajtó kinyitására). vészkijárat közeli üléseket családosok részére (gyermekkel, babával utazók) nem tudunk biztosítani felár ellenében sem.
Ingyenes ültetés esetében a légitársaságok “standard” típusú ülőhelyeket biztosítanak.
Esetlegesen előforduló géptípus csere esetén nem garantálják az azonos jelzéssel/számmal ellátott ülőhelyet.
Egyes járatokon az ültetés csak felár ellenében kérhető (ilyen igényüket kérjük jelezzék előre)!

Olyan úticélok esetében, ahol az adott országban belföldi járaton is utazunk, az igénybevenni kívánt járatok/légitársaságok szabályzata egymástól eltérő lehet. (pl. poggyász méret/súlyhatár). Részeteket az aktuális utastájékoztató tartalmazni fogja.

Nehezen mozgó/mozgáskorlátozott utasaink részére a hagyományos légitársaságok tolószéket tudnak biztosítani, mellyel az utas repülőtéri közlekedését/átszállását segítik a jegykezeléstől a kapuig. Kérjük ilyen igényét szíveskedjen előre jelezni.

A fedélzeti ellátásban a légitársaságok között eltérés lehet. A standard ételkínálat mellett az alapvető érzékenységeknek illetve elterjedt étkezési szokásoknak megfelelő ételek közül tudunk választani. Különleges ételrendelés esetén (vegán, laktóz-,gluténérzékeny, diabetkus stb.) a menük nem keverhetők. Előfordulhat, hogy néhány úticél esetében különböző okokból korlátozott (pl vallási okok) ételkínálattal találkozhatunk. Egyes - jellemzően rövidtávú járatok - előfordulhat, hogy fedélzeti ellátás nincsen, vagy fizetős szolgáltatás.

Biztonsági okokból szúró-, vágóeszköz, manikűrkészlet valamint 1 dl-nél több folyadék szállítása csak a feladandó poggyászban lehetséges. 

 

 


Fizetési határidők egzotikus körutak esetében

Egzotikus programjainknál az alábbi fizetési határidők érvényesek:

  • Az indulást megelőző, 60 napon túli foglalások esetén előlegként a teljes összeg 30%-a, illetve az útlemondási biztosítás díja fizetendő.
  • 60 nappal az indulás előtt (vagy a repülőjegyek véglegesítésekor) a repülőjegy fennmaradó 70%-a fizetendő.
  • 35 nappal az indulás előtt a szerződésen hátralékként fennmaradó összeg fizetendő.

A program szerinti belső repülőjegyeket és vonatjegyeket (ahol van ilyen) irodánk ennél korábban is kiállíthatja, amiről külön nem küldünk értesítést az utasainknak.
Azok a megvásárlást követően lemondás esetén már nem visszatéríthetők.

Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)
- Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti.
- Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
 
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.


[[utlem-BBP-egzotikus]]

 

Az út idegenvezetője

György Péter

other_227_37184_1000ut-idegenvezetok-gyorgy-peter.jpg

Szegeden születtem 1982-ben. Itt végeztem tanulmányaimat angol-orosz-történelem szakon, ahol rengeteg utazásra nyílt lehetőségem a nemzetközi diák szervezetek és az egyetem kapcsolatai által. Alkalmam nyílt egy-egy szemesztert Észtországban és Oroszországban tanulni, majd az abszolutórium megszerzését követően az utolsó szakdolgozatomat már Jerevánban írtam meg, ahol egy évet önkéntesként szolgáltam (European Voluntary Service). Az utazás mindig szerves része volt az életemnek, ezért a külkereskedői pályámba szívesen iktattam be egy moszkvai mesterképzést, ahol szinte helyi egyetemistaként ismerhettem meg a nagy Oroszországot. A társas utak idegenvezetése mostanra az egyik fő tevékenységemmé vált, így azzal kereshetem a kenyeremet, amit igazán szeretek csinálni. Nagyon élvezem ismételten felfedezni a már sokszor látott helyszíneket, és nagy örömömre szolgál új, naprakész információkkal ellátni az utastársaimat. Az egyik legjobb dolog egy ilyen utazásban az, hogy az élmények súlya alatt rengeteg barátság születik, és az út végére a csoportból csapat válik.

 

Ismerje meg Kashmírt!

 

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2025.07.12 - 2025.07.25
14 nap / 12 éj
1 195 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a nemzetközi és belföldi repülőjegyet illetékkel (melynek értéke: kb. 476 000 Ft)
  • 12 éjszakai szállást jó minőségű, tiszta szállodákban, házakban és lakóhajón
  • a félpanziós ellátást (reggeli és vacsora, italok nélkül) és 7 alkalommal ebédet
  • a megadott programokat
  • a helyszíni közlekedést autóbusszal és terepjárókkal
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

 

Az ár nem tartalmazza

  • az indiai e-vízumdíjat
    kb. 25 000 Ft
  • a borravalót és belépőket
    kb. 110 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,8%

EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    219 000 Ft
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Kapcsolódó magazin


Megrendezett házasságok

A legtöbb indiai még ma is a megrendezett házasságokat részesíti előnyben.

Elolvasom ››

Ladakh - Kis-Tibet Indiában

A „Kis-Tibetnek” nevezett Ladakhban viszonylag érintetlenül megmaradt a tibeti buddhizmus.

Elolvasom ››

Kőrösi Csoma Sándor 16 hónapja a zanglai királyi várban

Az egykori zanglai királyi palota 3x3 méteres szobájában valóságos remeteként élt Kőrösi Csoma Sándor.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Szilveszteri körutazás Srí Lankán, pihenéssel a Maldív-szigeteken

14 nap / 11 éj
2024.12.28
összesen 1 időpontban
2 100 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Szilveszter a Halong-öbölben, Vietnámi körutazás

13 nap / 10 éj
2024.12.29
összesen 1 időpontban
1 265 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Türkmenisztán

Üzbegisztán - Türkmenisztán nagykörutazás

12 nap / 10 éj
2025.08.31
összesen 1 időpontban
1 340 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Egyesült Arab Emírségek

Szilveszter Dubaiban 4*

6 nap / 5 éj
2024.12.30
összesen 1 időpontban
830 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

Szilveszter Üzbegisztánban

9 nap / 7 éj
2024.12.29
összesen 1 időpontban
805 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023