Zipaquira - földalatti sókatedrális

2020. június 17.

Nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy valakit ámulatba ejtsen az alagutakkal, átjárókkal és kápolnákkal tagolt, különböző színekkel megvilágított földalatti katedrális Zipaquira kolumbiai városban. A világosról a barlangba lépve egy sötét folyosó mentén 14 sziklából kivájt kápolna keresztekkel és imádkozó padokkal Jézus keresztútja 14 állomásának állít emléket. A folyosó végéről lelátni a katedrális 75 méter hosszú főhajójára, melynek hátsó falába óriási keresztet faragtak. A főhajóban felállított padsorokban leülve csak nézek körbe és alig hiszem el, amit látok. Szinte hihetetlen, de mindez a föld alatt egy egykori sóbányában található, így a szentélyek és folyosók részben sóbányák járataiból keletkeztek. Bár hivatalosan nem ismerték el mint katolikus templomot, vasárnaponként mégis több ezren vesznek részt a szentmisén.

Ez valóban Kolumbia egyik építészeti és spirituális csodája.

Bogotától másfél óra buszozással érhető el a több száz méter mélyen, földalatti kősómezőkből kifaragott katedrális. A sóban gazdag területet egy kisfiú fedezte fel véletlenül. Miközben barátaival játszott, megbotlott és elesett, de esés közben beverte a száját egy kődarabba. Ez a kődarab ízletes, érdekes volt és elvitte a szüleinek, akik megállapították, hogy az abból nyert por ízletessé teszi az ételeket és jól használható egyes betegségek gyógyításában. Megtanulták a só finomítását és elkezdődött a zipaquirai sóbányák története a muisca legenda szerint. A muisca népcsoport a dél-amerikai indiánok egy csoportja, akik a mai Bogota és Tunja városok környékén éltek. Kultúrájuk Kr.u. 600-1600 között virágzott, vagyis a 16. században érkező spanyolok még találkozhattak velük. Ők azonban el voltak foglalva az arany és más értékesebb ércekkel. Európában egyébként is volt elég belőle, így nem foglalkoztak vele. A helyi sóbányák még mindig Kolumbia sókészletének 40%-át biztosítják.

Az eredeti katedrálist egy működő, átjárókkal, alagúttal behálózott sóbányában alakították ki az 1950-es évek elején. Még mielőtt a templom építésébe kezdtek volna, egy kis szentélyt vájtak ki, ahol a bányászok védőszentjéhez imádkoztak minden egyes nap mielőtt elindultak a bánya mélyére azért, hogy biztonságosan megépíthessék a katedrálist. A hatóságok 36 év elteltével úgy döntöttek, lezárják, mert nem tartották elég stabilnak a sóbányában kialakított templom szerkezetét. A helyi lakosokat azonban ez nem tántorította el és mindössze egy évvel a régi katedrális bezárása után, 1991-ben egy új templom építésébe kezdtek a régi alatt. Az új katedrálist 1995-ben Ernesto Samper elnök adta át. A régi katedrális 95%-át átvitték, vagy újraformázták az újban, vagyis a régi és az új katedrális gyakorlatilag ugyanaz, csak néhány száz méter választja el őket egymástól. Az új katedrális megépítéséhez 250.000 tonna sziklát távolítottak el és a 8.550 m2-es alapterületen akár tízezer hívőt is be tud fogadni.

A cikk szerzője: Simigh Ágnes, az 1000 Út idegenvezetője
Az eredeti cikk a www.voiceofguides.com oldalon ITT látható.