Viva Mexikó! - 1. rész

Pár éve azzal zártam mexikói útinaplóm, nem tudom, valaha visszamegyek-e Közép-Amerika legnagyobb országába. A Covid felülírta korábbi bakancslistámat, decemberre Dominika mellett Mexikó tűnt a legjobb választásnak, egy trópusi országként, ami jelentősebb előkészületek nélkül is könnyen bejárható, mert nincsenek komoly korlátozások, sőt még PCR-teszt sem kell a belépéshez.

Miután némi helyismerettel már rendelkezem, egyáltalán nem tartottam rizikósnak nulla spanyolnyelv-tudással, helyi tömegközlekedésre alapozva megtenni háromezer kilométert a Yucatántól Mexikóvárosig.

A tervtől a valóságig

Még februárban megvettem a repjegyeket, és a fontosabb szállásokat is lefoglaltam. Szempont volt, hogy ne kelljen az USA-ban átszállni, és bár az oltások megvannak, lehetőség szerint a PCR-tesztet is elkerüljük. Az országon belüli utazások zömét éjszakai ADO buszokkal terveztem, egy rövid szakaszt helyi irodával, az utolsót mexikói fapados járattal. Minden jegyet beszereztem online, kinyomtatva vittük (telefonon is működött a bemutatás). A főbb célpontok Playa del Carmen, Palenque, San Cristobal de las Casas, Oaxaca és Mexikóváros voltak. Ugyan egy-két apróság kimaradt a Covid miatt, de végül is minden célt sikerült teljesíteni.

Playa del Carmen, a földi paradicsom

Országon belül is minden olajozottan ment. A cancúni reptéren vettem buszjegyet Playa del Carmenbe, és egy óra kényelmes buszozás után már célt is értünk. Illetve majdnem, mert a Melia szállodalánc által üzemeltetett Paradisus még közel egy óra séta volt a buszpályaudvarról (a taxisok igazi hiénák, bődületes összegeket mondtak a kevesebb, mint öt kilométeres útra). Igazi földi paradicsom volt ez a szállás, én még 200 dollárért kaptam egy éjszakát all inclusive ellátással, ottjártunkkor már hatszázat kóstált ugyanaz a szoba. Hamar világos lett, pár napig az amerikai turisták átlagéletét fogjuk élni, csak ritkán mozdulunk ki az ötcsillagos hotelből.

A kisvárost viszont többször is felkerestük, hol SIM-kártyáért, hol kirándulásszervezési céllal. Végül a csodálatos színes tavakat, a Las Coloradast kihagytuk, mert az értesülések szerint éppen feltöltötték, és olyankor barna. Így csupán az egyik témaparkba, Xensesbe mentünk el, no meg egy felejthetetlen Cirque de Soleil-előadásra (ezeket végül interneten foglaltam). Aki először jár itt, ne hagyja ki Tulumot, a helyi kisbuszokkal, a collectivóval könnyedén elérhető, Coba és Chichen Itza maja piramisai pedig ADO busszal egy napon belül megjárhatók, a pályaudvaron lehet jegyet venni (érdemes pár nappal előre gondoskodni a jegyről).

A Cancúntól negyven kilométerre lévő Playa del Carmen kiváló alternatíva, ha a nyüzsgő Cancún és a gyönyörű, de álmos Tulum között vacillálunk. A város főutcája, az 5. sugárút sosem alszik, a Covid ellenére minden étterem és bár tele volt, az utcán vidám tömeg hömpölygött, ki maszkban, ki anélkül. Apropó Covid, az ország keleti felében ímmel-ámmal tartják be az intézkedéseket, ahogy haladunk a főváros felé, egyre komolyabban veszik a szabálykövetést.

A Riviera Maya legnagyobb vonzereje – a Karib-tenger fehér homokos strandjai mellett – a témaparkok sokasága. Ezek a sajátos tematikára felépített szórakoztatóparkok egyfajta felnőtt vidámparkok. Korábban jártam Xcaretben, az egész napos program minden pénzt megér, paradicsomi környezetben lazíthat a család, lehet sznorkelezni, testközelből ismerkedhetünk meg a helyi állatvilággal, este pedig egy gigantikus show szórakoztatja a nagyérdeműt. Most Xsenses következett, a park egy érzékcsalódásokra épülő csodabirodalom. Egy városka, ahol felfelé folyik a patak vize, sárfolyó, amiben nem lehet elsüllyedni, drótkötélpálya a dzsungel felett, egy fantasztikus cenote (egy sajátos vízgyűjtő, beomlott tetejű barlang) flamingókkal, és non plusz ultraként egy csap a citromfa alatt, amiből limonádé folyik.

Egy egyhetes nyaralás akár minden napján más-más parkot kereshetünk fel, a ziplinejairól és barlangjairól híres Xplort, az extrém sportos Xavaget, a sznorkeles Xel-Hat vagy a hamarosan megnyíló, még nem tudni, milyen élményt kínáló Xenotekat. Csak győzzük pénztárcával!

Romok a dzsungelben

12 órás éjszakai buszozás után érkeztünk Palenquébe, Kin Pakal király egykori városába. A maja város a kilencedik században elnéptelenedett, a dzsungel teljesen benőtte a romokat, a 16. századig nem is tudtak a létezéséről.

A 19. században több neves felfedező is felkereste, hamar ismert lett, az elmúlt ötven évben jelentős ásatási és rekonstruálási munkák folytak itt. Pár jelentős szertartási központ, a Palota, a Feliratok temploma, a Kereszt temploma, a Leveles kereszt temploma és a Naptemplom már restaurálva van, a romok többsége azonban még feltárásra vár.

Palenque szakrális épületei szépek, az őserdei környezet is megkapó, de nekünk valahogy hiányzott a wow érzés. Bő egy óra alatt végigjártuk a romvárost. A múzeum sajnos zárva volt, a titokzatos palenquei vörös királynő, a Reina Roja szarkofágját végül a mexikóvárosi Antropológia Múzeumban találtuk meg.

Aki Chiapas ezen felén jár, nem hagyhatja ki a Mishol-Ha- és Agua Azul-vízeséseket sem. A Mishol egy 40 méter magas vízesés, ahol a vízfüggöny mögé is be lehet menni, az Agua Asul pedig Plitvice helyi megfelelője, egy mészköves vízesésrendszer, ami szép időben ragyogó kék színben tündököl. Senkit ne tévesszen meg, hogy utóbbi kb. 70 kilométerre van a várostól, a fekvőrendőrök, a topesek miatt az út három óra is lehet. Tope mindenhol van az országban, főleg lakott területeken, de kanyarok előtt, szerpentines úton is előszeretettel alkalmazzák, akár ötvenméterenként. Így fordulhatott elő, hogy a 250 kilométeres Palenque – San Cristobal de La Casas-szakaszt nettó 8 óra alatt tettük meg, miközben a szűk kisbusz hátsó ülésén minden huppanónál azon imádkoztam, nehogy újra találkozzam az ebédemmel.

Cikk és fotók: Posztós János