Vietnám, a túlvilág tükrében

Gyakran mondják, hogy egy kultúra megértésében nagy szerepet játszik, ha megismerjük annak temetkezési szokásait. Indokínai utunk programja ezt a szempontot is figyelembe véve kínál több lehetőséget, hogy a soknemzetiségű Vietnám különböző szokásait szemünk elé tárva mutassa be annak spirituális dimenzióit.

Hanoiban az Etnológiai Múzeuma Vietnámban élő népcsoportok életét mutatja be. A tárlat kültéri részén találkozhatunk a különböző etnikumok eltérő építkezési szokásaival, ahol a lakóházakon kívül nagy szerepet kap a közösségi, a vallási, és a temetkezésre szolgáló építmények bemutatása. Különös színfoltját képezi a kiállításnak a jarai hegyi törzs temetkezési háza, amit faragott emberi szobrok vesznek körül.

Közép-Vietnámba érve ismerkedünk meg Huevárosával, amely az utolsó uralkodó dinasztia, a Nguyenek székhelye volt. A császárok innen irányították több-kevesebb önállósággal jó másfél évszázadon át a “felszálló sárkány országát”, és már uralkodásuk kezdetekor nagy szerepet szántak a sírjaik megépítésének, amelyek tervezésében gyakran maguk is részt vettek. Ha a halálukat megelőzően sikerült befejezni a komplexumot, előszeretettel használták “nyári rezidenciaként”.

A középső kapun csak a császár léphetett be, távozását követően lakattal zárták le azt. A császári hatalom a kínai mintát követve konfuciánus elvekre támaszkodva uralkodott; az adminisztráció irányítását a jól képzett hivatalnokok, a mandarinok végezték. Ők a katonákkal egyetemben a túlvilágon is szolgálták az uralkodót, így ne lepődjünk meg azon, hogy a császári sírok épületegyüttesei előtt kőből faragott mandarinok felügyelik a rendet a mai napig. Az uralkodót a túlvilágon is szolgálják katonái, hivatalnokai.

A soknemzetiségű ország összes népcsoportjáról elmondható, hogy vallásuktól függetlenül az ősök tisztelete kiemelt szereppel bír. A viet otthonokban a mai napig találkozhatunk házi oltárral a felmenők fényképeivel, füstölők, ajándékok és időnként ételek kíséretében.

A kiemelt napokon a megemlékezés még intenzívebb formát ölt, ekkor a családtagok kimennek a sírokhoz és ott emlékeznek meg az elhunytakról.

Érdekes színfoltja a vidéket átszelő utazásoknak a rizsföldek látványa, ahol gyakran lehet látni szorgos parasztokat, amint az évszaknak megfelelő tevékenységet folytatnak. Vidéken nem ritka látvány a termőföldek parcelláin elhelyezkedő sírok látványa, a temetkezési szokásokat hosszú időn át a család vallása és a társadalomban betöltött szerepe határozta meg.

Sok vietnámitól a mai napig két temetkezési szertartással búcsúznak a hozzátartozók, a végső nyughelyre csupán a három éves “pihenést” követően kerül sor. Ekkor helyezik át az elhunyt megtisztított csontjait a végső nyughelyre, ahol a család ismételten búcsút vesz az eltávozottól a napnyugtát követően.

György Péter