Fejléc menü

Vietnám, a túlvilág tükrében


Kép forrása: canva.com

Gyakran mondják, hogy egy kultúra megértésében nagy szerepet játszik, ha megismerjük annak temetkezési szokásait. Indokínai utunk programja ezt a szempontot is figyelembe véve kínál több lehetőséget, hogy a soknemzetiségű Vietnám különböző szokásait szemünk elé tárva mutassa be annak spirituális dimenzióit.

Hanoiban az Etnológiai Múzeuma Vietnámban élő népcsoportok életét mutatja be. A tárlat kültéri részén találkozhatunk a különböző etnikumok eltérő építkezési szokásaival, ahol a lakóházakon kívül nagy szerepet kap a közösségi, a vallási, és a temetkezésre szolgáló építmények bemutatása. Különös színfoltját képezi a kiállításnak a jarai hegyi törzs temetkezési háza, amit faragott emberi szobrok vesznek körül.

cikk_4820_vietnam.jpg

Közép-Vietnámba érve ismerkedünk meg Huevárosával, amely az utolsó uralkodó dinasztia, a Nguyenek székhelye volt. A császárok innen irányították több-kevesebb önállósággal jó másfél évszázadon át a “felszálló sárkány országát”, és már uralkodásuk kezdetekor nagy szerepet szántak a sírjaik megépítésének, amelyek tervezésében gyakran maguk is részt vettek. Ha a halálukat megelőzően sikerült befejezni a komplexumot, előszeretettel használták “nyári rezidenciaként”.

cikk_4821_vietnam1.jpg

A középső kapun csak a császár léphetett be, távozását követően lakattal zárták le azt. A császári hatalom a kínai mintát követve konfuciánus elvekre támaszkodva uralkodott; az adminisztráció irányítását a jól képzett hivatalnokok, a mandarinok végezték. Ők a katonákkal egyetemben a túlvilágon is szolgálták az uralkodót, így ne lepődjünk meg azon, hogy a császári sírok épületegyüttesei előtt kőből faragott mandarinok felügyelik a rendet a mai napig. Az uralkodót a túlvilágon is szolgálják katonái, hivatalnokai.

cikk_4822_vietnam2.jpg

A soknemzetiségű ország összes népcsoportjáról elmondható, hogy vallásuktól függetlenül az ősök tisztelete kiemelt szereppel bír. A viet otthonokban a mai napig találkozhatunk házi oltárral a felmenők fényképeivel, füstölők, ajándékok és időnként ételek kíséretében.

A kiemelt napokon a megemlékezés még intenzívebb formát ölt, ekkor a családtagok kimennek a sírokhoz és ott emlékeznek meg az elhunytakról.

Érdekes színfoltja a vidéket átszelő utazásoknak a rizsföldek látványa, ahol gyakran lehet látni szorgos parasztokat, amint az évszaknak megfelelő tevékenységet folytatnak. Vidéken nem ritka látvány a termőföldek parcelláin elhelyezkedő sírok látványa, a temetkezési szokásokat hosszú időn át a család vallása és a társadalomban betöltött szerepe határozta meg.

Sok vietnámitól a mai napig két temetkezési szertartással búcsúznak a hozzátartozók, a végső nyughelyre csupán a három éves “pihenést” követően kerül sor. Ekkor helyezik át az elhunyt megtisztított csontjait a végső nyughelyre, ahol a család ismételten búcsút vesz az eltávozottól a napnyugtát követően.


Szöveg és képek (kivéve nyitókép: canva.com): György Péter

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A török tea - az együvé tartozás mindennapi rítusa
  • New York City - tippek első kézből
  • 11 kevésbé ismert tény Szaúd-Arábiáról
  • Ezért bolondul a világ a török reggeliért - ízek, sztorik és élmények egy nagy asztal körül
  • Montenegró ismeretlen vidéke az Albán-Alpokban - Gusinje és Plav

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2026.02.18-2026.02.23
összesen 2 időpontban
850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 9 éj
2025.11.18-2025.11.30
összesen 2 időpontban
2 420 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Peking-Sanghaj a puskagolyó expresszel

8 nap / 5 éj
2025.09.04-2025.09.12
összesen 7 időpontban
790 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában

15 nap / 13 éj
2025.09.30-2025.10.15
összesen 3 időpontban
1 860 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Kínai körutazás - Pekingtől Makaóig

16 nap / 13 éj
2025.09.10-2025.09.26
összesen 6 időpontban
1 670 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

11 nap / 8 éj
2025.09.24-2025.10.05
összesen 5 időpontban
1 040 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

A Kaukázus gyöngyszemei

12 nap / 11 éj
2025.09.04-2025.09.16
összesen 3 időpontban
980 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
2025.11.16-2025.11.29
összesen 3 időpontban
1 115 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.09.02-2025.09.11
összesen 15 időpontban
795 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Kappadókia, Kis-Ázsia tündérvilága

7 nap / 6 éj
2025.09.02-2025.09.09
összesen 2 időpontban
555 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023