Útinapló: Puglia, Olaszország

Puglia... Amore…

Első nap délutánján megérkeztünk Bariba. Csomagjainkat felkapva megindultunk sofőrünkkel választott „bázisunk” irányába. A kezdeti repülőtéri látképet hamar felváltották a bájos kis olajfa ligetek, majd a végtelen kékség és a fehér kis zászlók (hajók) a háttérben. Az autóutat itt nem a jól ismert betonoszlopok, hanem az itthon is fellelhető leanderbokrok választották el egymástól. Valahogy az összes bokor színesebb és óriásibb volt, mint nálunk, bárki udvarán.

Begurultunk az üdülőtelepre, arra a helyre, amiről még csak nem is sejtettük, hogy egy hangulatos óváros lelőhelye, melyet a „lungomare” ölel körbe. A hatodik emeleten úgy tűnik, hogy a panoráma hamar gyógymód volt a tériszonyunkra. Felfrissülésünket követően hamar felfedeztük a kisváros egyes részeit, melynek szűkös, valódian olaszos utcái egy gyerekkori labirintusra emlékeztettek minket, amelyben az eltévedés is játékos élvezetet nyújtott. Megfogadtuk a tanácsot. Eltettük a térképeket és csak járkáltunk, mintha egy galériában csak festményeket nézegettünk volna. Nem titkolom, elfáradtunk! Ráadásul nem bírtunk tovább ellenállni az illatoknak sem! Néhányunknak ez volt élete első igazi, olasz vékonytésztás pizzája. Megérte! A „kevesebb néha több” is értelmet nyert a pizzafeltétek kapcsán…

Ezek után már csak az egész napot lezáró békés álom maradt. Nyitott ablaknál, friss szellő kísérte a hajók és tenger morajlását.

Monopoli? Monopoly!? Monopoli!

Közös reggelink után elindultunk a vasút felé. Irány Bari! Fél napot szántuk a térség egyik központjára. Gyorsan az óvárosba indultunk, céltalanul, csak látni és élményeket gyűjteni. Mivel olyan úti társak is voltak velem, akik még nem tudták mi az igazán „dolce”, hamar berohantam egy szimpatikus üzletbe, és a kezükbe nyomtam egy-egy cannolit! Elismerő hümmögésük után tudtam, hogy most már a nap hátralévő része is csak jó lehet! 1-2 órás sétánkat méteres pálmafák kisérték az úton. Persze ebédszünet is volt, de milyen jó is volt! A tésztakészítő „nonnák” meglátogatása után a látvány és illatok miatt megettünk egy jókora adag helyi ételt.

Továbbindultunk… Polignano jövünk! Ismét a vasutat használtuk, amellyel egy kicsit megtréfálták a várakozókat, hiszen az utolsó pillanatokban az ötös helyett az egyes vágányra rohanhattunk… Nahát! Olaszok! Mediterrán nép! Polignano a Mare állomástól kb. 10-15 perc alatt lezúgtunk az utcákon egyenesen a régió internetes sztárjának karjaiba, „Grotta Piana” várt bennünket.

Gyorsan átcseréltük a ruháinkat megfelelőbbre, és megcéloztuk a sziklákkal szegélyezett csodálatos öblöt. Páran közülünk még egy barlangon is átkeltünk az alig bokáig álló vízbe, hogy a végtelen kékséggel szemezzünk szemtől szemben. „Sajnos” ránk esteledett, így elindultunk vissza Monopoliba. Jó éjszakát!

Siesta

Harmadik napunkat a pihenésnek szenteltük. Feltankoltunk és nekivágtunk a partoknak. Pár nap alatt elég nehéz megszokni és átállni, ugyanis hiába indultunk ilyenkor vásárolni, csukott boltokra leltünk! Jött a napfénynél is égetőbb felismerés: „Hát persze, Siesta!”.

Így már mi sem siettük el a csobbanást! Este azért sikerült beszerezni a szerencsehozó Pumikat! Kötelező darab! Persze a fehérre meszelt és eredeti kő- és homokszínű házak között megjutalmaztuk magunkat bőséggel! A harmadik nap vége!

Nem troll! Trullo!

Ezen a napon már nem vasparipa kísért az úton minket. Besétáltunk a helyi utazási irodába, mert persze hol máshol vegyen az ember buszjegyet ilyen délen… A közeli buszmegálló hamar megtelt és egyszer csak begördült a busz, amelyen már villogott a felirat: Alberobello!

Mivel 4 óra volt hátra a visszaúti buszjáratig, egy percet sem siettünk el a trullik rengetegében. Egy helyes, hangulatos kis étteremben ettünk gyümölcsöt, de tengerit! Azaz: tenger gyümölcseit. Azoknak, akik kevésbé rajongtak érte, maradtak a tradicionális olasz ételek. Pizzát itt nem kaptunk, mivel a fatüzeléses kemencéket csak estére fűtik fel. Mennyire eredeti! Majdnem elfelejtettem: Az előételnek kapott kenyérke jobban ropogott, mintha a reklámban lettünk volna! „Mennyei Manna”!
Természetesen szinte az összes kézműves és szuvenír bolt meglátogatásra került, nem hiába!

A buszútról még nem is írtam! A szemünk előtt filmbe illő ültetvények bukkantak fel, amelyeken nagyobb volt a rend, mint némely „zen kertben”. A kis családi házak mellett, azonban pazar „palazzo”-k is megbújtak, színesítve ezt a sajátos világot. Hozzáteszem: a már megszokott olívafák után felüdülés volt a színpompás kaktuszok és fügék látványa.
A visszaút szokványosan kalandos. A menetrend tájékoztató jellegű. A buszvezető nagyon tudta a „dolce far niente” életérzés lényegét. Cigarettáját szívva talán éppen a családjával beszélgetett még egy szimpla 15 perces késés után, boldogan. Bocsánatos bűn! Páran már majdnem felajánlottak neki egy kis espressot is. (Peroni már túlzás lett volna talán…) Hozzáteszem: kerülőúton, de visszaértünk, majdnem időben! Itt már csak a bőröndök bepakolása várt ránk az este.

Ciao Apulia!

Utolsó nap szomorúan vettünk búcsút, de azért mindenkit várt már kicsit az otthona. Megtanultuk, hogy itt még a paradicsomszószba is boldog paradicsom kerül!
Ciao Apulia, üdv újra Magyarország!

Szöveg és képek (kivéve: nyitó kép): Dominek Patrik

Ha az útinapló meghozta a kedvét egy pugliai utazáshoz, akkor vegyen részt a Puglia és Basilicata különleges világa körutazásunkon, mivel ezeket a látnivalókat is érinti a program.