Fejléc menü

Nur-Szultan csodái Kazahsztánban


 

Egy világraszóló vízióval rendelkező elnök, sztárépítészek sora és az olajkutak által kitermelt pénz – erre volt szükség, hogy a kazah sztyeppéből kinőjön az új kazah főváros, az Asztanából lett Nur-Szultan.

Találkoztak már olyan emberrel, aki öt városban élt életében, de soha nem lépett ki egyikből sem? Nemrégiben összefutottam egy olyan idős férfival, aki az oroszok által alapított Akmolinszkban született, aztán a sztálini mezőgazdasági bumm alatt Celinográdban élt, 1994-től Akmola, a „fehér temető” volt az otthona. Az úriember Asztanában tengette életét 1998-tól, boldog nyugdíjéveit pedig a 2019-ben visszavonult, de máig nagy tiszteletnek örvendő Nurszultan Nazarbajev tiszteletére Nur-Szultannak hívott, rohamtempóban fejlődő metropoliszban éli. Így, miközben a politikai áramlatok jöttek-mentek, ő mindvégig egy helyben maradt.

Novemberben vendéglátónk, az Astana Invest és az 1000 Út Utazási Iroda meghívására érkeztem a függetlenségét 30 éve kivívó Kazahsztán fővárosába. Az időpontválasztás talán nem a legszerencsésebb, a város régi északi és újonnan épült déli részét elválasztó Isim folyó már éppen befagyott, jegén boldogan sétáltak a helyiek. Ugyan még be sem köszöntött a nagy zimankó, a hóesés, szél és a fagy igencsak megnehezítette a városnézést. Még szerencse, hogy az igazi tél, amikor akár –51 fok is lehet, még váratott magára. A számtalan épített csodát tátott szájjal bámulva csak elképzelni tudtam, milyen lenyűgöző lehet a parkok városa a rövid, júniustól szeptemberig tartó turistaszezonban.

Csodaváros születik

Kazahsztán a világ kilencedik legnagyobb országa, számos etnikum, orosz, üzbég, tatár és a lakosság több mint 65%-át kitevő kazah népesség otthona. Népessége csupán 19 millió, népsűrűsége (7 fő/km2) egyik legkisebb a világon. Függetlensége kikiáltása után hamar felmerült az igény, hogy Almatitól több mint ezer kilométerre északra alapítsanak új fővárost. Azt, hogy az orosz és kazah népcsoport közötti politikai egyensúlyozás vagy egyszerűen csak a mértan okán került a főváros a hatalmas sztyeppe közepére, a kívülálló nem tudhatja.

cikk_6028__pj41897_arw_dxo_deepprime.jpg

Az ötlet nem unikális, Brazíliaváros is 930 kilométerre épült Riótól 1960-ban, azóta még ha sokan vitatták is az ötletet, az ország adminisztratív központja. Nepjida, Mianmar fővárosa is a semmiből nőtt ki, igaz, Nur-Szultanhoz képest évekkel később, csak 2005-től fővárosa a délkelet-ázsiai országnak.

Az újonnan épített városok legnagyobb előnye, hogy tudatos tervezéssel nagyszerűen élhető tereket lehet kialakítani. Egy nemzetközi tervpályázaton Kisho Kurokawa japán építész nyerte meg a várostervezés jogát. Kurokawa 2007-ben meghalt, örökségét Vladimir Laptev főépítész igyekszik továbbvinni több-kevesebb sikerrel. A cél, hogy 2030-ra egy közép-ázsiai Berlin épüljön fel a sztyeppe közepén, ami igencsak ambiciózus terv.

A sztárépítész Norman Foster is számos szimbolikus épülettel gazdagította a várost, nevéhez fűződik a jurta formájú Kan Satyr (királyi sátor) bevásárlóközpont és az ikonikus Béke piramisa, egy turisták által is látogatható kormányzati épület és múzeum. Az utak szélesek, a toronyházak tövében számos park, szökőkút bújik meg. A cél a minél emberközelibb, élhetőbb város. (Ebben valamelyest segít, hogy a fák felfogják a sztyeppe szélfútta homokját.)

cikk_6029__pj42070.jpg

Az első fecskét, a maga az elnök által megálmodott szimbolikus Bajterek-tornyot, majd a kormányzati épületeket számos lakóház és szolgáltatóház követte. Nur-Szultan lakossága mára elérte az 1,2 milliót, és rohamosan nő, ahogy még mindig folyamatosan épül a város. Főként a kormányzatban dolgozók és az azt kiszolgáló ágazatok munkásai, illetve építőmunkások lakják. Épül a várost a reptérrel összekötő gyorsvasút is, bár pontos átadási időpontja még nincs.

Látnivalók sora

Sok nevezetesség gyalog is elérhető, de érdemes a városnézést több napra elosztani. A Függetlenségi Palota hatalmas tömbje pár perc séta a Nemzeti Múzeumtól, a piramistól és a mecsettől. Első napi városnézésre, a hellyel való ismerkedésre kiváló kiindulópont. Sem itt, sem a Béke Palotájában nem fogunk hosszan elidőzni, de az egyedülálló építészeti megoldások miatt nem érdemes kihagyni.

Annál több időt érdemes a Nemzeti Múzeumra szánni. A grandiózus épületben megismerkedhetünk Közép-Ázsia történelmével és szokásvilágával, a szovjet Kazahsztán mindennapjaival, tárlók és interaktív kiállítások sora fogadja a látogatót. Profi tervezés és kiváló kiállításszervezés jellemzi a múzeumot, ráadásul sikerült a történelmet olyan köntösbe bújtatva tálalni, hogy már akkor leesik a látogató álla, hacsak sétálgat a termekben. A múzeum legfőbb ereklyéje az „Aranyember”. 1969-ben Almatitól 50 kilométerre óriási sírkamrát tártak fel, itt találták meg egy egykori herceg csontjait és aranylemezekből álló ruházatát. Ma ez Kazahsztán jelképe.

cikk_6033__pj42643_arw_dxo_deepprime.jpg

Kazahsztán lakosságának jelentős része muszlim, így az iszlám építészet is figyelemre méltó, még ha itt vadonatúj is. Közép-Ázsia legnagyobb mecsetét, a Hazrat Sultan (Szent Szultán) mecsetet sem szabad kihagyni. Klasszikus iszlám stílusban épült, kazah motívumokkal díszítve. Központi kupolája 51 méter magas, az átmérője 28 méter. A második legnagyobb mecset a Nur-Astana a Kan Satyr közelében, de már épül egy a Hazrat Sultannál háromszor nagyobb mecset is az Expo területe mögött.

A jövő megjött

Ódákat tudnék zengeni a Nemzeti Múzeum tárlatairól, de van egy másik kiállítási tér, ami minden képzeletet felülmúl, a Nur Alem, a Jövő Energiája Múzeum. A jövő energiáját középpontba állító Expo–2017 kazah nemzeti pavilonja ma múzeum. Egy 80 méteres üveggömb, ahol 8 szinten, 15 ezer négyzetméteren ismerkedhetünk meg az energiahordozókkal, eredetükkel, jövőjükkel. 13 ezer tonna fém és több mint 1600 tonna üveg kellett a felépítéshez. Az épület részben önfenntartó, tetején szélturbinák kaptak helyet. Akit nem érdekel a technika, annak is érdemes ide benézni, mert minden mozog, világít, él. A legfelső szinten a főváros jövőjét csodálhatjuk meg egy interaktív terepasztalon. Robotok, űrhajózás, tűz és víz, gömb a gömbben dizájn… Életre szóló élmény kicsiknek és nagyoknak. Érdemes itt akár egy egész napot eltölteni, garantált a szórakozás.

cikk_6026__pj41015_arw_dxo_deepprime.jpg

Nem csak gyerekeknek csodás élmény a Duman Akvárium. 3 millió liter víz, 120 tonna tengeri só kellett ahhoz, hogy a gyűjtemény kétezer faját bemutassák. A fő medence alján 70 méteres akrilalagút fut, ez az egyik leghosszabb a világon. A belépő, mint bárhol Nur-Szultanban, itt is olcsó, kb. 1800 forint.

cikk_6030__pj42216_arw_dxo_deepprime.jpg

Új látnivaló a 314 méter hosszú és 10 méter széles Atyrau híd, ami formájával a kaszpi tokhalra utal. Két és félezer elemből áll a héja, és az egész építmény szürreális látványt nyújt. Nyáron a hídtól rövid sétára, a Mini Kazahsztánban, az ország összes nevezetességének apró mását csodálhatjuk meg.

Nem járt Nur-Szultanban, aki nem keresi fel a Bajterek-tornyot, amit maga a volt elnök tervezett. Egy mitikus életfát mintáz, aminek ágai közé rakta aranytojását samruk, a helyi turul.

cikk_6034__pj42692_arw_dxo_deepprime.jpg

A kilátó a földtől 97 méterre van, utalva a város alapítására. A legfelső szinten Nazarbajev elnök aranyozott kézlenyomata fogadja a látogatót, aki ha ráteszi a kezét, és kíván valamit, a kívánság – az ígéretek szerint – teljesülni fog. Álltak is sorban a helyiek, és természetesen fotó is készült az eseményről, hogy otthon is elhiggyék, tényleg jártak itt… Hogy mennyire Covid-biztos, döntse el mindenki maga…

Kultúra és időtöltés

Nur-Szultan főleg az üzleti turizmusra épít, kiváló konferencia- és kongresszusi központ, számtalan business hotel várja az üzletembereket, de a mezei turista sem fog unatkozni. A világ egyik legnagyobb koncertterme, több színház és egy messze földön híres balett várja a kultúrára szomjazókat (csak magáért az épületért is érdemes elmenni, vezetett túrák is vannak).

A függetlenség napja december 16-ra esik, a Forradalom terén koszorúzással kezdik az ünneplést, majd a város különböző pontjain utcai koncertek és táncelőadások folynak, este pedig az elmaradhatatlan tűzijáték koronázza meg a napot.

Március végén össznépi ünnepséggel búcsúztatják a telet Közép-Ázsiában, a Nauruz idején tánccal, dalokkal köszöntik a tavaszt, a turisták megismerhetik a régió hagyományos játékait, a kokpart és az aityst, illetve a középkori hagyományokba is betekintést kapnak. Számtalan ingyenes koncert és program van a városban.

cikk_6031__pj42246_arw_dxo_deepprime.jpg

2010 óta minden júliusban itt rendezik meg az Asztanai Akciófilm fesztivált, ahol három nap alatt főként helyi sztárokkal találkozhatunk, és persze orrvérzésig megy a bunyó a vásznon. Az Expo területén rendezik meg minden évben az Astana Food fesztivált, ahol több mint 100 ország ételeit lehet megkóstolni.

Beutazás, Covid

Kazahsztánban is felbukkant a delta variáns. A Covid a helyiek életét is megváltoztatta. Az előbb említett fesztiválokat 2021-ben nem tartották meg, a Nemzeti Múzeum fényjátéka is szünetel, számos attrakciót leállítottak.

A közintézmények, szórakozóhelyek, de még az éttermek és bevásárlóközpontok is csak védettségi igazolással látogathatók. Az európai oltási igazolást nem fogadják el, de a magyar plasztikkártyával egész jól boldogultunk. (Az eredeti cikk 2021. novemberében íródott, a Covid szabályok erre az időszakta vonatkoznak.)

Az ország immár másfél éve felfüggesztette a vízummentességet, így hazánkból is csak üzleti vízummal lehet beutazni. Az ígéretek szerint a vízumkényszert 2022-re eltörlik, pontos céldátum még nincs.

Nur-Szultan megér egy misét, pláne ha a korlátozások feloldása után a Wizz Air is visszaállítja a heti két járatát. Egy hosszú hétvégére, vagy Kazahsztán többi csodáival együtt tíz napra, kiváló célpont.


Nur-Szultan infók és érdekességek

Utazás

Nur-Szultan legegyszerűbben a Wizz Air közvetlen járatával érhető el, a menetidő öt óra. A gép késő este érkezik, gondoskodjunk reptéri transzferről, vagy még a reptéri wifit használva rendeljünk Ubert. A taxiban csak tengével (1 tenge kb. 0,7 Ft) tudunk fizetni, nyitva tartó pénzváltót pedig nem láttam érkezéskor.
A helyi közlekedés is taxi- vagy Uber-alapú. Ugyan vannak buszjárataik, ezek külföldiek számára nehézkesen használhatók. Aki beszerez egy Astana Citypasst, a múzeumokba és nevezetességekhez jelentős kedvezményt biztosító kártya mellé ingyenes tömegközlekedést és egy helyi SIM-kártyát is kap (https://astana.citypass.kz/en/astana-citypass-24-chasa/)

cikk_6032__pj42583_arw_dxo_deepprime.jpg

Pénzváltás, árak

A városban sok helyen váltanak dollárt, eurót, jüant és pár környékbeli valutát. Nekem nem volt rá szükségem, mindenhol tudtam kártyával fizetni. Az árak kicsivel a magyar alatt vannak, az importcikkek, különösen az alkohol, kifejezetten drágák. A boltok általában este tízig tartanak nyitva, a Lavash gyorsétteremlánc viszont éjjel-nappali.

Étkezés

A kumisz enyhén túlérett kefir és pálpusztai keverékre hajló ízét nehéz elfelejteni, de többszöri próbálkozásra egész kedvelhető. A legnépszerűbb egytálétel a besbarmak, sült lóhús tésztával és hagymával. Még az esküvői menünek is része. Bátraknak ajánlom megkóstolni, én egy autentikus jurtában, helyi népzene kíséretében tettem.

Apropó, esküvő! A legnagyobb kazah ünnepély, külön tartják a menyasszony és a vőlegény családjának, többnapos is lehet. A családok évekig spórolnak rá.

Szerencsére számtalan nemzet jobbnál jobb fogásaiból választhatunk, egy utca végig a nemzetek konyhájával van tele! Életem egyik legjobb grúz ebédjét itt ettem!

Szállodák

Ha van, amibe nem tudok egyáltalán belekötni, az a szálláskínálat. Az Airbnb-től az ötcsillagos luxusig minden megtalálható a városban, és ráadásul nagyon kedvező áron. A legjobb hotelek: a fantasztikus belső terekkel rendelkező Hilton az Expóval szemben, a topluxust képviselő Ritz Carlton, a St. Regis és a Sheraton. Szobakínálatuk fantasztikus, és a legtöbben kiváló wellnessrészleg is van. Most ugyan a vendégek nemigen zavarták a személyzet nyugalmát, Covid-mentes nyári napon érdemes jó előre lefoglalni a szállást! A hotelekben a személyzet tökéletesen beszél angolul, míg máshol leginkább a második hivatalos nyelvvel, az orosszal boldogulunk csak.

cikk_6027__pj41262_arw_dxo_deepprime.jpg

Magyar kötődés

Miután hazánk is része a Türk Tanácsnak, szoros gazdasági és kulturális összefonódás van az országok között. Hagyományaink hasonlóak, ráadásul a Stipendium Hungaricum programnak köszönhetően sokan tanulnak nálunk. Többekkel beszéltem, akik nagyon kellemes emlékeket ápolnak hazánkról.

Kirándulások

Kazahsztán nemzeti parkjai, a sivatagi területek, az Altaj hegység, Türkisztán és Almati mind megérnek pár napot. A belföldi légi közlekedés jó, Almati éjszakai gyorsvonattal is elérhető Nur-Szultanból. Bajkonur különleges övezete jelenleg a Covid miatt teljesen le van zárva, békeidőben 5-6 napos utak foglalhatók az évi kb. 15 rakétakilövés időpontjához igazítva (kb. 300 ezer forint/fő).

Cikk és fotók: Posztós János

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A millió elefánt földje, Laosz
  • Matera: Dél-Olaszország elbűvölő kincse
  • Magellán keresztje és a Fülöp-szigetek kék hegyei
  • Szardínia ősi építményei, a nurágék
  • Aki plovot eszik, nem mond csütörtököt!

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
-2024.10.12
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.10.10-2024.10.19
összesen 10 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.10.17
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.10.08
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023