Napsütés Bodbeban

Ha Bodbera gondolok, elsőként mindig a méz színű napsütés jut eszembe, ami aranyló fénybe öltözteti a falon túl fölbukkanó parkot, a teraszos kerteket, az új Szent Györgynek szentelt templomot és a szerényen meghúzódó régebbit, ahol Szent Nino sírja is megtalálható.

A fővárostól, Tbilisitől két órányi buszozás. Amikor ez elhangzik, akkor látom az arcokon, nem felhőtlen az öröm, és amikor elindulunk keletre, kifelé a városból, érezhetően erősödik a csalódás, hiszen egy darabig valóban nem túl szívderítő vagy változatos a táj. Azután elkezdenek a hegyek feltűnni a távolban, és az ország egyik legszebb régiója, a Kakheti megmutatja magát. Körben a Nagy-Kaukázus csúcsai olyannak tűnnek, mintha felhőfodros ruhájukba rejtőzködnének, és csak néha, egészen tiszta időben villannak ki a havas ormok. Minden ilyen villantás lelkes megjegyzéseket vált ki az utazókból, hiszen ilyenkor bár távoliak a hegyek, mégis meg- és elérhetőnek tetszenek. Elhangoznak a kérdések, próbáljuk betájolni magunkat, hol is vagyunk, mi van a hegyláncon túl, mintha egy lendülettel át tudnánk rohanni vagy ugrani rajta.

Amikor megérkezünk Bodbeba, és a busz beáll a parkolóba, nem kérdés, merre kell menni, egyértelműen vonz bennünket a cédrusok szelíden integető lombja a monostor parkjában. Azonban a sietős léptek, a türelmetlen vágy, hogy újra lássuk a hegyeket, valahogy lelassul, elcsendesül, és ahogy belépünk a kapun, már tudjuk, nincs szükség a rohanásra, a távoli hegyekre, mert éppen akkor és ott pont a megfelelő helyen vagyunk.

Persze a lendület elvisz még bennünket a Szent György templom kilátóteraszára, elkészülnek a szelfik, de végül azért a többség leül egy picit, vagy csak sétálgat és a saját szemével, nem a képernyőn vagy a fényképezőgép fókuszán keresztül kezdi el szemlélni a tájat, az előtte elterülő Alezani-völgyet. Talán ekkor válik mindannyiónk számára érthetővé, miért is ragaszkodott hozzá Szent Nino, a grúzokat megtérítő, a mai napig egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő szent, hogy itt legyen a nyughelye. A legenda szerint megpróbálták elvinni innen a koporsóját, és „méltóbb” helyen eltemetni, de nem tudták elmozdítani azt, így végül az uralkodó belenyugodott a szent akaratába és inkább itt építettet templomot a sír fölé.

Érdemes megnézni ezt a sokat megélt, többször átépített épületet belülről is. Gyönyörű az ikonosztáz és a Szent Nino sírját rejtő kápolna, de ezen a helyen a mennyezeti freskók is figyelemre méltók, hiszen a környéken viszonylag ritka ábrázolását látjuk az ótestamentumi Bűnbeesés és a Kiűzetés a Paradicsomból jeleneteknek. Sokan látogatják a templomot, hogy gyermekáldásért vagy gyógyulásért imádkozzanak, de nem ritka a keresztelő sem az oldalkápolnában, így szinte soha nem üres, nincs múzeumi hatása, sokkal inkább a ma is élő vallás fontos szereplője.

A templom és környéke Grúzia egyik legrégebbi női monostorához tartozik, ők tartják rendben a parkot, a füves teraszokat és a kicsit távolabbi megművelt kerteket is.

A simogató napfény, az elénk táruló látvány és a békességet sugárzó hely mindenkit megérint, úgy indulunk tovább innen, hogy semmi kétségünk afelől, szeretnénk még kicsit belefeledkezni a Kakheti régió hangulatába és belekóstolni az ízeibe.

Hódi Nóra
Képek forrása: canva.com