Fejléc menü

„Kéznyomok” - Egy régmúlt élet nyomai Izrael - Irán - Szudán emlékein


 

Ki ne találkozott volna az utazásai, kirándulásai során fába vésett „művekkel”, évszámokkal, monogramokkal, vagy nyíllal átlőtt szívekkel. Persze nagyon sokan. Régen talán még divat is volt, mindenesetre nagyon sokan meg akarták örökíteni a nevüket az utókor számára, ha másként nem, hát egy vésettel, bizonyítván: ott jártak. Ezzel örökre nyomot hagytak, talán egyes monogramokban idegenforgalmi vonzerő, kortörténeti érték is található, főleg, ha a monogram tulajdonosa híres ember volt, lám, ő is járt nálunk…! Manapság már kevesen élnek ezzel a „lehetőséggel”, idejét múlta, és jobban vigyázunk az értékeinkre, emlékeinkre.


A Szent Sír bazilika Jeruzsálemben

Rengeteg kereszt látható az Ádám kápolna lépcsőinél az oszlopokon, a falak mind egy-egy keresztes, zarándok keze nyomát őrzi.

cikk_4794_12.jpg 

Szudán

Ha egy kicsit távolabb megyünk térben és időben, Szudánban a kőkorból származó vésetekkel, emberkéz alkotta ábrákkal, hajóábrázolásokkal is találkozhatunk a sivatagban. Az egykori kikötő mellett, ráérő időben, miközben várakoztak, valaki vagy valakik lerajzolták egy ködarabbal a folyón haladó hajókat.   

cikk_4793_11.jpg 

Egyiptom

A későbbi korok sem cselekedtek másként, sőt az uralkodó fáraó, miután elfoglalt egy területet, máris elhelyeztette győzelmi sztéléjét, felvésette a dicsőségét, örök emléket hagyva az utókorra, ránk.

cikk_4792_10.jpg 

A későbbi korok első látogatói, kutatók, régészek, felfedezők turisták hasonlóképpen adták tudtára a világnak, itt jártunk.

cikk_4795_13.jpg 

Irán

Szudán után Irán, Perszepolisz, ahol rögtön a kapuban egy ismerős névvel találkozhatunk: Stanley. Igen, az a Stanley, aki Livingstone keresésére indult, a New York Harald tudósítójaként. „Kis” kitérővel megnézte Perszepoliszt, az egykori perzsa uralkodók palotájának romjait. És ha már ott volt, akkor ő is felvéste a nevét. Persze nem ettől lett világszerte ismert, hanem tényleg megtalálta Livingstone-t a Viktória-vízesés közelében, a halottnak hitt felfedezőt, egy fa alatt táborozva, de az már egy másik történet…

cikk_4796_14.jpg

Végül egy utolsó „firka”, szintén Perszepoliszból, hogy mi magyarok se maradjunk ki a sorból. Stanley feliratával szemben egy magyar gróf, Széchenyi Andor monogramja.

cikk_4797_15.jpg

Az alapos látogató - ha ideje engedi - megkeresheti még egy ablakmélyedésben Vámbéry Ármin vésetét is, 1868-ból. Az anekdota, és a tények szerint, amikor Vámbéry megérkezett a romokhoz, dagadó keblekkel, érdeklődve járt körbe, mint az első magyar Perszepoliszban, a „Perzsák városában”. Benézett ide is, oda is. Járt, kelt, érdeklődve megnézett mindent, majd megakadt a szeme egy feliraton: „Maróthy István 1838”

Szöveg és kép (kivéve a nyitókép): Rokolya Péter

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.03
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.25
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023