Evlia Cselebi és az oszmán kori Pécs

Derviş Mehmed Zillî (1611–1684), a török világutazó, udvari szpáhi (majd „nyugdíjba vonulása után: szúfi „élménybegyűjtő”) korának igen különleges személyisége volt. Már fiatalon is fejből idézte a Koránt, majd kijárhatta az Oszmán Birodalom legjobb iskoláit, ahol az iszlám tudós papok (ulemák) között tanítványból az egyenrangúak sorába emelkedett. IV. Murád szultán (1612–1640) tanácsosává és állandó társalkodójává választotta, majd a kalifa-császár halálát követően eldöntötte, hogy beutazza az „Örökkévalóság államát”, vagyis a Devlet-i Ebed-müddet, ahogy a birodalmat törökül nevezték.
A Hetedik Habsburg-török háború (1663-1664) idején Köprülü Ahmed nagyvezír társaságában (és seregével) vonult Budára. A török haderő 5 napra megállt a Mohácsi csatamezőn, hogy a több mint 120 éve ott elhunyt oszmán mártírokra emlékezzenek…
Dervis Mehmed Zillî ekkor kért engedélyt arra, hogy 50 fős kíséretével meglátogassa a nagyhírű Pecs városát. Az engedélyt a nagyvezír és Ibráhim pasa is megadta. Pecsbe (Pécsre) érve egy nemzetközi összehasonlításokra is érdemes, impozáns épületekben gazdag, népes, igen élénk kézműiparral és kereskedelemmel rendelkező, jómódú nagyvárost talált.          

Ki volt Evliya Çelebi (Evlia Cselebi)?

Az Evliya Çelebi név tiszteletből adott megjelölés, jelentése: „írástudó, istenes ember” vagy az „az Úr írástudója”. Evlia Cselebi valódi neve Derviş Mehmed Zillî volt. Isztambulban született 1611-ben, ma úgy mondanánk, fokozottan előnyös helyzetű családban. Azonos nevű apja udvari ékszerészként szolgált a Fényes Portán, anyai ágon pedig az abkház származású Melek Akhmed pasa nagyvezír rokonságához tartozott. A család állítólag Hodzsa Ahmed Jaszavi (1093-1166) mesterig tudta visszavezetni az eredetét. Jaszavi mauzóleuma ma UNESCO világörökségi védelem alatt álló műemlék a kazakisztáni Turkesztán városában.
Isztambulban elvégezte a birodalmi iskolák mindegyikét. Állítólag majdnem 20 éven át tanult. Mindent. A legelismertebb ulemáktól (iszlám jogtudósok), majd a társaságukban. Már fiatalon kívülről tudta a Koránt, nagyszerűen zenélt, és nem csak rendkívüli műveltsége, de érdekfeszítően izgalmas előadásmódja is a legkedveltebb udvari társasági emberek közé emelte. Állítólag ő volt az egyetlen, aki mosolyt tudott csalni IV. Murád szultán (1612-1640) arcára. (IV. Murád, az egyik utolsó hódító szultán többéves sikeres háborút vívott Perzsia ellen, kegyetlenül leszámolt korrupt tisztviselőivel - sokszor a vétlenekkel is… Fiatalon megtudta, hogy májzsugora miatt, nagyon rövid lesz uralkodása. Tehetséges hadvezér és szervező volt, de érthető, hogy híján volt a kicsattanó jókedvnek…)

A kép forrása: www.bilgihanem.com

Evlia Cselebi fővárosi életét kütahyai jövedelmei fedezték, de Isztambulban is volt háza, szőlője és négy bolti bérleményt adott ki. IV. Murád szultán az udvari szpáhik elit lovasságába is beemelte, „az Úr írástudója” huszonéves korában merész, kitartó lovas és bátor, harcedzett katona volt. Lebilincselő meséi, humora, okos és szórakoztató társalgási stílusa miatt a szultáni udvar előkelői mindig szívesen vették, sőt keresték társaságát. IV. Murád halálakor, 1640-ben úgy döntött, elhagyja az udvart, és bejárja a Muszlim Világot.

Utazás a XVII. században

A XVII. század embere a szülőfalujában kezdte – folytatta – és fejezte be az életét. A módosabb céhes családok ifjai szakmai fejlődésük érdekében, míg a katonák a háborúk következtében utaztak. A lakosság egészéhez mérten elenyésző volt a külföldi egyetemeket látogatók köre, s ugyanígy csak rendkívül keveseket érintett a külföldre vivő szerzetesi sors. Az udvari követek mellett a távolsági kereskedők juthattak el távoli, s olykor (szinte) ismeretlen tájakra. A távolsági utazás rendkívül drága foglalatosság volt, igen kevesek kiváltsága.
Evliya Çelebi az esetek többségében valamilyen udvari előkelő, illetve katonai vezető „társalkodójaként”, vendégeként utazott. Hadseregekkel vonult vagy követségek „félhivatalos” előkelőjeként közlekedett. Az úton is rengeteget olvasott, kutatott – térképek, hivatalos okmányok, feliratgyűjtemények, irodalmi- és történelmi munkák sokaságát rágta át. A korabeli „szakirodalmak” anyagát ötvözte a saját megfigyeléseivel, helyszíni élményeivel. Többször is kihangsúlyozta, hogy nem történeti munka megírására törekedett.
Mesét, út- és világleírást készített. Szenvedélyévé, életmódjává vált a világ bejárása, megtapasztalása. Írásainak gyűjteménye a „Seyāḥat-nāme” (magyarosan Szejáhatnáme, vagyis: utazások könyve) egy 10 kötetes sorozat. Idősebb korára szánta a sorozat rendezését, ám halála miatt ezt nem ő, hanem későbbi követői végezték el, Kairóban. A Szejáhatnáme oldalait, történeteit böngészve a következő mai országok, tartományok korabeli viszonyai tárulnak fel (a teljesség igénye nélkül): Szudán, Szaúd-Arábia, Egyiptom, Krím-félsziget, Azerbajdzsán, Örményország, Szíria, Palesztina, Albánia, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Dalmácia és Magyarország.
A Pax Ottomanica (béke és prosperitás az Oszmán Birodalom belső területein) eredményeként a Balkánon számos virágzó kulturális központ alakult ki (pl. Szarajevó, Mostar, Prizren). Magyarország (Török Hódoltság) a határvidékektől, s így az állandó csatározásoktól távolabbi városaiban is beszélhetünk a balkánihoz hasonló, békés építőmunkáról, rendezettségről és jómódról. Vagyis „a török” nem csak rombolt, hanem épített is a 150 éves időszak alatt. (A népesség és vagyonvesztést nem a török intézkedések, hanem a Habsburg–Oszmán háborúk szinte megszámlálhatatlan sora okozta Magyarországon.) Pécs városának is jutott néhány évtized a Pax Ottomanica biztosította békéből, viszonylagos jólétből. Evlia Cselebi épp az utolsó békeévet láthatta ideérkezésekor: 1664-ben Köprülü Ahmed nagyvezír seregével érkezett, a Hetedik Habsburg–török háború eseményei során. Korábban többször hallott Pécsről (törökül: Pecs), ezért kért engedélyt, hogy a török sereg mohácsi tartózkodása alatt meglátogathassa. Az engedélyt megkapta, 50 fős kísérettel érkezett a zsibongó iparosváros falai alá.

Pécs – Pecs a XVI-XVII. században

A város 2 évvel Buda elfoglalása után, 1543 júniusában került török kézre. Utolsó védői Szigetvárra, illetve Kaproncára menekültek, a város kulcsait Gázi Kászim bég, budai pasa kapta meg. Szulejmán megtiltotta a város kifosztását, sőt meglepő módon beleegyezett, hogy a lakosság képviselői válasszák ki új urukat. A legtöbb szavazatot történetesen Kászim pasa kapta. Kászim 1546. után már rendszeresen itt tartózkodott szívesebben, annak ellenére, hogy hivatalosan Mohács viselte a szandzsák székhely címet. A pécsi vár első kinevezett dizdárja (kapitány) Mehmed Músza, míg helyettese Iszkender Fenarli lett. A várban 800-900 fős török helyőrség tartózkodott. Az 1554. évi dzsizje (adóösszeírás) 253 családot listázott, ebből 112 család volt iparos. (A város 26 szabóságát külön említik.) Pecs gazdag volt szőlőkben, s malomipara is igen tekintélyes volt. A Tettye patakon min. 40 malom működött. Komoly keletje volt a keleti kelmének: kezdetben ragúzai, majd bosnyák ágensek árusították a keleti szöveteket. A bőrfeldolgozó, illetve az aranyműves céhek élvezték a legnagyobb tekintélyt, közmegbecsülést. Az első évtizedekben a városnak 12 mahalléje (vallási közösségre osztott kerülete) volt, ezek névadói szentek voltak, mint pl. Szent Ferenc, Szent Tamás, Árpádházi Szent László.
1558-ban erősítették meg először a törökök a vár falait, immár a tartós berendezkedésre készülve. Érdekes módon, Szigetvár 1566. évi hősies eleste hozta meg a békésebb konszolidáció időszakát Pécsnek, hiszen ettől kezdve már nem kellett tartani a Habsburg-párti támadásoktól, portyáktól.

Megkezdődött az impozáns keleti középületek (mecsetek, ispotályok, közkonyhák) építése. A városban hamarosan 11 mekteb (iskola) és 5 medresze (főiskola) is működött, s megjelentek a szunnita szerzetesrendek. A lakosság lassú cserélődése mellett a mindennapi élet is egyre keletiesebbé vált. Elterjedt a kávézás, a dohány élvezete, a háztartásokban megjelentek a perzsiai fajansz edények, izniki és kütahyai kerámiák. Pécs kávéházaiban arábiai kávét fogyasztottak, s effendi illem szerint szívták a vízipipát. A mulatságok is keleties jelleget öltöttek. A lassú demográfiai változások oka nem az adminisztratív intézkedésekben és korlátozásokban keresendő. A piaci viszonyok változása és az állandó cserélődés következtében vált a város muszlim, délszláv és zsidó többségűvé a XVII. század derekára. Evlia Cselebi megérkezésekor (1664-ben) a város 7 lakóközösségéből már csak 1 volt magyar: a Budai kapun kívül élő keresztények. (A város és a vár falait a törökök többször is átépítették. Az ismert kapuk: Budai, Siklósi, Szigetvári, Vaskapu, Frengi.) A lakosság mindig gyorsabban szaporodott a falak és kapuk építési üteménél, így a Pécsen leírt, falakon kívül élő közösség megszokott volt minden más városban is. Pécs 1600 óta a Kanizsai Vilájet irányítása alá esett. Ellátmány előállító, lőporgyártó és készletfelhalmozó szerepe miatt is, fontos stratégiai szereppel. Ezért ostromolták meg a német császári hadak 1664-ben, közvetlenül Evlia Cselebi látogatását követően.                

Pécs Evlia Cselebi szavaival

A kor leírásaival foglalkozó szakemberek előtt ismert a török szerzők cirkalmas, sokszor dagályos és rendszeresen túlzó előadásmódja. Evlia Cselebi stílusa sem tér el az akkor elvárt, általános normáktól. Figyelemre méltó azonban, hogy a kivételesen világlátott szerző több helyen Isztambulhoz vagy Edirnéhez (mindkettő az Oszmán Birodalom fővárosa volt, különböző korokban) hasonlítja a várost. Így valószínűsíthető, hogy Pécs több középülete, negyede tényleg kiválthatta a szerző tetszését, sőt rácsodálkozását. Nézzünk néhány példát a szerző saját szavaival:
- Összesen 2200 iszlám háza van, melyek alacsonyabb-magasabb, régies alakú, szép kőépületek, s leírásukra a nyelv elégtelen. Minden háznak a tetejét megannyi díszes, rózsaszínű cserép fedi, úgy, hogy ilyen cserepeket egy országban sem láttam. Minden házban szőlők, kertek, vízmedencék és szökőkutak vannak.
- Tizenhét imahelye van. Gázi Kászim pasa dzsámija igen tetszetős és szép, ezért nagy sokaság látogatja. Művészi mimberje, mihrábja, a müezzinek máhfilja és egy drágakövekkel kirakott kürszije van, melyet szóval elmondani és leírni nem lehet. Egy kerekes, magas kupolája van, mely mintha az ég esztergályosának kezéből került volna ki. Olyan szép és nagy ez, mint Isztámbulban a Szelim szultán dsámijának a kupolája, mert ez is négyszögletű fal fölé van építve, miként az.
- A mecsetté alakított bazilikáról ezt írja. A belső kapun bemenve még egy várfal van. Bemenet sötét boltozatok alatt elhaladva, ha egy kissé megyünk, a Szulejmán szultán dsámijára találunk. Ha ezt a tekintélyes dsámit úgy iparkodnánk leírni, ahogyan láttuk, egy kötetre terjedne az. Valamit mégis írjunk. A régi mesterek közül egy ügyes építőmester minden tehetségét erre az épületre fordítván, olyan munkát létesített, hogy a világon egyetlen régi építőmester sem készített ily művet. Sőt e dsáminak külsején és belsején, a különféle gyűrűköveket készítő kőcsiszolónak kezéből kikerült többfajta ékszerféle kővel kirakott fal van, amelyet a tanult emberek szájtátva bámulnak és szemlélnek. Az itt lévő boltozatok, csiszolt művészi ablakok s rajtuk a ragyogó márványkövek, igen szép, változatos színű festmények, sem nyelvvel el nem beszélhetők, sem tollal le nem írhatók. Egy szóval, e végeken ilyen díszes dzsámit nem láttunk!
- A Koránmagyarázók és ulemáknak öt iskolájuk van. Többek között az isteni Eflatunnak (Plátó) a belső várban lévő régi, tudományos főiskolája, melynek hetven, fejedelmi boltozatú és várszerű szobája van. (Valójában I. Nagy Lajos király pécsi egyetemének épületét látta a szerző.) Ezeknek mindegyikében egy-egy fajta építészeti tudomány szerint kidolgozott elrendezés van, melynek leírására hiányos a nyelv s az ékszerszóró tollnak beszédje töredékes. A korábbi időben ebben a főiskolában keletről és nyugatról több tanuló lakott, kik az összes különös és csodálatos tudományokat mestereiktől látván, a tudományokat tökéletesítették, jelenleg azonban e szobácskákban várkatonaság lakik, s a lakosokkal szórakozik.
- Hat kolostora van. Valamennyi között legkiválóbb és legjelesebb a Jakováli Hasszán pasa alapítványát képező Mevlánai Rumi kolostora, mely Irem kertjéhez hasonló rózsaligetben és ergaváni pálmaligetekben fekszik. (Ez a Magyarországon leginkább konyai kerengő dervisekként ismert rend.) Külső háremjében hetven-nyolcvan szobácska van, konyhája, éléskamrája és egyéb része is szép és díszes, minden imáretje egészen ólomtetejű lévén, erős, nagy kőépület. Ez a kolostor Haszán pasa dsámijával összefüggésben van, ezért az öt imaidőt végző jó barátai mind a kolostorba jönnek és ott szórakozva vígan vannak. Valamennyi népe remete jellegű, perzsául olvasó, öreg és ifju emberekből áll. Ennek a kolostornak huszezer piaszter kegyes alapítványa van, ezért imáretjében évenkint és hónaponkint, reggel és este, a jövő-menőknek finom eledelt adnak és sok szegénye van. Szóval Rum (Törökország), Arab és Adsemországban ilyen gyönyörű kolostort nem láttam.

A szunnita kolostorok puszta létezése is igazolja, hogy a Török Birodalom határához közeli (de nem az állandó csatározásoktól feldúlt határon lévő) Pécsen is kialakult valamiféle gazdasági prosperitás, a hosszabb békeidők és konszolidáltabb időszakok alatt. A Pax Ottomanica szele Magyarországot is megérintette, igaz rövidre szabottan. Evlia Cselebi leírásai egy népes, sokszínű és virágzó keleties város képét tárják elénk. Írásunk csak töredékét közli az általa papírra vetetteknek. Érdemes végigolvasni a teljes, ide vonatkozó oldalakat. S ha tehetjük, még inkább érdemes végiglátogatni az összes, máig létező oszmán műemléket.  

Gőgös Norbert