Etiópia gyöngyszemei 2. rész

2018.04.26.

Etiópia déli részén nagyjából észak-déli irányban, de kanyarogva folyik az Omo folyó, amely delta torkolattal ömlik a Turkána-tóba, magyar nevén Rudolf-tóba (Teleki felfedezése és elnevezése). A folyó mentén sokféle törzs él. Az országban összesen 80-83 törzs található, mindnek saját nyelve van, népességük különböző. Ez utunk 2. kiegészítő programja volt, az alap program végén néhányan hazautaztak, tízen pedig elrepültünk Arba Minch-be, onnan indult a 6 napos út 3 terepjáróval. Ez idő alatt 7 törzset látogattunk meg, ezek közül néhányat szeretnék bemutatni. Ezeket a törzseket az állam kiemelten támogatja, sőt, külföldről is érkezik a támogatás, pl: láttunk táblát, mely Germany felirattal jelezte, hogy honnan érkezik a pénz. A cél az, hogy megőrizzék a hagyományokat, az eredeti törzsi életmódot, a hagyományokat. A völgy nagy része 1980 óta az UNESCO Világörökség része. Mindezek eredményeként az ezekben a falvakban élő népek kevésbé szegények, a porták tiszták, nincs eldobált szemét, lényegesen kisebb a nyomor, mint az ország északi részében. Turisták látogatják őket, ami szintén pénzt hoz a közösségeknek.

MURSZI TÖRZS. A leghíresebb törzs, róluk hallani a legtöbbet Európában is, a turisták is legfőképpen ide látogatnak; ők a tányérajkúak. Ezt a látogatást vártuk leginkább. És ez volt a legnagyobb csalódás.

Nomád törzs, a nemzeti parkok kialakítása csökkentette az életterüket. A gazdaságuk alapja a barter kereskedelem volt mindaddig, míg a turisták felbukkantak, és pénzt kínáltak a fotózásért cserébe. Mára teljesen elüzletiesedett a falu, abból élnek, hogy fotóztatják magukat a turistákkal. Minket előre figyelmeztettek, hogy 1 fotó = 5 birr (50 forint); érkezésünk után azonnal megrohamoztak minket, és mindegyik azt akarta, hogy őt fotózzuk.

A murszi nők végzik a munkák jelentős részét: ők építik a képen látható kunyhót, nevelik a gyerekeket, készítik az ételt, láttuk, ahogy készül; a férfiak őrzik a marhát és védik a falut a törzsi villongások esetén. A murszi nők főleg arról híresek, hogy agyagból készült tányért (daby) erőltetnek bele az alsó, néha a felső ajkukba. Fokozatosan tágítják ki a lukat egyre nagyobbra, amíg a tányér belefér. Néha eléri a 30 cm-t, vagyis a fej méretét is. A szokás eredete a múltba nyúlik: amikor más törzsek elrabolták asszonyaikat és rabszolgákká váltak, szándékosan elcsúfították magukat, hogy ne kelljenek senkinek! Ma már inkább „szépséget” jelent. Minél nagyobb a tányér, annál több állatot kínálnak a menyasszonyért (általában 30-40 marhát és lőfegyvert adnak a menyasszonyért, ezért a törzs örül, ha lány születik, mert az biztosítja a család megélhetését), akinek az esküvőre kell teljesen kitágítania az ajkát. Újabban a lányok 13-18 éves koruk között eldönthetik, hogy akarnak-e tányért az ajkukba, mivel az ajak kilyukasztása, valamint az alsó fogak kihúzása igen fájdalmas procedúra. Azokért a lányokért, akiknek nincs tányérjuk, nagyon keveset fizetnek. Ezek a korongok néha lukasak is, ezért sokan nem értik, hogyan tudnak enni. Úgy, hogy nem hordják állandóan, csak akkor, mikor felszolgálják az ételt a férfiaknak, ill. ünnepségek alkalmával. A férfiaknak több feleségük van, és ha az első feleségnek nem tetszik az újabb jövevény, sor kerül a halálos csókra, ami egy mérgező növény, de szerencsére van ellenszere.

A testükön furcsa dudorok, tetoválások vannak: kis lukat fúrnak bele, és a bőr alá benyomnak földet, rovarokat, parazitákat, amelyek megpróbálnak kifejlődni, de végül elpusztulnak, és az elpusztult lárvák miatt állnak ki a dudorok. Az, hogy hova helyezik el ezeket a dudorokat, azon múlik, hogy ki milyen bűnt követett el, pl. ha valaki megszegte a törvényt, akkor a kezére kerül. Ma sokszor már csak díszítés.

HAMER TÖRZS. Róluk keveset hallunk, ugyanakkor ennek a törzsnek vannak a legérdekesebb szokásai. Különleges a hajuk: tincsekbe sodorják, és vajat kevernek össze a vörös színű laterit talajjal, azzal kenik be, ettől a nőknek rendezett kinézetű a hajuk, habár a nagy melegben igencsak csöpög a vaj a nyakukba. Viseletük egy bőrből készült szoknya, sok-sok egyszerű ékszer, és bizony már megjelenik a turisták által otthagyott póló is.

Legfurcsább szokásuk a bikaugratás. Szerencsénk volt, hogy láthattunk ilyet. Délután egy kisebb rétre érkeztünk, ahol az előkészületek folytak: a férfivá avatandó fiú családjának nő tagjai megfelelő viseletben körbe-körbe táncolnak, énekelnek. A társaság néhány nő tagja közben odamegy a férfiakhoz, és kéri, hogy korbácsolja meg; ezzel saját magukat áldozzák fel jelképesen a férfiak szolgálatába. Jól látható a nők hátán a korbácsütések nyoma, vastag hurkák, a frissek pedig vérzenek.

Utána átsétáltunk egy nagyobb mezőre, ahová 8 bikát hoztak, és próbálták őket egy sorban tartani; aztán a meztelen avatandó fiatalembernek át kellett futni a bikák hátán. Első kísérletnél bizony leesett; akkor kivittek pár állatot, és végül négy bikán sikerült oda és visszafutni, így elfogadták a férfivá avatást, ami azt jelenti, hogy ezután joga van beleszólni a törzs döntéseibe valamint házasodni. Furcsa szokásuk még a mingi, ami azt jelenti, hogy ha egy gyerek valamilyen rendellenességgel születik, vagy csak ikrek, akkor kiteszik a falun kívül, és hagyják meghalni.

DESSANECH TÖRZS. Ez a törzs a kenyai határ közelében él, Szudánból menekültek ide, kunyhóik eltérnek a helybéliekétől, azt mondják, ez amolyan menekült tábor. Itt, a kormány tiltása ellenére, nem sikerült megszüntetni a női körülmetélést, ami feltétele a házasodásnak. A férfiak bátorság próbája pedig a krokodil megölése. Van működő iskolájuk, és saját kis piacuk is, ahol apró ékszereket árulnak az arra járó turistáknak. A nők bemutattak nekünk egy táncot is. Ez a falu még nem üzletiesedett el, és úgy próbálják ezt megakadályozni, hogy a látogatóktól előre beszedte a pénzt a helyi vezető, és odaadta a törzsfőnöknek, aki remélhetőleg a közösségre fordítja majd az összeget.

KONSO FALU. Ez a legfejlettebb falu, a Világörökség része. 3 fallal védik a falut a külső ellenségtől, a vadállatoktól, valamint a tűztől. Szépen kialakított utcák vannak, rendezett porták. A nők fonnak, a férfiak szőnek, és szép kelméket árulnak. A férfiasság próbája, hogy egy hatalmas bazalt követ kell a fejük fölé emelni, és átdobni a hátuk mögé, ezt be is mutatták. De mi sem maradtunk szégyenben, mert a magyar idegenvezetőnk is meg tudta csinálni!

DORZE FALU. Ez volt az utolsó meglátogatott törzs, és talán a legrendezettebb falu. Úgynevezett „elefántházakban” laknak, amit annak emlékére készítenek ilyen formájúra, hogy valaha együtt éltek az elefántokkal; az állatok azonban azóta átvándoroltak Kenyába. A házak belül is takarosak: az első részben vannak az ágyak, eggyel beljebb a nappali, ahol le tud ülni a család, itt van a kávé szertartás, de az ételfőzés külön konyhában történik. A nappali mögött, de még mindig az épületen belül elkerítve laknak a házi állatok, marhák, kecskék.

Jellegzetes ültetvényük a hamis banán, mely nem hoz termést, de a szárából készül a hamis injera, a levelén sütik meg, és végül levágják a növényt, a maradék részét betemetik, amiből humusz lesz a következő ültetvénynek. Turistaházuk is van, 3 szépen megcsinált kunyhó ágyakkal, és kívül közös WC és zuhanyozóval. És igen, vannak látogatók, akik szívesen eltöltenek itt 1 napot, itt is alszanak, és megkóstolják a helyi pálinkájukat és a speciális injerát. Búcsúzom a falu angolul beszélő idegenvezetőjével, aki megállná a helyét bárhol Európában. :) 

Vidó Ildikó