Fejléc menü

Endrei Judit - A Selyemút szépségei 2. rész



Az Üzbegisztánról szóló első részt ott hagytam abba, hogy a délelőtti sűrű program után megpihentünk egy kicsit egy szép, árnyas parkban, erőt gyűjtve a délutánhoz. A Taskent Nemzeti Művészeti Múzeumban a sok szépség közül a szőnyegek tetszettek a legjobban. Az ezernyi szín, forma, minta már önmagában is élvezetet nyújtott, de a helyi idegenvezető elmagyarázta, a minták közül mi mit jelképez. Persze mindent nem tudtam megjegyezni, csak néhányat írtam fel. Például ha gránátalmát szőnek bele, az a gyerek, a család fontosságát jelképezi. Ha pirospaprikát látunk a szőnyegen, az a csók szimbóluma. A tyubetyejka – a helyi férfiak fejfedője - színeinek is megvan a maguk jelentése, a különböző színekből a különböző tájegységekre lehet következtetni. És a forma is számít, a szögleteset a városi férfiak hordják, a kerek formájút a vidékiek. És még egy érdekesség, ha a sapka tetején két pötty van, az azt jelenti, hogy az illető mindkét szülője elhunyt. De ha a sapka oldalán látunk egy-két-három pöttyöt, az a gyerekeinek számát jelöli.

kékek

És ha már a ruháknál tartunk, hadd tegyek említést, ha röviden is, a jellegzetes közel-keleti női öltözékről, a burkáról. Üzbegisztánban ma már nagyon kevesen viselik, talán inkább vidéken. Ez a hosszú, bő ruházat az egész testet, fejtől a lábig borítja, többnyire fedetlenül hagyja az arcot, de van olyan is – a szigorúbb iszlám országokban -, ami elrejti a szem elől, miközben a viselője kilát belőle.

Üzbegisztánban 1920-ig volt kötelező a burka viselése, viszont a szovjetek hatalomra kerülésekor eltörölték. És bár már nincs a Szovjetunió, ma sem engedélyezett ez a teljesen zárt viselet, egyértelműen biztonsági okokból. Míg Iránban az is nagyon ritka, hogy mondjuk egy nő fedetlen fővel megy utcára, addig itt a fiatal lányok akár miniszoknyában, ujjatlan ruhában is flangírozhatnak. 

Híva

Az ország nyugati része felé folytattuk utunkat. Este elrepültünk Urgecsbe, onnan tovább buszoztunk Hívába, egészen közel a türkmén határhoz. Szerencsére már csak az elvonuló vihar távoli villámait láttuk, de az eső utáni levegő illata frissítően hatott. A két város között – 20-30 km? – végig ki van világítva az út, gondolkoznom kell, itthon van-e ilyen.
Híva – mintha sok száz évvel visszarepültünk volna az időben, és a Selyemút korába csöppentünk volna. Szerencsére a szállásunk éppen az óvárost körülölő magas fal tövében van, így vacsorázni az óvárosba megyünk. Az esték bárhol a világon különös hangulatúak, van bennük valami sejtelmes, olykor misztikus. Itt ehhez még titokzatosság is társul. A kihalt utcákon sétálunk, sehol egy lélek. Nem tudom, milyen lehetett itt egy este a középkorban, de a fantáziámnak köszönhetően a régmúltban éreztem magam. Ráadásul csak a telihold világította meg az utunkat.
Másnap aztán a nyakunkba vettük a várost. Ha a falak mesélni tudnának! Hihetetlenül gazdag történelemre tekint vissza ez a város, jöttek, mentek, olykor évszázadokra maradtak a hódítók, hogy aztán újabbak jöjjenek, akik végül itt is maradtak… A régészeti adatok szerint Hívát több mint 2500 évvel ezelőtt alapították. Icsan Kala, Híva történelmi óvárosa az ősi oázisról kapta a nevét. A kereskedelmi út mellett alapított település az utolsó pihenőhely volt a sivatagi átkelés előtt a Perzsia felé vezető úton. A tíz méter magas fallal védett városrész megmaradt épületei a közép-ázsiai iszlám építészet klasszikus példái, viszonylag kevés eredeti épület maradt itt fenn. De a hely igazi értékét nem egy-egy épület adja, hanem a sikátorok, medreszék minaretek, mecsetek együttese. Mesésen hatnak együtt a homokszínű épületek, és a ragyogó kék – a kék minden árnyalatával – kerámiával díszített kupolák, minaretek.

ősi oszloperdő

A Pénteki Mecset

A Dzsuma mecsetet, vagy másként a Pénteki nagy mecsetet mi is meglátogatjuk, mintha egy ősrégi építményben lennénk. Megtudjuk, hogy azért érezzük így, mert nagyon sokszor újjáépítették, de a korábbi épületek egy-egy darabját mindig felhasználták. Talán az a legkülönlegesebb ebben a mecsetben, hogy a hatalmas csarnokot 213, 4-5 méter magas, egyedien, művészien faragott faoszlop tartja. Kellemes hűvös van itt benn, valószínűleg a három ivókút is hozzájárul a frissességhez. Az imént említettem, hogy újra felhasználták a régi elemeket. Nos, a 213 oszlop közül, van 25 darab 10-16. századi, négy pedig 10. és 11. századi. Érdemes alaposan megnézni őket, és ha nem látja a teremőr, az ujjainkkal végig simítani a megkopott, göcsörtös fán.

A közelben beülünk egy kellemes, szabadtéri teázóba. Persze mást is lehet itt inni, meg enni, de nekem a tea a lényeg. Május van, de már rekkenő a hőség. Jólesik az árnyékos „asztalokon” megpihenni. Igen, jól értik, nem asztal mellé és székre ülünk, hanem a keleti kényelem egyik jellegzetes eszközére, amin akár el is heveredhetünk. Láttam ilyet Iránban is, és gondolom, a térség bármely országában hasonlókat találnék.

tea

Nem sok pihenőidőt kapunk, hiszen vár ránk az óváros következő látnivalója, a Muhammad Amin Kán-medresze. Ez Közép-Ázsia legnagyobb medreszéje, 78 m hosszú, 60 m széles, két emelet magas. 125 helyiségében 260 diák tanulhatott. Természetesen körbejárjuk ezt az impozáns épületet is.

A legendás minaret

A közelben megcsodáljuk a befejezetlen, kerámiával díszített, 28 méter magas Kalta Minor-minaretet, amelyet eredetileg 70 méteresre terveztek. Persze, hogy ennek a szépséges, de félbehagyott építménynek is megvan a maga legendája. Pardon, 3 is van! Híva túl akarta szárnyalni Buhara minaretjét (46 m). Hozzá is fogtak, de az egyik történet szerint meghalt az építőmester. A másik történet azt meséli el, hogy a tetejéről éppen a kán háremébe lehetett belátni, és amikor ez kiderült, rögtön befejezték az építkezést. No és a harmadik szerint? Az építőmester meg akart szökni – ki tudja már, miért -, de a kán elfogatta és ledobatta a félig megépült minaret tetejéről. Bármelyik igaz lehet, de ha megépült volna, egy lenne a sok minaret közül. Így viszont Híva egyik jelképe lett.

Táncosok

A régi erődbe is bemegyünk, Kunya Ark a neve, ez nem olyan régi, „mindössze” a 17. században épült. Jövünk, megyünk a vastag falú erődítményben. A fogadó udvarban éppen belecsöppenünk egy előadásba, kecses táncosnők lejtenek helyi muzsikára. Kicsit tátjuk a szánkat, aztán megyünk tovább. Illetve az egyik boltív alatt megállok, mert itteni kézművesek kínálják portékájukat. Nagyon szép, ezüstből, féldrágakőből készült karkötők, gyűrűk. Ilyenkor lázasan kattog az agyam, kinek mi illene, ki minek örülne, kinek melyiket válasszam. És persze magamról a legtöbbször elfelejtkezem, csak itthon nézem vágyakozva a többiekét, és arra gondolok, lehet, magamnak is kellett volna vennem? De aztán megnyugtatom magam, hiszen az élmény nekem megadatott, és annál nem kell több. Most is alkudozom egy sort, mert azt illik, sőt kell, végül elégedetten ballagok a többiek után.

A külső udvar a kán alattvalóinak váróteremként szolgált. A második udvarban ágyúk voltak, a harmadik udvarban meglepetésünkre egy jurta áll. Kiderült, ez nem holmi dísz, hanem maga a kán használta. És ekkor eszembe jut, hiszen nemsokára mi is egy éjszakát töltünk majd ugyanilyen jurtában kint a pusztában. Hűha, izgalmas lesz.

A szamovár

Írás közben, időnként belepillantok az útinaplómba is, mit is írtam akkor. Ilyenkor megdicsérem magam, hogy az egész napos túrák után, hiába vagyok fáradt, esténként, még előveszem a kis füzetkét, és legalább néhány élményt, pillanatot felírok. Mert, ahogy most olvasom, eszembe jut, milyen felfedezés volt ott Hívában a szamovár látványa. Rögtön adódott a kérdés, vajon ki vitte hova? Vajon az oroszokhoz Keletről jutott el, vagy az oroszok hozták el ide, erre a vidékre, Közép-Ázsiába. Mert most jut eszembe, Iránban is láttam szamovárt. Szokásom szerint, most félbehagyom az írást és megnézem, mit ír az internet.
A szamovár Közép-Ázsiából, egyes források szerint Kínából került az Orosz Birodalomba. Eredetileg nem kizárólag teavíz forralására használták. Fával vagy faszénnel fűtötték, és így forralták a vizet. És nyelvészkedjünk még egy kicsit: a neve az orosz cамо- (szam-: maga) és вар- (var: főz), jelentése: magától forral.

Aztán a naplómnak köszönhetően felidézem még egy különleges kiállítás élményét is. Egy helybeli fotográfus elutazott Szentpétervárra, hogy kitanulja a fotózás csínját-bínját. És hazajövetele után rengeteg fotót készített ismeretlen és ismert emberekről is. Ezek a pillanatképek egy 100 évvel ezelőtti kor hangulatát örökítették meg.

Kalandtúra a városfalon

Szeretem, amikor szabadidőt kapunk, olyankor a magam kedvére kóricálhatok, abba az utcába, sikátorba kanyarodom be, ahova a kíváncsiságom visz, ott üldögélek egy kicsit, ahol nekem tetszik. Összefutunk Zsuzsával, az útitársammal, és mert mindketten olthatatlan vágyat érzünk, hogy felmásszunk a városfalra, és végig is sétáljunk rajta, megegyezünk, uccu neki. Érdemes volt felkapaszkodni! Innen még inkább látszik, hogy egy középkori város terül el alattunk, ide nem hallatszik fel a turisták zajongása. Elnézünk a messzeségbe, igen, az már a sivatag, amin keresztül eljuthatnánk Türkmenisztánba, Iránba... Bár a nap kezd nyugovóra térni, mi nem adjuk fel, elmegyünk, ameddig csak lehet, és ott felmászunk a „galambdúcba” is, egy olyan toronyfélébe, ahonnan a kora esti fények még szebbekké varázsolják a látványt. Milyen érdekes valami az emlékezet! Most is magam előtt látom a torony tövében ülő asszonyt, aki téli zoknikat, papucsokat kötöget gyapjúfonalból. Persze, hogy veszek én is, sőt, nem is egyet, hanem a család minden tagjának. Az enyém azóta ott van a fiókomban, még egyszer sem volt rajtam, de amikor rápillantok, mindig megmelegszik a szívem, eszembe jut ez az utazás.

Mire Zsuzsival befejeztük a kirándulást, ránk is sötétedett. Oda kellene találnunk a vacsora helyre, nagy magabiztosan vezetem Zsuzsát, gyere, én emlékszem…, igen ám, de abban az étteremben, ahova eljutottunk, nyoma sincs a barátainknak. Ismerik az érzést, amikor a nagy határozottság egyszeriben szertefoszlik, és helyébe lép a még nagyobb bizonytalanság? Most merre? Mert Híva utcái girbegurbák, egyik olyan, mint a másik. Kezdtünk lemondani a finom üzbég vacsoráról. Abban még bíztunk, hogy talán a szállodába visszatalálunk… Kicsit lógó orral battyogtunk, amikor az üres utcán ismerős alak közeledett. Azt hiszem, ilyenkor mondják, mázsás kő gurult le a vállunkról. Mert az idegenvezetőnk, Laci indult el a keresésünkre. és micsoda szerencse, hogy éppen egy girbe utcába kanyarodott be, és nem egy gurbába! Utóirat: a vacsora nagyon finom volt, hiszen volt benne pilményi leves, kapros ízű tészta, nyakon öntve egy kis gulyással. A többire nem emlékszem.

 Teve

Vámbéry - a bátor utazó

Ha Üzbegisztánban jár az utazó, mindenképpen találkozik valahol Vámbéry Ármin (1832-1913) emlékével. Mi először Hívában „futottunk össze vele”, aztán Buharában.

Vámbéry, vagy, ahogy a muszlim világban hívták, Rasid Effendi dervisnek öltözve, a helyi nyelvek és kultúrák biztos ismeretének birtokában, de inkognitóban jött erre a vidékre, hiszen az itt élők az orosz hódítás és az angol befolyás árnyékában ellenségnek tekintették az európaiakat. Bejárta Hívát, Buharát, Szamarkandot, a belső-ázsiai kánságokat, ahol nyelvészeti, néprajzi, földrajzi adatokat gyűjtött. Különleges, gazdag, kalandos élete volt, a helyiek ma is őrzik emlékét.

A naplómnak köszönhetően még egy érdekességet jegyeztem fel. Vajon a sivatagban utazók honnan tudták, mikor kellett imádkozni? Volt náluk volt egy fekete és egy fehér teveszőrszál. Este, amikor a fehéret még éppen látták, és reggel, amikor a feketét éppen csak, de már látták, nos, akkor végezték el az imádságukat.

Itt most megállok a mesélésben. Majd folytatom!

 

A cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.

A Selyemút nyomán-Üzbegisztán utazásunkat ITT találja.

Endrei Judit

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Winnetou konyhája
  • A 15 legjobb hely Cipruson
  • Menni kell! Uganda
  • A baklava diadalmenete
  • Menni kell! Kína - önkéntes

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2024.06.18-2024.06.26
összesen 2 időpontban
470 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.08.15-2024.08.24
összesen 5 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.06.11
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.06.02
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!