Angkor, a vízen úszó város

A világ egyik legrejtélyesebb templom együttese az indokínai dzsungel által évszázadokig rejtegetett, 1992-ben a világörökség részének nyilvánított Angkor romvárosa. A khmerek Kína, India és Sziám közelségében építették fel birodalmuk központját. Az istenek és önmaguk dicsőítésére az istenkirályok szinte mindegyike önálló várost hozott létre Angkor területén. A város neve a szanszkrit "nagara" szóból származik, melynek jelentése: város, királyi székhely.

A VIII-XIV. század között virágzó khmer birodalom központjából mára csupán a kőből épített vallási épületek, szentélyek, templomok és a városfalak maradtak meg. A városlakók házai, sőt az uralkodók palotái is többnyire fából épültek, melyek az évszázadok alatt teljesen el is tűntek a föld színéről. Angkor gazdagon díszített kő templomai azonban túléltek majd ezer évet.

A régészek a modern tudományok segítségével és légi felderítéssel vizsgálják évtizedek óta Angkort. A felvételek alapján kiderült, hogy sokkal nagyobb területet ölelt fel a város, mint amiről eddig tudomásunk volt, több mint 1000 négyzetkilométert. Angkor fénykorában Budapestnél kétszer nagyobb alapterületű, hatalmas metropolisz lehetett. A khmerek a csodálatos épületeken kívül városrészeket összekötő csatornákat és hatalmas víztározókat is építettek. A víztározók és a csatornák fontos szerepet játszottak a város életében. A légi felvételek előtt kevesebb, mint 30 csatornát ismertek a kutatók, ma csaknem 250-ről tudnak. Úgy gondolták, hogy nem volt szabályozórendszere a csatornáknak, a jelenlegi régészeti felfedezések viszont bebizonyították, hogy gátak és zsilipek sokasága biztosította a víz mennyiségét és a sodrásának gyorsaságát.

Angkor jelentős lakossággal rendelkezett, ellátásuk nem kis teljesítményt jelentett a város vezetőinek. Csak szakszerűen kiépített vízgazdálkodási rendszerrel tudták az emberek szükségleteit ellátni és életben tartani a várost.

A nyolcadik századig Chenla, a mai Kambodzsa területe, Jáva befolyási övezetébe tartozott. A Khmer Birodalom megalapítója, II. Dzsajavarman (802-850) Jáváról érkezett, s hozta magával államszervezési tapasztalatait és a jávai hindu kultúrát. A birodalom a Tonle Sap, a Nagy Tó köré szerveződött. A hatalmas tó, a hozzá kapcsolódó Tonle Sap Riverrel és a Mekonggal egy gigantikus természetes öntözőrendszert alkotott.

A XI. század során I. Jasovarma király a Siemreap folyó elterelésével bonyolult, sakktáblaszerű csatornarendszert és nagy víztározó medencéket építtetett. A csatornák lehetővé tették a rizsföldek öntözését az év hat aszályos hónapjában is. Így a parasztok évente háromszor arattak. Az eredményes mezőgazdaság és az élelmiszer felesleg felhalmozódása a Khmer Királyságot gazdag birodalommá tette. Olyannyira, hogy a királyság a Kínai Császárság mellett Ázsia második legerősebb állama lett, és az uralkodók nagyszabású városok és templomok építésébe kezdtek.

A XII. században a khmer királyok egyre nagyobb templomokat emeltek, amelyekhez több építőmunkás, több rizsföld és több csatorna is kellett. A csaknem egymillió ember ellátása komoly szervezést igényelt. Az XIV. századtól globális klímaváltozás kezdődött, amelynek következtében az időjárás nagymértékben megváltozott, ezért a XV. század körül Angkorban is válság lépett fel. Aszályos területek alakultak ki, a város nem tudott lépést tartani a lakosság növekedésével és a klímaváltozással. A válság jeleit a régészeti feltárások is alátámasztják. Több ideiglenesen kialakított gátat és átvágott csatornát is találtak. Néhány évtized alatt a töredékére eshetett vissza a vízhozam. Egyes tudósok szerint Angkor pusztulását a túlnépesedés, a környezet kíméletlen átalakítása, az erdők kivágása okozta. Mindent a lakosság igényeinek megfelelően alakítottak át. Amikor a klímaváltozás aszályt idézett elő, a fellépő problémákat már nem tudták megfelelően megoldani, sokan elköltöztek és már nem volt, aki felügyelje a csatornák rendszeres tisztítását.

A khmer uralkodók istenkirályként tekintettek magukra. Mindegyikük egy-egy óriási templomot építtetett magának, amelyet az őt és birodalmát védelmező isteneknek szentelt, akikkel halála után egyesülni kívánt. II. Szurjavarmant az a hinduizmusban gyökerező hit vezérelte Angkor Vat megépítésében, hogy majd halála után Visnu istenhez térjen meg. Angkor Vat minden külső és belső építménye a hindu vallás szimbólumaira utal, valószínűleg minden idők legnagyobb vallási célú épülete, a XII. század elején épült. Ugyanabból az időből származik, mint Európa nagy gótikus katedrálisai. Nagyjából 35 év alatt építették fel. Építésekor a földréteget több méter mélységig ki kellett termelni. A föld helyére vastag homokréteg került, kövekkel a tetején. A végén egy újabb réteg homok következett, hogy egyenes felületet kapjanak. Az egymás tetejére rendezett, teraszos kialakítású templomhegy hatalmas építmény, melynek második és harmadik szintje kétszer akkora, mint az első. A legtetején öt csúcs található, melyek a szent Meru-hegyet, valamint társhegyeit szimbolizálják. A teljes építmény több ezer tonnát nyom. Egészen az ipari forradalomig nem is létezett ennél nagyobb város az egész Föld kerekén.

Még ha sikerül is szilárd alapot építeni az elmocsarasodott talajba, a monszun körforgása, ami felváltva okoz áradásokat, illetve szárazságot a felszínen, pusztító erővel támad meg bármiféle építményt. A monszunesők hatására a talajvízszint megemelkedik. Ez felfelé tartó nyomást gyakorol az alapozásra és a falakra. Ezután, a száraz évszak idején, ahogyan a talajvízszint újból lecsökken, a talajréteg kiszárad, elveszíti a rugalmasságát, és szinte húzza lefelé a falakat és az alapozást. Valódi mérnöki zsenialitásra volt tehát szükség a természet efféle erőinek leigázásához.

Angkor Vat olyan, mint egy vízen lebegő hajó. A templom stabilizálására egy víztározót építettek a közelében, ami egész évben szinten tartotta a talajvizet az épület körül. A templomot védelmező rejtett mechanizmus az egész építmény egyik leglátványosabb alkotóeleme: az Angkor Vatot körülölelő gigászi vizesárok. Külső kerülete több mint 5 kilométer hosszú, szélessége pedig eléri a 200 métert. Különleges alakja jól kivehető a világűrből készült képeken is.

A birodalom minden részéből hozattak szakmunkásokat és segédmunkásokat, az építkezésben több százezer ember vehetett részt, maguk a munkálatok pedig szezonálisan folytak. Ezen a vidéken az élelmiszertermelés májustól decemberig zajlott, így az év további részében hatalmas embertömeg állt rendelkezésre. A becslések szerint egyedül a vizes árkon ötezer fegyelmezett munkás dolgozott, így a földkitermelés gyors ütemben zajlott. Az árokból körülbelül másfélmillió köbméternyi iszapot és homokot emeltek ki, amivel csaknem kétszázezer dömpert lehetne megtölteni. A kitermelt homokot falak közé szorították, így alakítva ki a három hatalmas teraszt.

A csodálatosan faragott felületek mögött rejtőzik Angkor Vat egy újabb titka, egy különleges kőfajta, a laterit. A magmás kőzetek, mint gránit, bazalt téglavörös színű, trópusi vidékeken képződő mállásterméke, főként vagy teljes egészében szervetlen anyagokból áll. Nyers állapotában úgy vágható, mint a vaj, könnyedén formázható, idővel azután megszilárdul, mint a kő. A síkvidéken a magas átlaghőmérséklet és a jelentős csapadékmennyiség tökéletes körülményeket teremt a laterit kialakulásához. A külső sziklákon átszivárgó víz bizonyos elemeket teljesen kiold, vasból, alumíniumból és kvarcból álló képződményt hagyva maga után. A laterit felülete azonban egyáltalán nem szép, tele van lyukakkal. Az építkezés befejeztével a laterit tömböket homokkővel borították.

A durva tömbök kitermelése után különleges szállítócsapatokkal mozgatták a 2–12 tonnás szikladarabokat. A szakértők becslése szerint a munkásoknak naponta három–négyszáz homokkő tömböt kellett kitermelniük és elszállítaniuk, hogy tartani tudják a templomépítés szűkre szabott ütemtervét. Tutajra emelték a kőtömböket, majd leúsztatták a templom alapjához vezető számos csatorna egyikén. A tutaj mozgatását a csatornában már állati erővel oldották meg, elefántokat vagy bivalyokat fogva be a feladatra. Ha a száraz évszakok során a csatornák vízszintje túlságosan lecsökkent, a khmerek a hidakat zsilipekké alakították át, így duzzasztva fel a vizet a sziklákat szállító konvojok biztonságos áthaladásához.

Szurjavarman célja, hogy felépítse a mennyországot a Földön, azt jelentette, hogy minden apró részletnek tökéletesnek kellett lennie. Az illeszkedés az alsó, a felső és az oldalsó tömbök között gyakorlatilag hézagmentes. 1431-ben azonban több hónapos ostrom után a sziámiak elfoglalták Angkort és a birodalom egy részét, ami a város végét jelentette. A tudósok és történészek között a mai napig vita tárgyát képezi, hogy pontosan milyen előzményei voltak Angkor elestének. Egyesek szerint egy járvány, földrengés vagy klímaváltozás tehette sebezhetővé a várost a támadásokkal szemben. A Sydney-i Egyetem kutatói megállapították, hogy Angkor elnéptelenedését egy lassú, nagyjából 100 évig tartó fokozatos hanyatlás előzte meg. Az eredmények azt sugallják, hogy Angkor vesztét nem a betörő népek inváziója vagy az infrastruktúra leromlása okozta, hanem a városi elit fokozatos elvándorlása.

Angkor Vat, még romjaiban is, a világ nyolcadik csodája.

Mison Andrea