Alaszka és szánhúzói

Alaszka az Amerikai Egyesült Államok legészakibb tagállama, területe majd 19-szer nagyobb Magyarországénál, ám lakosainak száma az 1 millió főt sem éri el. Szárazföldi határon csak Kanadával osztozik, noha, Oroszország sincs messze a Bering-szoros túlsó partján, a Gyezsnyov-fok, Ázsia legkeletibb pontja, és Amerika legnyugatibb pontja, a Prince of Wales-fok csupán 82 km-re találhatóak egymástól.

 
Alaszka Vitus Bering dán származású, de orosz kötelékben hajózó felfedező jóvoltából a 18. századtól Oroszországhoz tartozott (Orosz-amerikai Társaság), legfőbb bevételi forrása a prémkereskedelem volt. A nehéz anyagi helyzetre való tekintettel az USA mindösszesen 7,2 millió dollárért vette meg Alaszkát az orosz cártól, és 1958-ig ún. területként tartozott az USA fennhatósága alá, amely státuszon Eisenhower elnök változtatott, és vált teljes jogú tagállammá 1959-ben.

Alaszka “benépesítésében” rendkívül fontos szerepet játszottak és játszanak a mai napig a szánhúzó kutyák, igaz, manapság hajlamosak az emberek csupán sportként tekinteni a szánhúzásra. Alaszka legnépesebb városában, Anchorage-ben évi két alkalommal indulnak útra a szánhúzók verseny keretében, A szőrme futam (126 km) és az Iditarod (1609 km) futam alkalmával.

A Denali Nemzeti Parkban lehetőség nyílik megtekinteni a parkőrök munkáját nagyban segítő szánhúzó kutyák életét, kenneljeit, és előadás keretén belül a kutyák felkészítéséről is hasznos információkkal gazdagodnak a látogatók.

A parkőrök alaszkai husky típusú kutyákat használnak, amelyek, bár nem nyilvánulnak elismert hivatalos fajtának az Amerikai Kennel Club által, mégis különböznek a többi fajtától. Genetikai történetük olyan fajtákat tartalmaz, mint a malamut, a szamojéd és a szibériai husky.

Az alaszkai husky egy erős testfelépítésű kutyafajta, súlya 27-43 kg között mozog, leggyakrabban világos szemű, noha előfordulhat, hogy egyik szeme barna, vagy akár mindkettő sötétebb.

 
Vastag bundája télen megvédi az akár -40 fokos hidegtől, bolyhos farka pedig az összegömbölyödött kutya orrát takarja a zord időben, megtartva rendkívüli szaglását a téli zimankó idején is.

A hosszú lábak elengedhetetlenek a téli hófödte Alaszkában, hisz a kutyák napi 30-35 km-t futnak 3-4 óra alatt a téli járőrözések alkalmával, nyáron pedig akár napi 100 km-t is megtesznek, mialatt a kerekes szán sebessége elérheti a 35 km/órát.

A kutyák kiválasztásakor nagyon fontos a nagy és “szoros” mancs, hogy a kutya súlya egyenletesen oszoljon meg a havon, és a lábujjai közé ne gyűljön össze a hó, ami sérülést okozhat.

A farkasokéhoz hasonlóan az alaszkai huskyk jól tűrik a hóban való futást, amihez nagyban hozzájárul, hogy az artériák és vénák a lábaikban összefonódnak, így a szívből távozó meleg vér hőt veszít a mancsból visszatérő hidegebb vér melegebbé tételével. Mindez lehetővé teszi, hogy a kutya mancsa hosszú órákat tölthet fagyközeli állapotban, mégsem esik le a kutya testhőmérséklete a belső szerveinél.

A kutyás szánok nagyon gyakran az életmentések egyetlen eszközei voltak, az egyik leghíresebb ezek közül az alaszkai Szérumfutás volt 1925-ben. Ekkor történt, hogy Nome városában diftéria járvány tört ki, és a szérumokat 1085 km-ről kellett a városba szállítani, amihez csupán 5,5 napra volt szükségük a kutyaszánoknak. Erre a hőstettre emlékeznek meg a minden évben sorra kerülő Iditarod szánhúzó versennyel, amely Anchorage és Nome között fut végig.

 György Péter

Tetszett a cikk?
Akkor figyelmébe ajánljuk alaszkai körutazásunkat.