Fejléc menü

A múlt és a jövő városa, Moszkva


 

Egy csésze kávé a Ritzben, Putyin ihlette parfüm a GUM-ból, szelfi a cári fényűzést idéző metróállomáson – akár ezzel is múlathatják az időt az orosz fővárosba látogatók. Vagy megnézhetik azokat a világörökségi helyszíneket, ahol egy világbirodalom sorskérdései dőlnek el évszázadok óta.

cikk_3612_oroszorszag_utazas_moszkva_gum.jpg

Olimpiai falunak készült, de a NOB úgy ítélte meg, túl messze lenne az 1980-ban Moszkvában rendezett játékok helyszínétől, így rögvest szállodaként hasznosították. A Hotel Izmailovo tízezer (!) ágyas épületkomplexumának négycsillagos Delta szárnyából a szobám ablakából pont azokra az erdőkre láttam, ahol annak idején a kis Pjotr, a későbbi minden oroszok cárja, azaz Nagy Péter gyerekkorában bóklászhatott.

cikk_3609_oroszorszag_moszkva_izmailovo_hotel.jpg

Meghívónk, az 1000 Út Utazási Iroda – amely az Aeroflot légitársasággal karöltve szervezte tanulmányutunkat – azért szereti itt elhelyezni utasait, mert kedvező csoportos árakat kap, metróval 20 perc alatt elérhető a város szíve, a Vörös tér a Kremllel, és mert a szálloda szomszédságában lévő Kremlin skanzen ajándéküzleteiben és bolhapiacán egy füst alatt a szuvenírvásárlás is elintézhető.

cikk_3608_oroszorszag_moszkva_arbat.jpeg

És rögtön el is érkeztünk egy kulcskérdéshez: miért menjünk utazási irodával Oroszországba. Nem azért, mintha félni valónk lenne, ellenkezőleg, éppen hogy a biztonságos úti célok közé tartozik, hanem azért, mert egyéni utasként csak sokkal drágábban jutunk szállodai szobához, valamint az előfoglalással megtekinthető turistalátványosságoknál is hátrányt szenvedünk.

cikk_3617_oroszoszag_utazas_szergiev_poszad.jpg

A rubel gyengülése is segített abban, hogy mi, magyarok a '90-es éveket jellemző teljes elutasítás után újra Oroszország felé forduljunk – ma ismét népszerű úti cél a külföldre utazók körében. 2016-ban az 1000 Útnál mintegy 25 százalékkal nőtt az Oroszországot választó utasok száma, s ez a tendencia nem állt meg, így idén további növekedés várható – mondta el a csoportunkat kísérő Márk László, az iroda kiutaztatási referense.


Művészet a metróban, Prada a GUM-ból

Moszkva szédítő iramban fejlődik, olyannyira, hogy az elmúlt öt évben megduplázta a területét és már 12,5 millióan lakják, amiben vélhetően nem kis szerep jutott annak, hogy a főváros átlagfizetés bőven duplája (78 ezer rubel, átszámítva több mint 400 ezer forint) az oroszországi átlagosnak. A fejlesztések jelszava, hogy szép, zöld és kényelmes legyen a város, ugyanakkor az autók számának növekedésével nem tudnak lépést tartani, még a négysávos (!) főutak is folyamatosan bedugulnak.

cikk_3613_oroszorszag_utazas_moszkva_metro.jpg

Az óriási távolságok és a dugók miatt olykor a csoportok mozgatásához is praktikusabb a város alatt 340 kilométeren futó metrót választani, amelynek jelenleg éppen 204 állomása van, de ettől az évtől minden évben további 10 új állomást adnak át – mesélte idegenvezetőnk, dr. Schneidgen József, aki nem mellesleg a Nemzetközi Turizmus Akadémia professzora, történész, és 70 fölött is lelkesen osztja meg ismereteit a város kulisszatitkairól az idelátogatókkal.

cikk_3611_oroszorszag_moszkva_metro_terkep.jpg

Az 1935-ben átadott moszkvai metrót persze amúgy is látni érdemes, hiszen egyes állomásai valóságos műremekek: a forradalom és munka hőseit dicsőítő falfestmények és monumentális szoborsorok meg a cári báltermeket idéző pompa és csillárköltemények szemlátomást egyaránt belefértek a kommunista ízlésbe.

cikk_3614_oroszorszag_utazas_moszkva_metro1.jpg

Éles váltással rántott vissza bennünket a jelenbe, amikor felfedeztük, hogy a metrótársaság hasító sebességű ingyenes wifit bocsát utasai rendelkezésre.

A sztálini megalomán architektúra csúcspontja azonban az a hét toronyépület, amelyet az amerikaiaktól irigyelt meg nagyvezér – van köztük lakóház (ahol akár 12 millió dollárba is kerülhet egy lakás), szálloda, minisztérium, de a „hét nővér" leghíresebbje a Lomonoszov Egyetem.

cikk_3610_oroszorszag_moszkva_lomonoszov_egyetem.jpg

Ha már a múlt örökségének újrahasznosításánál tartunk, nem kevésbé lenyűgöző a mindig nyüzsgő Tverszkaja (volt Gorkij) utca, amely egyenesen a Kremlhez fut ki. Moszkva főutcáján négy és fél kilométer hosszan mélázhatunk el azon a paradoxonon, hogy az '50-es évek szocialista realista stílusában emelt épületek napjainkra fényűző üzleteknek, méregdrága nyugati márkáknak és a legelegánsabb éttermeknek adnak helyet, az egykori szovjet Intourist szálloda helyén (ahol a '80-as években még magam is lakhattam) pedig most a Ritz büszkélkedik.

cikk_3615_oroszorszag_utazas_moszkva_tverskaya.jpg

És a luxusáruk fő lelőhelyévé avanzsált a híres GUM áruház is – a nevében szereplő „goszudarsztvennij” (állami) szót „glavnij”-jra (fő) cserélve –a Vörös tér oldalában, amelynek a párizsi Lafayette-re hajazó passzásza alatt az első bolt, amit megláttam, egy Prada volt: az áruház árainak betájolásához még csak annyit, hogy az itt működő „történelmi toalettben" egy pisilés is 150 rubelbe kerül (átszámítva kb. 800 forint), amit így kihagytam. A társadalmi egyenlőséget zászlajára tűző Lenin nyilván forog – no, nem a sírjában, hanem az áruházzal szemközti mauzóleumban. Persze Moszkva pont ezektől a különös helyektől is izgalmas, mással össze nem téveszthető úti cél, miközben igazi gazdagsága a történelem viharait túlélt épületekben, múzeumokban, galériákban és kincstárak mélyén rejlik.

 Forrás: Fucskó Hajnalka
turizmus.com

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.03
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.25
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023