Részletes program
1. nap: Kutaiszi - Gori - Upliszcihe - Tbiliszi
Indulás Budapestről hajnali órákban Wizz Air közvetlen járattal. Érkezés Kutaiszibem ezután Grúzia fővárosába, Tbiliszibe utazunk. Útközben közösen megreggelizünk, majd pihenő Goriban. A számos látnivaló ellenére a város híres szülöttjéről, Sztálinról ismert. Szülőháza ma is áll, mellette múzeum létesült, még a szovjet államfő életében, és ahol mintha megállt volna az idő. A múzeum kertjében áll egy páncélozott vasúti kocsi, amellyel Sztálin olyan fontos eseményekre utazott, mint például a jaltai és a teheráni konferencia. Megtekintjük Sztálin szülőházát, a múzeumot és a vasúti kocsit. Ezután a középkori fellegvárhoz sétálunk.
Innen Upliszcihebe utazunk. A sziklába vájt város az egyik legfontosabb antik település Grúziában. Itt haladt el a Selyemút egyik ága. A város több ezer éven keresztül lakott volt és több mint 700 mesterségesen vájt „épületet” számlált. Jelenleg kb. 150 maradt épen belőlük. Az egykori lakóhelyiségek, a borospincék, a pékségek és műhelyek, az antik színház és a középkori bazilika bejárása a terepen.
Folytatjuk utunkat Tbiliszi felé. Kaszpi városában egy grúz borkóstoló vár ránk. A pompás borok ízlelgetése mellett lehetőségünk adódik a grúz kenyér, a shoti elkészítési folyamatában is részt venni és megkóstolni. A shotis puri (vagy egyszerűen megnevezve: shoti) egy hagyományos grúz kenyérfajta, fehér lisztből készül és kenu alakúra formázzák. A kenyeret ugyanúgy fogyasztják, mint bármely más kenyeret, de a különleges ünnepeken, például húsvétkor, karácsonykor, születésnapokon vagy esküvőkön népszerűbb. Jellegzetes formáját a sütés módjától kapja, mivel a hosszúkásra formázott tésztacsíkokat egy tégla- vagy agyagkemence oldalára ragasztják.
Este érkezünk Tbiliszibe. Szállás Tbilisziben (3 éj).
2. nap: Tbiliszi
Reggeli után Tbiliszi felfedezésére indulunk. A település és környéke már a Kr. e. 4. évezredtől lakott. A legkorábbi írásos említés a 4. századból származik. Mára harmóniában fér meg egymás mellett az ősi és a modern városrész, kicsit európai, mégis kicsit keleties, ahol szépen felújított sétálóutcák és éttermek várják a látogatókat. A városnézést az óvárosban kezdjük. A szűk kis utcákban lépten-nyomon ősi időkből származó látnivalókba botlunk. A Metekhi templom után elsétálunk a zsinagógához, a Szioni Székesegyházhoz, a Béke hídjához és az Ancsiszkáti templomhoz. Ezután - kedvező időjárási viszonyok esetén - libegővel jutunk fel a Grúzia Anyja szoborhoz, ahonnan leereszkedve a Nurikala erődöt is érintjük. Az erődtől nyílik a legszebb kilátás a városra. Majd ha az időnkbe még belefér, akkor a híres kénfürdőket is meglátogatjuk (belépő vásárlás a helyszínen). Este vacsora a városban egy helyi étteremben.
3. nap: Telavi - Gremi - Tbiliszi
Reggeli után Grúzia leghíresebb bortermelő vidékére, a Kakheti régióba utazunk. Az országban a bortermelés során nagy figyelmet fordítanak a tradicionális borkészítés és a high-tech technológia harmonikus összhangjára. A grúz borok feltehetően a történelem legrégebbi borai, a bortermelés eredetét is a mai Grúziából származtatják.Napunk első megállója Telaviban lesz. Kakheti legnagyobb városa és regionális fővárosa, Telavi a szőlőskertekkel borított Alazani-völgyben fekszik, amelyet a Nagy-Kaukázus hegyei vesznek körül. Felkeresünk egy fazekasműhelyt, ahol a mester megmutatja nekünk, hogyan készül a hagyományos grúz kvevri, vagyis a bor tárolására szolgáló, különleges agyagedény. Szabadidő a városban, melynek során többek között lehetőségünk adódik megkóstolni a helyi finomságokat egy termelői piacon.
Tovább utazunk Gremibe, ahol egy fellegvár található és egy 16. században épült templom, amely gyönyörű falfestményeiről híres.
Felkeresünk egy borászatot, ahol megismerkedünk a hagyományos borkészítési módszerekkel. Az ősi borkészítési eljárás nagyjából az alábbi: a szőlőmustot méhviasszal lezárt kvevrikben a földbe ásták, hogy ott állandó, alacsony hőmérsékleten végbemenjen az erjedés. Az így készült borok az UNESCO szellemi világörökségi listáján szerepelnek.
4. nap: Telavi - Sighnaghi - Szüretelés- Tbiliszi
Telaviban lehetőséged lesz megkóstolni a helyi finomságokat, amikor ellátogatjuk egy termelői piacra. Ezután elutazunk Sighnaghi megerősített középkori városába. Ha kigyönyörködtük magunkat a környékben és a csodálatos épületekben, akkor lehetőségünk nyílik felkeresni Szt. Nino sírját, a IV. századi Bodbe kolostorban.
A nap fennmaradó részében részt veszünk egy szüreti ünnepségen, piknikezéssel és a híres grúz vendéglátással egybekötve. Visszautazás Tbiliszibe. Szállás Telaviban (1 éj).
5. nap: Mtcheta – Mukhrani – Gelati - Kutaiszi
Reggeli után, kijelentkezünk a szállodából. Grúzia egyik legrégebbi településére, Mtchetaba indulunk, melyet i.e. 5–6. században alapítottak. Mtcheta, az egykori Ibéria, majd Kartli első fővárosa, festői tájon, a Mtkvari és az Aragvi folyók összefolyásánál fekszik. A hagyomány szerint a mellette és fölötte emelkedő hegytetőre állította Szent Nino a keresztjét, melynek helyére később kápolnát, majd templomot emeltek: ez lett a Jvari (kereszt) templom. Az építés 586 és 608 között történt. A templom körül védelmi fal is állt, ennek a nyomait ma is láthatjuk. A Szvetichoveli székesegyház jelentőségére a neve is utal: Szveti-Choveli, vagyis „életadó oszlop”. Ezen a helyen a kereszténység előtt szentélyliget volt, majd a kereszténység felvétele után a 4. században az ősi pogány szent helyre fatemplomot építettek, az 5. században pedig bazilikát. A ma látható templom a 11. század elején épült, amikor az araboktól sikerült visszahódítani a várost és az építkezés a keresztény egyház jelentőségének visszaállítását szimbolizálta. Megtekintjük a Szvetichoveli katedrálist és a Jvari kolostort.
Délben érkezünk a grúz királyi család egykori birtokára, Chateau Mukhraniba. Megismerjük a királyi család történetét, sétálunk a több száz éves pincékben, ahol több mint 60.000 hordó bort tárolnak. Ebéd közben fehér és vörös borokat kóstolunk, végül egy csúcs kategóriájú bort is megízlelhetünk. Este érkezünk Kutaiszibe. Szállás Kutaisziben (1 éj).
6. nap: Kutaiszi - Gelati - Budapest
Reggeli követően kijelentekzünk a szállodából és elindulunk ismerkedni Kutaiszi várossal. Az első megállónk Gelati kolostor, amely Grúzia legfontosabb vallási központja. A templom freskókkal gazdagon díszített. Ezután a szomszédos Bagrati katedrálishoz látogatunk. Aztán szabadidő a városban.
Délután transzfer a repülőtérre. Indulás Kutaisziből a WizzAir menetrend szerinti, közvetlen járatával, érkezés Budapestre 20:55kor.
UNESCO Világörökségi helyszínek
- Mtskheta - Svetitskhoveli katedrálist és a Jvari kolostort
- Gelati kolostor és Bagrati katedrális
- Grúz kvevri-technológia, a hagyományos borkészítés
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
Fontos információk:
Repülő
A repülőjegy díja a prospektus megjelenésekor a WizzAir honlapján elérhető legalacsonyabb ár szerint értendő. Irodánk a minimális létszám elérésekor a repülőjegyeket az aktuális áron állítja ki. A repülőjegy egyénileg is megvásárolható, ezzel kapcsolatban előzetesen egyeztessenek. A részletekről érdeklődjenek kollégáinknál.
Beutazási feltételek
Grúzia törölte COVID korlátozásokat, szabdon utazható.
Előleg
Wizz Air-rel közlekedő csoportos programjaink esetében előlegként fizetendő:
a repülőjegy díja, a részvételi díj 10%-a és az útlemondási (storno) biztosítás.
Várható menetrend (változhat)
Légitársaság: Wizz Air
Oda út: Budapest - Kutaisi 05:40 - 10:40
Haza út: Kutaisi - Budapest 19:50 - 20:55
A légitársaság fenntartja a jogot a menetrend változtatásra.
Repülőjegy - utazás Wizz Air járattal
Az utazáshoz a repülőjegyet a Wizz Air légitársaságtól vásároljuk. A programoknál feltüntetett repülőjegy árak tájékoztató jellegűek, a pontos ár a csoport minimum létszámának elérésekor válik véglegessé. A repülőjegyeket a minimális létszám elérésekor az aktuális árakon állítjuk ki, erről minden addig jelentkezett utasunkat tájékoztatjuk, illetve a beleegyezését kérjük. A repülőjegyek jegykiállítás után nem módosíthatók és nem visszatéríthetők.
Utasaink a fedélzetre ingyenesen személyenként 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel, mely max. 10 kg súlyú lehet és max. 40 x 30 x 20 cm nagyságú. A kézipoggyászon felül feladható az előzetesen megrendelt és kifizetett max. 10 kg-os, vagy 20 kg-os vagy max. 32 kg-os bőrönd is. A feladandó bőrönd mérete max. 149 × 119 × 171 cm nagyságú lehet.
Wizz Priority
Ha az utasok Wizz Priority szolgáltatást vásárolnak, akkor a fedélzetre magukkal vihetik az ingyenes kézipoggyászt (maximális mérete: 40 × 30 × 20 cm), illetve egy nagyméretű kézipoggyászt (maximális mérete: 55 × 40 × 23 cm) is. Mindkét táskát garantáltan felvihetik az utastérbe, amennyiben a működési korlátozások ezt lehetővé teszik.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy ha csak kézipoggyásszal kívánnak utazni, akkor a fedélzetre folyadékot (tusfürdő, víz, parfüm, stb.) csak az alábbiak szerint vihetnek magukkal. A fedélzeti használatra szánt folyadékot egyenként 100 milliliteres tárolóedényekben lehet szállítani. A kis tégelyeket egy maximum 1 literes űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóban kell elhelyezni. A 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot a biztonsági személyzet elkobozza és megsemmisíti.
Amennyiben az irodánknál előre megrendelt és kifizetett csomagok mérete vagy mennyisége meghaladja a Wizz Air poggyász szabályzatát, abban az esetben becsekkolásnál felár fizetendő.
Üléshely foglalás
A Wizz Air szabályzata szerint megfelelő díj ellenében az utasok előzetesen ülőhelyet választhatnak. Ha nem foglalunk előre ülőhelyet, akkor a Wizz Air véletlenszerűen osztja ki az üléshelyeket, ezáltal az együtt utazók nem biztos, hogy egymás mellé kerülnek. (Ez nem vonatkozik a hosszú lábhely ülőhelyre valamint az első sorokra! Annak külön, magasabb díja van.)
Tájékoztatjuk az utasainkat arról, hogy a Wizz Air járatain a fedélzeten ingyenes ellátás nincs, az italokért és ételekért fizetni szükséges.
Felhívjuk az utasaink figyelmét arra, hogy az előlegként befizetett WizzAir repülőjegy ára lemondás esetén nem téríthető vissza.
Úti okmány
Az utazáson a hazaút dátumáig érvényes útlevéllel vagy kártyás személyi igazolvánnyal is részt lehet venni. Az utazásra azt az okiratot kell vinni, amelynek az adatait korábban megadták.
Nehezebben mozgó utasaink figyelmébe
Felhívjuk azon utasaink figyelmét arra, akik kevésbé mozgékonyak vagy mozgásukban kissé korlátozottak, hogy a kaukázusi országokban (Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország) nem kötelező a mozgáskorlátozottak részére kialakított akadálymentesítés. Vagyis a körutazásaink során felkeresett helyszíneken sok helyen kell számítani lépcsőzésre és meredekebb emelkedőkre. A megértésüket megköszönjük!
Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás
Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,5%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.