Endrei Judit - Emlékek fjordokról és trollokról - 2. rész

Norvégiai sorozatunk folytatásában Endrei Judit osztja meg saját élményeit, melyeket az irodánk által szervezett körutazása során szerzett.

Már több mint egy hónap eltelt, amióta hazaértem az 1000 Út csodálatos norvég útjáról, de azóta is, minden nap felidéződik valami az élményeimből. Vagy éppen valami itthoni látvány juttatja eszembe az út emlékezetes pillanatait. Például tegnap, amikor Budapestre autóztam, feltűnt – korábban nem -, hogy milyen gazosak a járdák, az úttest szélei. De azon is most akadt meg a szemem, hogy itt a közelemben, Szentendre belterületén mennyi a gaz, közte a parlagfű. Ezzel szemben Norvégiában mindenfelé rengeteg a virág, a városokban is. De bármerre jártunk, látszik a tájon, hogy az ott élők gondozzák, rendben tartják a környezetüket, legyen az a tanyájuk vagy éppen a kis városkájuk. Az pedig a legtermészetesebb dolog, hogy még a városi parkokban is hagynak a méheknek, rovaroknak „legelőt”.

No, de inkább mesélek. Norvégiában feltűnően sok a kemping. Mondanom sem kell, hogy a legszebb helyekre telepítik őket, fjordok, tavak, sodró vizű patakok partjára. Kiderült, a norvégok nagyon szeretnek túrázni. A legtöbbjüknek van lakóautója, azzal így nyár elején letáboroznak valahol egy kempingben, és onnan körbejárják a vidéket. Nem ritkán egy-két évig is egy helyben maradnak, vagyis hétvégenként vagy a nyári szabadság idején visszatérnek, így fedezik fel a szépséges hegyeket, erdőket. Télen pedig elutaznak valahova délre, melegebb vidékekre.

A csodálatos erdőket, hegyeket, patakpartokat látva, kedvem lett volna egyet túrázni, de egy ilyen utazáson erre bizony nincs idő. Elárulom, mostanában egyre többször érzem úgy, vissza kellene mennem azokra a helyekre, ahol az elmúlt években megfordultam, és kedvemre tölteni az időt, nem rohanni, hanem nézelődni, üldögélni, egyszerűen csak élvezni a látványt. Azt hiszem, ezt a vágyamat már nem tudom kielégíteni, hiszen ha útra kelek, szívesebben utazom új helyekre. A kis úti naplómba belelapozva, most eszembe jutott, egyik este mégis csak túráztam egyet. Korábban már említettem, július elején itt északon, szinte le sem nyugszik a nap, tehát akár kilenc-tíz órakor is érdemes elindulni gyalogolni. A szállodánktól nem messze – egy kisebb falu szélén volt a szállásunk - egy földútra kanyarodtam, nyírfák és számomra ismeretlen fák szegélyezték az utamat, a rengeteg vadvirág szépségével nem tudtam betelni. Fájt a lábam, ezért egyre győzködtem magam, vissza kellene fordulni, folyton mondogattam, „no, annál a kanyarnál már visszafordulok”, de olyan szép, békés, volt a környezet, ragyogóan sütött még a nap, hogy nem vitt rá a lélek. Így még jó darabig battyogtam. Megnyugtatom a kedves Olvasót, hogy nem egy sűrű erdőben sétálgattam, mert a fás, ligetes tájban egy-egy ház is elrejtőzött. Tehát nem kellett attól tartanom, esetleg medvével találkozom. Mert persze hogy vannak medvék is Norvégiában, de ott nem lövik ki őket – mint megtudtuk -, hanem ha valahol, az ember közelében megjelennek, egy időre lezárják a környéket a túrázók elől, a macikat pedig érintetlenebb tájra „terelik”. Vagy egyszerűen befogadják egy menhelyre.

Kedves Olvasó, ugye az eddigiekből már kiderült, hogy a legnagyobb élményt az északi ország természeti szépségei jelentették számomra.
De mindenképpen szeretnék, ha röviden is, a városokról írni. Utunk során három nagyvárosban fordultunk meg, most sorra veszem, melyik miért tetszett.
Kezdem azzal, amelyik a kedvencem lett, és ez Bergen. Majdnem ezer éves történelemmel büszkélkedhet, alapítása Olav Haraldsson Kyrre nevéhez fűződik. Kyrre norvégül annyit tesz: a csendes. Ezzel pedig azért illették ezt a királyukat, mert város békében élhetett, gyarapodhatott, gazdagodhatott.
Még egy fontos korszakot említek meg e város életéből. Bergen a 13. században fontos európai kereskedelmi várossá vált, amikor a Hansák itt letelepedtek, így Bergen a kereskedelem, a tengerészet és a kézművesség európai központjává vált. Mi is sétáltunk a jellegzetes, színes házacskák között, a szűk sikátorok a középkort idézték.

Mielőtt a városka többi részének felfedezésére indultunk volna, végig sétáltunk a halpiacon. Istenem, micsoda bőség, a sokféle, számomra teljesen ismeretlen tengeri herkentyű láttán bizony megéheztem. Ennek az lett a vége, hogy vettünk egy adag „fish and chips”-et. Pontosabban ketten ettünk egy adagot, mert a két nagydarab hal, meg a sült krumpli bőven elég lett kettőnknek is. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy olyan finom volt, hogy megnyaltuk mind a tíz ujjunkat. Aztán barátnőimmel nyakunkba vettük a várost, sorra jártuk a kanyargós utcákat, nem győztük fotózni a színes, erre a vidékre jellemző épületeket. Az önfeledt barangolásnak a hirtelen jött eső vetett véget. Bár tudtuk, hogy számíthatunk rá, mert idegenvezetőnk elmondta, hogy ebben a városban az a ritka, ha egy nap nem esik. Hát esett! Csak azért nem áztunk bőrig, mert az 1000 út legtöbbször – így most is - a város szívében foglal szállást, így csak kicsit kellett futnunk. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt a felhőszakadás, hogy aztán vidáman újra kisüssön a nap.

Sokkal északabbra, a tenger partján fekszik Ålesund – ejtsd „olesünd”- nek. Ha idegenvezetőnk nem mesélt volna előzetesen a városról és történelméről, akkor is rögtön feltűnt volna a szokatlanul egységes építészete.

Ez az egységes arculat egy tűzvész következménye. 1904. január 23-án éjszaka a többnyire fából épült házak nagy része pillanatok alatt a tűz martalékává váltak. Bármilyen hihetetlen, a tűzben csak egy ember halt meg, egy idős hölgy, aki valamiért visszaszaladt az égő házába. Több mint 10 000 ember otthona pusztult el.
A város újjáépítése hamar megkezdődött, hihetetlen módon fogott össze mindenki, a bajbajutottak és a város többi lakója.
A város újjáépítésében nagy szerepet vállalt Vilmos német császár is, aki gyakran nyaralt ezen a vidéken. A tűz után négy hadihajót küldött építőanyagokkal, a mindenüket elvesztett lakók számára szükséges holmikkal. A várost igen rövid idő alatt, kőből, téglából építették újjá, a korabeli Jugendstil stílusban. Ez a szecesszió északi változata, ennek köszönhető a szokatlanul egységes arculat. Az általam nagyon szeretett bécsi, magyar szecesszióhoz képest nekem minden túl egyszerű, a túl sima vonalak, formák kevésbé voltak kedvemre. De mit számít az én véleményem!

A norvégek Ålesund-öt 2007-ben Norvégia legszebb városává választották, 2009-ben ben pedig a The Times – a brit napilap is megerősítette ezt.
A szűkre szabott időnkben mindenképpen fel akartuk fedezni a várost, így már este is gyalogoltunk egy nagyot. Le akartunk jutni a tengerhez, ami nem sikerült. Viszont feljutottunk egy dombra, ahol egy nagy jelzőtábláról leolvashattuk, hogy merre és hány km-re van az Antarktisz, az Északi sark, London, New York és a többi. Szép kilátás nyílik innen a hegyekre, a város körüli szigetekre. De még szebb a kilátás az Aksala hegyről, ahol különleges élményben volt részünk. Délelőtt napsütésben jártuk végig a városnézés során a várost, utána mentünk fel az Akslalára, ahol még éppen körbe tudtunk nézni, mert szinte percek alatt olyan köd szállt le, amitől még az orrunkig sem nagyon láttunk. Egy pillanatra elképzeltem, milyen lehetett az, amikor a régi hajósokat, a vikingeket ilyen köd vette körül… De a vikingek híresen jó hajósok voltak, valószínűleg egy percre sem estek kétségbe.
Ålesundben lett egy kedvenc helyem. Nagyon megtetszett ebben a városban a kis piros világítótorony. Természetesen én is le akartam magam fotóztatni, és akkor olvastam el a táblát, mely szerint ki lehet bérelni ezt az épületet nászéjszakára. Talán a fotón is látszik, nem lehet túl sok hely benne. De végül is a nászéjszakán talán nem a kényelem az elsődleges szempont!

Néhány sorban megemlékezem a trollokról, akik a skandináv mitológia fontos szereplői. Semmiképpen nem megkerülhetők, hiszen aki Norvégiába utazik, és gondolom, így van ez más skandináv országban is, lépten-nyomon belebotlunk egy kisebb-nagyobb trollba. Így hát első pillanattól kezdve, én is gyűjtöttem őket.
De kik is a trollok?
Furcsa teremtmények ők, fenyegető, ember formájú külsővel, akik többnyire ellenségesek voltak az emberekkel, és akik igazából az emberben élő, különféle erősségű félelmeket, gonoszkodásokat, rossz hajlamokat testesítették meg. Inkább ijesztőek voltak, mint szelídek, de – ahogy az emberben élő rossz is – gyakran a troll-féle rosszaság is átfordítható volt. Tehát a gonoszkodó trollok sokszor éppen azt a katartikus változást testesítették meg, amelyet a rossz belátása és jóságba fordulása jelent.

Olvasok most egy könyvet, a 16. századi Norvégiában játszódik, abban az időben bizony a magas hegyek között élő emberek mélyen hittek a démonok, trollok, manók, tündérek létezésében. Voltak, akik babonásan úgy gondolták, a magas hegyek nem mások, mint kővé vált trollok.
Norvégiában a mitológiai trollok egyfajta nemzeti szimbólumnak számítanak, számos faluban és városban legendák élnek ezekről a mesebeli lényekről. E történetek szerint a legsötétebb éjszakákon a magányos utazó láthatja a trollokat, aranydarabokkal a kezükben, vagy éppen csodálatos palotákat emelnek. De veszélyes megközelíteni őket, mert esetleg soha nem térhetünk vissza az élők világába.
Mi 21. századi emberek már csak mosolygunk e történeteken, eszünk ágában sincs megijedni tőlük. Sokkal inkább mosolyt csalnak az arcunkra, hiszen olyan vicces kis vagy éppen nagy figurák, a fejük rövid nyakon ül, hatalmas az orruk, a kezükön és a lábukon négy ujj van, és hátul kicsi, háromszög alakú farkuk.

Oslóról és más élményeimről még egy külön részben mesélek majd.

A képek és a cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon látható.

Ha Ön is részt venne egy norvég körutazáson, akkor a Norvég fjordok, tájak és trollok programunkat ajánljuk.