A madagaszkári csoda és rejtély - 1. rész

Madagaszkár - lemúrok, baobabfák, kaméleonok, egyedülálló tájak. A nyolcadik kontinensnek is aposztrofált sziget legfőbb vonzereje az utazás előtt a látogatók számára az itt megtalálható csodálatos és különleges természet, ahol az endemikus (a világon csak itt megtalálható) fajok száma meghaladja a 80%-ot. Madagaszkár „biodiversity hotspot”: a világ azon helyei kapják ezt a megtisztelő elnevezést, ahol viszonylag kis területen a Föld összes állat-, és növényfajainak jelentős része található, ilyen például a Galapagos szigetek is. Azonban sok esetben az utazás során és onnan visszatérve a természeti vonzerők mellett a legfőbb élménynek a helyi lakosokkal való ismerkedés, találkozás, kultúrájukkal és hitvilágukkal való megismerkedés bizonyulnak. Vajon miért…?

A malgasok népe sok helyről olvadt össze, a mai lakosság Indonéziából és környékéről, Afrikából, Indo-Pakisztánból érkezett bevándorlók egyvelegéből alakult ki. Mondhatni tehát, hogy a madagaszkári kultúra és lakosság az afrikai, ázsiai és kis mértékben az arab kultúra mozaikja - mindez azonban az évezredek alatt egy egységes néppé vált, amelyben ugyan 18 különböző népcsoport található, de a madagaszkáriak mindenekfölött önmagukat büszkén csak „malagasy”-nak definiálják. Nem afrikainak és nem is ázsiainak.

A történészek és szociológusok „malgas csodának” hívják azt, hogy mennyire egységes, belső, törzsi- és népcsoportbeli konfliktusoktól mentes az ország, és hogy ennyire különböző származású lakosokból egy ilyen egységes társadalom lett, a békés együttélés példája. A”malgas rejtély” pedig az, hogy napjainkra hogyan válhatott ennek és az egyébként az országban fellelhető rengeteg kincset érő erőforrás ellenére Madagaszkár a világ egyik legszegényebb országává. Bár utóbbiban jelentős szerepet játszik a rossz, korrupt politika is, azonban mindkettő oka nagyrészt a malgasok személyiségében, vérmérsékletükben és kultúrájukban keresendő.

A malgas filozófia alapjai a „mora-mora” és a társadalom-, illetve családközpontúság. Először beszéljünk az előbbiről, amelyet úgy fordíthatnánk le: csak semmi sietség, előtt-utóbb úgyis minden megoldódik. Filozófiailag kicsit mélyebben értelmezve az a mély istenhit és predesztinált elrendeltetésben való hit van mögötte, hogy minden, ami van, ami történik, Isten akarata, amit el kell fogadni, megnyugodni, sőt, boldognak kell lenni benne. Ez egy hatalmas segítség a mindennapokban, hiszen a lakosság 80%-a mélyszegénységben, azaz napi 2 dollárnál kisebb összegből él, ami könnyen elégedetlenséget és megkeseredettséget szülhetne, ha nem lenne ez a vallási háttér és kapaszkodó. Ám ugyanakkor sokszor a fejlődést és az előrejutást is hátráltatja, mivel a lakosok nagy része megelégszik azzal, amit juttatott neki az élet, és nem törekszik kitörni a szegénységből, a megszokott életéből.

Ki a madagaszkáriak Istene? A brit misszionáriusok, valamint a francia gyarmati korszak (1895-1960) hatására mára a lakosság nagy része keresztény: katolikus, vagy protestáns. Azonban ez a kereszténység a mai napig mélyen ősi hiedelmekkel áthatott, a malgasok többsége igyekszik mind az ősi, mind pedig az adoptált keresztény vallásnak megfelelően élni. Az ősi hitvilágukban nagyon szigorú törvények vannak, amelyek keretet adnak minden társadalmi eseménynek és kötelességnek. Ilyenek például az úgynevezett „fady”-k, azaz tabuk és szabályok. A legelső ezek között az ősök tisztelete. A madagaszkári társadalomban a meghalt ősök tovább élnek; a mai napig jellemző, hogy az emberek tanácsot kérnek a halott őstől egy-egy családi konfliktus vagy fontosabb döntés esetén. Mindenképp megemlítendő a „famadihana”, azaz az újratemetés hagyománya és ünnepe, amelyről egy teljes cikket lehetne írni. Ennek során a halottat az első temetésétől (melynek során egy ideiglenes sírboltba teszik a testet) számított hét éven belül újratemetik a végleges sírboltba – amely általában szebb és tartósabb, mint az élők házai... Ekkor kerül át a halott egy magasabb státuszba a meghalt ősök társadalmában, ugyanis az elhunytaknak külön társadalmi ranglétrájuk van Madagaszkáron! Az újratemetési szertartás - híven tükrözve a helyiek halottjaikhoz történő viszonyát - egy nagyszabású, vidám, zenés-táncos esemény, melynek során a résztvevők beszélgetnek a halottal, „enni-inni” adnak neki, együtt táncolnak vele, akár tanácsot is kérnek tőle, valamint elmesélik neki a legújabb pletykákat.

E hagyomány a világon egyedül az indonéz szigetvilág egyik kis, eldugott szigetén létezik még, ezzel is bizonyítva a malgas nép eredetét. De az újratemetésen kívül még számos fady határozza meg a mindennapokat, az öltözködésre vonatkozó szabályoktól, vagy a különböző égtájaknak megfelelő elrendezéstől kezdve (minden égtájnak jelentése van a házban, vagy például az asztalnál való ültetésnél van jelentősége), egészen az aprólékos, furcsa részletekig: terhes nő nem rakhat gyömbért a zsebébe, tilos csütörtökönként boszorkányról beszélni, vagy éjszaka fütyülni. Aki megszegi ezeket a fady-kat, a halott ősöktől szigorú büntetésre számíthat!

Képek (kivéve a nyitó kép) és szöveg: Somogyi Orsolya