Fejléc menü

Vietnám - A felszálló sárkány országa, a mosoly országa



A felszálló sárkány országa jelzőt értettem, de a mosoly országa?

A mosoly országa jelzőt Thaiföldre már régóta használják.

Tudnak még mosolyogni Vietnámban?

Egy olyan országban, ahol a történelem a háborúkról szól és szinte reflexszerűen az amerikai-vietnami háborús filmek jutnak róla eszünkbe, például: A szakasz, Szarvasvadász, Rambo, Jó reggelt Vietnám, Apokalipszis most, Csendes amerikai, Indokína, Saigon és még sorolhatnám. Tudnak még mosolyogni ennyi háború után is?

cikk_0_1000ut-vietnam-a-felszallo-sarkany-cikk1.jpg

Az ország történelme a kínai, a japán, a francia és az amerikai hódítókkal szembeni ellenállásról, háborúról és védekezésről szól. Amikor 1973-ban az amerikaiak kivonultak, még folytak a belső harcok Észak- és Dél-Vietnám egyesítésére, ami végül 1976-ban következett be. Ezt követően még évekig háborúztak a két szomszéddal, Kambodzsával és Kínával. A porig rombolt Vietnám háborús kárainak a helyreállítása lassú és még ma is tart. A gazdasági fejlődés elindítása csak 1986 után következett be.

cikk_0_1000ut-vietnam-a-felszallo-sarkany-cikk2.jpg

Ki tud mosolyogni ennyi tragédia és szenvedés után? A vietnámi nép, és ezt őszintén teszi! Ezt akkor értettem meg, amikor a saigoni idegenvezetőnk, Mr. Giang (akinek a keresztneve folyót jelent és a Mekong Deltájában született) tapintatosan közölte: ő nem jönne be velünk a “háború maradékáról” elnevezett múzeumba (War Remnants Museum), ahol szívszorító fotók kerültek kiállításra, illetve tankok és lövedékek láthatók az udvaron. Kint maradtam vele és beszélgettünk. Sorry, sorry Ms. Maria, ugye nem bánod, hogy nem tudok bemenni, mert a borzalmak bizonyos érzelmeket válthatnak ki belőlem és olyat találok mondani ami nem illendő - mindezt kedvesen, halkan, mosolyogva mondta, mert ő buddhista. Elfogadó és megbocsátó.

Ez Vietnám, a nyitott ajtó politikájának megfelelően, minden ország barátja. Kínával jó szomszédok, jó barátok, jó elvtársak, jó partnerek. Japántól kapja a legtöbb fejlesztési segélyt. A franciák szívesen látott vendégek. A legkényesebb viszony Amerikával van. Tapintattal és emelkedettséggel viselkedik az ország lakossága az egykori halálos ellenségeivel.

cikk_0_1000ut-vietnam-a-felszallo-sarkany-cikk3.jpg

Az életszemléletük nagy segítségükre volt a túlélésben és a felülemelkedésben. A lakosság fele buddhista, ezért Vietnámban sok nevető Buddha szobrot látni, ami a jövőt jelképezi. Egy vietnámi bölcsesség, ami engem megérintett, az alábbi: “Amikor megszületsz sírsz, mások nevetnek. Úgy kell élni, hogy mások sírjanak és Te nevess, mikor elmész.”

Nevetés és mosoly, ilyen legyen a jövő. Az élet szenvedés, hát alakítsd át mosollyá. Ezt a vietnámi nép megtette, így tudnak békében élni önmagukkal és a világgal.

Love Vietnam!

Topozidu Mária
Képek forrása: canva.com

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A török tea - az együvé tartozás mindennapi rítusa
  • New York City - tippek első kézből
  • 11 kevésbé ismert tény Szaúd-Arábiáról
  • Ezért bolondul a világ a török reggeliért - ízek, sztorik és élmények egy nagy asztal körül
  • Montenegró ismeretlen vidéke az Albán-Alpokban - Gusinje és Plav

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2026.02.18-2026.02.23
összesen 2 időpontban
850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 9 éj
2025.11.18-2025.11.30
összesen 2 időpontban
2 420 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Peking-Sanghaj a puskagolyó expresszel

8 nap / 5 éj
2025.09.04-2025.09.12
összesen 7 időpontban
790 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában

15 nap / 13 éj
2025.09.30-2025.10.15
összesen 3 időpontban
1 860 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Kínai körutazás - Pekingtől Makaóig

16 nap / 13 éj
2025.09.10-2025.09.26
összesen 6 időpontban
1 670 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

11 nap / 8 éj
2025.09.24-2025.10.05
összesen 5 időpontban
1 040 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

A Kaukázus gyöngyszemei

12 nap / 11 éj
2025.09.04-2025.09.16
összesen 3 időpontban
980 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
2025.11.16-2025.11.29
összesen 3 időpontban
1 115 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.09.02-2025.09.11
összesen 15 időpontban
795 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Kappadókia, Kis-Ázsia tündérvilága

7 nap / 6 éj
2025.09.02-2025.09.09
összesen 2 időpontban
555 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023