Iditarod - Földünk utolsó Nagy Versenye

Alaszka rendkívül hosszú és hideg telei nem tették lehetővé a lovak tartását az ásványkincsekben egyedien gazdag, több mint 1,7 millió km2-nyi területű USA tagállamban. Az egymást követő „aranylázak” egyre távolabbi vidékekre vonzották a gyors meggazdagodásban bízó betelepülők tízezreit, akik kénytelenek voltak elsajátítani az őslakos indiánok és eszkimók kutyaszán praktikáit. Az 1898-ban Nome-ban talált aranyrögök hírére kitört tömeges vándorlás (Bering aranyláz) már 1.000 mérföld (1.650 km!) távolságba vezetett az északi vadon mélyére. Az emberi élet a szánhúzó kutyák kitartásának és gyorsaságának a függvényévé vált. Az észak palánkvárosainak lakói az alaszkai huskyk kezébe (mancsába) helyezték a sorsukat. Ezeknek a szánhúzóknak állít élő emléket az Iditarod, „Alaszka és Földünk utolsó Nagy Versenye”.

Iditarod nemzeti történelmi útvonal

Az Egyesült Államok 18 útvonala (gyalogösvénytől a főútig) őriz olyan egyedi, a felfedezésekhez, népességvándorlásokhoz és katonai eseményekhez fűződő nemzeti értékeket, amiért felvételt nyertek a NationalHistoric Trails hálózat rendszerébe. A 18 útvonal gondozásában és turisztikai üzemeltetésében a szövetségi kormány, az állami szervek és a civil szervezetek is részt vesznek, hiszen a hatalmas ország kulturális idegenforgalmi kínálatának egyik pillérét képezik. Alaszka egyetlen, de annál hosszabb nemzeti történelmi útvonala a 2.400 mérföld (3.960 km!) távolságot felölelő Iditarod National Historic Trail. Ez az útvonal őrzi és mutatja be a valaha csak kutyaszánon elérhető alaszkai városok, állomások, erdei fogadók és kereskedelmi állomások (trading posts) rendszerét. A nemzeti történelmi útvonal egy kijelölt 1.049 mérföldes szakaszán zajlik, minden év márciusában az Iditarod, Földünk leghíresebb kutyaszán világversenye.
A verseny mai startpontja Anchorage (Alaszka legnagyobb városa) főutcája, a névadó Iditarodpedig a déli útvonal „félútján” fekszik. A „vadonba veszett” telephelyen 1908 karácsonyán 2 szerencsés aranyásó igen nagymennyiségű és méretű aranyrögöt talált, ezt követően csak 2 év kellett ahhoz, hogy Iditarod 10.000 lakosú aranyásó várossá duzzadjon. (A néhai városnak mára ismét 0 lakosa van, de a verseny alatt az ellenőrző pontja üzemel.)
A verseny végállomása Nome 3.500 lakosú eszkimó közössége, partjain ma is mosható arany – „aranykorában”, az 1900-as évek elején még 20.000 szerencsevadásznak adott otthont.

A verseny állomásai

1908 telén az alaszkai útépítési tanács (Alaska Road Comission) Colonel Goodwin-t bízta meg egy állandó útvonal kijelölésére, a legnépesebb „vadonba veszett városok” elérése érdekében. Három hónapon át tartott a tripodok (3 egymásnak támasztott fatörzs, gerenda) felállítása, amíg a használatban lévő indián és aranyásó ösvények összekötésével és megjelölésével eljutottak Nome-be, a Bering-tenger partjára. Ezt követően a Wells Fargo kutyaszán „postakocsijai” 34 nap alatt jutottak el a „félútról”, vagyis Iditarodból Anchorage-ba, és egy-egy fogat kb. 450 kg aranyat szállított. 1908-1925 között 65 tonna, azaz 35.000.000 USD értékű sárga fémet húztak a szánhúzó kutyák Iditarodból az amerikai pénzpiacokra. (!) A kutyaszános „aranyvonat” állomásai ekkor alakultak ki véglegesen.

A mai verseny azonban nem az innen kikerülő aranyvagyon, hanem a hírhedt 1925. évi diftéria járvány legyőzése emlékének tiszteleg. Az akkor még halálos tömegbetegség a világtól teljesen elzárt (a befagyott Bering-tengeri kikötő télen hajóval elérhetetlen) Nome-ban ütötte fel a fejét, s az egyetlen reményt a túlélésre 20 kutyaszáncsapat emberfeletti mentőakciójának sikere jelentette. Az ellenszérumot hozó kutyaszánfogatoknak 5 nap alatt (!) több mint 1.100 km távolságot kellett megtenniük, s mivel amerikai történetről van szó, hát sikerrel is jártak, és megmenekült a város.
Az 1930-as évektől a repülők tömeges használatával (illetve a motoros szánok olcsósága miatt) a kutyafogatok szerepe rohamosan csökkent, sőt, szinte teljesen el is felejtődött.
1973-ig kellett várni, hogy a hagyomány újrateremtődjön, Joe Redington Sr. ekkor indította el az első évfordulós versenyt, s megkezdődött a rendezőség központjának kiépítése Wasillában. Azóta a verseny világméretű rendezvénnyé vált, értelemszerűen elsősorban az északi népek körében népszerű.

Az alaszkai szánhúzó kutyák

„Hát ezek ilyen picik?” - teszik fel a kérdést sokan, ha először látnak alaszkai husky-kat. „Nem csak kicsik, de még csak nem is fajtiszták!” - hangzik a tenyésztők dacos válasza, megannyiszor. Az alaszkai husky ugyanis nem törzskönyvezett fajta. Számos északi kutyából (malamud, grönlandi kutya, szamojéd, szibériai husky, ír szetter) „keverték ki”, egyetlen mutató, a menetteljesítmény alapján. Meglepő módon az utóbbi 5-6 évtizedben a méretük fokozatosan csökkent, hiszen a team-munkában jobban teljesítenek az apróbb, de kitartóbb egyedek. (A verseny során mérlegelt kutyák átlagos tömege 23 kg.) 24 óra alatt 150-170 km távolságot futnak le (bármilyen farkasordító hidegben), 12.000 Kcal/nap „fogyasztással”. A kereskedelmi hálózatokban kapható tápok és marhahúsok mellett előszeretettel táplálják őket hód-, illetve lazac hússal, a legkedvesebb desszertjük pedig a fókazsír. Italuk az olvasztott hólé – alapszabály, hogy az ebek hó-olvasztó vödre nélkül egyetlen csapat sem hagyhatja el az ellenőrző állomásokat!

„Nome verseny istállói”

Habár nem törzskönyvezett kutyákról beszélünk, Nome, az Iditarod célállomása mégis tenyésztési központnak tekinthető. Az 1908-ban alapított Nome Kennel Club tenyésztői a legellenállóbb és legrobbanékonyabb eszkimó kutyákat válogatták össze, de szép számban érkeztek ide szánhúzók az „alsó 48 államból” is. A régi történetek szerint az 1898. évi aranylázat követően Seattle utcáin nem lehetett nagytestű kutyát látni, hiszen amelyik csak meg tudott mozdulni, azonnal behajózták Alaszkába.
A Nome Kennel Club működését a Kentucky horseracing (az Egyesült Államok leghíresebb lóversenyistállói) szabályzatai alapján alakították ki. A versenylovak etetési, gyógyítási, edzési és nemesítési módszereit alkalmazták a kutyákra. (!) A legnemesebb „telivéreknek” a Szibériából hozott huskyk – és olykor a farkasok bizonyultak. Érdekes módon az első szibériai kutyákat megmosolyogták - sőt, csak „szibériai patkányként” titulálták őket -, azután a terepen bemutatott teljesítményük alapján, majd mindenki ezekre áhítozott.
Mivel 1925-ben a kutyák mentették meg a város létét, érthető, hogy az alaszkai mércével ma is népes település (hiszen több mint 3.000 lakosa van…) vezetősége tisztelettel közelít minden, a szánhúzó kutyákkal kapcsolatos témához.

A minden év március első szombatján induló verseny időpontja 2019-ben március 2-ára esik. Páratlan évként a déli útvonalat követik a versenyzők, tehát áthaladnak a mára kihalt, névadó Iditarod városán is. A leggyorsabbaknak 9 napra lesz szükségük ahhoz, hogy megtegyék az 1.820 km távolságot. (!) Hóban, jégben és farkasordító hidegben.
Heroikus időkre emlékező megmérettetés – heroikus résztvevőkkel 2019-ben is.

Gőgös Norbert