Fejléc menü

Hutongok = Peking lelke


 

A hutongok alkotják Peking régi lelkét, 700 éves keskeny sikátorok. Dzsingisz kán idejétől kezdve a pekingiek egyemeletes szürke téglás és cseréppel fedett otthonokat építettek.

A hutongok jellegzetes udvarháza, a Siheyuan, szabályos négyszög, alkalmazkodva a Feng Shui szabályaihoz. A város főbb útjait pontosan kelet-nyugati és észak-déli irányban jelölték ki, melyek szintén szabályos négyszög alakúak.

A Hutong egy városépítészeti fogalom egy hagyományos és mára inkább eltűnőben lévő életforma kifejezése. Maga a szó mongol eredetű, a 13. század óta ismerik a pekingiek. Jelentése víznyerő hely, ahol forrás vagy kút található. A mongolok ebben az időben alapították a Yuan dinasztiàt és a háborúban elpusztult várost újjá építették. Ekkor jelentek meg a tudatos várostervezés eredményeképpen a várost elfoglaló uralkodói rezidencia körül azok az utcák, amelyeket hutongnak neveztek. A Yuan dinasztia idejéből csak kevés maradt fenn, a ma láthatóak főleg a Ming (1368-1644) és a Csing (1644-1911) dinasztia idejéből valók.

cikk_0_1000ut-kina-peking-hutong2.jpg

A császári Pekingben az utakat és utcákat szigorú szabályok szerint alakították ki. A nagyobb utak 24 lépés, a kisebb utcák 12 lépés szélesek. A hutongok hat lépés szélesek voltak. Később eltértek ettől. Vannak tágasabbak, de a legkisebb alig egy méter széles.

A város központi részén lévő császári palota, a tiltott város körüli hutongokban a magas beosztású császári hivatalnokok éltek, míg a távolabbi részeken a kereskedők és mesteremberek hutongjai álltak/helyezkedtek el. A város külső részeiben valamivel szűkebb utcákkal és egyszerűbb épületekkel. A hutongok jellegzetes udvarháza a siheyuan, ami négy nagyobb esetenként még több kisebb épületből álló téglalap alakú együttes.

A hutongok átvészelték az évszázadokat és csak az utóbbi időben válnak az egyre növekvő urbanizáció áldozataivá. Ma már a felhőkarcolók és autósztrádák is ugyanúgy Peking városképéhez tartoznak, mint a Tiltott Város, a hutongok, a kerékpárosok vagy a riksák. A hutong negyedek közel kerültek a modern nagyvároshoz, a régi és az új együtt létezik. A hutongok nyugodt életterétől csak néhány lépés a széles sugárút forgalma. A XX. század közepén még 6000 hutongot tartottak számon, azóta több ezerrel csökkent a számuk a modernizáció eredményeként. Ez nem csak az utcák és épületek eltűnését jelenti, hanem egy évszázados hagyományokkal rendelkező életforma elvesztését is.

cikk_0_1000ut-kina-peking-hutong3.jpg

A hutong szó ma már egy életformát is jelent, a régi pekingiek életének tárgyait, szokásrendszerét, kultúráját sűríti magában. Szürke téglás házak között kis utcák, nevük általában a városfal adott részéhez vagy a hajdan ott lakók mesterségéhez vagy nevéhez kötődik. Ilyen például a Nyugati béke kapu utcája, a Wang özvegy sikátora vagy a Kígyókereskedők átjárója.


Topozidu Mária
Képek forrása: canva.com

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • New York City - tippek első kézből
  • 11 kevésbé ismert tény Szaúd-Arábiáról
  • Ezért bolondul a világ a török reggeliért - ízek, sztorik és élmények egy nagy asztal körül
  • Montenegró ismeretlen vidéke az Albán-Alpokban - Gusinje és Plav
  • Üzbegisztán TOP7

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2026.02.13-2026.02.18
összesen 2 időpontban
850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Tanzánia

Szafari Tanzániában, zanzibári pihenéssel

12 nap / 9 éj
2025.11.18-2025.11.30
összesen 2 időpontban
2 420 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Peking-Sanghaj a puskagolyó expresszel

8 nap / 5 éj
2025.09.04-2025.09.12
összesen 7 időpontban
790 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Peru

Az inkák nyomában

15 nap / 13 éj
2025.09.30-2025.10.15
összesen 3 időpontban
1 860 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Kína

Kínai körutazás - Pekingtől Makaóig

16 nap / 13 éj
2025.09.10-2025.09.26
összesen 6 időpontban
1 670 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Srí Lanka

Nagykörút Srí Lankán

11 nap / 8 éj
2025.09.24-2025.10.05
összesen 5 időpontban
1 040 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

A Kaukázus gyöngyszemei

12 nap / 11 éj
2025.09.04-2025.09.16
összesen 3 időpontban
980 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Vietnam

Körutazás Vietnámban

13 nap / 10 éj
2025.11.16-2025.11.29
összesen 3 időpontban
1 115 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.09.02-2025.09.11
összesen 15 időpontban
795 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Törökország

Kappadókia, Kis-Ázsia tündérvilága

7 nap / 6 éj
2025.09.02-2025.09.09
összesen 2 időpontban
555 000 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023