Endrei Judit - A sokarcú Grúzia 1. rész

Egy utazás számomra soha nem akkor kezdődik, amikor repülőre vagy autóbuszra ülök, hanem jóval korábban. Útikönyveket lapozgatok, fotókat nézegetek, olykor valami szépirodalmat is elolvasok, csak hogy ráhangolódjam arra a világra, ahova éppen útra kelőben vagyok.

Megjegyzem, a mai útikönyvek nyomába sem léphetnek a régieknek, legalábbis az én elvárásom szerint. A maiak lehet, nagyon praktikusak, színesek, sok-sok kis térképpel, múzeumi címekkel, éttermi kalauzokkal, szállásajánlatokkal…Viszont nekem túl szűkszavúak a leírások, mindössze néhány mondat a látnivalókról, azok történelméről éppen csak valami. Ezért bizony elő szoktam kotorni a saját ősrégi útikönyveimet, azokat bogarászom át a készülődés során. 

Néhány héttel ezelőtt Grúziában jártam. Nem terveztem, váratlan ajándék volt ez az 1000 Út utazási irodától, akikkel egy időre összekötöttem utazási „sorsomat”. Segítem a munkájukat, hogy még többen megismerjék őket, magas színvonalú, különleges útjaikat. Ők pedig lehetővé teszik számomra, hogy bakancslistám néhány szép álmát valóra váltsam.

Még a télen valamikor megkérdezték: „Lenne kedved elutazni Grúziába?” Számomra ez csupán költői kérdés volt, mert bármikor, bárhova máris indulnék, csak az anyagi lehetőségeim szabhatnak határt! Még kérdőjel sem került a mondat végére, máris elhangzott „igen!”.

Korábban sokat hallottam Grúzia szépségéről, és valóban, az interneten talált gyönyörű fotók azon nyomban elvarázsoltak.

Hiába kerestem Grúzia útikönyvet, nem létezik, viszont interneten felfedeztem egy történelmi regényt, Grigol Abasidze A koronás csábító c. kalandregényét. A szerző a mai grúz irodalom Európa-szerte ismert egyénisége, romantikusan vérbő, érdekes és izgalmas történelmi regénye ötvözi a valóságot és a képzeletet, a történelmi tényeket és a művészi fantáziát, a XIII. századi, távoli Grúziába kalauzolja el az olvasót. A valaha legendás hatalommal rendelkező Grúz Birodalom új, ifjú uralkodóját, Lasát csak az élet örömei, a tivornyák, a szép nők érdeklik, nem törődik az ország gondjaival s a hatalomra éhes főurak intrikáival, aminek később súlyos következményei lesznek.

A történelmi regény romantikus mesefűzése, filmszerűen pergő monumentális csatajelenetei, a tomboló szenvedélyek, nagy érzések és érzelmek magával ragadtak olvasás közben. No de nem könyvajánlót készülök írni!

Úgy döntöttem, erről az útról nem kronológiában mesélek, hanem inkább „küldök” néhány képeslapot. És ideteszek mellé a saját fotóimból is, így olyan lesz, mintha éppen azt és úgy látnátok, ahogy én láttam.

A Kaukázus ölelésben, Európa és Ázsia határán fekszik ez a csodaszép, sokarcú ország. Miért mondom, hogy sokarcú? Egyszerűbb, ha felsorolom, mi minden várja itt az utazót: tengerparti fürdőzés, vadvízi evezés, és még sok más extrém sport, valamint kerékpározás, campingezés, hegymászás, téli sportok, vadászat, halászat, gyógyfürdők, a borvidékek, a gasztronómiai kalandozások, ez sem kevés, pedig biztosan kihagytam valamit. Természetesen nem próbáltam ki mindezeket, de ha akartam volna, akár…

A grúzok hazájukat Szakartvelonak nevezik, magukat pedig kartvelebinek. Különleges ország, különleges nép, de még az írásuk is teljesen egyedi, semmi más nyelvhez és abc-hez nem hasonlítható. Erről beszélgetve egyik grúz kísérőnkkel, előtört belőlem a magyar virtus. Elkezdte magyarázni, milyen különleges hangjai vannak a grúz nyelvnek, a dz, a dzs…Na idefigyelj kiskomám, nézd csak, ez a „c”, ez meg a „s” hang. Ha egymás mellé kerülnek, cs lesz belőle, és ha a g meg az y, akkor gy-nek mondjuk ….csak azért nem folytattam a „nyelvi vetélkedést”, mert indult a buszunk.

Folytatás következik.

A cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.