Fejléc menü

Endrei Judit - A Selyemút szépségei 3. rész



Kényelmes, légkondicionált gyorsvonattal utazunk, a 480 km-es távot kb. 6 óra alatt tesszük meg, a Kizil Kum sivatagon át. Mi, európaiak, ha azt a szót halljuk, sivatag, rögtön a homokdűnék jelennek meg előttünk. Most is erre számítottam, de hamar szembesültem vele, hogy ez inkább köves sivatag, száraz kórókkal tele… Sok évvel ezelőtt nem járt erre sem vonat, sem repülő, sem autó, teve karavánok szelték át a sivatagot, nem hat óra, hanem bizony hetek alatt.

Kizil-Kum

A Kizil-Kum, a „vörös homok” a világ 11. legnagyobb sivataga. Területe Üzbegisztánt, Kazahsztánt, Türkmenisztánt érinti, és több mint háromszor nagyobb, mint Magyarország. Útközben nem unatkozunk, kérdéseinkkel „szórakoztatjuk” idegenvezetőnket, Mari Lacit, aki fáradhatatlanul, érdekesen mesél, nem meglepő, hogy más magyar csoportok utasai is leülnek mellénk: ugye nem baj? – mondják. Így aztán gyorsan el is repült az a hat órauhara első pillantásra megtetszik, emberi léptékű város. És amit nagyon értékelek az 1000 út szervezéseiben, a szállásunk most is a város szívében van, kilépünk a hotel ajtaján, és ott vagyunk az élet kellős közepén.

Buhara - egy kis történelem

Ezt a vidéket legalább öt évezrede lakják, de igazi jelentőségét a Selyemút adta meg, ami Nagy Sándornak köszönhetően alakult ki i.e. néhány száz évvel korábban és fejlődött, vált kiemelkedően jelentős kereskedelmi útvonallá. A város nevének eredetére többféle magyarázatot is találtam, nekem ez tetszik a legjobban: a „ Buhara ” helynév a buharak („boldog hely, szerencsés föld”) szogd – maradjunk annyiban, egy régi nép – kifejezésre vezethető vissza. 

cikk_5876_cikk_palota.jpg

A következő érdekességet olvastam: Buhara „kulturális rétege” több mint 20 méter. Ilyen mélységben a régészek lakó- és középületek maradványait fedezték fel, edényeket és érméket, szerszámokat és ékszereket találtak. De a magas talajvíz nem tette lehetővé a régészek számára a legmélyebb réteg elérését, tehát a megalapításának idejéről tanúskodó legősibb tárgyakat víz rejti, ezért a város valódi korát még homály, vagyis víz fedi.
Buhara a középkorban – a 10. század körül - az egész Közép- és Közel Kelet kultúrájának, tudományának és muszlim teológiájának középpontja volt, híres tudósok, teológusok, írók, művészek éltek itt. 

A buharai vár – az Ark - az emírek székhelye volt évszázadokon át. Az Ark helyén már az arabok hódítása előtt is erőd állt. A mai formáját a 9-10. században kapta, egy mesterséges dombon emelték, a magassága néhol a 20 métert is meghaladja, így szinte uralkodik a város felett. A háborúktól sokat szenvedett várban volt az emír palotája, háreme, trónterme és fogadóterme is. Tekintélyt parancsoló a főbejárata, amelynek erkélyéről a kán sok kivégzést nézhetett végig. Állítólag sokszor szó szerint patakokban folyt a vér. A kivégzéshez sokszor már annyi is elég volt, hogy valaki idegenként tévedt erre. Arra pedig jobb nem is gondolni, hogy mit tehettek egy hitetlennel.

Kalján mecset és minaret

A Buharai Nagy mináré Kalján mecset Közép-Ázsia legnagyobb és legépebben maradt templomépülete, mely a nyitott mecsetek típusába tartozik, tehát udvara és fedett galériái vannak, óriási területén akár ezer hívő is elfért. A tér lenyűgöző építménye a Kalján minaret, ez egyben a legrégebbi építmény is. 1127-ben építették, magassága: 46,5 méter, a mai napig Buhara legmagasabb építménye. Érdekessége, hogy a föld alá még 10 méterre nyúlik le, ott a szélessége eléri a 9 métert, tehát biztonságosan megalapozták. Ezért is élt túl sok száz éven át mindent, földrengéseket, háborúkat. A minaret nemcsak az ima összehívására szolgált, hanem onnan mondták el a Kán fontosabb bejelentéseit, és elég gyakori volt, hogy valakit, akit bűnösnek találtak, egyszerűen ledobták a tetejéről.

cikk_5877_cikk_piac.jpg

Bazár

A keleti városok elképzelhetetlenek a bazárok nélkül, persze sokkal nagyobbak voltak és sokkal fontosabb szerepet játszottak az emberek életében, mint ma. Napjainkban már inkább turista látványosság lett a legtöbb helyen. Pedig a bazárok valaha nemcsak kereskedelmi helyként szolgáltak, hanem az emberek ott tartották a kapcsolatot egymással, hozták-vitték a híreket. De szórakoztatási lehetőséget is megtalálták itt, hiszen a bazárban bábosok, bohócok, különféle mutatványosok is megjelentek.

Sok kis üzlet található a buharai bazárban is, a legtöbben szőnyegeket, szépséges textileket, színes kerámiákat árulnak. Az egyikben teát kínálnak, gyógynövényekből is, természetes dolog, hogy meg is kóstoltatják velünk. Egyébként is imádom a kóstoltatást. Sok bazár édesség választékát sikerült már így végig kóstolnom! Egy másik boltba is bemegyünk, ott késeket, ollókat lehet kapni. Ezek nem igazán hoznak lázba, de képzelje, kedves Olvasó, mintha a tulaj személyében mintha a sok éve elhunyt Édesapám jelent volna meg! Természetesen fotót is kértem az úrtól, mosolygós arcát hazahoztam magammal.

cikk_5875_cikk_kostolas.jpg

Este különleges programot szerveztek nekünk, nem a szállodában vacsoráztunk, hanem egy családnál – akik erre persze be vannak rendezkedve - kóstoljuk meg az egyik helyi specialitást. Üstben főzik a rizst, bárányhússal, zöldségekkel, szerencsére nem akkor kezdték főzni! Nagyon finom volt, a rizses húshoz hasonlítanám, persze helyi fűszerekkel ízestve!

cikk_5878_cikk_tanc.jpg

A másnap este is emlékezetesre sikeredett, mert akkor egy divatbemutatón csodálhattuk meg, hogyan ötvözik az üzbég divattervezők a hagyományt és a divatot.

Még egy buharai emléket hadd idézzek fel a számtalan látnivaló és élmény közül. Este útitársaimmal kisétáltunk a főtérre, hogy kipihenjük az egész napos jövés-menés fáradalmait. Hamar felfedeztük, hogy az egyik - hozzánk képest - elegáns étterem teraszán kellemes zenét játszik a zenekar. Nem sokáig maradtunk ülve. Mivel nagyon sportosan – utazáshoz alkalmazkodva – voltunk öltözve, eszünkbe sem jutott bemenni, abban viszont senki és semmi nem akadályozott meg bennünket, hogy a kerthelyiségen kívül, a közelben táncra perdüljünk. Egy pillanat alatt már nemcsak mi roptuk, hanem csatlakoztak hozzánk fiatalabb és idősebb, helybeli nők. Nagyon szeretem, amikor szavak nélkül kapcsolódunk össze a helyiekkel, a világ valamelyik távoli sarkában.

A cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.

A Selyemút nyomán-Üzbegisztán utazásunkat ITT találja.

Endrei Judit

 

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.04
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.26
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023