Bronzkori művészek tárlata a Sarmish-szurdokban

2017.09.15

Üzbegisztán fő turista célpontjai, Hiva, Buhara, Szamarkand, Shahrisabz, Taskent mellett rengeteg érdekes látnivalót rejt az ország. Ezek egyike a Sarmish-szurdok, amely a Karatau vonulatába mélyül.

A Karatau sztyeppei, félsivatagi környezetből emelkedik ki, több csapadék öntözi lejtőit, völgyeiben források fakadnak, amelyek régóta lehetővé teszi az emberek megtelepedését.

Ősidők óta a Karatau-vidék az emberek és állatok évszakos vándorlási útvonalainak metszéspontja. Az emberi letelepedés nyomai egészen a kőkorig nyúlnak vissza. Mintegy 20 km²-es területen ennek napjainkig jól látható nyoma a több ezer sziklarajz, illetve nomádok temetkezési és pogány oltárok helyei.

A sziklarajzokat az újkőkortól a középkorig különböző korszakokban vésték a sziklák felszínére. A régészek e rajzok alapján tudják rekonstruálni, hogy milyen állatok éltek hajdan a területen és mivel foglalkoztak a környéken élő emberek. A völgy kb. 2,5 km hosszú szakasza már az ősidőktől szent hely lehetett, ahol a környék lakói szent ünnepeiket, rituáléikat végezték.

A kopár kőzetfelszíneken sivatagi máz illetve kéreg képződik. A kőzetekben kialakult hajszálrepedésekbe az éjszakai lehűlés során a levegőből kicsapódó nedvesség a kőzet belsejébe szivárog.

Nappal a felmelegedő kőzet belsejéből folyamatosan elpárolgó víz oldott mangánt és vasat tartalmaz. A víz a kőzet felszínére jutván elpárolog, az oldott fémtartalom pedig kicsapódik. Ez a folyamat eredményezi a sivatag köveinek felszínén létrejövő fényes mázat. A folyamat többször is lejátszódik, így az egyes kődarabokon kicsapódott réteg vastagsága akár több centimétert is elérhet. Ha a többszáz, esetleg többezer év alatt kialakult sivatagi mázat eltávolítják óriási kontraszt lesz az általában sötét máz és a világosabb kőzet színe között.

Dr. Mari László