Fejléc menü
Borúton Dél-Afrikában
Lassan már megszokottá válik, hogy az 1000 Út Utazási Iroda minden évben kirukkol valami különlegességgel. Idén sem kell csalódni azoknak, akik újdonságra vártak. Dél-Afrikáról, a „Szivárvány ország”-ról többet vagy kevesebbet már mindenki hallott. Nevéről az oroszlán, a bivaly, az orrszarvú, a zsiráf jut először eszünkbe és valószínűleg sokkal kevesebben vannak, akik a bort és a különleges ételeket is a turisztikai vonzerők közé sorolnák.
Ugyanakkor annak megjósolásához sem kell különösebb tehetség, hogy akik részt vesznek az 1000 Út Utazási Iroda október 23-án induló, tizenkét napos útján Dél-Afrikába, e tárgyban erősen megváltozott véleménnyel térnek majd haza. Az is biztosra vehető, hogy a borral és a helyi gasztronómiai érdekességekkel való ismerkedésen túlmenően az utasoknak egyéb, kulturális élményekben is részük lesz. Az út változatosságát már maga az ország zászlaja is jól mutatja, benne a múlt és a jövő szimbólumait helyezték el. A piros, a fehér és a kék a régi búr-angol lobogóból van, a fekete a sárga és a zöld az ANC-nek, az Afrikai Nemzeti Kongresszusnak a jelképe. Ahogy a zászlón, úgy a valóságban is jól megférnek ezek a különböző tartalmak egymás mellett. Az ország ma politikailag nyugodt és ha sötétedés után nem kóborolunk el egyedül a városok ismeretlenebb részeire, úgy a turisták számára is biztonságosnak mondható.
Szervezését tekintve az út három fontosabb pilléren nyugszik – tudtuk meg az idegenvezető, Sasvári Nóra – elbeszéléséből. Három területet jár körbe. Az egyik Fokváros és környéke, a Jó Reménység Foka, amit eredetileg Viharok fokának neveztek – nem minden ok nélkül. Fokvárosban az egyik érdekesség a Company’s Garden a Holland Kelet-indiai Társaság itt hozott létre 1652-ben utánpótlási állomást a hajói számára. Ma ritka növényekben gazdag, látványos, Botanikus kert van a helyén. Az ismerkedés a várossal a nagyon hangulatos Bo-Kaap, a Maláj negyed felkeresésével folytatódik, az 1700-as évek közepétől itt telepedett le a muszlim lakosság, valamint a felszabadított rabszolgák. Az apartheid megszűnte után, a szabadság jelképeként a házaikat szép színesre festették.
Sok itt a zenész és a mai napig innen indul a karnevál. A vendégek itt ismerkedhetnek majd meg Fokváros történetével egy zenés vacsora keretében úgy, hogy még angol nyelvtudás sem kell hozzá, a zene önmagáért beszél. Másnap szép sétát lehet tenni a tengerparton és a régi kikötő, a Waterfront éttermekben, hangulatos bárokban gazdag területén, ahol a közelben még legalább öt-hat múzeum is található. Ha jó az idő, lehetőség lesz a kabinos felvonóval feljutni a híres Tábla-hegy tetejére, ahonnan csodás kilátás nyílik a városra és a tengerre. Szerepel a programban a Börtön sziget felkeresése, mely először postaszigetként működött, később a leprások telepe volt, végül – az apartheid idején – börtön lett. Itt raboskodott a későbbi államelnök, Nelson Mandela is.
Az út második pillérét a borvidékek felkeresése képezi. A legrégebbi borászatok Fokváros közelében találhatók. A várostól mintegy 50 kilométerre fekvő Stellenbosch, mediterrán éghajlata miatt kiválóan alkalmas szőlőtermesztésre. Számos olyan pince működik itt, aminek történelmi, kulturális háttere is roppant érdekes. A pincészetek felkeresésére, borkóstolásokra a túra szervezői két napot szánnak, ügyelve arra, hogy a kiváló borok mellett nem szoruljanak háttérbe a vidék gasztronómiai érdekességei sem. Igaz ugyan, hogy bármelyik országban a tengerpart-közeli területeken a halételek nagy bőségét kínálják, itt azonban egy svédasztalos vacsora során olyan – Magyarországon szinte hozzáférhetetlen – különleges húsokból készült fogásokat is kóstolhat az arra vállalkozó, mint a strucc, a krokodil, az antilop és a kudu.
A cikk folytatása ITT olvasható.
Az eredeti cikk a www.utazonet.hu-n látható.
A cikk szerzője: Révay András
Cikkek szűrése
Legújabb cikkek
Ajánlott utazások
A Selyemút nyomán Üzbegisztán
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!
Elismeréseink
© 1000 ÚT Utazási Iroda. Engedélyszám: U-001681/2015 Adószám: 25378425-2-42