Fejléc menü

Bali kiemelt kulturális látnivalói


 

Azt hiszem, nyugodtan mondhatjuk, nincs még egy olyan hely a földön, mint Bali!

Indonézia legnépszerűbb üdülőhelye, ahol egyszerre lehet vulkánokat megmászni, hullámokon lehet szörfözni, illetve elképesztő templomokat és palotákat lehet felfedezni – és az „unalom” szó máris törlődik a fejünkből. Egy utazás Balira egy nagy kaland, történjen az akár télen, nyáron vagy akár Bali szilveszter idején. Egy Bali nyaralás nem csak tengerparti pihenésről szól, hiszen a sziget rengeteg különlegességet is kínál. Akikben felmerül a kérdés, hogy „Mit nézzek meg Balin?”, azok számára megkönnyítjük a helyzetet, ugyanis a sziget kulturális látnivalóinak hosszú sorból ajánlunk néhány kiemelt látványosságot.

 

Besakih templom

A Besakih templom Bali legnagyobb hindu templomegyüttese, illetve ez a templomegyüttes a legszentebb és legfontosabb a szigeten. Már az ősidők óta szent helyként tisztelték, létezésének első feljegyzése egy i.sz. 1007-ből származó feliratból származik, a 15. század óta pedig a hinduizmus központi templomának tekintették Balin. Az 1000 méter magasan, az Agung-hegy délnyugati lejtőin fekvő, „Bali anyatemploma”-ként is ismert létesítmény 86 templomot foglal magában. Csodával határos módon túlélte az 1917-es földrengést, bár számos templomát újjá kellett építeni, és az 1963-as katasztrofális vulkánkitörést is. A lélegzetelállító tájjal körülvett templom bámulatos rizsföldek, hegyek, dombok és patakok között fekszik, az Agung-hegyen való elhelyezkedése pedig misztikus jelleget kölcsönöz a templomkomplexumnak, a helyi balinézek számára a szentély meglátogatása egyben egy különleges zarándoklat is. Egy hatalmas lépcső vezet fel a számos különböző templomhoz, amelyek különféle funkciót töltenek be. Telihold idején zarándokok nyüzsögnek a templomban, az Odalan fesztivál alkalmával pedig nagyon látványos a templom díszítése (Odalant minden 210. napon ünneplik). Akik egy Bali utazás alkalmával felkeresik ezt a létesítményt, azok testközelből átélhetik, hogyan gyakorolják a vallásukat a helyiek.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok4.jpg
Kép forrása: https://www.jonnymelon.com

Puri Saren palota

Egy időutazáson vesz részt, aki ellátogat Puri Saren Ubudba, vagyis az Ubud-palotába, amely Bali egyik híres történelmi helyszíne. A Tjokorda Putu Kandel (1800–1823) uralma idején épült, szép állapotban megmaradt, a hagyományos balinéz építészetet jól példázó palota egy bájos kerttel is rendelkezik. A palotában sétálva kellemes érzések hatják át a látogatókat, tágas termei hangulatosak, a kertben lévő banánfa pedig a melegben hűs menedéket nyújt. A palota építészetét a luxus és az elegancia hatja át, szinte minden szeglete magas művészi ízléssel készült. Minden bejárat mellett szobrokat állítottak fel, az ajtók balinéz módon kerültek kifaragásra és arany színnel díszítettek. Az épületben sétálva összezavarodik a látogató, mit fényképezzen le, mert minden szeglet annyira lenyűgöző. A kezdetben az ubudi királyi család hivatalos rezidenciájaként szolgáló palota ma a balinéz művészetek őrzője, és a hagyományos táncelőadások egyik fő helyszíne. Minden este zenekaros előadásokat szerveznek (az előadásokra a belépőjegyek általában délután vásárolhatók meg). Bali körutazások kihagyhatatlan programja a palota látogatása.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok1.jpg
Kép forrása: https://www.gorgeousunknown.com

Gunung Kawi templom

Mi lehetne annál érdekesebb, mint egy 11. században épült ősi hindu templomegyüttes meglátogatása? A Gunung Kawi templomkomplexum a Pakerisan-folyó mellett található. A helyiek úgy vélik, hogy a folyó vize megszenteli Gunung Kawit, ebben lehet némi igazság, mivel a hely nem csak szép, hanem nyugodt és békés hangulatú is. A templom egyetlen megközelítési módja, ha körülbelül 300 lépcsőfokon fellépdelünk. A fáradozás jutalma a festői kilátás a környező buja zöld rizsteraszokra és a dzsungelre, illetve a kellemesen lengedező szél. A templom egy tíz candiból álló gyűjtemény, amelyeket a völgyfalakba véstek be, és amelyek az ősi királyok lelkeinek adnak otthont. Egyes candi feliratok arra utalnak, hogy a létesítmény a 11. században készült. A Pakersian-folyó Gunung Kawi központi részén folyik át, a két partot egy híd köti össze. A folyó mindkét oldalán 5-5 candi látható. A templomhoz vezető út mentén az úttól balra és jobbra több üzlet található, ahol különféle kézműves termékeket árulnak. A templomba belépve sálat szükséges viselni, ez akár az üzletekben is megvásárolható vagy a templom bejáratánál ingyenesen kölcsönözhető.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok3.jpg
Kép forrása: https://www.remotelands.com

Ujung vízipalota

Ha egy másik nagyszerű palotába szeretne ellátogatni, hogy gyönyörködhessen a régi idők kiváló építészetében, akkor keresse fel a fenséges Agung-hegy lábánál fekvő Ujung vízipalotát is. A létesítményt 1909-ben Karangasem uralkodója építtette, 10 hektáron terül el, három nagy tóból és számtalan hatalmas medencéből áll, amelyeket hosszú, elegáns hidak és ösvények kötnek össze, és amelyeket a sziget gazdag történelmét bemutató építmények mellé építettek. Egy hídon gyalogolhatunk át a főépítményhez, ahol a díszes szökőkutakkal ékesített területen sétálhatunk. A látogatókat lenyűgözi a létesítmény pompája, mivel az Agung-hegy 1963-as vulkánkitörése után a palotát teljesen felújították. A komplexum legmagasabb szintjének csúcsán egy orrszarvú szobrot találunk, amely alatt egy bika szobor áll. Erről a magaslatról csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a dombokra a buja, zöld erdőkkel, az Agung-heggyel és a zöldellő, teraszos rizsföldekkel. A vízipalota végén található kert annyira csodálatos, hogy megkoronázza az épület látogatásának élményét.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok.jpg
Kép forrása: https://phinemo.com

Tanah Lot templom

Képzelje el egy romantikus balinéz templom képét, amely magasan a sziklán helyezkedik el, és a nyílt óceán felé néz. Lent a hullámok csapkodják a sziklákat, a háttérben az alkonyati égbolt drámai színei tobzódnak, amelyeket a lassan eltűnő nap világít meg. Nem véletlen, hogy Bali körutazások alkalmával ezt a templomot sem hagyják ki. A Tanah Lot templom története a 16. századig nyúlik vissza, és Bhatara Segara, vagyis a tengeristen imádására építettek fel. Tanah Lot apálykor gyalog is megközelíthető, de dagálykor az utat ellepi a víz, és úgy tűnik, mintha a templom a tenger tetején lebegne. Tanah Lotot Odalan ünnepének idején érdemes felkeresni, amelyet 210 naponta tartanak meg. Ezen a napon balinéz nők sora látó, akik kecsesen lépdelve áldozatokat cipelnek a fejükön, hogy Tanah Lot templomában imádkozzanak. Élje át, amint a nap lassan eltűnik a horizonton túl, a nyílt óceánban, mert ez egy hihetetlen látvány lesz, amelyet egész életében kincsként őrizhet.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok2.jpg
Kép forrása: https://www.thrillophilia.com

Ulun Danu Batur templom

Az Ulun Danu Batur balinéz hindu templom a sziget második legjelentősebb hegyi temploma az Agung-hegy lejtőjén található Besakih templomkomplexum után. A templom a Batur-tó partján található, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a tóra és a környező hegyekre. A komplexumban körülbelül 9 kisebb templom található, amelyek több mint 200 különböző szentélyt és pavilont foglalnak magukban. Jelenlegi helyét 1926-ban hozták létre, miután a vulkán lábánál lévő eredeti helyéről átköltöztették ide, ugyanis a Batur-hegy kitörése során a láva megkárosította az egykori helyszínt. A komplexumot a tavak és folyók istennőjének, Dewi Danunak szentelték fel, emellett a templomban található szentélyek különféle istenségeket tisztelnek, amelyek főleg a balinéz mezőgazdasági élettel kapcsolatosak. Sétálgasson a szentélyek között, majd üljön le, szemlélődjön, és engedje, hogy a szakrális hely hangulata magával ragadja.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok5.jpg
Kép forrása: https://www.wallart.com

Taman Nusa skanzen

A Taman Nusa egy skanzen, amelynek célja, hogy átfogó és interaktív élményt nyújtson Indonézia számos etnikai csoportjának kultúrájáról. A Melangit-folyó mentén, természetes növényzettel teli dombokra néző komplexumot úgy tervezték meg, hogy a természet és az építmények egységes harmóniát alkossanak. A 10 hektáros területen több, mint 60 hagyományos házat helyeztek el, amelyek közül néhány több száz éves. A vendégek megtekinthetik a helyi kézművesek által végzett mesterségeket, miközben bepillantást nyernek a múlt mindennapi életstílusába és rituáléiba, valamint élő zenei előadásokba. Amellett, hogy a látogatók megismerhetik a nemzet történelmét, a park lenyűgöző bepillantást nyújt az Indonéziát alkotó számos különböző sziget életmódjába. A pápuai házak megtekintése után figyelje meg, amint egy timori szobrász a vésőjével egy faház bonyolult díszeit faragja, majd térjen be Flores szigetének hagyományos házába, és tanuljon meg néhány ősi technikát egy szakértő takácstól. Ilyen, és még ennél is jobb élmények várják a vendégeket a skanzen területén.

cikk_0_1000ut-indonezia-bali-latnivalok10.jpg
Kép forrása: https://www.balitouractivity.com

 

Bartos Szilvia


Ha Bali üdülést tervez, akkor irodánknál garantáltan megtalálja a legjobb ajánlatokat, de szilveszteri Bali programokat is ajánlhatunk Önnek.

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.04
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.26
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023