Baku, avagy Európa „mesés keleti” szeglete

Ha az ember sötétedés után gyalogszerrel elindul Baku főteréről, a Szökőkút térről  a fényárban úszó főutcán, egészen furcsa impressziók ragadják magával. A „jó petróleum korszak” szűk fél évszázadának szerencsés emlékezetű évei szinte hajszálpontosan esnek egybe itt öreg kontinensünk „boldog békeidős” időszakával. Szebbnél szebb, nagypolgári eleganciával megálmodott és kivitelezett paloták szegélyezik a hullámzó díszburkolattal és térbútorokkal, kivilágított szökőkutakkal ékesített, nyílegyenes sugárút jellegű sétáló utcát. A mi, Osztrák-Magyar Monarchia  pompáján edződött szemünk számára is meglepően könnyedek az itáliai építészek, és lenyűgözően pazar ornamentikájúak a keleti mesterek palotái.

A nagy, Bakuban iskolát teremtő és a város karakterét meghatározó lengyel építészek alkotásai pedig egészen egyszerűen otthonossá teszik ezt a várost számunkra. Mint ahogyan az olaj átható illata, úgy úszik a pénzé is a levegőben, korszakokat átívelően. De az utcán hullámzó, pozitív kisugárzású tömegből itt, a város szívében nem a milliárdokért épített hivalkodás emelkedik ki épületek formájában, hanem a teremtő erő: élő, lüktető példája e város annak a törekvésnek, hogy egy természet adta lehetőséggel hogyan lehet úgy élni, hogy abból  maradandó érték szülessen. Kő, vas, üveg, fa által egy világ, mely minden benne élő számára élhető és szemet-lelket gyönyörködtető immár több mint egy évszázada. Persze, itt is lesújtott a történelem, egy kozmopolita, ezerarcú, színes világot megtépett és elsöpört a vad nacionalizmus és a tomboló nagyhatalmi érdekek sora azt első világháború sötét éveiben. Majd itt is történelmi távlatokban rombolt a lefelé egyenlősítő kommunizmus, örökül hagyva számos, hamu alatt elevenen máig izzó, egymás ellen feszülő indulatot. De ha tudjuk is ezt, itt ebből ma vajmi kevés látszik. Karácsonyi életérzésünk van egy siíta iszlámvallású országban, októberben. És béke. Általános boldogság. A főutca fényei fölé emelkedő éttermünk „sky bar” tetőteraszáról nézzük ezt a világot. Korona és virág alakú díszek világítanak az utca felett apró izzók ezreiből kirakva, a háttérben a Láng Tornyok tizenötezer led lámpa fénye hol kékesre vált, hol vörös lángnyelvekbe borítja a tornyokat, hol pedig azeri zászlót formáz.

Mindez este tízkor, húsz fokban, lágy szélben. Ha a karcsú, jellegzetes üvegpoharunkból kifogy forró török teánk, szinte észrevétlenül töltik újra a pincérek. Jó ez a város. Több annál, hogy csak kipipáljuk a bakancslistánkon. Ide csak hangulatokért, miliőkért is érdemes visszajárni.

Tanács Gábor