Ani, Kelet-Törökország elfeledett szellemvárosa

Ani ma szellemjárta, hatalmas kiterjedésű rommező, a Világörökség része. Egykor a világ egyik legnagyobb városa volt, és egy kis fantáziával ma is elképzelhetjük eredeti pompáját. Hatalmas kapuja és ősi romjai felé közeledve felsejlik a vastag falak mögötti, egykori pezsgő élet, melynek a gazdagság, a kereskedelem, a kultúra és a vallás egyaránt fontos része volt.

Ani, a termékeny vulkáni tufára épült egykori örmény főváros ma a határhoz nagyon közel, Kelet-Törökországban található, melyet az UNESCO hat éve emelt be hivatalosan a világ kulturális örökségének kincsei közé. Távol fekszik a legközelebbi településtől, elhagyatott és egzotikus a maga valójában, de egykor nyüzsgő kereskedelmi központként állt az ősi Selyemút elágazásában, az Anatólia szívébe tartó kereskedelmi útvonalak kereszteződésében.

Kívülről a város hatalmas falai és bástyái erődítményszerűnek tűnnek, és a terület mérete csak a fenséges Oroszlán kapun belépve válik nyilvánvalóvá. Aki tökéletesen megőrződött, grandiózus, az idők próbáját kiálló épületegyüttesre számított, az valószínűleg csalódni fog. Az évszázadok, a természet, az emberek, a földrengések és a háborúk mind nyomot hagytak itt. Ani mára hatalmas romvárossá vált, melynek minden köve évszázadok történelméről-történetéről mesél. Örményekről, bizánciakról, szeldzsukokról, oszmánokról, szaszanidákról, oroszokról, 23 különböző kultúra és dinasztia képviselőiről.

A régészeti lelőhelyet keletről és nyugatról mélyen a talajba vájódott szurdokok határolják, melyek természetes határvonalként és egyben védelmi árokként is működtek. A területen először 5000 éve telepedtek meg az emberek, akik a közeli Akhurian (mai nevén Arpaçay) folyó partját választották lakhelyükül. A város a legcsillogóbb korszakát a 10-11. században élte, amikor a Bagratid Örmény Királyság fővárosa lett. Lakóinak száma meghaladta a 200 000 főt, ami lényegesen több volt akkoriban, mint London népessége (ami kevesebb, mint 18 000 főt számlált). Az ősi város minden szegletében különleges elemeket fedezhet fel az értő szem: a szeldzsukok jellegzetes, geometrikus mintáitól a freskókon át a gazdag faragványokig és az örmény rituálék, a keresztény és muszlim vallásos hagyományainak elemeiig minden megtalálható a tolerancia ősi városában.

A hely ránk gyakorolt hatása misztikus volt. Egy szép és szeles, kora őszi napon barangoltunk ősi ösvényein. Szinte egyedül jártuk az útjait, mintha hosszú idő óta mi lennénk az első látogatói. Persze, a falak mögött itt-ott régészeti feltárások folytak, a mecsetben pedig összefutottunk Mr. Polgarral, aki Ausztráliából látogatott ide a családjával, és emlékszik pár magyar szóra, melyet emigráns szülei tanítottak neki. A legmeghatározóbb épület a katedrális, az örmény építészet lenyűgöző darabja – még így, romjaiban is. Az ősi árkádok alatt áldást énekeltünk, megünnepelve legvagányabb utastársunk, a 85 éves Kardos Ferenc születésnapját. (Az igazat megvallva az ünneplés napokig tartott: az Ararát lábánál borozással, tortával és tánccal kiegészülve. Megérdemelte, mert vérbeli utazó, aki többször maga mögé utasította a társait a meredek hegyi ösvényeken is.)

Ez az egykori keresztény katedrális a jelentőségét akkor is megőrizte, amikor a történelem során gazdát cserélt: ez lett az első hely, ahol Anatóliában muszlim imára gyűltek a szeldzsuk törökök, miután meghatározó győzelmet arattak a manzikerti csatában 1071-ben. Ez a diadal nyitotta meg számukra Anatólia kapuit. 1319-ben földrengés rongálta meg, majd a mongol tatárok tették a dolgukat, aztán a város hanyatlásnak indult: a 17. századra lakatlanná váltak a hatalmas mezőn elterülő kolostorok, üzletek, mecsetek és lakóházak. Ma a rendkívül finom sajtjáról ismert Kars városából elindulva, birkanyájak és tehéncsordák mellett elhaladva, bő negyven kilométert kell megtennünk, hogy visszalépjünk az időben és egy egész más világban találjuk magunkat.

Méhész Zsuzsa

Ani romvárosa EZEN körutazásunk során tekinthető meg.