Fejléc menü

A transzszibériai vasút, ahol az Út a cél


 

A világ legnagyobb országát átszelő transzszibériai vasút sokak számára csenghet ismerősen. A szerelvények Moszkvából indulnak és a legjelentősebb orosz városok érintésével érik el a Bajkál-tó partjához közel eső Ulan-Udet, ahonnan vagy Mongóliának fordulnak délre, vagy folytatják útjukat keleti irányba, egészen a Csendes-óceán partjáig, ahol a végállomás Vlagyivosztok. Kevesen vannak azonban a helyiek közül, akik a teljes vonalat megtennék egy hosszában, erre többnyire csak a turisták vállalkoznak, ők is inkább csak a Bajkál-tavat tűzik ki végcélul. Érdekesség, hogy az oroszok a megtett távolságot nem kilométerben, hanem a vonaton töltött napokban (szutki) mérik. 

cikk_4277_1000ut_transzib2.jpgcikk_4341_img_20180725_1731121.jpg

Az utazás egyfajta közösségi élményként szolgál, függetlenül attól, hogy 4 fős kabinban, vagy az ún. „platzkart”-on vonatozunk, ahol több, mint 50 ember utazik egy légtérben. A nappali időszakban az ülésként szolgáló „priccs” este ággyá alakul, így az utazótársaink egy része a felső, kinyitott ágyakon tölti az éjszakát. Minden vagonnak saját személyzete van, akik mindenben segítenek, és bármikor fordulhatunk hozzájuk, ha szeretnénk például teát inni. A mi vonatozásunkat az teszi igazán érdekessé, hogy a zakatolás mellett időt szakítunk az útba eső nagyobb városok megtekintésére, illetve a Bajkál-tónál töltünk két éjszakát utazásunk zárásaként. Utunk nemcsak térben, hanem időben is nagy távokat tesz meg a meglátogatott múzeumok által. Egyik személyes kedvencem a novoszibirszki vasúti múzeum, amely mindenki számára különleges élményt nyújt.

A gőzmozdonyoktól kezdve a különböző modernebb hókotró mozdonyokon át, a 20. század leggyorsabb orosz szerelvényéig, mindent egy helyen tekinthetünk meg, ráadásul a kiállítási tárgyak között a transzszibériai szerelvények valamennyi különlegességét is szemrevételezhetjük, mint például a börtön vagonokat, vagy a templomként szolgáló szerelvényt is. Mindezek mellett kiemelkedő látványossággal bír a veterán autó kiállítás is, ahol a szovjet teher- és személygépkocsi gyártás remekeit, illetve kevésbé sikeres darabjait is megtekinthetjük.

cikk_4340_1000ut_transzib.jpg

A transzszibériai vasút méreteivel a mai napig elvarázsolja az utazót, aki alig várja, hogy az élményeiről beszámolhasson barátainak, ismerőseinek, ösztökélve őket is az utazásra.

György Péter

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • A világ legboldogabb országának fővárosa: Helsinki
  • A kazah nép ősi otthona, a jurta
  • Puglia és Basilicata földjei és ízei
  • Puma Punku - Ősi, mérnöki rejtélyek
  • A boxoló kenguruk

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
-2024.10.31
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2024.10.31-2024.11.09
összesen 8 időpontban
740 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2024.11.05
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.10.27
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023