A Dalos Mező Észtországban

2019. május 9.

A balti államok (Észtország, Lettország és Litvánia) nemzeti identitásához, kultúrájához szorosan kapcsolódnak a hagyományos dal- és táncfesztiválok. Mindegyik ország külön-külön, Észtország és Lettország 5 évente, Litvánia pedig 4 évente rendezi meg a különleges eseményt, amelyet 2008-ban felvettek az UNESCO szellemi örökségének listájára. A rendezvény bemutatja a régió kultúráját, népművészetét, csúcspontja pedig a kb. 40.000 táncos és énekes előadása. A legtöbb résztvevő amatőr kórus és színjátszó csoport, akiken keresztül képet kaphatunk a balti államok gazdag zenei hagyományairól az ősi népdaloktól a kortárs szerzeményekig. Az énekesek és táncosok egész évben készülnek a fellépésre. Az első dalfesztivált 1869-ben tartották Észtországban, 1873-ban Lettországban és 1924-ben Litvániában. Amikor az első világháborút követően a három állam elnyerte függetlenségét az Orosz Birodalomtól, az ünnepségek népszerűsége erőteljesen növekedett, mint a kulturális identitás megőrzésének eszköze. A három országban speciális helyszíneket alakítottak ki a fesztivál számára. Amikor a második világháborút követően a balti államok a Szovjetunió részévé váltak, a rendezvények kommunista ideológiai színezetet kaptak. Mióta a három ország visszanyerte a függetlenségét, törekszenek arra, hogy megőrizzék ezt a kulturális hagyományt.

A legközelebbi dalfesztivált Észtország fővárosában, Tallinnban tartják 2019. július 4-7 között.

Észtországban először Tartu városában rendezték meg 1869-ben a dalfesztivált 15.000 fő részvételével. Tallinnban a rendezvény helyszíne az úgynevezett Dalos Mező, amely 100.000 fő befogadására alkalmas. 1960-ban ez volt az első, modern, háború utáni építmény a városban. A tervezésnél a természeti adottságokat is figyelembe kellett venni, az ülőhelyeket a domboldalra tervezték. Az énekesek egy jellegzetes kagyló formájú építmény alatt énekelnek, amely egyenletesen biztosítja a hang áradását a közönség felé. Az éneklő színpad másolata megtalálható Vilniusban. A pódium melletti 42 méter magas torony tetején az olimpiai játékokhoz hasonlóan a dalos ünnep idején láng lobog.

Az esemény az egész országot összehozza: minden generáció, nagyszülőktől az unokákig, az ország lakosságának fele összegyűlik a mezőn, hogy meghallgassák a koncerteket és előadásokat. A tánc- és dalfesztivál egyik leglátványosabb része, amikor a rendezvény összes résztvevője, zenészek és táncosok Tallinn utcáin keresztül elmenetelnek egészen a Dalos Mezőig, miközben több ezer néző ünnepli őket.

Az első dalfesztivált abban az időben tartották, amikor Észtország még nem volt független és az észt nyelvű oktatás még csak az általános iskolákban volt elérhető. Idén a 27. dal és 20. táncfesztivált rendezik meg, miközben Észtország az e-kormányzás mintapéldája lett.

A nagy zöld területnek ennél azonban sokkal nagyobb a jelentősége. Ez az a hely, ahonnan 1988. júniusában spontán énekléssel kezdetét vette a négy éven keresztül tartó „Daloló Forradalom”, amelyen naponta ezrek, majd százezrek gyűltek össze, hogy békésen, együtt énekelve fejezzék ki összetartozásukat és szabadságvágyukat a szovjet uralom elnyomása ellen. Többek között ennek az eseménynek lett a következménye az a „szabadság lánc”, ahol 1989. augusztus 23-án Tallinntól Vilniusig 600 km hosszúságban a balti államok 2 milliós lakossága élőláncként sorakozott fel az elnyomás elleni tüntetésként. Mindez elvezetett a három ország függetlenségéhez.

Miért is olyan fontos ez a fesztivál a számukra? Mivel a hazájuk szeretetéről, hagyományaikról és nyelvük ápolásáról szól. Egy apró nemzet valamivel több, mint 1 milliós lakossággal, de újból és újból összegyűlnek, hogy megcsodálják népviseletük számtalan formáját, és hogy felmenőiknek tisztelegjenek. A résztvevők együtt éneklik állva az esemény nemzeti dalát, amely már az első fesztiválon is elhangzott: „Apáink országa, az ország, amit szeretek és soha nem hagyom el.”

Simigh Ágnes