Fejléc menü

7 év után újra Egyiptomban


 

Telepített idegenvezetőként összességében 6 évet dolgoztam Egyiptomban, de az utóbbi 7 évben nem jártam ősi földjén. Hatalmas izgalommal készültem az útra. Bevallom, nem vagyok elfogulatlan az országgal kapcsolatban. Vajon mi változott és hogyan? Milyen hatással volt az országra a pandémia?

Kairóba érkezve engem már a kibővített nagy repülőtér is meglepett. Emlékeimben még a kicsi, egy terminálos épület élt. Jól szervezett, modern, kívül tisztességes parkolókkal.

A többsávos városba vezető úton még a forgalom is gördülékeny volt. Sötétedés után buszoztunk a belvárosba. Éppen Ramadan volt és a díszkivilágítás még látványosabbá tette utunkat a belvárosi szálloda felé. A belvárosban örömmel láttam, hogy sok épületet felújítottak, tataroztak, megszépítve az ország 19. századi hagyatékát.

cikk_6054_6_32.jpg

A város szíve, a Tahrir tér új arculatot kapott még tavaly (2021-ben), amikor az újonnan megnyílt Egyiptomi Kultúra Múzeumába óriási pompával átszállították az Új Birodalom korának hatalmas fáraóit. Az egész világ figyelemmel kísérte a látványos menetet, ami innen indult.

Másnap reggel első utunk Gizába vezetett, hogy megcsodáljuk a fenséges piramisokat. Szerencsések voltunk, mert tiszta idő volt, és már messziről láthattuk a három kőgúlát. A környezete és a parkolási rend ésszerűsítése újdonság volt számomra. Aki akart, a Kheopsz piramisba is bemehetett külön belépővel. A kilátó helyen, ahonnan rálátni a három piramisra, a tevegelést is kipróbálhatta a kalandvágyó utas: a tevekaraván (persze kicsi) a sivatagban megközelíti a piramisokat. Ez olyan időutazós élmény is volt.

Gizából Szakkarába a lépcsős piramishoz látogattunk, majd megnéztük II. Ramszesz fáraó fekvő szobrát Memphisben. Útközben Giza időtlen, nyüzsgő arcát láthattuk, ahogy a mindennapi emberek élik az életüket.

cikk_6057_7_29.jpg

Asszuánba folytattuk az utazásunkat repülővel. A Nílus egyik kis szigetén volt a szállodánk, ahova csónakkal mentünk át. Asszuán méltóságteljesen őrzi Egyiptom déli határát, az asszuáni nagy gáttal pedig a Nílust. A philei templomnál már ráhangolódtunk a következő napok rengeteg és gyönyörű ókori templomaira. Másnap bár 7 órát utaztunk oda-vissza, hogy eltöltsünk 1,5 órát a meghökkentően csodás Abu Simbel-ben, II. Ramszesz templomainál, de az utazásra szánt minden perc megéri ezt a látványt!

cikk_6056_8_28.jpg

Asszuántól Luxorig a Níluson hajóztunk fel, útközben megnéztük Kom Ombó és Edfu híres templomait, Esna-nál pedig a hajónk beállt a sorba a zsilipnél, hogy 7 méterrel a korábbi szint alatt folytassa útját Luxor felé.

Luxor este is és nappal is más arcát mutatja. Ám nyüzsgő és forró, mint mindig. A Nílus partján szépen kiépített sétányon kellemes sétát lehet tenni, ha jó bírjuk türelemmel a taxisok és lovashintósok fuvarajánlatait.

Számomra a legszebb a feltárt és szépen megépített szfinx gyalogos sugárút a Karnak templomtól a Luxor templomig, 3,7 km hosszan. Este szépen ki van világítva, nappal pedig végig lehet sétálni rajta, ha az ember bírja a 40 fokos hőséget már áprilisban. Télen kellemesebb lehet. Most mi sem sétáltunk rajta, de mindent megnéztünk, ami szinte kötelező Luxorban.

cikk_6055_9_28.jpg

A keleti partról átnézve a nyugati, hegyes-völgyes oldalra, mindig az jut eszembe, hogy minden változott az elmúlt 3500 évben, de a hegyek látványa nem. Ezt látták a fáraók is, amikor a szent folyónál álltak és csodálták Théba táját.

A pandémia nélkülözős, bezárt időszakát szerencsére a többség itt is átvészelte. Sok felújítással és építkezéssel találkoztunk az út során, ami bizakodásra ad okot.

cikk_6058_1_72.jpg

Számomra Egyiptomba menni olyan, mint egy időutazás. Mintha örökké létezett volta így, az ókori épületeivel, kultúrájával, és soha nem fog eltűnni.

 

Zsurek Andrea

Cikkek szűrése

Legújabb cikkek

  • Üzbegisztán, a csodák országa, ahol imádják a magyar turistákat
  • Puglia építészeti stílusai: A leccei barokk gyöngyszemei
  • Üzbegisztán elvarázsol
  • Hobbitfalva - Ahol a mese valósággá válik
  • Üzbegisztán alulnézetből - egy rendhagyó utazás tanulságai 1.

Legkedveltebb cikkek

  • Zanzibár legjobb strandjai
  • Endrei Judit - A titokzatos Peru 2. rész
  • Endrei Judit - Nagy Péter városa: Szentpétervár 1. rész
  • Aeroflot - Kelet-Európa legnagyobb légitársasága
  • Bosdalafossur - A Feröer-szigetek óceáni vízesése

Ajánlott utazások


Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Norvégia

Az Aurora borealis titkai

5 nap / 4 éj
2025.02.13-2025.02.18
összesen 3 időpontban
710 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Albánia

Albánia legszebb vidékein

8 nap / 7 éj
2025.05.14-2025.05.22
összesen 5 időpontban
535 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Üzbegisztán

A Selyemút nyomán Üzbegisztán

9 nap / 7 éj
2025.03.09-2025.03.18
összesen 14 időpontban
795 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Mianmar (Burma)

Ázsia lelke – A titokzatos Burma

13 nap / 10 éj
-2025.01.03
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Bordeaux - bor és kultúra

4 nap / 3 éj
-2024.12.25
összesen 0 időpontban
0 Ft/fő

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023