Zagorochoria, a „görög Kaukázus”

Görögország északnyugati csücske, az Epirusz prefektúrához tartozó Zagorochoria, vagy röviden csak Zagori (Ζαγόρι) a Balkán-félsziget egyik legeldugottabb kistája. 46 hegyi falu és kisváros közössége, kb. 3.700 fő lakossággal – s az utóbbi évtizedben megjelenő, évről-évre szaporodó számú, a „saját szemének hinni nem tudó” látogatóval. A Pindosz hófödte vonulatai alatt fennmaradt magashegységi menedék, felhőkben fürdő szirtekkel és gigászi kanyonokkal. Zagorochoria az albán határvidék „görög Kaukázusa”.    

Mi is Zagorochoria?

Az alpesi kistáj déli határa Joánina (Epirusz tartományi fővárosa) körzete, míg az északi az Aoös folyó völgye. Nyugatról és keletről - egyszerűen - a Pindosz-hegység járhatatlan gerincei zárják körbe. 46 lakott települése napjainkra modern járássá formálódott, székhelye Asprangeloi hegyi községe. Falvai, városkái (pl. Vitsa; Dokorfo; Monodendri; Vikos; Zagori; Papigko és Mikro Papingo) szinte egytől-egyig „giccsesen” festői környezetben találhatóak és csak az utóbbi évtized útépítéseinek köszönhetően váltak elérhetővé. A körülbelül 3.700 főnyi állandó lakosság egészen pontosan 989.796 km2 területen él, így a népsűrűség 4 fő/ km2. (!) (Ez Európa egyik legritkábban lakott vidéke. Összehasonlításként, Fejér-megye népsűrűsége 100 fő/km2.) Lakossága a görög mellett albán, illetve aromán nyelvű. A XXI. század sorsdöntő változást hozott a hegyekbe: Az elöregedés és elvándorlás mellett megjelentek a lelkes (pénzes) városi felújító népek. Újabb és újabb évszázados kőház talál „jöttment” gazdára – s egyre többször az elszármazott gyerekek és unokák is megjelennek… Akár Amerikából is.

A Zagori Liga (Κοινόν Ζαγορισίων) 1431-ben jött létre, a Fényes Porta engedélyével, hozzájárulásával. Az oszmán adószedők vagy seregek számára szinte elérhetetlen (vagy csak igen nehezen, s egyben ráfizetésesen elérhető) hegyvidéki közösségek autonómiáját, önrendelkezését meghagyták – katonai szolgálatért cserébe. A hegyi falvak tartották el az oszmán szpáhi lovasság egy részét, illetve szpáhikat is „választottak és adtak” maguk közül. Belső ügyeiket az Öregek Tanácsa intézte, a hegyvidéki „miniállam” kormányfője a Vekylis volt. Zagorochoria határai többször is módosultak az oszmán évszázadok folyamán, de a mindennapi élet 1431. és 1868. között, vagyis több mint 400 éven át, szinte alig változott. A Balkáni háborúk, majd az I. és II. Világháború jelentős népességfogyást hoztak – „De hol nem…?” vélekednek sokan a túlélők leszármazottai közül még napjainkban is.
A mai Zagorochoria a páratlan természeti szépségek és Görögországban egyedülálló hegyvidéki építészet menedéke. Felbecsülhetetlen kincs – az ismertségen alapuló méretarány szerint (egyelőre) alig látható pontként Görögország térképén. A Földgömb magazin 2018. októberi számában így fogalmaz Telbisz Tamás, a térséget bemutató cikkének bevezetőjében: „Rakjunk össze gondolatban egy Görögország-térképet úgy, hogy minden rész mérete arányos legyen az ismertségével! A szigetek megduzzadnak, Athén hatalmasra nő, és alighanem egész Görögország csak tengerpartból fog állni!...” (Telbisz Tamás – Szurdok, Gömbkő, Sárkány… c. képes cikke a Földgömb magazin 2018. októberi számában, a 74-87. oldalon olvasható.)       

Pindosz – Görögország gerince

A Dinári-hegység vonulataihoz délről csatlakozó Pindosz 180 km x 60 km területen emelkedik a környezete fölé. Leginkább krétakori mészkövekből épül fel, Görögország legnagyobb tömegű hegységeként méltán kapta a „Görögország gerince” becenevet. A szakirodalom Nyugati- Keleti- és Déli-Pindosz osztályozással emlegeti, számos, önmagában is igen impozáns, és még inkább impozáns magasságú vonulattal, mint pl. a Smolikas (2.686 m); Gramos (2.520 m), vagy a Typmhi (2.497 m). Az ország legnagyobb lombos erdői és legsűrűbb fenyvesei fedik, számottevő balkáni zerge, barnamedve, farkas, hiúz vagy éppen keselyű populációkkal. Nemzeti parkjainak, természetvédelmi területeinek vadonja, de hegyvidéki falvainak képei is inkább a Kaukázust idézik, mintsem Görögországot.

Legfontosabb magashegységi vadonjai a Pindus Nemzeti Parkban, a Vikos-Aoös Nemzeti Parkban és a Tzoumerka Nemzeti Parkban találhatók. Zagorochoriai hegyi közösségei 400 évre visszamenőleg őrizték meg az emberi kéz, az emberi teremtőerő emlékeit. A máig álló, bizánci stílusú ortodox templomok legtöbbje a XVII-XVIII. században épült, míg a többszintes, „egymásra emelt” kőházakból álló utcaképek leginkább a XVIII. századból valók. Kőfaluból kőfaluba csak gyalog, vagy öszvér ösvényeken lehetett eljutni – még ma is áll 160 db szamárhátú kőhíd (egészben vagy részben…) a XVIII-XIX. századból.

Drakolimni-tó, Zagorochoria egyik tengerszeme

Írásunk terjedelme nem teszi lehetővé Zagorochoria természeti különlegességeinek bemutatását, de még vázlatos felsorolását sem. Ezért ezúttal két tetszőlegesen kiválasztott látnivalóról közlünk néhány képet, tömör bemutató szót.
A Drakolimni vagy Sárkány-tó a Typmhi vonulatának legismertebb tengerszeme. A K-Ny irányban 25 km hosszúságú Tymphi számos csúcsa meghaladja a 2.400 m magasságot. (Legmagasabb ezek közül a 2.497 m magas Gamila.) Minden oldalról drámai szépségű szakadékok és kanyonok határolják – „azokon túl” az Északi-Pindosz óriásaival, mint pl. a Smolikas (2.686 m). „Lentről-fel, vagy fentről-le” egyaránt drámaiak a panorámái. Talán ez is az egyik oka, hogy Sztrabón (Kr. e. 63 – Kr. u. 24) a híres ókori földrajztudós és filozófus is írt róla, mai nevén tisztelve, már 2.000 évvel ezelőtt is. A Tymphi főgerincét tektonikai törésvonal is „kíséri”, így néhány km távolságon belül szálban álló szirtek, platók, kilátóperemek is megfigyelhetők. Az utolsó jégkorszak gleccserei borotvaéles gerinceket vájtak, festői végmorénákkal, tengerszemekkel, kőfolyásokkal és törmelékmezőkkel. A Sárkány-tó (Drakolimni) 2.000 m magasságban található, 1 ha területen, 4 m mély, kristálytiszta ivóvízzel „töltve”. Aki vállalja az ide vezető sétát, menet közben zergéket láthat, a levegőben pedig az „ókorból itt maradt” ritkaságokat, mint pl. az egyiptomi keselyűk, a kígyászölyvek vagy a szirti sasok. A tónál és a tó körül ógörög mitológiai látvány várja a túrázókat. Itt a Föld és az Égbolt határán.

Kis híján megfeledkeztünk a Sárkány-tó nevének eredetéről, névadóiról… A kristálytiszta tengerszemben a kétéltűek osztályába, ezen belül a szalamandrafélék családjába tartozó alpesi gőték élnek. 8 cm hosszúságúra megnövő, néhány grammos kis mütyürkék… Ők a sárkányok. Na igen… Itt, ebben az ógörög mitológiai világban sem kell, hogy minden és mindenki grandiózus, legyőzhetetlen, vagy végtelen erejű legyen…

Vikosz-szurdok, Zagorochoria egyik kanyonja

A Typmhi vonulatát ÉNY-DK irányban övező szurdok a Vikos-Aoös Nemzeti Park magterülete. 20 km hosszú, 190-490 m mély – vagy 1.000 m mély… Mélységének, méreteinek pontos adatai régóta fennálló bizonytalanságba szippantják az iránta érdeklődőket. A Guinness Rekordok Könyve alapján ez Földünk legmélyebb kanyonja – a szélességéhez mérten. De, hogy honnan mérjék a szélességét és magasságát (?)… bizonytalan. A Vikosz-szurdok drámai szépsége és lélegzetelállító vertikális élménye azonban egyértelmű. Életre szóló látvány. Az előzetesen - vagy utólag - fellapozott információs kiadványok, könyvek adataitól függetlenül, a peremeken tett séta igazi „Grand Canyon élményt ad”, ezért is szokták leginkább a Colorado világhírű kanyonjához hasonlítani.

A séták a már említett Monodendri, vagy Vikos falvaiból indulnak, lévén mára mindkettőbe visz aszfaltozott út – a séták hossza, nehézségi fokozata a túrázók elhatározásán áll. A kanyont a Voidomatis folyó és mellékágai vájták ki - „amerikai nagytestvéréhez” hasonlóan -, mellékágakkal és egyre mélyebbre haladva, különböző földtörténeti korok rétegeivel. A szurdok oldalán rengeteg gyógynövény és csodaszer virágzik, ezekkel gyógyítottak a híres XVIII-XIX. századi Vikosz doktorok. A szultáni udvarba is feljutó gyógyítók Hippokratész (Kr.e. 460 – 377) és Pedaniosz Dioszkoridész (Kr. u. 40 – 90) ókori receptjeit ötvözték a népi orvoslás módszereivel. Talán ők lehettek az első modern görögök, akik külföldön is hírét vitték a meseszép Zagorochoriának - a „görög Kaukázusnak”.

Gőgös Norbert