Srí Lanka rövid története - 2. rész

A sziget rövid története 4. - Hódítók

Polonnaruvából a királyság az előzőekben említett okok miatt továbbköltözött, Dambadeniya, Kurunegala, Gampola, Deniyaya városaiba. Az 1400-as évek végére már 3 királyság állt a szigeten: a Jaffnai királyság északon (erről később), a Kandy szingaléz királyság az ország hegyvidékén, és szintén egy másik szingaléz királyság a nyugati parton, Kottéban, közvetlenül Colombo mellett, ami abban az időben csak kis kikötőcske volt.

Hogy miért volt két szingaléz királyság? Kandy mindig is különálló volt, elszigetelt, korábban a hódítók vagy a gyilkolni vágyó családtagok elől gyakran menekültek ide a királyok. Az 1400-as években valamennyire már megerősödött a város és környéke, egyre inkább jelentőssé vált. Neve ekkor még Udarata volt, és vezetői maguknak követelték a hatalmat.

Felismerve a fűszerkereskedelem, ezen belül is főleg a fahéj jelentőségét, a Kottéban uralkodó király erősen a külkereskedelemre kezdett koncentrálni. Így 1505-ben, amikor megjelentek az első európai hódítók, a portugálok (igaz, akkor még csak hajótöröttként), a király meleg fogadtatásban részesítette őket. Ő volt Parakramabahu 9, aki meghívta a portugálokat, és megengedte nekik, hogy tartósan berendezkedjenek kereskedelmi célokra.

Ez nem volt túl jó húzás, ugyanis a portugálok megépítették Colombo partjainál az erődöt, beköltöztek, jöttek, láttak, győztek - és maradtak. Itt már világosan látszott, hogy nem irgalmas szamaritánusként fognak jelen lenni a szigeten, hanem uralmuk alá óhajtják vonni azt. Mindezt - mivel nem volt elég felszerelésük és emberi erőforrásuk - úgy érték el, hogy jóban lettek a királlyal, és ezt igyekeztek hosszú távon is fenntartani. Ez nem tartott sokáig, hiszen hamar kimutatták a foguk fehérjét, galád és erőszakos módon katolizáltak mindenkit, állatokként bántak a helyiekkel és csak magukkal törődtek. Így aztán hamar harcok kezdődtek a kottei királyság és a portugálok között, melyek eltartottak egész évszázadon keresztül, mikor is egy általuk trónra helyezett, igen gyenge kezű bábkirály, Rajasimha végrendeletileg rájuk hagyta a kottei királyságot.

Kép forrása: https://travel2unlimited.com

A Kandy királyság azonban nem adta fel. Folyamatos harcot vívtak, ám hol az egyik, hol a másik győzött, miközben mindkét királyság gyengült. Ezért is tűnt jó ötletnek a 17. század közepén az éppen a szigetre látogató - és már jelentős dél-indiai területekkel bíró - holland küldöttséggel tárgyalni. Rajasimha 2 király, aki 1635-1687 között ült a Kandy trónon, 1658-ban megegyezett a hollandokkal, hogy amennyiben segítenek nekik kiebrudalni a portugálokat, és az elvesztett területeket visszaszerezni, a király jelentős jogot biztosít a hollandoknak a sziget kereskedelmében. Meg is történt. A portugálok mentek, a hollandok jöttek... - és maradtak. A keleti parti Trincomaleet és Batticaloa-t ugyan átadták, de a hatalmas hasznot ígérő nyugati partot nem.

A királyság és a sziget csöbörből vödörbe esett, a hollandok betelepültek a portugálok addigi területeire, lerombolták a portugál épületeket és templomokat, akit tudtak, áttérítettek a református vallásra, és felszerelkeztek. Hadba kerültek a Kandy királysággal, aki nem akart lepaktálni az újabb idegen nációval.
A hollandok nem csak a fahéjkereskedelmet, de az elefánt-, a drágakő- és a bételdió-kereskedelmet is uralták, ezzel a szigetet jelentős bevételtől ütötték el.

Így ment ez egészen a 18. század végéig, amikor is a francia forradalom után a hollandok biztonságosabbnak látták inkább az angolokkal megegyezni a szigetre való belépésről, mint átengedni a szigetet a franciáknak. Srí Lanka stratégiailag fontos szerepet tölt be háborúskodás idején, mivel Trincomalee egy igen védett, jól elhelyezkedő kikötő. Bár a hollandok persze csak egy időre gondolták átadni a fontosabb pontokat, de 1802-re Srí Lanka a Brit Koronagyarmat kolóniája lett.

Eddigre bizony már a szingaléz Kandy királyságon is bőven találhattunk repedéseket. Az aktuális uralkodó, Sri Vickrama Rajasimha, alkoholista és megalomániás, nemigen tudta kézben tartani a dolgait, így miniszterei megegyeztek az angolokkal, és 1815-ben az angolok kezébe került az egész sziget, ami Nissankamalla (12. század) óta először fordult elő.

Kép forrása: https://www.santani.com

Az angol nyelv vált hivatalossá a szigeten, és minden monopóliumot megszüntettek. 1832-ben lehetővé és könnyűvé tették az angolok számára a földvásárlást. Bár először csak a kikötők stratégiai fontossága miatt vonultak be, de hamar világossá vált, hogy a sziget természeti adottságainak kihasználása óriási hasznot jelent számukra. 1830 körül kávé, majd annak kipusztulása után teaültetvényeket hoztak létre, dél-indiai tamilokat hozva az országba, akik értettek a teatermesztéshez, szedéshez és feldolgozáshoz. (A tamilok leszármazottai a mai napig élnek és dolgoznak a szigeten, a lakosság kb. 5%-át teszik ki.)

A tea mellett a kókuszdió- és gumiültetvények is virágoztak. Mindehhez utakra, vasútra volt szükség, így gőzerővel építették azokat, jelentősen fejlesztve az ország infrastruktúráját. Emellett kórházakat és iskolákat is építettek. Mindösszesen 35 angol kormányzója volt a szigetnek.

A sziget rövid története 5. - Felébredés a gyarmati korból

A brit gyarmati sor idején a buddhizmus ébredése és a hindu kultúra fenntartása érdekében tett megmozdulások egyre furcsábbá tették a 19. századi Ceylont. Jelentős személyiségek, mint pl. a buddhista aktivista Angarika Dharmapala, és a buddhistává vált amerikai teozifista, Henry Steel Olcott segítette az országot. Amikor a helyiek egy kis csoportja egyetlen képviselőt tudott küldeni a Törvényhozó Tanácsba, ez már jelentős győzelemnek minősült, és ez, kombinálva a két világháború közötti évek USA determinizmusával, további jelentős eredményeket helyezett kilátásba.

1919-ben megalakult a függetlenségért kampányoló Ceyloni Nemzeti Tanács, így a két világháború közötti években a mozgalom egyre nagyobbá és szervezettebbé vált, könyörtelen lobbit folytatva mind a szingaléz, mind pedig a tamil szervezetek segítségével. Meglett az eredménye. 1931-ben általános választójogot kaptak a helyi emberek, a törvényhozói és végrehajtói hatalmat megosztva gyakorolták a helyi és brit tagok. Ez esélyt adott a sziget vezetőinek, hogy további önkormányzati jogokat vívjanak ki.

Kép forrása: https://seekingstamps.com

A függetlenségi mozgalomnak két irányzata volt: a mérsékeltek és a radikálisok. Az utóbbiak az indiai példát követve teljes függetlenséget követeltek. A 2. világháború ideje alatt a legtöbb szingaléz vezető összejátszott a britekkel, így Ceylon a britek első számú, Japán elleni bázisa lett.

Függetlenség

1948. február 1-jén Ceylon függetlenné vált, mint a Brit Nemzetközösség teljes jogú tagja. Az első független kormányt az Egységes Nemzeti Párt alakította, és a sziget minden nemzetiségét képviselte. A vezető Don Stephen Senanayake volt.

Az első pár évben minden jónak tűnt: jelentős exportkereskedelem állt fenn a világgal, a kormány jelentős többséggel rendelkezett a parlamentben és nem - vagy alig - volt társadalmi elégedetlenség.
Az 50-es évek elejére ez jelentősen megváltozott. Esett a tea és a gumi iránti igény a világpiacon, emellett magas importadókat vezettek be, így a gazdasági nehézségek alakultak ki. Az ültetvényeken családostól dolgozó tamilok hirtelen jogfosztottnak érezték magukat, és első ízben derült fény arra, hogy repedések keletkeztek az addigi szingaléz-tamil egységen.

1951-ben S. W. R. D. Bandaranaike "Sinhala Maha Sabha" elnevezésű frakciójával kivonult a Nemzeti Pártból és megalakította a Srí Lanka Szabadság Pártot.

A Bandaranaike-éra

Az 1956-os választásokon, mely egybeesett Buddha megvilágosodásának 2500 éves évfordulójával és Vijaya herceg érkezésének évfordulójával, a Szabadság Párt hatalmas győzelmet aratott. A kormány gyorsan keresztülvitte a Szingaléz Törvényt, mely az utolsó csapást mérte a tamilokra, akik már amúgy is fenyegetve érezték magukat a többségben lévő szingalézektől. Miközben a Bandaranaike-kormány az állami szektor kiterjesztésére és az ország jólétének javítására koncentrált, megtiltotta a külföldiek ingatlanvásárlási jogát és államosította a legfőbb gazdasági szektorokat, így elkerülhetetlenül visszaesés következett be a gazdaságban. 1959-ben, miközben az elnök tárgyalásokat kezdeményezett a tamil vezetőkkel, újraépíteni akarván a hidat a két népcsoport között, egy buddhista szerzetes lelőtte őt az irodájában.

Kép forrása: https://www.andbeyond.com 

Az 1960-as választásokon özvegye jutott hatalomra, aki a világ első női miniszterelnöke volt. Mrs. Bandaranaike folytatta férje tevékenységét az államosítások terén, és brutálisan alkalmazta a Szingaléz Törvény paragrafusait, ezáltal egymillió tamilt kényszerített vissza Indiába. Amikor ezért északon és keleten felkelések kezdődtek, ő válaszként egyre inkább szűkítette a tamilok politikai jogkörét.

Bár 1965-ben az Egységes Párt szerezte meg a hatalmat, és a gazdaság teljes csődje miatt igyekeztek bevonni a magánszférát is, 1970-ben ismét Mrs. Bandaranaike győzött.

Az 1970-es évek elején létrejött a "szingaléz-marxista-tamilellenes-szabadságharcosok pártja", melynek tagjai főleg egyetemisták voltak, akik gyors változást akartak elérni, főleg a munkanélküliség miatt. Amikor 1971-ben legyőzték a Szabadság pártot, délen és a középső országrészben harcok bontakoztak ki, mely sok áldozatot követelt. Ez a széleskörű felkelés egyéb kormányzati beavatkozást követelt. 1972-ben megváltoztatták a sziget nevét Ceylonról Srí Lanka Szocialista Demokratikus Köztársaságra. De már nem volt mit tenni: a 77’-es választásokon Bandaranaike veszített, és Jayawardene elnök alakított kormányt.

Szabó Ákos

Srí Lanka szigetét irodánkon keresztül több körutazás során is megismerheti.