ÖrVényország és a hatezer éves bor íze

Sok ország küzd a bizonyítékért, hogy náluk készítették el először a víz és a vér után a világ legfontosabb folyadékát: a bort. De számunkra nem is ez a fontos, hanem az, hogy nem ihatunk belőle. Évezredek teltek el és nekünk csak az oxidatív jutott meg a barrique meg az acélhordó és a cukor, meg persze az a sok fránya adalék. Mindig vágytam arra, hogy olyan bort igyak, amit az őseink, de ez lehetetlennek tűnt, amíg el nem mentünk Örményországba.

Magyar származású zseniális idegenvezetőnk csak mesél, mesél és mesél.
- Itt van egy barlang, itt találták meg az első cipőt a világon, jah, és a borkészítés első nyomait is – mondja az iráni határ közelében.
–  Álljunk meg! – hallatszik a közös óhaj több utas szájából.
Kívülről megnézzük a barlangot, de a bort nem nézni akarja az ember.
Aztán huncutul hátraszól:
- Szeretnétek megkóstolni is?
A csoportokban általában megoszlik a vélemény mindenről, de ezt senki nem ellenzi. Megállunk egy fából épített hangulatos vendégház előtt. Belépünk és a borkóstoló már kezdődik is. A vendégszeretet ropogós kenyérben és friss sajtban ölt testet, amitől még szomjasabbak leszünk.
– Őseink másképpen készítették a bort, mint mi. A feltárások óta pontosan tudjuk, hogyan. Óriási kádakba tették a frissen szedett szőlőt és megtaposták, majd 1 méteres agyagedényekbe tették, amit fekete földbe ástak. De nem választották szét a szőlőt a musttól, ahogy ma, hanem mindent benne hagytak. Minden nap átmozgatták aztán lefedték.

– De gondolom, aztán leszűrték? Olyan tiszta ez a bor, mint az arany – teszi hozzá egy utastárs.  
– Nem szűrték le, a szőlő maga szűrte meg a nedűt kétszer. Először az összetaposott fürtök lassú hónapok alatt felemelkedtek az 55 literes edény tetejére, aztán szép lassan visszasüllyedtek. Ezután az így, természetesen módon átszűrt nedűt lefejtették. A barlangban olyan sírokat is találtak, amelyekbe boros serlegeket tettek a távozó mellé. Azt feltételezzük, hogy a bor szakrális folyadék volt, nem pedig mindennapi ital.

Hát ebben megegyezünk az őseinkkel, ilyen bort mi sem ihatunk minden nap. Az íze nehéz és testes, de az illata mintha könnyedén táncolná körbe az egyre vidámabb csoportot. A színe folyékony arany, mint az őszi napfény, amit utoljára magába szívott. Ezután persze nem dobták ki a borban érlelt szőlőt, hanem megfőzték belőle a legfinomabb grappát. Ebből is kapunk bőven.

Nyúlós reklámszatyrok fülei húzzák maguk után a vidám útitársakat a billegő busz felé. Kézben visszük haza a 6000 éves történelmet. Egyik borvirágos útitársunkból kipottyan egy freudi elszólás: ÖrVényország magába Szív…

Dr. Rontó Attila