Mozaikok az Omo-völgyi törzsek életéből - 2. rész

Otthon, édes otthon

Az Omo-völgyben már jórészt csak félnomád törzsek élnek, mivel a növénytermesztés fontos kiegészítője az itt élő emberek gazdasági tevékenységének. Az állatokkal viszont vándorolni kell, mivel a legelők túllegeltetésének megelőzése minden pásztor számára fontos feladat. Ha meglátogatunk egy települést, akkor legtöbbször a férfiak vagy kisebb fiúk a falun kívül tartózkodnak az állatokkal. Ha a környéken legeltetnek, éjszakára visszahajtják a csordát vagy nyájat a település karámjaiba. A nők és a gyerekek a földeken dolgoznak, és a házak körüli munkákat végzik: cirokkásakészítés, takarítás, őrlés, gyereknevelés, kávéfőzés.
A házak típusai a faluban jól mutatják a lakóik gazdálkodási típusát. A pásztornépek (pl. murszik) ágakból és fűből készült, kis kör alakú kunyhóban laknak, amit – ha a környezet eltartóképessége csökken – könnyen lebontanak és újra felépítenek egy másik helyen.
Az állandóan letelepedett vagy félnomád törzsek házai más anyagból készülnek, a falazáshoz agyagot használnak. A házak a szerkezete is különbözik. Az Omo-völgytől északkeletre, Arba Minch környékén élő dorze törzs házai bambuszváz szerkezetre épülnek hamisbanánlevél borítással. A házak elefánt alakúak, emlékezve az egykor vadászott állatukra. A dorze férfiaknak egyedül kell építeniük a házukat (bár a közösség segít anyagot biztosítani hozzá), kb. kilenc hónap alatt készülnek el vele. E törzsnél a házépítés a házasság feltétele, ha kész a ház, csak akkor kérheti meg a férfi a kiválasztott lány kezét.

A dasenechek faluja szintén állandó településnek készül ma már, azért a pásztorélet még látszik a házak alakján, de az építőanyag már sokban változott. Mindent felhasználnak az építéshez a fémlemezektől a műanyag fóliákig. A házak anyaga lehet trágya, sár, amit a falra tapasztanak. A házak belseje az egyes törzseknél hasonló funkciójú. A szavannán élő népek a ház előtt végzik tevékenységeik java részét, ott ég a tűz, ott főzik az ételeket. Az Omo-völgytől távolabb és magasabb tengerszint feletti magasságban, hűvösebb helyen élő dorzék házában van tűzhely. Itt az állatok elszállásolása estére nemcsak biztonsági célt szolgál, hanem melegítik is a kunyhó levegőjét. Ha állatot tartanak bent, akkor az aljzat a fal felé lejt, és a házból kifolyó trágyát felhasználják a földek trágyázására és tüzelőanyagként is.
A törzsi házak közös jellemzője, hogy a fal belső oldalára akasztják fel használati tárgyaikat, a tököket, az edényeket vagy az apróbb, maguk készítette rituális tárgyakat is. A legtöbb helyen nincs áram, de van a kunyhó oldalán napelem, amit – bármilyen furcsa leírni – főként a mobiltelefonok töltésére használnak. A házakban és a telken nincs wc, csak karámot, tyúkólat, magtárat láttunk a falu területén.

A hamer falvakban a házak környezetét tisztán tartják, minden házhoz tartozik egy kis udvar, amely van, ahol tüskés ágakkal van körülvéve a ragadozók ellen, illetve hogy az állatok éjjel ne kószáljanak el. A kis udvaron folyik a gyerekek fürdetése, az ételkészítés, amihez külön „sarkot" rendelnek sok törzsnél.
A vízhordás a mindennapi teendőkhöz tartozik, állandó elfoglaltság és szerep főleg az asszonyok és a gyerekek életében. A folyóról vagy az artézi kutakból hozzák a vizet, de ahol a folyók kiszáradnak a száraz évszakban, ott a folyómederben mély gödröket ásnak, hogy elérjék a talajvizet. A kiszáradt folyómedrekben sétálva több tüskés ágakkal fedett gödröt láttunk, egy-egy család, törzs, pásztor vízkivételi helyét.
Általában naponta kétszer mennek vízért, reggel és estefelé, a fejükön a kb. 20 kg-os műanyag kannákkal egyensúlyozva érkeznek haza a lányok.

Szemét nincs, szemetelés van

Hogy lehet ezt az ellentmondást feloldani? A porták, falvak tiszták, állandóan söpörnek a cirokseprűvel.
Ez azonban csak egy oldala a rend okának. A másik, hogy amíg a nyugati turisták nem jelentek meg, a természet anyagait használták fel, így tulajdonképpen nem keletkezett hulladék. Manapság a külföldiektől sok dolgot kapnak, amiket szintén felhasználnak: fém óraszíjakat, sörös és üdítős üvegek fémkupakjait a fejfedőjükbe építik díszítésként, orvosságos üvegeket, kulcsokat a nyakláncukon láttam.

A pólókat, napszemüvegeket, baseball sapkákat rendeltetésszerűen használják a saját ruházatukkal. A babák, plüssfigurák is lassan beépülnek a gyerekek játékvilágába.
Akkor hogyan szemetelnek? Megfigyeltük, hogy az egyáltalán nem használható csomagolásokat, mint például a cukrospapírt azonnal és bárhol eldobják. A kilukadt PET-palacknak sincs már értéke. Viszont nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy szemetes, mert az soha nem létezett az életükben. Félő, hogy mi lesz akkor, ha egyre több „hulladék" fog képződni, mert ennek a kezelése nem épült be a törzsek kultúrájába. A turistáknak nagy a felelősségük abban, hogy milyen tárgyakat adnak a helyieknek. Nem mindegy, hogy egy elromlott táskarádiót vagy egy éles svájci bicskát adunk „ajándékba". Persze akaratlanul is hozzájárulhatunk a hulladékhoz, ha például elemlámpát hagyunk a lámpa nélküli kunyhólakóknak, de pár hét múlva elem nélkül „szemétté" válik az adományunk.

A cikk és a képek (kivéve a nyitó kép) szerzője: Vasváry Kinga
Megjelent a GeoMetodika A Magyar Földrajzi Társaság
szakmódszertani folyóiratában
Az eredeti cikk a www.geometodika.hu oldalon ITT látható.