Halottak napja - Mexikó legszínesebb ünnepe

A mezoamerikai térség reprezentatív civilizációi, az aztékok és a maják gazdag rituálét alakítottak ki az ősök kultusza és maga a halál körül. A prekolumbián és keresztény kultúra keveredésével, a szinkretizmus eredményeként hagyománnyá vált Halottak napi fesztivál mára a mexikói nép identitáselemévé nőtte ki magát, nem véletlen, hogy az ősi kultúrákra visszatekintő mexikói Halottak napi fesztivált az UNESCO 2003-ban felvette a szellemi kulturális világörökség listájára.

Utazzunk vissza az azték birodalom idejébe, ahonnan a halottak kultusza ered. Az azték hitvilág szerint teotihuacán népe a különböző rituálék kíséretében abból a célból tette meg felajánlásaikat isteneiknek, hogy az elhunyt személy lelke biztonságosan érkezhessen meg a négy paradicsom egyikébe. Nem az életben tanúsított viselkedés, hanem az elszenvedett halál mintája szerint kelhettek át a halottakat a túlvilágba. A halottak mellé személyes használati tárgyakat, ételt, kopalt, edényeket, jade köveket és a Gyertyaszentelő ünnepén megáldott, kukorica gyermeket szimbolizáló magvakat helyeztek el – mindezeket azért szedték össze és tették ki a sír mellé, mert hitük szerint a halottaknak a túlvilágba vezető hosszú úton ezekre szükségük lehet. A végső megállóig pedig Xoloescuintles, a mexikói kopasz kutya, segítette az elhunyt személyt, hogy az el ne tévessze a paradicsomba vezető utat, hiszen fényével világította be Mictlánt, az alvilág átjáróit.

Ezek alapján talán könnyebben megértjük, hogy a mexikóiaknál a halált másképp értelmezik, másképp élik meg, sokkal jobban elfogadják, hogy ez az élet része, az örökös körforgás folyamata. Így a Halottak napja a mexikói halottkultuszban nem szomorúságot, hanem elmélyülést és nosztalgiát szimbolizál. Számunkra nehezen felfogható, de a mexikóiak jelmezekbe öltözve, arcukat koponyának festve nevetik ki a halált.

A jelenlegi Halottak napján még mindig őrzik az ősi civilizációk emlékét. Napjainkban Mexikóban évente egyszer térnek vissza a holtak. Ebben az időszakban a mexikói nép együtt él szeretett halottai lelkével; ennek megfelelően látogatják meg őket a temetőben, velük vannak órákig, napokig, kedvenc ételeikkel, italaikkal kedveskednek nekik, dalaikat éneklik. November 1-én a halott gyermekek lelke, 2-án pedig a felnőtteké érkezik meg, hogy szeretteikkel találkozhassanak és az élőkkel együtt fogyasszák el az ételeket.

Ezeken a napokon a temetőkben gyönyörűen feldíszített oltárokat látunk a sírokon. Nem hiányozhat a cukorból, csokoládéból készített díszes, színes koponya, a calaverita, sem az elmaradhatatlan koponya formájú halotti sütemény - mint nálunk a briós -, ami magát az elhunytat reprezentálja; a rajta elhelyezett magok a szeretett személyért hullajtott könnyeket; míg a narancsvirág íz a kedves emlékeket szimbolizálja. Az utakat ellepik az ilyenkor virágba boruló bársonyvirág narancssárga szirmai. És hogy lelkünket még jobban megérintse az ünnep, egy érzékszervünk sem maradhat inger nélkül, a milliónyi égő gyertya fényével kivilágított temetőt a virágok, tömjén, és a halottaknak felajánlott ételek és italok illata járja át.

Aki nem jut ki a temetőbe ebben az időszakban Mexikóban, az sem veszít az ünnep hangulatából, hiszen az útpadkák és parkok betelnek az odaültetett narancssárga bársonyvirággal, az utcákat pedig menyasszonyi ruhába öltözött fiatal nők, illetve a Catrina néven híressé vált, kacérkodva mosolygó elegáns csontvázhölgyek tömege lepi el.

Catrina, a csontvázhölgy a halál szimbólumaként terjedt el a köztudatban, eredetileg csak egy sombrerót viselt, megalkotója a mexikói színész, José Guadalupe Posadas volt. Frida Kahlo férje, Diego Rivera, tette Catrinát igazán népszerűvé, előkelő hölgynek ábrázolva, gyönyörű, színes mexikói népviseleti ruházatba öltöztetve őt. Catrina mára a Halottak napja kiemelkedő alakja, aki merész mosolyával, az élet adta örömökre emlékezteti a földi halandót.

Szöveg és képek (kivéve a nyitó kép): Flores Andrea