Endrei Judit - Aranygyűrű, Oroszország ősi városai 1. rész

Vannak élmények, helyek, amik bármilyen régen is lettek életünk részei, bevésődtek a lelkünkbe, az emlékeinkbe. Sok-sok éve jártam először az Aranygyűrű két ősi városában, Vlagyimirban és Szuzdalban, de mind a mai napig visszavágyom. Bizonyára benne van ebben a fiatalságom iránti nosztalgia is. 46 évvel ezelőtt szegedi főiskolásként fél évet tanulhattam a Vlagyimiri Tanárképző Főiskolán. Tehát nemcsak egy rövid városlátogatás köt oda, hanem több hónapos ottlét.
Sok év eltelt azóta, de mindig szerettem volna visszamenni, és tudtam, egyszer még visszajutok oda. 44 évet kellett várnom, hogy 2019 nyarán végre útra kelhessek az 1000 Út Utazási Iroda szervezésében. Az Aranygyűrű legfőbb városait látogattuk sorra, benne Vlagyimirral és Szuzdállal.

Aranygyűrű, oroszul Zolotoje Kolco. Gondolhatnánk, nagyon régen született ez a kifejezés, de nem. Jurij Bicskov orosz író alkotta, akinek könyve nálunk 1984-ben jelent meg. Kíváncsi voltam, hát persze, hogy gyorsan megrendeltem egy antikváriumi példányt.
Így foglalja össze az Aranygyűrű lényegét:

„A Moszkvától északra és keletre vezető utak mentén már az ősidőkben létrejött városok eleven kapcsolata, összetartozása egy mély értelmű költői szóképben fejeződik ki: Aranygyűrű. Itt van az orosz kultúra ősi magja. Ezekben a városokban 12.-17. századi emlékek maradtak fenn: vársáncok, egykori monostorok erődítményvastagságú falai, fehér mészkőből emelt templomok, középkori építészek alkotásai, freskók, ikonok, több színben pompázó majolika, fafaragások…”

Ősi városok

A kör – vagy maradjunk a turisztikai kifejezésnél -, a gyűrű tehát Moszkvából indul el. Aki sorra látogatja az ősi városokat, az említett két városon kívül még Kosztromát, Jaroszlavlt, Rosztovot, Szergijev Poszadot keresi fel, és Oroszország történelmében és kultúrájában merítkezhet meg. Az út során megszámlálhatatlanul sok szépségben lesz része, az épített emlékeken kívül, ráadásként az orosz táj időről időre elvarázsol bennünket.
Vlagyimir városát az Aranygyűrű gyöngyszemének hívják, mert Oroszország egyik legrégebbi városa. Elképzelheti a kedves Olvasó, milyen izgatott lettem, amikor begördült buszunk a városba. A „tiszteletünkre” olyan felhőszakadás zúdult ránk, hogy a városnézés igencsak rövid lett. Pedig elképzeltem, amíg a többiek ebédelnek, elmegyek a főiskola épületéhez – ma már egyetem -, nosztalgiázom egy kicsit, megpróbálom felidézni az emléktöredékekből a múltat. De a szakadó eső ezt a programot törölte.
Amikor a város szívében leparkoltunk, rögtön tudtam, jártam már itt. Ismerős volt a régi, árkádos kereskedőház, a fő utca, az Arany Kapu és a Klyazma folyó magas partján álló Uszpenszkij és a Dmitrij székesegyház. Már az eső sem zavart, mielőbb a közelükben szerettem volna lenni.
De előbb hadd meséljek egy kicsit e vidék történelméről. Nemrég másodszor is elolvastam a Ruszka című könyvet (Edward Rutherfurd), ha valakit érdekel a sok száz éves orosz történelem, érdemes elolvasni.

Vlagyimir történelme röviden 

A Kijevi Rusz a 11. század végére szétesett, helyén egymással is harcban álló részfejedelemségek alakultak. Közülük a 12. században, Jurij Dolgorukij fejedelem idején Rosztov Velikij és Szuzdal emelkedett ki. Megjegyzem, Jurij Dolgorukijt tekintik Moszkva alapítójának is (1147).
A Rosztov-Szuzdali Fejedelemség székhelyét Dolgorukij utóda, Andrej Bogoljubszkij a Kljazma-folyó partján fekvő Vlagyimirba helyezte át. A Vlagyimir-Szuzdali Nagyfejedelemség hatalmát a mongol hódításig (13. sz. harmincas évek), tekintélyét pedig jóval tovább, a 14. század végéig megőrizte.

A kép forrása: www.pixabay.com

Jórészt ebből az időből származnak a térség műemlékként védett templomai, épületegyüttesei, köztük a világörökség részének nyilvánított épületek is. Akkoriban a könnyen megmunkálható fehér mészkő volt a templomok és paloták építőanyaga, ezért a 12-13. századi Vlagyimir-szuzdali építészetet gyakran „fehérkő” építészetnek nevezik. Vlagyimiri főiskolásként talán éppen ezek a fehér kőből faragott templomok varázsoltak el, robosztusságuk ellenére könnyed, légies hatásúak voltak.

Uszpenszkij-székesegyház

A vlagyimiri Istenanya elszenderedése (oroszul: Uszpenszkij) székesegyház Vlagyimir egyik leghíresebb temploma és műemléke, a 12. századi orosz egyházi építészet egyik kiemelkedő alkotása. A későbbi századokban építészeti megoldásai és művészi megformálása révén mintául szolgált későbbi korok építőmesterei számára, így a moszkvai Kreml Istenanya elszenderedése-székesegyházának építésekor a 15. században, Aristotele Fioravanti mester számára is. Csak megjegyzem, valamikor azt gondoltam, az olasz hozta ezt a stílust magával. De nem, az ősi orosz építészet hatott rá.
Annak idején - emlékeim szerint - belülről nem is tudtuk megnézni, zárva volt ugyanis. Mint ahogy a szovjet időkben nagyon sok templomot bezártak, vagy egészen másra használtak. De mára gyönyörűen felújították, nem véletlenül lett ez az épület is az UNESCO Világörökség része.

A kép forrása: www.tonkosti.ru

Talán azért az egyik legkedvesebb templomom éppen ez, mert itt fennmaradtak Andrej Rubljov freskói, és ezeket csak most csodálhattam meg. Sokan zsúfolódunk a templomban, a középkori orosz templomok igen szűkösek. De nem hagyom magam tovább lökdösni, azt sem bánom, hogy így elmaradok az idegenvezetőtől is, inkább hosszan szemlélem az Utolsó ítéletet. A freskó alakjaiból mélységes humanizmus árad. A szentek és szentéletű férfiak arca egyszerű orosz embereket idéz, Rubljov bennük testesítette meg a tiszta lelkű, rendkívüli erőt sugárzó erkölcsi ideált. Itt állok a templom főhajójában, az „Utolsó ítélet” freskó alatt… Úgy érzem, ez most nem mindennapi élmény!

Andrej Rubljiv, az ikonfestő

Most gondolkoznom kell egy kicsit, hogy mikor jegyeztem meg Andrej Rubljov ikonfestő nevét… Talán a gimis művészettörténet könyvben, vagy később az idegenvezetői tanfolyamon hallottam róla először? A Trojica, a Szentháromság ikon volt az első, amit láttam, és amit aztán „élőben” csodálhattam meg moszkvai Tretyjakov Képtárban. Azóta, ha Moszkvában járok és tehetem, ezt az ikont biztosan megnézem, hiszen ma is az egyik legkedvesebb képzőművészeti alkotás számomra, beleszámítva a világ legnagyobb képzőművészeti alkotásait is. Andrej Tarkovszkij csodálatos filmje is nagy erővel hatott rám, a zseniális ikonfestőnek állít emléket. A film Andrej karakterének vívódásait, a külvilággal és önmagával való küzdelmét örökíti meg. Sok éve nem láttam, érdemes lenne most újra megnézni.
De vissza a történelemhez. A székesegyház Oroszország történetében betöltött jelentőségét mutatja, hogy jó néhány fejedelmet itt avattak nagyherceggé, például Andrej Nyevszkijt, Dmitrij Donszkojt is. Sokáig a székesegyházban őrizték a városvédő Vlagyimiri Istenanya híres ikonját, de ezt később Moszkvába vitték. Az utolsó tatár támadás (1395) után a moszkvai fejedelem az ikont nem küldte vissza Vlagyimirba, hanem mintegy kárpótlásul 1408-ban megbízást adott Andrej Rubljov és Danyiil Csornij ikonfestőknek a székesegyház átfestésére.
Az eső nincs tekintettel ránk. Így a székesegyház előtti teraszról nagyon szomorú vagy inkább komor látvány nyílik az ismerős tájra, a Kljazma folyóra, a mögötte húzódó hatalmas erdőségre. De csak az időjárás szomorú, az emlékeim örömteliek, felidéződnek az itt átélt élmények, kirándulások, barátságok…

Dmitrij-székesegyház

Átsétálunk a Dmitrij-székesegyházhoz. Az esernyő alól kukucskálok, de így is, esőben is szépségesnek látom. A fehér kőbe faragott arcok, állatok, növények most is elvarázsolnak, ugyanúgy, mint egykor, fiatal koromban.
Thesszaloniki Szent Demeter vértanú, az ortodox egyház egyik legtiszteltebb szentje, ez a székesegyház a 12. század végi orosz egyházi építészet egyik kiemelkedő alkotása. Az imént már megemlítettem a fehérkő építészetet. A helyi mesterek, már sok hasonló épületet faragtak ki, amikorra a Dmitrij székesegyházra került a sor. Ha összehasonlítjuk az Uszpenszkij székesegyház épületével, nem annyira méltóságteljes, de könnyedebb, mondhatjuk, sokkal elegánsabb.

A kép forrása: www.pixabay.com

Nem tudok betelni a külső falakat borító domborművek látványával. Egyébként erről olyan híres. Ahány faragás, annyi téma, népi ihletésű, növények, sárkányok, madár- és állatfigurák, bibliai alakok… Közöttük feltűnik az építtető fejedelem, III. Vszevolod alakja is. Ezek a kőfaragások egy átmeneti kor hangulatát idézik, amikor a végleg gyökeret vert kereszténység mellett még hatottak a pogány kor emlékei is. Idegenvezetőnk elárulja, hogy a domborműveknek csak egy töredékük eredeti, a többi faragvány részben vagy teljes egészében restaurátorok alkotása. Számomra ez nem vesz el az élményből, a látványból. A jelenkor mestereinek keze munkája éppen olyan értékes számomra, mint a korabelieké.

Arany kapu

Természetesen megnézzük az Aranykaput is, hiszen ez is a város legrégibb épületei közé tartozik, a külseje és a belseje, a robosztus falak erőt sugároznak, ma is. A 12. század közepén emelték, ez volt az egykori főváros reprezentatív főbejárata. A fehér mészkőből épült kapu központi boltívét 14 m magasra emelték, tölgyfából készült kapuszárnyait aranyozott rézlemezekkel borították. Tekintélyt parancsoló méreteit a tetejére épített kis templom is emelte. Az építmény egyszerre volt védőbástya, diadalív és templom. 1238-ban Batu kán mongol seregei feldúlták a várost, de az Arany kapu épségben maradt. Most nem a hadászati erejének vesszük hasznát, hanem annak, hogy a folyamatosan zuhogó eső elől egy kis védelmet találunk az árkádok alatt.

A kép forrása: www.findout-russia.com

Mielőtt buszra szállunk, egy újabb ismerős épületet fedezek fel, a város színházát. Többször is voltunk ott, annak idején, diákként is meg tudtuk fizetni a jegyárakat. Most, az eső ellenére is, szabadtéri program zajlik, a színpadon kórusok, táncosok váltják egymást, gólyalábas emberkék járkálnak közöttünk. Ez is a globalitás jele, bárhol Európában ugyanezt láthatnánk.

Pokrov na Nerli

Amikor elhatároztam magam erre az útra, sok minden vonzott. De a látnivalók közül az első helyen egy csodálatos kis templom, a Pokrov na Nerli – Mária oltalma-templom - állt. 45 évvel ezelőtt már megcsodálhattam az aranyló őszben, és hólepetten is. Így hát mindenképpen látni akartam most is. Az utazási irodához ez volt az első kérdésem, ugye benne van a Pokrov na Nerli. Hát persze, volt a válasz. De akármilyen jó és megbízható egy utazási iroda, az időjárást ő sem tudja garantálni. Igen, a szakadó esőben annyira felgyülemlett a víz a templomocska környékén, hogy lehetetlen volt megközelíteni. Majd megszakad a szívem, amikor az idegenvezető bejelentette, ez a látványosság ez alkalommal kimarad!
Azért mégis írok róla, hátha a kedves Olvasónak több szerencséje lesz, ha arra jár. Sőt képet is kölcsönzök az internetről, ha megnézik, megérthetik a lelkesedésem.

A kép forrása: www.culture.ru

Ez a hattyúként - különösen a tavaszi áradások idején - a tájban lebegő kis fehér templom mára a középkori Oroszország szimbóluma lett.
A templomot Andrej Bogoljubszkij fejedelem építtette a bolgárok feletti győzelme és fia halálának emlékére, akit abban a csatában veszített el. A megnyújtott – ezért is hasonlítottam hattyúhoz - fehér kőfalakat itt is állat- és emberfigurák díszítik. Különösen érdekesek az egymással marakodó állatok, amelyek a korabeli Oroszország egyesítését szimbolizálják. Ahogy e sorokat írom, elönt a vágyakozás. Tudom, egyszer még visszamegyek, hogy lássam ezt a csodát!

A cikk szerzője: Endrei Judit
Az eredeti cikk a www.endreijudit.hu oldalon ITT látható.