Algéria, a káprázatos

A budapesti felszállástól mindössze két és fél óra repülési idő múltán az Air Algeria gépe ráfordul Észak-Afrika legendás partszakaszára, Algír széles, ókori római színház nézőteréhez hasonlatos karimával övezett öblére, majd leszáll a nemzetközi repülőtéren. Már ekkor érződik, hogy nagyon más ez a világ, ahová érkezünk. Darabja ez a francia világnak, de mégsem. Mindenhol francia és arab feliratok, mosolygós és láthatóan kiegyensúlyozott vámtiszt fogad és privát “escort” szolgáltatás várja csoportunkat a repülőtéren, egzotikus desztinációhoz képest meglepően szervezett és gyors átjutással. Persze ez sem az európai fogalmaknak megfelelő, hiszen az “escort” ezúttal azt a hivatalos kíséretet jelenti, amely mindvégig elkíséri majd csoportunkat mindenhová, dugó esetén megkülönböztető jelzéssel nyit utat a forgalomban, a tömegben pedig udvariasan tartja szemmel a csoporttól esetleg le-leszakadó fényképészeket.

Az első blikk Algír “áttekintő” városnéző programja az autóbuszból. “Alger le blanc” (Algír a fehér) tartja a mondás, és valóban: még az olykor igen viseltes állapotban lévő, de az egykori nagyvonalú, pazar francia nagypolgári eleganciát sugárzó bérpaloták hófehéren szikráznak a meleg mediterrán napfényben. Visszaköszön Haussmann báró sugárutas párizsi városszerkezet modellje, a Rue Rivoli árkádjainak ritmusa és Nizza mediterrán eleganciája is.

Sajátosan vegyül itt a frankofón szecesszió lágyan kúszó növényi ornamentikája a neomór-oszmán formavilággal, egészen egyedülálló milliőt teremtve. Jó ez a város. És jó a szálloda is, várakozáson felüli. A konyha pedig igazi meglepetés: egy percig se felejtsük el, hogy Afrikában vagyunk, mégis átütő erővel érződik a francia múlt, itt nem szakács hanem chef alkot a konyhában. Az alapanyagok tisztasága, frissessége, az elkészítés rafinériája, szellemessége és a végeredmény mind üdítő meglepetés. Itt gyakorlatilag minden kockázat nélkül ehető.

Innentől elindulnak a programok. Mint egy videóklip pereg előttünk Algírban a Kaszbah (erőd) és az UNESCO világörökség részét képező óváros kaotikus háztömege és klasszikus afrikai zsibvására. Majd a Parti-Atlasz és a tenger közötti síkság művelt szőlői és gyümölcsösei, Tipasa római romvárosának európai szemmel eddig ismeretlen mérete és olyan “örök panorámás” tengerparti villái következnek, amelyeket ma is bármelyikünk azonnal elfogadna, bármilyen magas szintű anyagi környezetből is érkezett. Belföldi repülés és a Szahara kapuja, Biskra: az arabos szeméthalmok és európai higiénia szerint értelmezhetetlen, de igen színes piac mellett 35 datolya fajta - melyek között ott a világ legjobbja is -, oázisok és pálmaerdők a sivatagban.

Ezt követően “Al Quantara”, a “kapu”, a karavánok évszázados útvonala, római híddal és hamisítatlan berber sárból tapasztott faluval, Roufi “balkonjai” és a híres vörös homokkő tanúhegyek festői tömege, törmelék lejtők és zápor eróziós formakincs.

Ahol nincs ember, ott nincs szemét, ott páratlan a természet. A központi fennsík a Batna-Constantine-Setif vonalon a megannyi gondosan művelt mezőgazdasági területével. Jön Timgad. Hát igen… Már megint egy római romváros.

De ki hinné, hogy Tipasa után van nagyobb és impozánsabb? Ki hinné, hogy a világon van olyan UNESCO világörökségi helyszín, ahol nem kell időpontra regisztrálni, sorokat állni és kínaiak sarkát taposni…. És igen! Létezik! Ha megállunk a Cardo Maximus és a Decumanus metszéspontjában, csak mi, egyedül, mintha megmozdulna az az egykori világ. Tovább villognak a videóklip vágóképei: Constantine, a lélegzetelállító térélményt kínáló város a megannyi hídjával, az ezeregy éjszaka hangulatát idéző oszmán palotájával, Djemila késő római, kora keresztény hegyi város csodája, amit még maguk a hódító arabok is “gyönyörűségesnek” (vagyis djemila-nak) neveztek, majd az Atlasz 2.000 métert messze meghaladó láncai következnek, míg kirándulásunkat be nem keretezi visszatérésünk Algírba.

Itt a Bardo múzeum igényesen felújított oszmán palotája után az utolsó blikket erről a világról a város fölé emelkedő és azt szeretetével átfogó Notre Dame de l’Afrique templom teraszáról láthatjuk. Hát igen. Még egy kiváló vacsora, egy jó éjszaka és 2,5 óra repülés. Ez Algéria, a “káprázatos”!

Tanács Gábor