Fejléc menü

Kiemelt utazási ajánlatok

Utazás:
repülővel, menetrend szerinti, közvetlen WizzAir járattal
Elhelyezés:
3-5*-os szállodákban
Ellátás:
reggeli

Miért ez az út?

1. A leghosszabb grúz körutazásunk. A legteljesebb képet ez a programunk nyújtja az országról. Az ősi alapokon nyugvó, nagyon jó állapotban megmaradt grúz templomok egy letűnt világ hangulatát idézik.

2. Gasztronómiai tapasztalatokat is szerezhetünk, a grúz  borok, a friss, ráadásul vegyszermentes alapanyagokból készült ízletes ételek zamata évekig emlékezetes marad.
 
3. Fürdünk a Fekete-tengerben, terepjárókkal egy "égbe épített" templomhoz, a Gergeti Szentháromság kolostorhoz jutunk fel, meglátogatunk egy Kr.e. I. századi barlangvárost. Ezen kívül többek között az egyedi hangulatú fővárost, Tbiliszit és a Kaukázus rejtett hegyi falvait járjuk be. Továbbá az UNESCO Világörökségi Ushgulit is felkeressük, amely nem csak gyönyörű fekvéséről ismert, hanem Európa egyik legmagasabban fekvő és folyamatosan lakott, 2.000 méter felett található települése.
 
Újdonságok 2025-ben: 
- A program hossza 2 nappal növekedett a korábbi évekhez képest.
- Ennek köszönhetően olyan területeket is meglátogatunk, amire korábban még nem volt lehetőség.
- Az összes Grúzia/Georgia területén található UNESCO Világörökségi helyszínt érinti a program.
 
 
Kis létszámú csoport

Kis létszámú csoport, max. 20 fő

Gasztronómiai élmények

Gasztronómiai élmények

UNESCO világörökségi helyszínek

A program 4 UNESCO Világörökségi helyszínt is érint.

Garantált társítás

Garantált társítás

Több országot érintő program

Az aktuális beutazási feltételekről ITT tájékozódhat.

Program nyomtatása

Részletes program

1. nap: Budapest - Kutaiszi

Indulás Budapestről ez esti órákban. Érkezés másnap.

2. nap: Batumi (kb. 155 km)

Hajnali landolásunk után, transzfer a Fekete-tenger partján fekvő modern üdülővárosba, Batumiba. A tenger felé tartva gyönyörű kaukázusi tájakon utazunk, elhaladunk többek között a Kolkheti Nemzeti Park mellett.  Batumi az ország második legnagyobb városa, az Adzsar Autonóm Köztársaság központja, és a grúzok kedvelt nyaralóvárosa. Éghajlata a Fekete-tenger mentén egyedülálló, ugyanis nedves szubtrópusi. Érkezést követően elfoglaljuk a szállásunkat, pihenés és szabadprogram a városban vagy strandolási lehetőség.

Napközben gyalogos városnézésre indulhatunk a tengerparti sétányon. Sétányról az elmúlt évtizedben épült különleges és modern épületek sorát láthatjuk, ami mára teljesen átformálta Batumi városképét. Útba ejtjük az Európa teret, a dráma színházat, a táncoló szökőkutat, Ali és Nino mozgó szobrát és a kikötőt. Szállás Batumiban. (2 éj)

Tervezett szálloda: Graphic Hotel Batumi  

3. nap: Adzsar hegyek borkóstolóval (kb. 50 km)

Reggeli után meseszép hegyek közé indulunk. Egy adzsari utazás során az érintetlen természet, a gyönyörű tűlevelű erdők és a sokféle változatban megjelenő, végtelen zöld növényzet nyűgöz le minket. A meredek lejtők azt a benyomást keltik, hogy azoknak nincs vége, és hogy a hegyvonulatokon túl egy civilizációtól érintetlen világot találunk. A terület híres az íves kőhídjairól, amelyek főként az ősi karavánutak mentén találhatók. A hidak építéséhez keskeny és könnyen megközelíthető helyeket választottak, és minden esetben íves kivitelben alakították ki azokat. Ezekből a régi ívhidakból 28 darab még ma is fennmaradt. A régióban a szőlőt ősidők óta termesztik, a helyi szőlőfajták száma eléri a 80-at, a szőlőültetvények összterülete pedig 180 hektár. A terület hagyományos borai a churchkhela és pelamusi. A tradicionális falusi házakban minden adott a bor készítéséhez és tárolásához. Meglátogatunk egy helyi pincészetet is, ahol a borkedvelőknek lehetőségük adódik vásárolni többféle adzsari borból.

Délután a Batumi közelében található, egyedülálló Botanikus kertet látogatjuk meg. Az 1912-ben alapított kert a világ egyik legszélesebb növényfajta-választékával büszkélkedhet. A kert 111 hektáron terül el, és kilenc fitogeográfiai terület növényvilágát tartalmazza.

Szállás Batumiban.

4. nap: Batumi - Zugdidi - Mesztia (kb. 250 km)

Reggelit követően kijelentkezünk a szállodából. A mai napon Mesztia felé indulunk. Gyönyörű út áll előttünk, tűlevelű erdőkkel és zubogó hegyi folyókkal tarkított, csodálatos tájakon haladunk keresztül. Első megállónk az egyik legősibb nemesi család, a Dadianik téli palotája, Zugdidi városában. A palotát Mingrélia uralkodójának és Catherine Dadiani szuverén herceg feleségének tiszteletére építették. A 19. században Mingrélia uralkodójának kérésére hozták létre a múzeumot, melyben a herceg kincstárai és más, grúz régiségek kaptak helyet. Jelenleg több, mint 41.000 darab tárgy található itt, ezek között a grúz kultúra ritka darabjai is fellelhetők. A pompás épületet egy csodálatos botanikus kert öleli körül. A 26,4 hektáros területen többfajta trópusi növény is megtalálható. Útközben ebéd egy étteremben.

Estére érkezünk Szvanétia központjába, Mesztiába. A város jellemző épületei azok a lakótornyok, amelyek a 9-13. század között épültek. Ezek a tornyok szerencsésen túlélték az elmúlt évszázadokat és mindmáig fennmaradtak. A tornyoknak fontos szerepe volt a grúz kultúra megőrzésében. Az arabok, perzsák, törökök és mongolok támadása idején a grúzok ide, fel a hegyekbe küldték az értékeiket, hogy a szvánok a tornyokban rejtsék el azokat, ugyanis a magas hegyek közé a hódítók nem jutottak fel. Szvanétia tulajdonképpen egy élő néprajzi múzeum, mivel Európában sehol nem őrizték meg ennyire a középkori hagyományokat és szokásokat, mint itt. Szállás Mesztiában. (2 éj)

Tervezett szállás: Mestia Inn 3*

5. nap: Ushguli (kb. 100 km)

A reggelit követően "a világ végére", Ushguliba indulunk, amely az UNESCO Világörökség részeként Európa egyik legmagasabban fekvő és folyamatosan lakott, 2.000 méter felett található települése és egyes részeit csak dzsipekkel lehet megközelíteni.

Ushguli az év 6 hónapjában elzárt település, ha leesik a hó: se ki, se be. Napjainkban kb. 70 család lakja a kis falut, állattartással, turizmussal foglalkoznak. A falu látképét meghatározzák a csodaszép, és meglehetősen régi, 11-12.századi szván tornyok. A tornyok többszintesek, a bejárati ajtó kicsi, ablakok pedig csak a legfelső szinten vannak, hogy a hidegben minél több hő bent maradjon. Az épületeket elsősorban lakhatásra és tárolásra használták. Az állatok és az emberek a földszinten, egy helyiségben éltek, míg a felső szinteket tárolásra használták. Az itt élők a mai napig az állataikat a környező mezőkön legeltetik. A faluban sétálva a háttérben a gyönyörű Skhara hegyet láthatjuk, mely 5.201 méteres magasságával Grúzia legmagasabb hegye.

Útközben egyedülálló szvanetiai falvak mellett haladunk el, kiszállva rövid sétákat teszünk, így közelebbről is megnézhetjük hogyan élnek a helyiek. Megállunk az Enguri folyó melletti Szerelemtoronynál is, amely a legenda szerint egy házas férfi szerelmét gyászoló nő emléke. Visszatérés a szállásra.

6. nap: Mesztia - Kutaiszi (kb. 240 km)

Késői reggeli után buszra szállva fél napos utazás Kutaiszibe, várható érkezés a délutáni órákban. Amikor Grúziára gondolunk, akkor elsősorban a Kaukázus gyönyörű és hatalmas hegyei jutnak az eszünkbe. Ez alkalommal a hegyek belsejébe is eljutunk, ugyanis meglátogatjuk a lenyűgöző és misztikus Prometheus-barlangot. A számtalan cseppkő között sétálva úgy érezzük, mintha egy „kőerdőben” járnánk, a hatást még egy megkövesedett vízesés is fokozza. A bejárható területeket modern fény- és zenei installációkkal látták el. A helyszín nemcsak titokzatos és szép, hanem a magas vérnyomásban szenvedő vagy asztmás betegek egészségére is jó hatással van. Szállás Kutaisziben (1éj).

Tervezett szálloda: Hotel Solomon 3*

7. nap: Kutaiszi - Gelati - Borjomi - Akhalatsikhe (kb. 170 km)

Ezen a napon meglátogatjuk Grúzia harmadik legnagyobb városát, Kutaiszit, amely a legendás Kolkhisz – Aia fővárosaként ismert. Rövid sétát teszünk Kutaisziban, hogy megnézzük a régi városrészt, és kiegészítésként meglátogatjuk a színes mezőgazdasági piacot, hogy lássuk, hogyan élnek manapság a helyiek.

Ezután meglátogatjuk az UNESCO Világörökség részét képező Gelati kolostort (12. század), amely Grúzia szeretett királyának, Építő Dávidnak a sírját őrzi. A főtemplom oltára a Szűz Mária két millió aranykőből készült mozaikját rejti. A freskókkal gazdagon díszített templom Grúzia legfontosabb vallási központja. 

Folytatjuk utunkat Borjomi fürdővárosába, amelyet sűrű erdős hegyek vesznek körül. Megállunk a parkban, és megkóstoljuk a híres "Borjomi" ásványvizet.

Késő délután megérkezünk Akhaltsikhe-be. A város neve grúzul "új várat" jelent, amely a 12. században épült erődre utal, amely a mai napig áll a városban. A város egyik fő látványossága a Rabati vár, emellett számos vallási épületet, zöldellő belvárost és hangulatos kis utcákat tartogat számunkra. Szállás Akhalatsikhében. (1 éj)

Tervezett szálloda: Akhalatsikhe Inn 5*

8. nap: Akhalatsikhe - Vardzia - Tbiliszi (kb. 290 km)

Reggelink után meglátogatjuk Grúzia egyik legfőbb nevezetességét – a Vardzia barlangvárost (12. század). Útközben megállunk, hogy megmásszuk a lenyűgöző környezetben található Khertvisi erődöt (10. század).

A Vardzia barlangvárosa még mindig lenyűgözi látogatóit a megmaradt történelmi erekjéivel, szépségével és misztikus hangulatával. Ebben a barlangvárosban barangolva valóban visszarepülhetünk a 12. századba, amikor Grúzia virágzott, a grúz reneszánsz időszakába. Egy elbűvölő templomot is meglátogatunk, amely gyönyörű freskóiról híres.

Délután utazás Grúzia fővárosába, Tbiliszibe. Szállás Tbilisziben. (4 éj)

Tervezett szálloda: Hoilday Inn Express 4*

9. nap: Tbiliszi 

Reggeli után megkezdjük Tbiliszi felfedezését. Tbiliszi az ázsiai titokzatosság és az európai báj keveréke. A kultúrák találkozása egyedülálló élményt nyújt. A belváros a Mtkvari folyó szurdokában található, és a földrajzi környezethez igazodva alakult ki, így egy lenyűgöző városképet formál, amelyet a Mtatsminda hegy ölel körül. A Narikala a város legrégebbi negyedének a tetején helyezkedik el, míg a Metekhi templom egy sziklás fennsíkról tekint le a Mtkvari folyóra.

A klasszikus Tbiliszi városnézésünk során megtekinthetjük az Óváros nevezetességeit, gyönyörű ortodox keresztény templomokat, mecsetet, zsinagógát, a híres és Szulfur kénfürdőket, szűk macskaköves utcákat, amelyek színes, faragott faerkélyekkel díszített 19. századi házakkal vannak szegélyezve. Itt sétálva a történelmi épületek visszarepítenek minket az időben. Látni fogjuk a Grúzia anyja szobrát, (amelyet kedvező időjárási viszonyok esetén felvonóval közelítünk meg) ahonnan leereszkedve a Narikala erődöt is érintjük, innen nyílik a legszebb kilátás a fővárosra. Átkelünk az üvegből készült Béke Hídján, majd egyénileg a modern városrészben sétálhatunk. 

10. nap: Tbiliszi vagy Kakheti régió borkóstolóval (kb. 275 km)

Szabad program Tbilisziben vagy fakultatív kirándulási lehetőség a fantasztikus Kakheti régióba. (Ezen a napon a félpanziós ellátást a fakultatív program tartalmazza.)

Ha szeretné egyénileg felfedezni a várost, akkor a szálloda környékén sok kiváló étterem található, ahol elfogyaszthatnak egy helyi ételkülönlegességekből álló ebédet. Felülmúlhatatlanok a friss grúz zöldségek és fűszerek, a különböző tésztaételek, házisajtok, saslikok és természetesen a grúz vörösborok. Néhány tipikus grúz étel: harcso (grúz marhahúsleves), hinkali (töltött főtt tésztabatyu), hacsapuri (sajtoslángos-féle), kazinaki (mézes, magvas édesség). Javasoljuk, hogy keressék fel a Grúz Nemzeti Múzeumot.

Egész napos fakultatív kirándulás során elutazunk Sighnaghi megerősített középkori városába. Ha kigyönyörködtük magunkat a környékben és a csodálatos épületekben, akkor lehetőségünk nyílik felkeresni Szt. Nino sírját, a IV. századi Bodbe kolostorban.

Városnézésünk után látogatást teszünk egy helyi családi borászatban, ahol megkóstoljuk az ősi módon készült fehér-, illetve vörösbort. A grúz borok feltehetően a történelem leghosszabb előzményeire tekintenek vissza, állítólag a bortermelés is a mai Grúzia területén indult meg. Még az egészen különleges betűiket is a szőlőkacsokhoz hasonlítják. Az ősi borkészítési eljárás nagyjából az alábbi: a szőlőmustot méhviasszal lezárt agyagedényekben (grúzul kvevrikben) a földbe ásták, hogy ott állandó, alacsony hőmérsékleten végbemenjen az erjedés. Kvevri borkészítési módszer UNESCO kulturális örökség listáján szerepel. Megkóstoljuk a friss grúz kenyeret, majd hagyományos grúz ételekkel zárjuk a napunkat.

Késő délután visszautazás Tbiliszibe. 

11. nap: Tbiliszi - Ananuri - Kazbegi - Tbiliszi (kb. 320 km)

A reggelit követően, a mai napon az úgynevezett „Grúz hadiút”-hoz kirándulunk, amely a Kaukázus 2-5.000 méteres hegyei között található. Az út Örményországot és Grúziát kapcsolja össze Oroszországgal. Szépségét számos irodalmi műben leírták, sok, Kaukázusban szolgált orosz írót és költőt megihletett a látványa.

Az odafelé vezető úton felkeressük az Ananuri erőd- és templomkomplexumot, amely a XVII. századból származik. A létesítmény közel áll ahhoz, hogy felkerüljön az UNESCO világörökségi listájára. A komplexum csodálatos helyen, az Aragvi folyó partján fekszik, és a történelme folyamán számos csata helyszíne volt. Útközben ebéd.

Rövid pihenő a Gudauri sícentrumban, majd Kazbegibe érkezünk, ahol négykerék meghajtású terepjárókba szállunk, melyekkel gyönyörű völgyeken és erdőkön keresztül egészen 2.170 méterig jutunk fel. Utunk végcélja a Gergeti Szentháromság templom (XIV. sz.), ahonnan lenyűgöző látvány tárul elénk a Kazbegi 5.047 méter magas csúcsaira. Visszautazás Tbiliszibe. 

12. nap: Tbiliszi - Mcheta - Gori - Kutaiszi (kb. 230 km)

Reggeli után a Tbiliszi külvárosában található "Grúzia Krónikái" monumentális emlékművet látogatjuk meg.  Az emlékművet Zurab Tsereteli szobrász tervezte, és 1985-ben kezdték el építeni, bár soha nem fejezték be teljesen. Az emlékmű 16 oszlopból áll, amelyek 30-35 méter magasak, és a felső részük grúz királyokat, királynőket és hősöket ábrázol, míg az alsó részük Krisztus életének történeteit mutatja be. Az emlékmű különlegessége, hogy a tetejéről lenyűgöző kilátás nyílik Tbiliszire és a város "tengerének" nevezett tóra.

Utazás Mcheta-ba, Grúzia ősi fővárosába. Mcheta, az egykori Ibéria, majd Kartli első fővárosa, festői tájon, a Mtkvari és az Aragvi folyók összefolyásánál fekszik. A hagyomány szerint a mellette és fölötte emelkedő hegytetőre állította Szent Nino a keresztjét, melynek helyére később kápolnát, majd templomot emeltek: ez lett a Jvari (kereszt) templom. Az építés 586 és 608 között történt. A templom körül védelmi fal is állt, ennek a nyomait ma is láthatjuk. A Jvari Mcheta városától keletre fekszik, így a felkelő nap első fénye a templomot éri, ezért reggelente a városból rátekintve a templom szinte mennyei fényben tündöklik. Este, napnyugtakor pedig, amikor a város már rég árnyékba, vagyis sötétségbe borult, a nap utolsó sugarai még beragyogják a templomot. A Szvetichoveli székesegyház jelentőségére a neve is utal: Szveti-Choveli, vagyis „életadó oszlop”. Ezen a helyen a kereszténység előtt szentélyliget volt, majd a kereszténység felvétele után a 4. században az ősi pogány szent helyre fatemplomot építettek, az 5. században pedig bazilikát. A ma látható templom a 11. század elején épült, amikor az araboktól sikerült visszahódítani a várost és az építkezés a keresztény egyház jelentőségének visszaállítását szimbolizálta. A székesegyház a kaukázusi építészeti hagyományokat követi és az elsőként Kutaisziben, a Bagrati székesegyházon megjelenő stílusjegyeket őrzi magán. Felkapaszkodás a Jvari székesegyház-kolostor dombjára. A különleges épület és panoráma fotózása. Séta a Szvetichoveli Székesegyház erődített épületegyütteséhez. Rövid szabadidő és vásárlási lehetőség.

Goriban, mely leginkább arról nevezetes, hogy itt született Sztálin, szülőháza ma is áll, mellette múzeum létesült, ahol mintha megállt volna az idő. A múzeum kertjében áll egy páncélozott vasúti kocsi is, amellyel Sztálin olyan fontos eseményekre utazott, mint például a jaltai és a teheráni konferencia. A tárlaton többek között megcsodálhatjuk a magyar dolgozók által küldött Szabadság-szobor kicsinyített másolatát is. 

Esti érkezés Kutaiszibe. (1 éj)

Tervezett szálloda: Hotel Solomon 3*

13. nap: Kutaiszi - Budapest

Hajnali transzfer a repülőtérre, utazás Budapestre.

 


UNESCO Világörökségi helyszínek
  • Kolkhiszi mocsarak és esőerdők
  • Felső-Szvanéti hegyi falvai
  • Mktsheta: Jvari és Szvetichoveli Székesegyház
  • Gelati kolostor

A programok és a szálloda változtatásának jogát irodánk fenntartja!

 

Fakultatív programok:

Ismerkedés Kakheti régióval (ebéddel és borkóstolóval): 38 000 Ft 
(Min. 10 fő esetén)

Fontos információk:

 Várható menetrend (változhat)

Légitársaság: WizzAir

Budapest - Kutaiszi     23:10-04:15  W62247
Kutaiszi - Budapest     05:00-06:15  W62248  

A légitársaság fenntartja a jogot a menetrend változtatásra.

 


Repülőjegy - utazás Wizz Air járattal

Tapasztalataink alapján a Wizzair  légitársaság a menetrend meghirdetése után, akár több alkalommal is változtatásokat jelent be. A weboldalunkon igyekszünk a menetrend változásokat követni. Megkérjük, hogy az indulás előtti tájékoztatóban szereplő menetrendet vegyék véglegesnek, amennyiben transzfer vagy egyéb szolgáltatás foglalása okán tájékozódna a járatáról. 

Az utazáshoz a repülőjegyet a WizzAir légitársaságtól vásároljuk. A programoknál feltüntetett repülőjegy árak tájékoztató jellegűek, a pontos ár a csoport minimum létszámának elérésekor válik véglegessé. A repülőjegyek jegykiállítás után nem módosíthatók és nem visszatéríthetők.

Utasaink a fedélzetre ingyenesen személyenként 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel, mely max. 10 kg súlyú lehet és max. 40 x 30 x 20 cm nagyságú. A kézipoggyászon felül feladható az előzetesen megrendelt és kifizetett max. 10 kg-os, 20 kg-os, 26 kg-os vagy max. 32 kg-os bőrönd is. A feladandó bőrönd mérete max. 149 × 119 × 171 cm nagyságú lehet.

Wizz Priority
Ha az utasok Wizz Priority szolgáltatást vásárolnak, akkor a fedélzetre magukkal vihetik az ingyenes kézipoggyászt (maximális mérete: 40 × 30 × 20 cm), illetve egy nagyméretű kézipoggyászt (maximális mérete: 55 × 40 × 23 cm) is. Mindkét táskát garantáltan felvihetik az utastérbe, amennyiben a működési korlátozások ezt lehetővé teszik.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy ha csak kézipoggyásszal kívánnak utazni, akkor a fedélzetre folyadékot (tusfürdő, víz, parfüm, stb.) csak az alábbiak szerint vihetnek magukkal. A fedélzeti használatra szánt folyadékot egyenként 100 milliliteres tárolóedényekben lehet szállítani. A kis tégelyeket egy maximum 1 literes űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóban kell elhelyezni. A 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot a biztonsági személyzet elkobozza és megsemmisíti.

Amennyiben az irodánknál előre megrendelt és kifizetett csomagok mérete vagy mennyisége meghaladja a Wizz Air poggyász szabályzatát, abban az esetben becsekkolásnál felár fizetendő.

Üléshely foglalás
A Wizz Air szabályzata szerint megfelelő díj ellenében az utasok előzetesen ülőhelyet választhatnak. Ha nem foglalunk előre ülőhelyet, akkor a Wizz Air véletlenszerűen osztja ki az üléshelyeket, ezáltal az együtt utazók nem biztos, hogy egymás mellé kerülnek. (Ez nem vonatkozik a hosszú lábhely ülőhelyre valamint az első sorokra! Annak külön, magasabb díja van.)

Tájékoztatjuk az utasainkat arról, hogy a Wizz Air járatain a fedélzeten ingyenes ellátás nincs, az italokért és ételekért fizetni szükséges.

Felhívjuk az utasaink figyelmét arra, hogy az előlegként befizetett WizzAir repülőjegy ára lemondás esetén nem téríthető vissza.

Forrás/ további információ: ITT

 

 

 

Úti okmány

Az utazáson a hazaút dátumáig érvényes kártyás személyi igazolvánnyal vagy 6 hónapig érvényes útlevéllel is részt lehet venni. Az utazásra azt az okiratot kell vinni, amelynek az adatait korábban megadták. 

 


Társítási garancia

A társítási garancia logóval feltüntetett utak esetében nem kell egyágyas felárat fizetnie az utasnak, ha nem sikerül mellé utas társat találnunk.

Feltételek:
- Legkésőbb 2 hónappal az indulást megelőző időpontig szükséges jelentkezni. (Az ettől eltérő esetek egyenként, külön elbírálás alá kerülnek.)
- A körutazáson TÖBB hely is legyen még szabadon. (Vagyis: az utolsó helyre társítási garanciával nem lehet jelentkezni.)
- Társítási garanciával való jelentkezés esetén a szobatárs személyével kapcsolatban az utasok nem határozhatnak meg feltételeket, ez esetben a társítási garanciánk érvényét veszíti. Ilyenkor az utast egyágyas szobában tudjuk elhelyezni az egyágyas felár megfizetésével. Irodánk igény szerint igyekszik lehetőséget adni arra, hogy az utastársak megismerhessék egymást. Viszont ez nem kötelező, amennyiben az egyik társítandó utas erre nem tart igényt vagy nem veszi fel kapcsolatot a másik utassal akkor ezt nem tudjuk biztosítani. Ha a megismerkedés meghiúsult, és a társítandó utas enélkül nem fogadja el a társítást, akkor a társítási garancia érvényét veszíti.
- Továbbá az utastársra vonatkozó reklamációt sajnos nem tudunk elfogadni. A megértésüket megköszönjük!
 
Az oldal tetején, a „Miért ez az út?” felületen keresse a társítási garancia feliratot.
Kizárólag az adott felirattal feltüntetett utaknál vállalunk társítási garanciát.


Útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítás

Útlemondási (storno) biztosítást minden szolgáltatás részvételi díjából számolunk. Az útlemondási biztosítás mértéke: 2,8%
Amennyiben az útlemondási és BBP (betegség-, baleset-, poggyász) biztosítást együtt rendelik meg, abban az esetben útlemondáskor az utast nem terheli önrész a következő esetekben:
Utas Covid-19 megbetegedése (ezen belül pl. indulást megelőző 14 napon belül pozitív PCR teszt eredmény esetén is), sürgősségi körházi fekvőbeteg gyógykezelése, elhalálozása, vagy a következő típusú baleseti sérülései: csonttörés, szalagszakadás, legalább III. fokú égési sérülés.
Minden egyéb esetben az önrész: 20%
A BBP biztosítás további előnye, hogy esetleges járattörlés vagy repülőgép késése esetén 150 EUR összeghatárig fedezik a légitársasági kártérítés behajtásának ügyintézési költségét, amennyiben az arra specializálódó cégen keresztül történik az ügyintézés. (Utasbiztosítás szabályzat G pontja.) További részletekről érdeklődjön kollégáinknál.
Biztosításokra vonatkozóan 2022. január 1-től az EUB Biztosító feltételei az érvényesek.
A biztosításokról bővebben IDE KATTINTVA tájékozódhat.


Nehezebben mozgó utasaink figyelmébe

Felhívjuk azon utasaink figyelmét arra, akik kevésbé mozgékonyak vagy mozgásukban kissé korlátozottak, hogy a kaukázusi országokban (Azerbajdzsán, Grúzia, Örményország) nem kötelező a mozgáskorlátozottak részére kialakított akadálymentesítés. Vagyis a körutazásaink során felkeresett helyszíneken sok helyen kell számítani lépcsőzésre és meredekebb emelkedőkre. A megértésüket megköszönjük!

Az út idegenvezetője: 

Meskó Mariann

other_245_37184_1000ut_idegenvezetok-mesko_mariann.jpg

Olyan helyen születtem, ahol a történelem velünk élt mindennapjainkban: Munkácson, a Rákóczi-vár tőszomszédságában. A sokféleség, a sok nemzetiség, többnyelvűség első lépteimtől természetes volt, majd már magyar külkereskedőként tanúja voltam országhatárok átrajzolásának, új fővárosok születésének, népmozgásoknak, hagyományok reneszánszának. Hálás vagyok a sorsnak, hogy később idegenvezetőként megannyi fantasztikus helyet láthattam, s máig úgy érzem: a FÁK országainak, a Kaukázus és Közép-Ázsia kultúráinak, természeti kincseinek, zenéjének, ízvilágának, történelmi emlékeinek gazdagsága kimeríthetetlen, minden egyes utazás új és új meglepetéseket tartogat. Minél több embert szeretnék ezzel a csodával megismertetni! Jöjjön, fedezzük fel együtt a világ olyan – sajnos, már ritka - szegleteit, ahol még szinte érintetlenül megmaradt a hagyományos életmód, életöröm, életszemlélet.



Ismerje meg Grúziát!

Az alábbi videót két kedves törzsutasunk készítette grúziai útjuk során. - P. Marika és Péter (TV PP)

Árak és időpontok

Indulás - visszaérkezés
Garantált indulás/társítás
Időtartam
Ár
2025.08.12 - 2025.08.24
13 nap / 11 éj
795 000 Ft

A foglalás gombra kattintva elsőként az utazás végösszege kalkulálható.
Ha az ajánlat megfelelő, akkor ugyanazon a felületen a foglalás is elkészíthető.

Jelentkezem az útra
Személyes adatok
A checkbox kipipálásával kijelentem, hogy az adatvédelmi tájékoztatót megismertem és elfogadtam.

A fenti adatokat kizárólag annak érdekében használjuk fel, hogy az ajánlatot megadhassuk Önnek.

Az ár tartalmazza

  • a WizzAir repülőjegyet illetékkel, mely tartalmazza személyenként 
    1 db max. 10 kg 
    max. 40 x 30 x 20 cm 
    kis kézipoggyász díját (melynek értéke:
    kb. 100 000 Ft - 150 000 Ft)
  • a szállást 3-5* csillagos hotelekben
  • a reggelis ellátást
  • a helyszíni transzfereket
  • a dzsiptúrát a Gergeti templomhoz és Ushguliba
  • a megadott programokat
  • a belépőket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalót
    (helyi idegenvezetőnek
    és buszsofőrnek;
    helyszínen fizetendő)
    kb. 70 EUR
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,8%


EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Félpanziós felár
    (10 alkalom)
    95 000 Ft
  • Fakultatív program:
    Ismerkedés Kakheti régióval (ebéddel és borkóstolóval)
    38 000 Ft/fő 
  • Egyágyas felár
    205 000 Ft
  • Feladható 10 kg-os poggyász
    az ár változhat:
    (15 000 - 50 000 Ft)
  • Feladható 20 kg-os poggyász
    az ár változhat:
    (20 000 - 65 000 Ft)
  • Feladható 32 kg-os poggyász
    az ár változhat:
    (25 000 - 80 000 Ft)
  • WizzPriority
    az ár változhat:
    (8 000 - 45 000 Ft)
  • Ülőhely foglalás
    az ár változhat:
    (5 000 - 20 000 Ft)
  • Nagylábterű ülőhely foglalás
    az ár változhat:
    (10 000 - 35 000 Ft)

    Egy hónappal az indulás előtt küldjük az utazáshoz tartozó poggyász- és ülőhelyválasztási tájékoztatót, pontos árakkal. Az árak oda/vissza utazásra értendőek.
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Kérdése van az útról?
Kérdezze szakértőnket!
Vagy kérjen visszahívást!

(Megnézem az adatvédelmi tájékoztatót)

Vélemények az utazásról

Ügyfeleink az utazásról

Összes vélemény

Vélemények az utazásról


Kapcsolódó magazin


Grúzia - Gergeti Szentháromság templom

Hegyrajongók számára grúziai utunk egyik fénypontja, amikor a Gergeti Szentháromság templomot látogatjuk meg.

Elolvasom ››

Grúzia, a Kaukázus egyik gyöngyszeme 2. rész

Számtalan grúziai utazásom ellenére az ország még mindig rejteget számomra is kellemes meglepetéseket.

Elolvasom ››

Grúzia, a Kaukázus egyik gyöngyszeme 1. rész

Grúzia kétségtelenül a gazdag múlt és a színes jelen páratlan egyvelege.

Elolvasom ››

Utazási magazin


Hasonló utazások


Kis létszámú csoport
Grúzia

Hosszú hétvége Grúziában

5 nap / 3 éj
2025.04.19
összesen 4 időpontban
370 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Grúzia

Szilveszter Grúziában

6 nap / 4 éj
2024.12.30
összesen 1 időpontban
497 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Franciaország

Burgundia - bor és kultúra Lyontól Dijonig

5 nap / 4 éj
2025.10.08
összesen 1 időpontban
540 000 Ft/fő
Kis létszámú csoport
Németország

Észak-Németország: Hanza-városok a két tenger partján

8 nap / 7 éj
2025.07.30
összesen 1 időpontban
850 000 Ft/fő
Garantált indulás!
Kis létszámú csoport
Jordánia

Szilveszter Jordániában - a csillagok alatt

nap / éj
Árak és dátumok hamarosan
Értesítés igényléséhez kattintson a részletekre
 
 

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre egyedi, exkluzív ajánlatokért!

Elismeréseink

Nőklapja 2023